57. fejezet
(Billy szemszöge)
Egész hétvégén hallgatnom kellett Justin áradozását Tányáról. Igazság szerint egyelőre fogalmam sem volt, hogy hogyan kezdjek bele a magyarázatba, hogy mik is vagyunk valójában. Biztosan tiszta hülyének nézne, hogyha közölném vele, hogy alakváltó vagyok, a lány pedig, aki megtetszett neki vámpír. Vagy belehal a röhögésbe, vagy átküldet az idegosztályra, hogy ne legyenek őrültek a közelében. Remélem, hogy Edwardnak sikerült beszélnie Tanya fejével, különben kénytelen leszek én megoldani a dolgot.
(Billy szemszöge)
Egész hétvégén hallgatnom kellett Justin áradozását Tányáról. Igazság szerint egyelőre fogalmam sem volt, hogy hogyan kezdjek bele a magyarázatba, hogy mik is vagyunk valójában. Biztosan tiszta hülyének nézne, hogyha közölném vele, hogy alakváltó vagyok, a lány pedig, aki megtetszett neki vámpír. Vagy belehal a röhögésbe, vagy átküldet az idegosztályra, hogy ne legyenek őrültek a közelében. Remélem, hogy Edwardnak sikerült beszélnie Tanya fejével, különben kénytelen leszek én megoldani a dolgot.
- Akkor, ahogy megbeszéltük? – kérdezte Justin hirtelen.
- Tessék? – néztem rá kérdőn.
- Tudod, én ma nagyon rosszul vagyok, és csak te mész a kezelésre a lánccal a zsebedben – magyarázta. – Mi van veled mostanában? Néhány napja tiszta kuka lettél.
- Sajnálom, kicsit ideges vagyok, azt hiszem – rántottam meg a vállam.
- A húgom azért nem eszik embert – nevetett fel. Johanna tényleg nem, de ez már nem mondható el sajnos Tanya viselkedéséről. Na jó, embert ő sem eszik, csak állatokat, de nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha összejönne Justinnal. Eléggé más világban élnek.
- Tudom – válaszoltam végül tömören.
- Sziasztok – lépett be Johanna mosolyogva. Mosolyogva? Ez határozottan jó jel. Ezek szerint jól sikerült a hétvége. Anya és a lányok gondoltam, hogy kitesznek majd magukért, de nem bíztam benne, hogy ennyire jól sikerül majd nekik.
- Szia – válaszoltuk Justinnal.
- Milyen volt a kiruccanás a lányokkal? – kérdezte Justin kíváncsian.
- Nagyszerű, képzeld voltunk vásárolni, aztán párnacsatáztunk, és jókat beszélgettünk. Oh, és meghívtak minket a Cullen házba, ahol bál lesz. Még nem voltam bálban, de biztosan jól szórakoznánk együtt. Persze, azt mondták, hogy megvárják, amíg felépülsz, hogy te is tudj majd táncolni. Egy hatalmas rózsaszín estélyiben leszek, és kaptam hozzá való cipőt, és vállkendőt. Tehát összességében nagyon jól éreztem magam. Még sosem voltam ilyen csajos bulin, de hozzá tudnék szokni – mesélte boldogan a testvérének. Nagyon örültem, hogy boldog, de egy kicsit elszomorított, hogy egyáltalán még csak rám sem hederített. Nekem miért nem sikerül boldoggá tennem?
- Ez remekül hangzik. Nagyon szívesen elmegyek majd erre a bálra, de ma nem igazán vagyok jól – kezdett bele barátom a színjátékba. – Azt hiszem, hogy jobban járnék, hogyha itt maradnék, és nem kelnék fel. Furcsán zsibbadt minden tagom.
- Fájdalmasan lüktet is, vagy csak zsibbad? – kérdezte Johanna aggódva. Majd azonnal vizsgálni kezdte a bátyját.
- Igazság szerint csak zsibbad. Egyáltalán nem fáj. Csak egy kicsit, mintha befásult volna – magyarázta hevesen.
- Akkor ma csak masszázst fogsz kapni, de azt legalább kétszer – mondta Johanna határozottan. – Akkor ma csak maga jön velem, Billy Black – fordult felém. Én pedig megadóan bólintottam. Már egészen kezdtem hozzászokni, hogy örökké Billy Blacknek fog szólítani. Ha örömét leli ebben, akkor ám legyen. – Oké, akkor induljunk – bólintott Johanna.
