(Rosalie szemszöge) 

Végre megint nem leselkedik veszély ránk minden pillanatban, és boldogan élhetjük a hétköznapjainkat. Már a körülményekhez képest, természetesen. Hiszen tökéletesen boldog sohasem lehetek. Az életem nem lesz teljes, mert nem adatik meg nekem, hogy gyermekem lehessen. Tudom, hogy nem lenne jogom panaszkodni, hiszen szép az életem. Emmett mellett nem is lehet búskomor az ember, illetve vámpír, de azért mégis csak más lenne, hogyha megadatna nekem, hogy kihordhassam a szerelmem, és az én gyermekemet. Tudom, hogy ez sosem lesz lehetséges, de jó róla legalább álmodozni.

• Rose, néni – pattant fel Nessie az ölembe. Annyira imádom ezt a kis csöppséget.
• Tessék, kicsim – mosolyogtam rá.
• Alice néni szerint este buli lesz, és én szeretném, ha választanál velem ruhát, és megfésülnéd a hajamat, te csinálod a legszebben – nézett rám kérlelőn.
• Hát persze, hogy segítek neked, drágám – öleltem magamhoz. Ő pedig belebújt az ölelésbe, mint mindig. Annyira tökéletes volt ez a gyermek. Boldog vagyok, hogy segítettem Bellának, amikor el akarták venni tőle az anyaság örömét.
• Szeretlek, Rose néni – suttogta a fülembe. Majd gyors puszit nyomott az arcomra, és kézen fogott, hogy menjek utána.

Azonnal felmentünk az emeletre, méghozzá Alice hatalmas fürdőjébe. Rögtön tudtam, hogy mit szeretne. A húgom, és Nessie tegnap vettek egy hatalmas flakon jázminos habfürdőt, és biztosan azt szeretné kipróbálni ebben a hatalmas kádban. Megnyitottam a csapott, majd megkerestem a kérdéses habfürdőt, hogy önthessek a vízbe. Alice és Jasper ugyan vadászni ment, de biztosan nem bánnák, hogy egy kicsit elfoglaljuk a fürdőjüket. Miután a víz kellőképpen felhabosodott Nessie azonnal lekapta a ruháit, majd bele is pattant, és eltűnt a víz alatt. Imádott fürdeni, mint állítólag minden kisgyerek. Esme egyszer mesélte, hogy a fürdetést minden gyerek imádja az árvaházban is. Néhány perccel később feljött a víz alól, és szélesen elmosolyodott. Gyorsan öntöttem egy kis sampont a tenyerembe, és leültem a kád szélére, hogy megmossam Renesmee haját. Engedelmesen kiült elém a kád szélére, én pedig azonnal dörzsölni kezdtem a fejbőrét a Bellára jellemző epres samponnal.

• Szeretem, amikor a hajam mossátok – sóhajtott fel elégedetten.
• Miért? – kérdeztem mosolyogva.
• Mert ez az életem első napjától kezdve olyan közvetlen, és szeretetteljes pillanat volt – mondta.

Majd megfogta a kezemet. