• Tudod, nem minden olyan egyszerű, mint aminek az emberek gondolják. Néha valakiért vagy valamiért keményen meg kell harcolni. Most pont nem arról beszélek, hogy én harcolok érted, hanem arról, hogy most te fogsz harcolni valamiért, ami számodra a legfontosabb. Mindennel meg kell birkóznod, amivel csak lehet. Nem tudsz ellene semmit tenni. Már elkezdődött. Én sem tudtam tenni ellene semmit. Nézz rám! Egy szörnyeteg vagyok. Ez a sorsod, és az enyém is. Nem tudtam, hogy ez lesz. Már nem tudom visszafordítani. Az én hibám. Sajnálom – Jered leült mellém, és kezdte a monológját. Nem tudtam miről beszél, de ha ennyire fontos, akkor kibökhette volna hamarabb is. Ezekből a szavakból azt veszem ki, hogy aggódik értem. Nagyon. Én is. Eszméletlenül szeretem, de egy kis időre még mindig szükségem van. – Ugye meg tudsz nekem bocsátani? – kérdezte rekedten. Olyan volt, mint aki a következő pillanatban sírni kezd. El sem tudtam képzelni, hogy min mehet keresztül. Talán, majd egyszer én is megértem.
• Azt sem tudom, hogy miért bocsátsak meg, de azért ha elmondanád, akkor könnyebb lenne megemészteni, mert azt sem tudom, hogy miről beszélsz.
• Nem? Pedig azt hittem, hogy már… Te nem lehetsz mostanában emberek közelében. Ha a családod olyanokkal érintkezik… Közelebbről, mint mi akkor… Figyelj, most nem tudom elmondani. Megfelel akkor, ha elindultunk? Vagy akkor, ha odaértünk Alaszkába?
• Alaszkába? Minek megyünk mi oda? Nem értelek! Kérlek, magyarázd el.
• Most nem megy. Lehet, hogy Carly fogja.

Itt befejeztem a beszélgetést. Visszafordultam, és üveges tekintettel meredtem magam elé. Nem tehettem mást. Ha megint ránézek, akkor elfog a vágy, hogy odasimuljak a mellére és azt mondjam neki, hogy teljes szívemből örökre szeretni fogom. Ez biztos, de most nem mehetek oda hozzá megölelni. Visszagörnyedtem ugyanabba a pózba, amibe voltam mielőtt feljöttek a szobámba. Kíváncsi leszek, hogy Carly mennyi ideig pakol még, mert nagyon hangos. Vagy csak én hallom annak? Mint amikor teljesen normálisan hallottam a földszinti zajokat, és azt hogy megbeszélik, hogy el kell vinniük innen. Fáj a fejem. Soha nem szokott. Nagyon. Nem bírom. Túl sok a zaj.

• ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ – sikítottam. Nem tudtam visszafogni. Nem ment. Az agyam nem fogta fel, hogy mit szeretnék tőle. Hirtelen elsötétült a világ. Nem éreztem semmit, majd biztos voltam benne, hogy egy álomba süllyedek.