- Rendben, már megyek is – mondtam.
Majd csigalassúsággal elkezdtem kikászálódni az ágyból. Justin rám vigyorgott, hiszen tudta, hogy csak játszom a nagy sérültet, és közben akár fel is pattanhattam volna, de jól esett, hogy törődött velem a lenyomatom, még akkor is, hogyha ezt nem puszta aggodalomból és szeretetből tette. Ha nem is volt hajlandó hagyni, hogy udvaroljak, azért már nem nézett teljesen levegőnek. Már az is haladás, hogy megadta az alapvető embertársi tiszteletet.
- Fájdalmai vannak? – kérdezte tárgyilagosan.
- Nem, csak egy picit elgémberedett a hátam, és így nehézkes felülni. Már nagyon régóta vagyok ágyhoz kötve, ezért lehetséges ez. Sajnálom – magyarázkodtam. Na jó, nem is volt elgémberedve a kátam, de azért muszáj volt valahogy tesztelnem, hogy mennyire érdeklem őt valójában.
- Semmi gond. Akkor most szépen oldalra fordulunk – lépett mellém. Majd legnagyobb meglepetésemre segített az oldalamra gördülni, és finoman végighúzta apró tenyereit a gerincemen. Mire az egész testem bizseregni kezdett. Még sosem ért így hozzám, de meg tudnám szokni. – Rendben, ez tényleg csak egy kis elgémberedés. Néhány perc masszázs, és minden rendben lesz.
- Jó napot, valaki hívatott – lépett be az ápoló, aki a gyógy terápiát végzi.
- Igen, én voltam. Köszönöm, hogy ilyen gyorsan idejött. Justin Moore-t kellene átmasszírozni – mutatott Johanna a fivére felé.
- Rendben, akkor azonnal viszem is az urat. Vagy esetleg itt is maradhatunk, hogyha úgy kellemesebb önnek – fordult most Justin felé.
- Azt hiszem, hogy jobb lenne egy másik szobában. Ott biztosan nem zavarna meg minket senki – kacsintott rám barátom.
Persze úgy, hogy ezt senki se látta rajtunk kívül. Miután a terapeuta elvitte Justint egy másik szobába, Johanna visszafordult hozzám.
- Most lassan hasra fekszik, én pedig egy kicsit átmozgatom az izomzatát – mondta komolyan. – Gyerünk, segítek.
- Rendben – mondtam együttműködően.
Majd hagytam, hogy némi szenvedés árán, de sikerüljön megfordítania az ágyon. Nagyon édes volt, ahogy erőlködött, hogy segítsen rajtam. Már elgondolkoztam rajta, hogy segítek neki, de akkor még a végén lebukom. Mikor már a hasamon voltam, Johanna elhelyezte a derekamon a takarót, hogy ne legyen útban. Majd apró tenyereit éreztem meg megint a hátamon.
- Lázas – tette a homlokomra a kezét.
- Semmi bajom, csak elég meleg van itt a szobában – válaszoltam rá gyorsan. Attól tartok, hogy a lázcsillapító nem igazán segítene a hőmérsékletemen.
- Biztosan? – hajolt le hozzám, hogy a szemembe nézzen. Egészen közel volt hozzám az arca. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy bevessem-e Emmett ötletét, de aztán inkább elvetettem. Johannát tény, hogy meg kell egy picit szelídíteni, de nem ilyen módszerekkel. – Hahó? Figyel rá, hogy mit mondok? – kérdezte kicsit hangosabban. Pf… ezzel a magázással visz a sírba, komolyan. Legfeljebb öt évvel lehet nálam fiatalabb. Jó, hogy nem csókólomot köszön.
- Persze, elnézést – válaszoltam. – Tökéletesen érzem magam, csak nagyon meleg van itt – biztosítottam.
- Rendben, akkor folytassuk – tért vissza a hátam kimasszírozásához. Határozottan ügyes keze volt. Sokkal erősebb, mint amilyennek kinéz. – Tanultad valahol a masszázst, Johanna Moore?
