(Johanna szemszöge) 

El sem hiszem, hogy végül is igent mondtam Bellának, és a Cullen lányoknak. Holnap reggel értem fognak jönni, nekem pedig fogalmam sincs, hogy hogyan kéne viselkednem egy ilyen „csajos napon”, ahogy ők nevezik. Én még sohasem vettem részt ilyesmin. Ha már a szakadás határán áll a kedvenc farmerem, akkor megyek és veszek egy másik ugyanolyat, és ennyi. Néha-néha meglátok egy szép felsőt, vagy egy szexis fehérneműt, aminek bár nem veszem hasznát, de nem bírom otthagyni, úgyhogy halmokban állnak a csinos ruhák a szekrényben, amiket sohasem fogok felvenni. Lehet, hogy ez szánalmas, de mivel az árvaházban nem volt sok jóra lehetőségem így elég macerás felnőtt lett belőlem. Egyszer megpróbáltak örökbe fogadni, de én gyorsan visszakerültem, mert annak a párnak nem volt való gyerek az biztos. Sosem voltam képes elfelejteni, hogy a nevelőapám már az első éjszaka meglátogatott, természetesen a felesége tudta nélkül, de nekem hála az árvaházban tanult önvédelemnek, hiszen a nagyobbak gyakran verekedéssel érvényesültek, sikeresen eltaláltam a férfi gyenge pontját, és kiugrottam az ablakon, hogy elmenekülhessek. A lábam eltört, de elvettek a családtól, és a volt nevelőapám börtönbe került. Még néhányszor kiszemelt engem egy-egy pár, de mivel kezdetnek mindig megharaptam, vagy összerugdostam az esetleges leendő szüleimet gyorsan meggondolták magukat, és mást választottak helyettem. Sosem voltam gyenge virágszál, mert az élet nem tette lehetővé, hogy az legyek, és nem most fogom elkezdeni az ellágyulást. Akármennyire is jóképű, és szeretnivalónak látszó Billy, ettől még férfi marad. Nem megbízható.

Miután ezt már századszor is végiggondoltam elindultam zuhanyozni. Majd meggondoltam magam, és inkább megfürödtem. A forró víz jól esett, és teljesen ellazított. Pont olyan forró volt, mint Billy bőre, amikor megfogta a csuklómat. Gr… már megint ő jutott eszembe egy teljesen hétköznapi dologról. Mi a fene van velem? Az agyam egyértelműen tudja az utasítást, miszerint bármi áron el kell marnom magam mellől, de a testem mégis reagál a jelenlétére. Hülye ez a helyzet. Eddig mindegyik férfit, aki próbálkozott könnyűszerrel elküldtem, és egyáltalán nem gondolkoztam rajtuk. Billy Black pedig valahogy más. Csak tudnám, hogy mitől érzem úgy, hogy vele kéne lennem. Ez valami hülye kényszerképzet lenne? Biztos azért, mert megmentette azt a sok vak gyereket. Ez egyértelműen azt sugallja, hogy jó, és önzetlen ember. Vagy csak ő az első, aki tetszik nekem az udvarlóim közül, és kétségkívül a legkitartóbb is. Á… ki kell vernem a fejemből. Nem hagyhatom, hogy összezavarja az életemet. Csak feldúlná a tökéletesen kialakított saját kis világomat. Különben is most csak Justinra kell koncentrálnom. Na jó, ebből elég. Miért akarom megmagyarázni magamnak, hogy miért nem akarok adni Billynek egy esélyt? Egyáltalán miért kezdtem el azon gondolkodni, hogy adnom kéne neki egy esélyt? Na jó, most kiszállok szépen a kádból, megtörölközöm, és alszom. Holnap pedig elmegyek a lányokkal, és megpróbálom jól érezni magam. Gyorsan belebújtam a meleg, plüss köntösömbe, majd miután száradtam egy kicsit, felvettem a kedvenc pizsamámat, és már bújtam is be a takaró alá. Még sokáig gondolkoztam és azt hittem, hogy soha nem fogok elaludni, amikor végre elnyomott a fáradtság. Reggel hangos dudaszóra ébredtem.

