( Christopher szemszöge)

Végre nemsokára elindulhatunk haza. Nagyon várom. Be kell vallanom, hogy kezd hiányozni anya. Na meg a drága hugicám az agyamra megy. Nem tudom ki az istenre ütött, de hogy anyára nem sok mindenben az biztos, a makacsságát leszámítva. De a többi az rejtély számomra. Bárcsak Kathline is itt lenne már. Nélküle meg Mia és Peter nélkül valahogy nem teljes a család. Nem tudom, hogy volt képes az a szemét elhagyni őket. Pedig milyen boldog családja volt és Kathline mindennél jobban szerette. Fel nem foghatom. Vagy talán a White család nőnemű tagjain átok ül, hiszen anyát is elhagyta apa, pedig neki is boldog életük lehetett volna. De látom anyán, hogy ő így is boldog és a világ minden kincséért se cserélné el ezt az életet. De azért látni rajta, hogy hiányzik neki a Cullen család. De mit tollászkodik már eddig Nessi?

• Édes drága húgocskám megkérhetlek arra, hogy egy kicsit csipkedd magad? – gúnyolódtam. – Még egy lajhár is megirigyelhetné a tempódat!
• Fogd be öcsi! – válaszolta kimérten. – Nekem sokkal több ruhám van, mint neked, de ha valami nem tetszik, akkor be is pakolhatsz helyettem!
• Na, azt már nem! Isten őrizzen tőle.
• Ezt megbeszéltük!

Két óra elteltével már a repülőgépen ültünk, ami indulás készen állt. Egész simán ment a repülőút, kivéve drága húgom akcióját, aki éppen az egyik légi utas kísérőt akarta elcsábítani, aki majd elolvadt tőle és az utas nyakába öntötte a vizet. Na, az szép volt. Szegény férfi. Nem is értem, hogy lehet a húgom ilyen. Végre nagy nehezen földet ért repülőgép. Még jó hogy a kocsikat már előbb elküldtük és a parkolóba vártak. Nessinek egy kis gond volt a csomagjaival, ezért úgy döntöttem, hogy elindulok nélküle. Úgyis külön kocsink van. Hála istennek! 

• Amíg te itt szöszmötölsz, a csomagjaiddal én elindulok haza és felkészítem anyát lelkileg a jöttedre. – közöltem vele.
• Szerintem még azt is elfelejtette, hogy ma jövünk. – mondta hidegen. – Amennyire törődik velünk.
• Renesmee! Semmi kedvem ezt a vitát újra kezdeni. – emeltem feljebb a hangom.  – Már egy közel 70 éves témán lovagolsz még mindig! Nem gondolod, hogy ez egy kicsit nagyon unalmas?

Fogtam magam és elviharoztam a kocsi felé. Mégis mit képzel magáról. Hogy beszélhet így arról az emberről, aki felnevelte. És egyáltalán, hogy lehet ilyen gonosz. Anya a lelkét kiteszi értünk és mit kap tőle cserébe? Csupa rosszindulatot, anya meg csak tűri. De bármibe lemerem fogadni, hogy egyszer neki is elege lesz ebből az egész cirkuszból és akkor Renesmee nagyon ráfázik. Már alig várom, hogy hazaérjek. Anya biztosan valami finomat főz! Nyami! Nem tehetek róla, de imádom a főztjét! Mire észbe kaptam már a ház előtt parkoltam le anya kocsija mellé! Kiszálltam és elindultam az ajtó felé.  

• Anya! Megjött a te drága egyetlen aranyos kisfiad! – ordítottam be az ajtón.
• Te mégis kiről beszélsz? – vigyorgott ki a konyhából, ahonnan friss lasagne illata szállt ki.
• Mama! Jaj de jó téged újra látni. – öletem meg. – Sőt, mit jó egyenesen felüdítő. Az az egy hónap amit Nessivel töltöttem együtt egyenesen borzalmas volt.
• Tényleg őt hol hagytad? – kérdezte.
• A reptéren vitatkozik az igazgatóval, mert eltűnt az 1.254.689 táskája közül egy.
• Jól gondolom, hogy már nagyon éhes vagy? – váltott témát.
• Mi az, hogy! – vágtam rá azonnal.
• Na, akkor gyere az asztalhoz!
• Már úgy hiányzott a főztöd. Nessi se főz rosszul, de azért a tied jobb. De el ne áruld, neki hogy azt mondtam, hogy az övé se rossz! – kértem. – Oda lenne a hírnevem.
• Lakat a számon. – mondta vigyorogva, majd elém tette az ételt.
• Ez egyszerűen csodálatos. – mondtam és pillanatokon belül elpusztítottam az egészet.
• Ennek igazán örülök! De ha jól hallom jön a húgod.
• Igazad van. – Renesmee Porsche-ja most parkolt le a ház elé az én Kabrióm mellé. -  Héj! Majdnem nekiment a kocsimnak.
• Óh, te szegény! – hallottam meg a hangját. – Mi lett volna veled?
• A fenébe! Kellett neked hazajönnöd.
• Szia, kicsim! – köszönt neki anya.
• Hello anya! – válaszolt ridegen. Nem is értem, hogy lehet ilyen fagyos.
• A Jégkirálynő visszatért köreinkbe. – ironizáltam. Anya meg közben még egy tálat tett az asztalra.
• Haha! Roppant szellemes.
• Ha megettétek, utána beszélnünk kellene. – mondta anya aggodalmasan.
• Valami baj van? – néztem rá.
• Majd ti azt eldöntitek.