- Elvégeztem egy tanfolyamot szükség esetére, hiszen Justinnak bármikor szüksége lehet rá, és sokkal olcsóbb, hogyha én meg tudom oldani, mintha állandóan szakembert hívok – válaszolta tárgyilagosan. Közben pedig folyamatosan a hátamra koncentrált. Nehogy véletlenül kizökkenjen.
- Hányféle szakterületet tanultál ki? – kíváncsiskodtam tovább.
- A sebészet a fő szakom, de tanultam a gyógy-masszázsok minden formáját. Azután pedig néhány hónapon át elsajátítottam pár akupunktúrás kezelési módot is – magyarázta áhítattal. Hogyha munkáról volt szó, akkor mindig rögtön fellelkesült.
- Akkor elég gyorsan tanulsz. Nagyon szép teljesítmény mindezt ilyen fiatalon elsajátítani – bókoltam neki.
- Köszönöm. Igazság szerint szerencsés vagyok. Fényképes memóriám van, így mindent képes vagyok megjegyezni, rövid idő alatt – mondta büszkén. – Az édesanyámtól örököltem. Ritka adottság, de nagyon hasznos.
- Különleges vagy. Ezt mindig is tudtam – vágtam rá. Mire a kezei megálltak a hátamon. – Én sajnálom… - kezdtem bele.
- Miért akarsz ennyire levenni a lábamról? – kérdezte hirtelen. Majd leült az ágy mellett egy székre, és kíváncsian nézett engem. – Mert hogyha ez csak valami játék, vagy fogadás, hogy kinek sikerült megszereznie a „Jégkirálynőt”. Akkor mi lenne, hogyha békén hagynánk egymást? Hallottam már ehhez hasonló gondolatokat itt a kórházban. Néhányan elszórakoztak rajta, hogy ki lesz az, akinek végre sikerül bejutnia az alsóneműmbe, úgyhogy ha most megmondod, hogy miért ez a nagy felhajtás, akkor még lehetünk normális viszonyban. Hogyha viszont nem, akkor elhagyom Forks-ot a testvéremmel együtt. Úgyhogy választhatsz. Bár jobban örülnék, hogyha végre elmondanád az igazságot, mert makacsul kitartó vagy, és ez gyanús. Ennyi idő alatt bármelyik férfit háromszor elhajtom magam mellől úgy, hogyha legközelebb meglát, akkor még a parkolóban is átmegy a másik oldalra, hogy biztosan ne kelljen szóba állnia velem. Te viszont elképesztően makacs vagy.
- Semmi okom rá, hogy udvaroljak neked, csupán csak annyi, hogy nagyon tetszel, és kedvellek. Nem tudom, hogy miért gubóztál így be, de szentül hiszem, hogy egyszer még megtöröm ezt a maszkot, amit felvettél a külvilág távoltartása érdekében. Szerintem te egy nagyon gyengéd, és szeretnivaló lány vagy, csak úgy teszel, mintha ilyen rideg lennél, de sok dolgot tettél amióta itt vagyok, ami lebuktatott – válaszoltam határozottan.
- Mégis miről beszélsz? – nézett rám döbbenten.
- Egy rideg orvostanhallgató nem segíti ki a nénit, aki alig tud mozogni a mosdóba, nem ajánlja fel a cukorkáját egy vérvétel miatt síró kisgyereknek, és pláne nem csúsztat borítékot, amiben feltételezem pénz volt, egy sokgyermekes szegény család fejének zsebébe, amikor neki is alig van miből élnie. Ha egy rideg nő lennél, akkor nem tennél ilyen dolgokat. Te tele vagy gyengédséggel és érzelmekkel mindenki felé, csak azt támadod meg, aki közeledni is próbál feléd – mondtam komolyan. Elég jó megfigyelő vagyok. Így teljesen biztos voltam a dolgomban.
- Honnan a fenéből tudod ezeket a dolgokat? – kérdezte idegesen.
- Egy nyitott szobaajtó sok mindenre kilátást ad, főleg, hogyha az az ajtó az én szobámé – mondtam egyszerűen. – Momentán az én ajtóm előtt sok ilyen dolog történt, és mindben te voltál a főszereplő.