• Te jó ég! Elaludtam – sikoltottam, amikor az órára pillantottam. Ezt nem hiszem el. Hogy lehettem ilyen feledékeny. Nem állítottam be az órámat. Még soha nem fordult velem elő ilyesmi. Gyorsan lerohantam a lépcsőn, és kivágtam az ajtót. A lányok döbbenten meredtek rám. – Sziasztok! Gyertek be, csak néhány pillanat és felöltözöm. Annyira restellem. Elaludtam – hadartam el egy szuszra. Mire a lányok felkuncogtak, de azért beléptek az ajtón.
• Nyugi, Johanna. Ráérünk, türelmesen megvárunk – mosolygott rám Bella. A többiek pedig hevesen bólogattak.
• Oké, köszi. Ö… foglaljatok helyet, és érezzétek otthon magatokat. Mindjárt jövök – rohantam fel az emeletre. Majd gyorsan magamra kaptam egy farmert, egy szűk, sportos felsőt, és egy jó meleg pulóvert. Megmostam a fogamat, és a hajamat lófarokba kötöttem, majd felkaptam a táskámat, és visszarohantam a földszintre. Mindezt nagyjából öt perc alatt sikerült megoldanom. – Kész is vagyok – mosolyogtam rájuk.
• Oké, akkor mehetünk is. Majd a kocsiban megreggelizel – szökkent elém egy kis koboldszerű lány. – Alice vagyok – ölelt át lendületből.
• Szia, én pedig Johanna – mondtam miután elengedett.
• Szia, én Gaby – integetett egy kedves arcú lány.
• Én, Rose – biccentett egy csodaszép szirén.
• Én pedig, Nathalie, de szólíts nyugodtan csak Nath-nak – mondta egy csinos rézbőrű lány.
• Engem pedig már ismersz, kedvesem – ölelt át Esme lágyan. – Gyere, induljunk. Készítettem neked gyorsan néhány szendvicset. Az úton majd elfogyasztod. A termoszba pedig lefőztem egy nagy adag forró kávét, tejjel és cukorral.
• Köszönöm – néztem rá hálásan. Majd még egyszer megöleltem.
• Na, indulás, mert nyitnak a boltok – adta ki az utasítást Alice.
• Rendben, menjünk – mosolyodtam el.

Majd miután kiléptünk a házból bezártam az ajtót, és elállt a lélegzetem, amikor megláttam a két gyönyörű autót. Tudtam, hogy Edwardnak és Carlisle-nak is nagyon szép autója van, de hogy a lányok is követik a kocsi divatot, az meglepett. Én sosem voltam nagy autótudor. Négy kereke van és gurul. Jobban szeretem a biciklimet. Bár ilyen hosszú távra nem lenne éppen kényelmes. Mindenki beszállt az autókba. Én Bellával, Esmével és Alice-szel mentem, míg Nathalie, és Gaby pedig Rosalie-val.

• Egyél, drágám – adta kezembe Esme a szendvicset.

Amibe én jóízűen beleharaptam. Azonnal megéreztem, hogy friss paradicsom, csirke és majonéz van benne. Fantasztikus íze volt.  Vajon honnan tudja, hogy ez az egyik kedvencem? Á, biztos csak ezeket találta a konyhában.

• Köszönöm, ez nagyon finom – sóhajtottam fel, miután lenyeltem a falatot.
• Örülök, hogy ízlik – simogatta meg az arcomat. Annyira hasonlított anyára, legalábbis a gesztusai teljesen olyanok voltak. Megnyugtató és nagyon jó érzés volt a közelében lenni. Szívesen a karjaiba bújtam volna, de ezt mégsem tehetem meg, még akkor sem, hogyha ennyire kedves, hiszen hogy vette volna ki magát, hogy egy felnőtt nő kislányként Esméhez kuporodik.

Miközben megreggeliztem Alice folyamatosan csacsogott, hogy melyik üzletekbe kell feltétlenül bemennünk, és hogy már el is képzelt nekem egy káprázatos rózsaszín ruhakölteményt a hagyományos Cullen házavató partihoz. Amit még nem sikerült megrendeznie amióta itt vannak, de most már éppen itt az ideje. Már előre féltem, mert úgy láttam, hogy már mindenki elhatározta, hogy én is ott leszek ezen az eseményen. Még sosem hívtak meg, akár csak egy házavató bulira sem, nemhogy egy igazi kis estélyre. Ez elképesztően nagy megtiszteltetés volt, de eközben ijesztő is volt. Hiszen vajon hogyan kell viselkedni egy ilyen partin? Bár mivel elég rugalmas a család nagy része, valószínűleg nem egy olyan nagy etikett mániás bál lesz, hanem inkább egy családias esemény néhány vendéggel. Na de én mit keresek majd ott egyáltalán?