Egy réten találtam magam. Teljesen ki volt száradva, egyetlen szál rózsa volt középen. Azt is le akarta tépni egy férfi. Tudtam, hogy ki az. Carl megjelent az álmomban, ami nem is volt igazi álom. Inkább öntudatlanság. Meg kellett állítanom a férfit. Nem teheti ezt azzal a növénnyel. Nem tudom, hogy miért ragaszkodom hozzá, de meg kellett védenem. Futni kezdtem, de nem tudtam mozdulni. Mintha a lábamat betonba öntötték volna. Megembereltem magam. Felemeltem a lábam, és csiga lassúsággal futni kezdtem. A dühöm gyülemlett, és egy óriási barnás feketés vöröses farkas lépett elő a bozótból, és Carl felé futott, de úgy, mintha puskából lőtték volna ki. Gyorsabb volt, mint a szél, mint amit valaha láttam. De a legnagyobb farkas is volt, mint amit valaha láttam. Hogy nőhet egy ilyen állat nagyobbra, mint egy ember? Nekirontott Carlnak. Megiramodott a fenyőerdő felé. Eszméletlen sebességgel futott, de nem gyorsabban mint a farkas. Mintha rakétákat ragasztottak volna rájuk. Eletemben nem láttam ekkora sebességgel haladni valakit, még a versenyautósokat sem. A farkas elkapta Carl nyakát, és nekivágta az első fának. A fa kidőlt, de egyikük sem sérült meg. A farkas rám nézett óriási zöld szemeivel, és értelme fedeztem fel bennük. Annyira hasonlított Jered csodálatos szemeire! Mintha ő lenne! A szemeiben aggodalom csillogott, mintha féltene a látványtól ami elém tárul. Tovább küzdöttek, és fél pillanatig Carl volt fölényben.

Eddig tartott az „álmom”. Se több, se kevesebb. Egy nagy rózsaszín ágyon feküdtem, nem a saját szobámban. A fejem fölött fehér baldachin volt, Sötétrózsaszín párnák a fejem alatt. Még soha nem jártam itt. A szoba fala baba kék volt, illett a bútorokhoz, amiknek hasonló színe volt. Feléltem, de két apró de annál hidegebb kéz visszanyomott. Felismertem. Carly volt. Aranyosan rám mosolygott tökéletes fogsorával. Ha Jered igazat mondott, akkor talán méreg is van rajtuk? Megborzongtam.

• Hogy érzed magad?  - szólalt meg végül.
• Öhm. Egy kicsit fáj a fejem, ennyi az egész. Miről beszéltetek nekem? Nem értem? Magyarázd el, kérlek. Szeretnék mindent tisztán látni! És hol vagyok? – magamra néztem – Jesszus! És mi ez a gönc rajtam?
• Ne nevezd göncnek! – sikkantott vidáman. – Ez eredeti 1964-es Versace modell! Ne kritizáld. Egy csodálatos egyedi, ismétlem EGYEDI darab. Ja igen! És nálunk vagy! Ez az én szobám. Én rendeztem be az egészet. Hát nem cuki? Na mind egy. Komoly leszek, és még nem mondom el, hogy miért vagy itt, és miért kell elmennünk. Majd miután egy kicsit jobban leszel. Ember! Öt órán keresztül ki voltál ütve. Hajnalban indulnunk kell Alaszkába – az utolsó mondatnál elkomorodott. Ő sem akart menni, itt hagyni mindent, a családot, a barátokat. De miért megyünk el? Miért pont most?
• Miért kell elmennünk? Miért most? És miért éppen Alaszkába?
• Alaszkában élnek rokonaink. Nagyon régen nem látott rokonaink. És csak ők segíthetnek. Nem tehetünk mást. Te nem… Te nem egy átlagos ember vagy, aki ha egy olyanfajtával érintkezik mint mi, semmi baja nem lesz, és élheti tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Tudod, én sem egy csapásra lettem félig vámpír. Eldönthettem, hogy maradok ami vagyok, vagy pedig maradhatok ember. Ezzel szemben Jered nem választhatott, ahogy te sem választhatsz most. Megpróbáljuk megállítani, hogy te is… Hagyjuk a témát jó? Mi lenne, ha arról beszélnénk, hogy milyen cuccokat szeretnél elvinni bulizni? Csak mert azt is fogunk! Képzeld! Alaszka felé haladva, még mielőtt átlépjük a határt, van egy óriási diszkó! Minden csütörtök ön óriási partyt szoktak rendezni, és ha ügyesek vagyunk, akkor pont odaérünk addigra! Hát igen, négy nap nem kevés autóba, de élvezni fogod. Lesz minden!
• Várj! Álj! Mi van akkor ha én nem akarok menni? Ha én itt akarok maradni, és megváltozni. Nem kell nekem semmilyen segítség.
• El kell jönnöd. Muszáj. Nem… Nem lehetsz olyan… Olyan mint én! Nem teheted Jereddel. Mi van ha megváltozol. Teljesen ki fogsz fordulni önmagadból. Olyan leszel, mint egy egy éves. Nem hallgatsz senkire, és mész a saját fejed után. Mint aki begolyózott. El kell jönnöd! – az utolsó mondat minden szavát nyomatékosította. Azt hiszem tényleg el kell mennem velük.