- Ez nem jelenti azt, hogy megközelíthető lettem a számodra – motyogta maga elé morcosan. Úgy látom nem igazán örült, hogy lebuktattam. Pedig szerintem csodálatos dolgokat tesz az emberekért.
- Ezt egy pillanatra sem feltételeztem, de ha megengeded, akkor én is adnék neked valamit. Te mindig csak adsz. Most hagyd, hogy valaki más meglepjen téged – nyúltam a fiókom felé.
- Erre igazán semmi szükség. Én csak teszem a dolgomat – jött zavarba. – Nincs szükségem hálapénzre. Főleg nem Dr. Cullen számára fontos embertől. Mástól sem fogadom el, de egy ilyen betegtől főleg nem.
- Egyáltalán nem akarok neked hálapénzt adni. Ez csak egy ajándék. Mondd csak, mikor kaptál utoljára ajándékot? – kérdeztem kíváncsian. – Természetesen a lányokkal való csajos bulit leszámítva – fűztem még hozzá.
- A névnapomra Dr. Cullen hozott egy hatalmas doboz bonbont – mosolyodott el halványan. – Nagyszerű ajándék volt, de sajnos hiába volt nagy a doboz, mert így sem hagyta el egy szem sem a kórház területét, csak a hasamban – fűzte még hozzá mosolyogva. Hát persze, gondolhattam volna, hogy Carlisle ilyen figyelmes lesz. – Egyébként pedig a balesetünk előtt néhány nappal volt a szülinapom, amit még megünnepeltünk. Még tortám is volt. Egész, nagy tortám, amiből annyit ettem, amennyi belém fért. Csokoládés, vanília mázzal. Fantasztikus volt. A kedvencem a mai napig is.
- Én is azt szeretem a legjobban – mosolyodtam el. Ez nem csak ámítás, anyáéknak mindig is az volt a specialitása. Egyszerűen imádom. – Majd megkérem Bellát, hogy egyszer süssön nekünk, valami elképesztően finom.
- Sütivel ne viccelj, mert azt mindenképpen be fogom hajtani – villantak meg a szemei.
- Sosem viccelnék ilyen fontos kérdéssel – kuncogtam fel. Carlisle említette, hogy Johanna veszélyesen édesszájú, de nem gondoltam volna, hogy ennyire komoly a helyzet.
- Helyes – biccentett. – Most pedig lazulj el, kiropogtatlak – mondta komolyan.
- Mi lesz a meglepetéssel? – próbáltam tiltakozni.
- Akkor is odaadhatod, hogyha már képes leszel mocorogni – mosolygott rám kedvesen. Na, ez már hatalmas haladás. Beszélgetünk, és rám mosolyog. Ezt még nagyon meg kell majd hálálnom a lányoknak.
- Rendben – adtam meg magam.
Remekül csinálta a dolgát. Mármint a masszírozást, úgyhogy akár egész nap is el tudnám viselni ezt a fajta kényeztetést. Lehet, hogy ezt ő most nem gyengédségnek, és kedvességnek ítéli meg, hanem a munkájának, de nekem határozottan élvezetes a dolog.
- Akkor háromra – mondta halkan. Majd határozottan megragadott, és néhány pillanattal később egy kisebb roppanás jelezte, hogy a beállt hátam, ami ezek szerint tényleg el volt egy kicsit gémberedve csak fel sem tűnt, most már jól van. – Ez az – sóhajtott fel elégedetten.
- Ez fantasztikus volt – ernyedtem el az ágyon. Határozottan jól esett, ami az előbb történt.
- Akkor, mehetünk a rehabilitációs szobába? – kérdezte kedvesen.
- Előbb hadd adjam oda neked az ajándékot, amit szeretnék, kérlek – néztem rá lágyan.
- Tényleg semmi szükség erre, és… - kezdett bele. Befejezni azonban már nem tudta, mert én gyorsan elővettem a kis dobozt és felnyitottam, hogy lássa a tartalmát.
- Kérlek, fogadd el – kérleltem, de ő csak a doboz tartalmát nézte.
- Ezt, hogy? Honnan? Tudod, hogy mi ez? – hebegett össze-vissza. Majd óvatosan végigsimított a medálon.