Amikor megérkeztünk a plázához mindenki lelkesen pattant ki az autóból, míg én csak mosolyogva követtem a menetet. Nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire imádnak vásárolni. Nekem sosem volt erős oldalam. Először rögtön az estélyi ruhaboltba ráncigáltak be magukkal. Ahol Bella azonnal a kék ruhák felé vette az irányt. Rosalie a vörösek felé igyekezett, Alice a feketét részesítette előnyben, Esme pedig a lilát. Nathalie a barackvirág színűek felé kacsingatott, míg Gaby egy smaragdzöld ruhát szemelt ki magának. Mikor a lányok felfigyeltek rá, hogy én tanácstalanul álldogálok az üzlet közepén, Alice és Bella rögtön elém szökkent, és a rózsaszín ruhák felé kezdett húzni.

• Gyere, tudom, hogy nagyon szép leszel ebben – húzott ki egy ruhát a sok közül Alice. - Menj és próbáld fel, én pedig mindjárt viszek neked cipőt.
• Én pedig hozok hozzá egy bolerót, vagy vállkendőt – ajánlkozott Bella.
• Ez igazán nem szükséges – motyogtam halkan. Bár láttam rajtuk, hogy nem fogom megúszni az estélyi ruha vásárlást. 

Miután nem igen maradt választásom, bementem a próbafülkébe, és engedelmesen magamra vettem a ruhát, ami el kellett ismernem, hogy tényleg elképesztően szép volt. Még soha nem volt rajtam ilyen ruhaköltemény, de azt hiszem, hogy meg tudnám szokni. Tökéletesen kiemelte az előnyeimet, ráadásul ez a szín is illett hozzám.

