/Edward/  

Úgy láttam, Bella örül annak, hogy futunk. Az erdő közepe felé haladva még a megszokott remegése is csillapodott. 5 perc futás után találtam egy helyet, ahol épp jó lesz kedvesemnek.

Lefejtettem görcsösen belém kapaszkodó ujjait a nyakamról, majd letettem a földre. Itt ezen a szigeten sokkal barátságosabb az erdő,  mint Forks-ban. Bella arckifejezését látva azt hiszem, tetszik neki. Eszembe jutott, hogyan tudnék leállni, mielőtt neadjisten rátámadnék. Kedvesem álla alá nyúltam és felemeltem e fejét, hogy a szemébe nézhessek.

-Bella. Ígérj meg nekem valamit! -kezdtem teljes komolysággal. -Ha esetleg azt látnád, hogy feléd közelítek, rögtön szólj gondolatban! Akkor még le tudok állni. -kérleltem. Erre ő csak bólintott. Láttam rajta, hogy amiben csak tud, segíteni szeretne nekem, hogy könnyebb legyen mellette lennem. Ezt nagyon is értékeltem.

-Nagyon figyelj! -figyelmeztettem mosolyogva. Látni akartam, milyenek a reakciói. Fogtam magam és elrohantam olyan messzire, amennyire biztonságosnak éreztem a vadászatot. Bántott, de muszáj ilyen messzire kerülnöm tőle, hogy végignézhesse a vadászatomat. Ismét maradjon egy emléke az emberi életéről. Részlegesen kikapcsoltam az akarataimat, hogy az ösztöneim törhessenek a felszínre. Így is lett. Kifinomult szaglásom egy őzcsordát érzett. Rögtön elindultam a vér illatának irányába. Nem sokkal később rátaláltam a keresett állatokra. Azonnal letepertem a legelevenebb hímet, miközben fél szemmel Bellára néztem. Egy alacsonyabb fa tetején üldögélt teljes biztonsággal.

-Edward, kérlek. Akárhol is vagy, gyere közelebb, mert nem látlak. -üzente szerelmem gondolatban. Ennek a hangnak ki ne tudna ellenállni. Elkaptam még egy erősebb nőstényt is, majd vonszolni kezdtem a tetemeket.

-Köszi. -hallottam Bella bársonyos hangját a fejemben. Tehát már lát. De nekem az mostmár nem elég. Elröppentem frissen szerzett táplálékom mellől egyenesen Bella felé.

-Edward, állj le! -kiáltotta olyan hangosan, ahogy csak tudta. Nem törődtem vele. Csak száguldottam hozzá.

-Bella, kincsem. Ne félj! Nem akarlak bántani. Csak mutatni akarok valamit.

Kedvesem kissé vonakodva, de lekecmergett a fáról egyenesen a karjaimba.

-Mit szeretnél, Edward? -kérdezte kíváncsian. Válasz helyett felkaptam és a két tetemhez vittem egyetlenem.

-Kóstold meg! -utasítottam. Még akkora szemeket, mint amiket ő vágott most, még sohanem láttam. Pedig volt már Emmettnek 100 millió ugyanilyen meglepő húzása.

-Micsoda? -kérdezte, miután megtalálta hangját. -Hogy én? -mutatott magára.

Igen, te, drágám. Ki más? -kérdeztem viccelődve.

-Biztos? -Bella nagyon vonakodott. Talán rossz ötlet volt? Nem. Biztosan nem.

Feltéptem az egyik állat bőrét és az előtörő vérrel megkínáltam szerelmem. Félve ugyan, de lenyalta az előtörő vörös csíkot. Ízlelgette egy ideig, majd megszólalt.

-Nem rossz. -állapította meg. -Lehetne, hogy...? -kérdezte. Rögtön tudtam, mit szeretne.

-Persze. Igyál csak még! -mondtam. Egy kis kiképzés sosem árthat. De ha az állati vértől nem retteg úgy, mint a sajátjától, akkor nem lesz olyan nehéz dolgom.

Bella még kezdő volt, ezért csak egy fél pohárkányit ivott meg, de én már ennek is örültem. Miután befejezte arrébbállt, hogy én is ihassak egy kicsit. Belemélyesztettem a fogaimat az állatba, akinek a vére már enyhén alvadt volt. De nem számít. A lényeg, hogy kedvesemé lett a friss vér. Miután végeztem, félredobtam a tetemeket, ahogy szoktam. Bella nagyon örült annak, hogy megkóstolhatta az állati vért. Azt mondtam neki, miközben hazafelé tartottunk, hogy legközelebb is velem jöhet. De a titkomat még nem tudja. Senki nem tudja, csak én. Visszaérve a házba átöltöztettem Bellámat egy csinos, mélykék miniruhába, mert a pólója véres lett. Leültettem szerelmem az ágyra és gyorsan én is átöltöztem. Amikor visszatértem, Bella a párnákon feküdt és leste a plafont, amíg be nem léptem. Amikor betoppantam, felnézett rám és elmosolyodott. Odabújtam hozzá és a mellkasomra vontam. Szívverése most is, mint mindig, gyorsabban vert a megszokottnál. Több, mint egy órán keresztül feküdtünk egymás lélegzetét hallgatva, mikor felemelkedtem.

-Elmeséled nekem, hogy mit álmodtál, ami annyira felzaklatott? -kérdeztem, mire Bella felült és mesélni kezdtett. Elmesélte az egész történetet. De hogyan álmodhatta ezt? Tisztára, mint egy látomás. Csak emberi módon. Még Alice sem látott ennyire pontosan valamit.