Vajon mi történhetett? Nem szokott ilyen lenni. És mi az, hogy mi majd eldöntjük? Ezt nem értem. Itt valami nem stimmel. Miről akarhat beszélni velünk? Talán történt valami Kathlinékkel? Nem ezt nem hiszem. Akkor nem ilyen lenne. De akkor meg mi a baj? 

• Befejezted az evést? – néztem kérdőn Reneesmére, ő pedig bólintott, majd anyával együtt leültünk a nappaliba.
• Na, hadd halljuk! – mondta Nessi.
• Nem nagyon szeretnék kertelni ezért rögtön el is mondom nektek. –kezdett bele. – A Cullen család is itt él Forksba ráadásul nem messze innen.
• Ugye ezzel nem azt akarod mondani, hogy ránk erőszakolod a velük való találkozást? – kérdezte vészjóslóan Nessi. – Mert erről a tervedről most azonnal tegyél le!
• Ez meg se fordult a fejembe! – tartotta fel a kezét anya. – Éppen ellenkezőleg, de ha ti szeretnétek velük találkozni, akkor én nem állok az utatokba. Ez a ti döntések!
• Tessék? – ezen még a mi drága Nessink is megdöbbent. – Szóval, ha nem akarunk, akkor nem kell találkozni velük?
• Pontosan! – nézett rá mosolyogva anya. – Őszintén szólva én se nagyon akarok, de kénytelen vagyok, mert Emmettéknek van egy 6 éves kisfiuk, akinél most kezdődött el az változás és valószínű, hogy Alicék lányánál is most fog.
• És mi vagy te az ápolójuk? – kérdezte gúnyosan Renesmee.
• Ez bonyolultabb kislányom. Soha nem fogom megbocsájtani neki, amit tettek, de ettől még szeretem, illetve szerettem őket. Alice a legjobb barátnőm volt, Esme pedig már szinte az anyám. Nem tudok még egyelőre elszakadni tőlük. Hiányoztak!
• Na és mi van Edwarddal? – kérdezte a húgom kicsit sem tapintatlanul.
• Semmi! – vágta rá anya elködösült arccal. – Mi lenne?
• Nem akarod esetleg újrakezdeni vele?
• Nem! Soha nem fogom neki megbocsájtani, hogy elhagyott minket!
• De hát nem is tudott arról, hogy terhes voltál. – vágtam közbe.
• Te most kinek a pártján állsz kisfiam?
• Természetesen a tiedén! – vágtam rá.
• Na, jó figyelj! – nézett mélyen a szemembe. – Ha szeretnéd, akkor találkozhatsz velük. Én, nem tartalak vissza, és ha kell, akkor támogatlak. Csak egy szavadba kerül.
• Inkább nem! Jó ez így nekem. Abból megint csak veszekedés lenne.
• Alicenek viszont el kell mondanom.
• Na, azt már nem! – hördült fel Renesmee.
• Már így is sejti, hogy titkolok valamit. Tegnap itt járt. – magyarázta. – Neki nem tudok hazudni. A legjobb barátom volt. Ismeri minden rezdülésem. Tudja, hogy mikor hazudok.
• Na, jó rendben, de tőlem ne várd el, hogy jó pofizzak vele.
• Én csak egyet várok el tőled, ha lehet, akkor ne cirkuszolj, amikor találkoztok. – nézett rá szigorúan anya.
• Ezt sajnos nem ígérhetem meg. – mondta Nessi
• Nyugi anya! Majd én kordában tartom őt, ha kell! – vigyorogtam teli szájjal.
• Na, jó! Ezt a beszélgetést én részemről lezártnak tekintem. – mondta majd elment a konyhába mosogatni.

§*§*§*§ 

(Bella szemszöge)

2 nap múlva. Szombat.

• Igen, tessék? – vettem fel a telefont.
• Bella! Át tudnál jönni Anthony rosszul lett és Carlisle is elment vadászni. – hallottam meg Esme riadt hangját.
• Persze, azonnal indulok. – mondtam majd letettem.  Kihúztam a fiókot és előkotortam egy kis piros üvegcsét.
• Chris, Nessi! Elmentem, mert Anthony rosszul lett, majd jövök valamikor. – és választ sem várva már rohantam is keresztül az erdőn. Csak akkor lassítottam, amikor már odaértem a ház elé. Becsöngettem.
• Szia, Bella! Jó gyors voltál. – mosolygott rám Esme.
• Szia! Na, hol van a kis beteg? – kérdeztem, majd elindultunk föl a lépcsőn.
• Már egy napja nem evett semmit! – panaszolta. – Már kínáltam mindennel, de semmi.
• Gondoltam, de ezen mindjárt segítünk. – mondtam, majd elindultam a konyha felé. – minden van itthon a paradicsomleveshez?
• Öhm… persze! – nézett rám csodálkozva. - De nem hiszem, hogy meg fogja enni.
• Ebben azért ne fogadjunk.

Ismét sikerült megállapítanom, hogy jó társaságban csak úgy repül az idő. Esmével remekül elbeszélgettünk főzés közben. Észre se vettem és már elkezdett sötétedni. A paradicsomleves is elkészült és én belecsöpögtettem a piros fiolából néhány csepp vért, mert, hogy az volt benne. Chriséknél is mindig ezt használtam és bevált. Már éppen végeztünk mindennel, amikor megéreztem 6 vámpírnak a szagát. Tehát előbb jöttek haza, min vártam. 

• Jaj, ne! –  nyögtem. – Jobb lesz, ha én megyek. – de már késő  volt Alice addigra már ott állt az ajtóba.
• Nem mész te sehová. – mondta vészjóslóan.