- Ez egy gyönyörű medál és lánc, ami nagyon illik hozzád – tettem az ártatlant. Majd ha már olyan viszonyban leszünk, akkor bevallom, hogy Edward tudta, és én is, hogy mi ez, de addig jobb, ha csak örül neki. Justin is megígérte, hogy nem szól egy szót sem.
- Nem, ez sokkal több annál – lábadt könnybe a szeme. – Ez egy nagyon értékes darab. Értékesebb bármi másnál – törölte meg a szemeit.
- Elfogadod tőlem? – fogtam meg a kezét. Legnagyobb örömömre nem is akart elhúzódni. Sőt, megfogta a kezem, és rám nézett.
- Köszönöm, igen, elfogadom – bólintott.
- Feltehetem neked? – tettem fel a következő kérdést boldogan.
- Nagyon hálás lennék érte, igen – válaszolta.
Majd közel hajolt hozzám, hogy kényelmesen a nyakába tehessem a láncot. Azonnal kivettem a kis ékszeres dobozból, és felakasztottam a nyakába. Annyira gyönyörű volt. Az illata pedig teljesen elbódított, amikor arca az enyém mellé került. Legszívesebb megcsókoltam volna, de nem akartam semmissé tenni a kettőnk között kialakulni kezdődő bizalmat. Ezért miután feltettem a láncot elengedtem. Még nincs készen rá, hogy tovább menjünk. Egyelőre fenntartom ezt a kapcsolatot, utána majd lassan közeledek felé. Talán megtörik a jég.
- El sem tudod képzelni, hogy milyen csodálatos ajándékot adtál nekem – mondta meghatottan. Majd egy gyors puszit nyomott az arcomra. Olyan volt, mintha hezitált volna előtte, de nekem akkor is világot jelentő érintés volt. Az első kedves megnyilvánulása felém, amit teljesen önszántából tett.
- Boldoggá tesz, hogy így van – válaszoltam mosolyogva.
- Akkor, mehetünk, hogy minél előbb felépülj? – kérdezte mosolyogva.
- Tehát még mindig meg akarsz szabadulni tőlem? – kérdeztem kissé csalódottan.
- Nem, inkább csak szeretnélek már egészségesen látni – kuncogott fel. – Szóval indulás, Billy Black.
- Rendben, megyek már, Johanna Moore – csóváltam meg a fejem. Majd kellő ügyetlenséggel álltam fel az ágyról, és hagytam, hogy Johanna segítsen nekem átmenni a rehabilitációs részbe.
A nap hátralévő részét abban a szobában töltöttük, és azt kell, hogy mondjam, hogy határozottan izzott közöttünk a levegő. Na jó, ez túlzás, hiszen ezt csak én akartam annyira bebeszélni magamnak, de sokkal kedvesebb volt hozzám, mint eddig bármikor, és ez nagyon jól esett. Már késő este volt, amikor visszaértünk, és Justin aludt már. Mindig nagyokat aludt a masszázsok után. Johanna segített elmenni nekem az ágyig, és miután felfeküdtem betakart.
- Jó éjszakát, Billy Black – szorította meg a kezem. – Holnap reggel találkozunk.
- Már alig várom – mosolyodtam el. – Aludj jól, Johanna Moore.
- Meglesz – engedett el lassan.
Majd odalépett az alvó Justinhoz, és puszit nyomott az arcára. Ezután pedig kilépett a szobából, és halkan becsukta maga mögött az ajtót. Elégedetten helyeztem kényelembe magam az ágyon, és abban a boldog tudatban aludtam el, hogy végre megtörni látszik a jég. Azt hiszem, hogy még azt is megkockáztatom, hogy elhívjam a Cullen ház báljára partneremként.
(Johanna szemszöge)
Amikor kiléptem Justin és Billy szobájából vettem néhány mély levegőt, és lassan elkezdtem sétálni az öltöző felé. Miközben folyamatosan az apró kis medálomat szorongattam, ami visszakerült végre hozzám. Sosem gondoltam volna, hogy látni fogom még valaha. Nagyon hiányzott. A legfontosabb tárgy volt az életemben. Nem is tárgy, mert ennek a medálnak lelke van. A családommal összekötő kapocs. A legszentebb ajándék, amit bárki is adhatott nekem. Aki nem veszített még el ilyen fontos részt az életéből, az talán nem érti a rajongásomat egy apró kis ékszer iránt, de én a világot is odaadtam volna érte, hogyha legalább még egyszer láthatom. Arról pedig nem is álmodtam, hogy még a nyakamban fog lógni. Hihetetlenül boldog voltam. Évek óta először tökéletesen boldog. Justin egyre jobban van, végre vannak barátaim, és még a láncomat is visszakaptam. Ez egy igazi csoda, amiről egy árvaházi kislány csak is álmodozni mert. Most pedig mégis itt vagyok, és minden tökéletes körülöttem.
Amint beértem az öltözőmbe, megnyitottam a vizet a zuhanyban, és ledobtam a kórház ruhámat. Majd egy hosszú, langyos zuhany után belebújtam a meleg ruháimba, és elindultam haza. Azonban rögtön bosszúsan szusszantottam egyet, amikor kiléptem a kórházból, ugyanis szakadt az eső. Hát ez remek. Most bőrig fogok ázni a biciklimen.
- Elvihetlek? – hallottam meg Dr. Cullen hangját. Ezek szerint ő is most végzett.
- Hálás lennék érte – fordultam felé. – Nem sok kedvem van bőrig ázni.
- Ennek örülök. Gyere, hátul állok a kocsival – ajánlotta fel a karját. Én pedig mosolyogva elfogadtam, és hagytam, hogy odavezessen az autóhoz, majd engedelmesen beszálltam. Carlisle azonnal bekapcsolta az ülésfűtést, én pedig jólesően felsóhajtottam a meleg hatására. Csendben tettük meg az utat a házamig. Nem akartam rossz társaság lenni, de nagyon fáradt voltam. Már kis híján el is aludtam, amikor a motor hirtelen megállt. A szemeim felpattantak, és azonnal láttam, hogy már a házam előtt állunk.
- Köszönöm szépen a fuvart – mosolyogtam mentoromra.
- Bármikor – biccentett. – Jó éjszakát, Johanna – simogatta meg az arcomat.
- Neked is, Carlisle – mosolyogtam rá. Úgyis tudtam, hogy csak rám szól, hogyha nem tegezem. Most nem volt kedvem incselkedni vele, mert tényleg nagyon fáradt voltam.
A tegezésen azonnal szélesem elmosolyodott, amit én viszonoztam, majd kiszálltam a kocsiból, és gyorsan beszaladtam a házba. Bezártam az ajtót, és felsiettem a hálószobámba. Gyorsan belebújtam a lányoktól kapott farkasos meleg pizsamámba, és az ágyamra vetettem magam. Alaposan belebugyoláltam magam a takaróba, és behunytam a szemeimet, hogy aludjak, de az agyam hirtelen kattogni kezdett.
Ez a nap, olyan, nem is tudom, milyen volt. Azt hittem, hogy Billyt is sikerül majd előbb vagy utóbb elvadítanom magam mellől, de ma először merült fel bennem a kérdés, hogy tényleg akarom-e, hogy békén hagyjon. Mindenkitől csak azt hallom, hogy mennyire fantasztikus férfi, és nem tett semmi olyat, ami miatt kételkednem kellene ebben az információban. Sőt, attól függetlenül mindig is nagyon kedves és gyengéd volt hozzám, hogy én kis híján leüvöltöttem a fejét minden szaváért, amit felém intézett. Abban pedig biztos vagyok, hogy ezt egyáltalán nem az ajándéka miatt érzem, hanem azért, mert nagyon jól éreztem magam ma vele. Még sosem szórakoztam ilyen jól egy férfival. Pedig csupán a rehabilitációját végeztük, de ahogy beszélgettünk, és ahogy viccelődött néha a saját szerencsétlenkedésén. Az egész viselkedése, a lénye, valami elképesztően jó érzéssel töltött el. Annyira életvidám, és nem adja fel a harcot. Nagyon hasonlít rám a jelleme, csak ő nem olyan megkeseredett és bezárkózott, mint amilyen én vagyok. Talán nekem sem kellene ilyen zárkózottnak lennem, de ezt még át kell gondolnom. Lehet, hogy eljött a megfelelő férfi, aki megérdemel egy esélyt. Gondoltam félálomban, majd legyőzött a fáradság, és elaludtam.
|