• Na, mi a helyzet? Ne bujkálj már, tudom, hogy fantasztikus nézel ki benne, úgyhogy kifelé – hallottam meg Alice mosolygós hangját. Sóhajtottam egy nagyot és kiléptem a próbafülkéből, ahol már mindenki egy gyönyörű ruhában ácsorgott. – Tökéletes – tapsikolt Alice boldogan. A többiek pedig mosolyogva helyeseltek. Majd a kis zizegi, azt hiszem, hogy magamban így fogom hívni, a lábam elé helyezte a cipőket, hogy bújjak bele. Bella pedig a vállamra terített egy rózsaszín selyemkendőt. – Ezt így vesszük meg, ahogy van – mondta határozottan. Majd végignézett a többieken is. Majd mindenki felé elégedetten bólintott, hogy maradhat a ruha, ami rajta van. „Alice, a shopping hadvezér”, el kéne adnom a filmes jogokat egy jó kis stúdiónak, és meggazdagodnék. Gazdagságról jut eszembe, egyáltalán mennyibe került ez a ruha? Kérdeztem magamtól, majd megkerestem az árcímkét a ruhán.
• Te jóságos ég! – sikoltottam fel az üzlet közepén. Mire minden szempár rám szegeződött. – Ezt én nem… - kezdtem el kétségbe esve. Ez majdnem annyi, mint egy havi bérem. Teljesen kizárt, hogy én ennyit költsek egy ruhára. Nem fogok éhezni, hogy legyen egy nagy, rózsaszín ruhakölteményem.
• Mély levegő. Mondd utánam Gucci, Prada, Versace – tette a vállamra Alice a kezeit. Én pedig, ha nagy nehezen is, de engedelmeskedtem. – Nem te fogod fizetni ezt a ruhát, hanem ma mind a fiúk vendégei vagyunk – mosolygott rám.
• Ti igen, de én nem fogom hagyni, hogy ti fizessetek mindent – ráztam meg a fejem. – Ezt most szépen leveszem, és itt marad. Egyszer szép volt, jó volt, de visszamegy szépen a fogasra, és megvárja, amíg valaki olyan rátalál, aki megengedheti magának – mondtam ellentmondást nem tűrve.
• De… - kezdett bele Alice, de gyorsan leintettem.
• Nincs, de. Azt mondtam, hogy nem – vonultam vissza a próbafülkébe, majd levettem a ruhát, meg a cipőt, és visszavettem a saját ruháimat. Ez a hely túl drága nekem.
• Mehetünk? – Lépett elém Alice remegő szájjal, amikor kiléptem a fülkéből. Ráadásul hatalmas kiskutya szemeket meresztett rám. Na nem, ha így akar megpuhítani, nem fog sikerülni. Nem, nem, nem. Jaj, remeg a szája, és mindjárt sírni fog.
• Alice, kérlek, ne csináld – kérleltem. Jézusom, ettől a tekintettől én is mindjárt elsírom magam.
• El… rontod a partit, mielőtt még el… kezdődött volna – mondta akadozó hangon.
• Jaj, ne, nehogy elkezdj sírni itt az üzlet közepén – könyörögtem. – Jól van, legyen, de ez az egyetlen, amit kifizethettek nekem – sóhajtottam fel. Mire a kis zizegi boldogan elmosolyodott, és rám vetette magát.
• Nem fogod megbánni – ugrált boldogan. Majd kikapta a kezemből a holmikat, és a pénztárhoz sietett vele.
• De mostantól én döntöm el, hogy mit tudok megengedni magamnak – néztem mindenkire komolyan.
• Jól van, türtőztetem magam – ígérte meg Alice. Én pedig csak megcsóváltam a fejem. – Oké lányok, irány a fehérneműbolt – adta ki az utasítást Alice. Mire mindenki elindult a kiszemelt üzlet felé. Én is engedelmesen követtem őket. Néhány perc múlva pedig azon kaptam magam, hogy Alice combra való csipkéket tol az orrom alá, és mindegyiken van rózsaszín szalag. – Na, melyik tetszik neked? – kérdezte izgatottan. Nem akartam mondani neki, hogy szerintem tök egyformák, hiszen annyira lelkes volt. De tényleg mind fehér csipke volt rózsaszín szalaggal, csak mindegyiken egy picit más volt a díszítés, de alig tért el.
• Mind nagyon szép, de miért vennék én ilyet? – kérdeztem kíváncsian.
• Az első lassú számhoz kell a partin. A fiúk kiválasztják a harisnyakötőt, és amelyik lány tulajdona az járja vele a táncot – mondták a lányok izgatottan.
• Aha, de elég könnyű lesz kitalálni, hogy kié, ha mindenki színben a ruhájához valót választ ebből – állapítottam meg.
• Ez igaz lenne, de a fiúk bekötött szemmel vesznek fel egy-egy darabot. Tehát nem látják, hogy milyen színű a darab, amit választanak – mosolygott rám Esme. – Hidd el, hogy ez tényleg jó móka, kedvesem – nézett rám gyengéden. – Csak engedd el magad, és rögtön jobban fog menni a vásárlás, és a szórakozás velünk – bíztatott. Majd megfogta a kezem, és elhúzott a pánt nélküli fehérnemű szettek felé. – Addig nézelődj, ameddig Alice nem veszi észre, hogy eltűntünk, mert utána rád száll és fel kell próbálnod legalább hat garnitúrát – kacsintott rám.
• Köszi – néztem rá hálásan. Majd azonnal rávetettem magam a fehérneműkre, és meg is találtam a számomra tökéletes darabot. Egy egyszerű szatén halvány rózsaszín szett volt. Francia bugyi, és melltartó, egy kicsi csipkedíszítéssel. Nagyon helyes kis darab volt, olyan, amilyeneket mindig is szívesen vásároltam. Gyorsan besiettem a fülkébe és felpróbáltam. Tökéletes volt. Amit kellett azt kiemelte, és lágyan simult a bőrömre.
• Na, mi a helyzet? – dugta be a fejét Alice. Mire magam elé kaptam a felsőmet, amilyen gyorsan csak tudtam.
• Alice – sikkantottam fel rosszallóan.
• Jaj, előttem nem kell szégyenlősnek lenned. Lányok vagyunk – mosolygott rám. Viszont ettől függetlenül kihúzódott a fülkéből. – Jó a méret? – kérdezte kedvesen.
• Igen, tökéletesen – szóltam ki megenyhülve. Tudtam, hogy csak kedves akar lenni mindenki, de nem voltam hozzászokva ekkora törődéshez. Bár nem lenne nehéz megszokni.
• Akkor jó. Mit szólnál egy kis ebédhez? – kérdezte miután kiléptem a fülkéből.
• Én benne vagyok – mosolyogtam rá. Már kezdtem egy kicsit éhes lenni.
• Rendben, Nathalie és Gabriella egy kis grillre vágyna. Te mit szeretnél?
• Szerintem nekem is tökéletesen megfelelne egy szép nagy adag grill, sült krumpli, és sok ketchup – sóhajtottam fel. Rég voltam már ilyen étteremben.
• Rendben, akkor te a lányokkal még, mi pedig meglátogatjuk a salátabárt – kacsintott rám Alice. Majd elsiettem a másik szint felé. Én pedig Gabriellával, és Nathalie-val beültem a Grill étterembe.

Nagyon kellemes volt az ebéd. Sokat beszélgettünk, és a lányok elmesélték, hogy milyen boldogok a párjaikkal. Mindketten szinte ragyogtak, amikor a szerelmükről meséltek. Azt is megtudtam, hogy Gabriella Billy öccsével jár. Úgy tűnik, hogy ezek a férfiak mind a tenyerükön hordozzák a kedveseiket. Beszélgetés közben jóízűen megettem az ebédemet, majd egy fél adag desszertet is sikerült még legyűrnöm, szerencsére a másik felét Nath elvállalta, hogy ne vesszen kárba. Elképesztő mennyiségű ételt tudott eltűntetni Nathalie abba a pici testébe. Szerintem nőt még nem láttam ennyit enni, bár én sem vagyok piskóta, de ez a lány magasan túltett rajtam. Elég elképedve nézhettem rá, mert kissé zavarban elmosolyodott.

• Elnézést, tudom, hogy elég nagyétkű vagyok – pirult el egy kicsit.
• Semmi baj, csak meglepődtem, hogy egy ilyen kis testbe, hogy fér ennyi ennivaló, de igazából tetszik a dolog – mosolyogtam rá.

Mostanában csak olyan lányokkal találkoztam, akik kiszámolják még azt is, hogy egy natúr salátalevélben hány kalória van két csepp olíva olajjal együtt. Beteges. Gaby és Nath legalább élvezi az ételek ízét, ahogy én is. Üdítő volt olyanokkal enni, akik nem aggódnak amiatt, hogy hány kalóriát visznek be a szervezetükbe. Fizettünk, majd amint kiléptünk az étteremből már előttünk is termett Esme, Bella, Alice és Rosalie.

• Na, jót etettetek? – kérdezték kíváncsian. Mire mi hatalmas lelkesedéssel bólogattunk. Tényleg nagyon jól éreztem magam a lányokkal.
• Na és ti mit ettetek? – kérdeztem kíváncsian.
• A kedvencünket, csirkés cézár salátát majonézes öntettel – mondta Bella mosolyogva. – Az itteni kedvencünk. Mindig azt eszünk.
• Jól hangzik az is – sóhajtottam fel.
• Nem mondod, hogy még éhes vagy? – kérdezték kuncogva.
• Dehogy is. Kipukkadok – nevettem fel. – Ezután legalább két számmal nagyobb nadrágokat kell majd próbálnom – mondtam, mire mindenki kuncogni kezdett.

A nap hátralévő  része is nagyon kellemesen telt. Még vettem néhány kényelmes felsőt, és egy farmert, de ezzel lezártnak tekintettem a vásárlást. Fantasztikus nap volt. Még soha nem volt részem ilyen élményekben, de meg tudnám szokni. Mikor visszaértünk Forskba azonban meglepő dolog történt. Simán elhajtottunk a házam mellett.

• Öhm… Alice az volt az én házam – állapítottam meg. Biztosan túlment rajta véletlenül, hiszen először jártak nálam reggel.
• Tudom, de te most jössz velünk pizsipartira is – mondta a kis zizegi.
• De akkor legalább egy pizsamának kéne nálam lenni – vetettem ellent. 
• Semmi gond, szívesen adok egyet kölcsön – mosolygott rám Bella. – Van néhány csinos darabom, és szerintem egy méret lehetünk nagyjából.
• Rendben – adtam meg magam.

Mivel a jelek szerint túszul ejtettek. Bár az már egy másik kérdés, hogy jelen esetben tulajdonképpen élvezem a túszlétet. Kinek ne tetszene ez az élet, amikor egész nap kényeztetik az embert, és kedvesen bánnak vele. Sosem voltak igazán barátaim, de most úgy éreztem, hogy igazi barátnőkre leltem a lányok személyében. Azonnal befogadtak maguk közé, és még csak eszükbe sem jutott egész nap megemlíteni az ostromlómat, amiért kifejezetten hálás voltam. Nem sokkal azután pedig, hogy befordultunk az erdei útra megláttam egy hatalmas házat, tele üvegablakokkal. Te jó ég, mekkora villa. Hogyha egyszer én is olyan remek orvos leszek, mint Carlisle, akkor nekem is lesz egy ilyen házam, ahol boldogan élhetek a szeretteimmel. Pontosabban csak Justinnal, hiszen nincs más rokonunk. Milyen kár, hogy nekünk nem volt nagy családunk. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy megálltunk a ház előtt.

• Úgy látom, hogy tetszik – csicseregte Alice. Majd megfogta a kezemet, és kihúzott a kocsiból. Én pedig készségesen követtem.
• Nagyon is, elképesztő ez a ház – helyeseltem.
• Várj csak, míg meglátod belülről – mosolygott rám Bella. – Az egészet Esme rendezte be belülről. Nagyon tehetséges lakberendező.
• Ezt már nevezem – csillantak fel a szemeim. Mindig is szerettem az ilyesmit. Amikor tehettem kicsit átalakítottam a házamat, de nem mindig sikerült jól. – Nagyon tehetséges vagy Esme – néztem rá elképedve. Olyan mintha már hosszú évtizedek óta tökéletesítené a tudását. Fantasztikus az elrendezés.
• Köszönöm, kedvesem – mosolygott rám Esme.
• Egyébként a fiúk hol vannak? – kérdeztem kíváncsian.
• Kempingezni mentek a vendégeinkkel. Itt van nálunk egy család látogatóban, és felmentek a hegyekbe. Mindig fel szoktak, ha összejönnek a családok – magyarázta Rosalie. Elég visszahúzódó lány volt, de Gabriellával jól kijöttek. Velem sem volt ellenszenves, csak nem is nagyon beszélgetettünk. Mondjuk úgy, hogy csendben elvoltunk egymás társaságában.
• Értem – bólintottam rá. Mi sosem indultunk kempingezni, ha ilyen rossz idő volt, de ha ez hagyomány, akkor biztosan így kell lennie.
• Na, most akkor mindenki lezuhanyozhat, aztán fel a pizsiket, és irány a konyha, hogy vacsorázzunk, aztán pedig a szobám, mert ott már mindent előkészítettem – mondta Alice lelkesen.

Mire mindenki megadóan felsóhajtott, majd elindult a kijelölt szoba felé, hogy igénybe vegye a fürdőszobát. Egy ekkora házban mondjuk el is fért ennyi fürdő, így gyorsan végeztünk a zuhanyzással és az átöltözéssel. Mire kiléptem a fürdőszobából az ágyon már ott várt rám egy pizsama, amin egy hatalmas farkas volt. Kicsit meglepett, hogy Bella ilyesmiben alszik. Azt hittem, hogy ő inkább szaténpizsama párti. Ráadásul ez rózsaszín alapon rozsdavörös farkas. Ő pedig ma mindenből kéket választott. Na mindegy, mindenesetre tetszik. Bár arra gyanakszom, hogy ezt addig vették, amíg én elbambultam valamerre vásárlás közben. Belebújtam a puha pamutba, aminek fenséges illata volt, majd felhúztam a vastag zoknimat, és már indultam is le a földszintre. Már mindenki ott volt, és csak rám várt. Amikor beléptem végignéztek rajtam, és szélesen elmosolyodtak. Gabriella egy ugyanolyan pizsamát viselt, amilyet én, csak zöld alapon. Bella egy kék pizsamát, amin egy nagy oroszlán volt. Nathalie egy piros pizsamát, amin egy kisoroszlán volt. Rosalie egy fehér pizsamát, amin egy hatalmas grizzly volt. Esmén fehér pizsama volt hatalmas vörös kereszttel a pizsama elején. Alice pedig egy babarózsaszín pizsamában tündökölt, amin egy kisfiú, félénken adott át egy szál vörös rózsát egy kislánynak, mellette pedig ugyanaz a kisfiú, és kislány volt, csak ott már a lány a fiú ölében volt szélesen vigyorogva, míg szegény kisfiú teljesen megszeppenve tartotta a karjaiban. Érdekes módon a kislány tisztára úgy nézett ki, mint Alice. A kisfiú pedig a szerelmére emlékeztetett, de biztosan csak beleképzeltem a dolgot. Mindenkin nagyon helyesen festett a pizsi, és nagyon örültem, hogy hozzám hasonlóan kislányos darabokban parádéztak. Leültem közéjük, és nekiláttam a vacsorámnak Gabyval és Nath-tal. A többiek nem voltak éhesek. Miután megettük a szendvicseket, ettünk egy kis fagyit is. Majd felvonultunk Alice szobájába

• Oké, akkor mit szeretnétek játszani? Vagy esetleg inkább beszélgetni? Felelsz vagy mersz? – kérdezősködött Alice. Mire én hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam egy párnát, és a fejéhez vágtam, majd hangos kacagásban törtem ki a többiekkel együtt az elképedt arcán. Egyszer Justinnal párnacsatáztunk, amikor még kicsik voltunk, és nagyon élveztem, de azóta nem volt alkalmam ilyesmit tenni.
• Ez háború – sikkantott fel Alice. Azután pedig felugrott az ágyra, és egy határozott mozdulattal hozzám vágott egy nagy párnát.
• Párnacsata – sikoltott fel Bella is. Majd egy határozott mozdulattal lecsapott Nathalie-ra. Amint elkezdtük a játékot mindenki szerzett magának egy párnát, és püföltük, akit csak értünk, miközben az egész házban körbeszaladtunk folyamatosan harcoltunk. Mire feleszméltünk már a konyhában nevettünk egymás hegyén-hátán, és kicsi a rakást játszottunk. Amiben sajnos én maradtam alul, és kis híján kilapultam.
• Feladod? – kérdezte Alice vigyorogva a kupac tetejéről.
• Igen, feladom – nyögtem. Innen soha nem fogok segítség nélkül kiszabadulni.

Még egy ideig nevettünk, és beszélgettünk, majd mindenki visszavonult Carlisle és Esme szobájába, mert az volt az egyetlen hely, amit megkíméltünk a tolláradattól. Legnagyobb meglepetésemre mindenkit egy puha, meleg hálózsák várt, és egy hozzá tartozó párna. Önkéntelenül is nagyot ásítottam, mire a többiek felkuncogtak.

• Nem bánnátok, ha én most… - kezdtem bele kérlelőn.
• Nyugodtan pihenj csak le, mi is azt fogjuk tenni – mosolygott rám Esme kedvesen.

Majd odajött hozzám, és megölelt, majd egy lágy puszit nyomott a homlokomra. Boldogan bújtam bele az ölelésébe, majd elterültem a nekem címzett hálózsákon, aminek kellemes moha, és fenyőillata volt. Nyugtató, és csábító. Annyira csodálatos volt ez a nap. Soha nem voltam még csajos napon, és estén, de szívesen jönnék máskor is. Elképesztően jól éreztem magam. Mindenki annyira kedves volt, és tapintatosan kerülték a kínos témákat. Boldogan hajtottam le a fejem a párnára, majd elmotyogtam a többieknek egy „Jó éjt”. Életem egyik legszebb élménye volt a mai nap. Tíz éve pedig kétségtelenül ez volt a legcsodálatosabb, leszámítva persze azt a pillanatot, amikor Justin felébredt. Ez a nap más miatt volt jó. Ma, talán életemben először, csak magammal foglalkoztam, és ez üdítőbb élmény volt, mint valaha is hittem volna. Holnap reggel feltétlenül meg kell köszönnöm Bellának, hogy meggyőzött róla, hogy jöjjek el. Néhány percre még a gondolataimba merültem, majd nyugodt álomra szenderültem, és reméltem, hogy sok ilyen tökéletes nap vár még rám, mint a mai.