Feltápászkodtam, és elindultam az ajtó felé. Carly furán nézett rám.

• Hát te meg hová mész?
• Te mondtad hogy kell bulizós szerkó! Hát akkor menjünk választani!
• Most csak szórakozol, vagy tényleg jössz? – bólintottam, ebből gondolom megértette, hogy nem szórakozom. – És akkor miért szeretnél az ajtón át távozni? Miért nem az ablakon? Tudod, nálunk ez a módi.
• Tudod, én jobban szeretem az ajtót használni. Az valahogy kevésbé fájdalmas – mosolyogtam. Carlyra soha nem tudnék megharagudni, még akkor sem, ha valami nagyon nagy galibát csinál ellenem. Na jó, akkor lehet hogy megharagszom rá, vagy kerülöm, de nem tudom sokáig. Nagyon szeretem. Persze nem úgy, mint Jeredet, barátnőmként. Jobban mint egykor Jesst, jobban mint bármelyik barátnőmet.
• Hát, te tudod. Lent találkozunk. – hatalmas vigyor jelent meg az arcán és kiugrott az ablakon. Utána néztem, és láttam, nagyon kecsesen ért földet.

Leszaladtam a lépcsőn, nem azzal a sebességgel, mint amivel tesi órákon szoktam futni, annál gyorsabban. Mióta ideköltöztünk, nagyon megváltoztam. Ma reggel pedig teljes hangerővel hallottam azokat a beszélgetéseket, amiket suttogásnak kellett volna hallanom. Aztán most itt van a gyorsaság. Soha nem futottam még ilyen gyorsan. Lehet hogy indulnom kéne egy versenyen. Á, inkább nem. A végén kijutok az olimpiára. Leértem a földszintre. Csodálatos volt. A falak bézsszínűek, az ablakokon hófehér függönyök, és fekete-fehér bőrkanapék. Miért nem jártam még itt soha? Most úgy érzem, mintha minden képkocka amit látok, beleégne az agyamba, és ott is maradna, örökre. Óriási plazmatévé, videó játékok kupaca gyönyörű konyha. Ilyen csak valami filmben lehet.

Nagy csodálkozásomra egyből tudtam, hogy merre van a kijárat. Egyből a házunk felé vettem az irányt, be a szobámba. Nem is néztem körül, hogy ki lehet otthon nálunk, csak mentem a fejem után. Ez egy jó tulajdonságom. Édesapámtól örököltem. Teljesen ki tudom zárni a körülöttem lévők érzéseit, pillantását, vagy éppen azt hogy valahol a közelben vannak. Ilyenkor tudom, nagyon bután nézek ki. Anyu azt mondta, hogy csak a szemem fehér része látszik. Biztos csak viccelt, hogy fejezzem be ezt a dolgot, és mindig hallgassak meg mindenkit. Néha sikerült így is, de csak egy emberre vagy dologra tudtam koncentrálni egyszerre, és a külvilágot még akkor sem észleltem. Régen csináltam ilyet az iskolában, hogy csak a tanárra koncentráltam. Hát nem egy pihentető dolog. Most nem vettem senkit bele, csak mentem az emeletre. Lehet hogy elmentem valaki mellett, ne biztos. Felértem a szobámba, és elengedtem a kizárós dolgot. Megdöbbenve láttam, hogy vagy öt bőrönd bent van a szobám közepén. Ha tényleg autóval megyünk, hogyan fér be Jered kocsijába? Vagy nem azzal megyünk? Carly éppen kilépett a gardróbomból, és az egész fejét betakarta bulizós ruhákkal. Ledobálta őket az ágyra.

• Ezeket imádom! Válassz ki ötöt. Alice néni imádni fog! – Alice? Ezt hogy értette? A Culleneket látogatjuk meg? Huh. Nem sok ember mondhatja el magáról, hogy találkozott a Cullenekkel. Ha elmondanám valakinek, biztos hülyének nézne, de ki nem. Ha nem tudnám, hogy ők ketten mások, akkor én is kinevetném őket, de most hogy tudom, inkább komolynak hangzik.
• Rendben. Akkor legyen ez a kék,  ez a sárga, Ez a flitteres felső ezzel a cica nadrággal a többit kiválasztod? – felcsillant a szeme. Imád vásárolni, és a ruhákat, és mindent ami csillog. Kiválasztott még egy rózsaszín mini ruhát, és egy lilát. Egyetértek a lelkesedésével, én is nagyon szeretek bulizni.
• Ezeket! Csodálatosak!
• Lehet egy… Egy kérdésem?
• Már volt. Na bökd ki. Mi nyomja a lelked!
• Igazából ki. Jered hol van? Szerinted kéne neki esélyt adnom? Vagy valami? Nem azt kérem, hogy döntsd el helyettem, hanem hogy adj tanácsot, hogy mit tegyek.
• Ó – erre a kérésre gondolom nem számított, de valakit meg kell kérdeznem. Megpaskolta maga mellett a helyet az ágyon, leültem mellé. – Azt hiszem, neki nagyon fontos vagy. Bármi áron megvédene, ezért is szeretne most annyira Alaszkába menni. Talán Carlisle tudna valami gyógymódot vagy valami. Na most nem erről beszélek. Jered most ment  el. Azt mondta, hogy mire felébredsz visszajön. Nem szeret egyedül hagyni. Lassan itt is van. Elment, hoz pár cuccot az útra. Még soha nem láttam nála ilyet. Te nagyon szereted, ez látszik. De az is hogy neki tényleg te vagy az igazi. Nem csak farkasos bevésődés dolga. Szerintem, ha nem lenne az aki, akkor is együtt lennétek. Nagyon jól összeilletek. Szerintem, de ez csak az én véleményem, gyorsan gondold át a dolgokat, mert a végén belehal, hogy nem vagy mellette. De nem muszáj rám hallgatnod. A te döntésed.
• Én sem arra  gondoltam, hogy életem végéig, ami talán nagyon közel van, vagy esetleg nagyon messze, haragudni fogok rá. Most a napokban válaszolni fogok arra, hogy mit szeretnék – én kezdtem a beszélgetést, mégis terelni akartam. – Hány óra van? Mennyi idő múlva indulunk?
• Most van hajnali egy óra, amint Jered visszaért, szerintem indulhatunk is!
• Hát én megjöttem – szólt az erkély felől. Annyira megijedtem a hangja hallatán, hogy ugrottam egyet. Carly felnevetett, de szúrós pillantásom láttán elhallgatott. Jered lassan sétált, és leült az ágy másik végébe, háttal nekünk. Fejét a földnek szegezte, biztos nem hallotta az előbbi beszélgetésünket. Ha hallotta volna, egy kicsit vidámabb lenne. Carly látta az arcomon, hogy valami nem stimmel, ezért beszélni kezdett.
• Jered? Csak rád vártunk! Mikor indulunk? Ha oda akarunk érni csütörtökre Spokane-be. Tudod ott van a Green Tiger club és megbeszéltük hogy bemegyünk egyet bulizni. Megígérted! És akkor még úgy három nap Kanadán keresztül Alaszkába az út.
• Hát akkor induljunk!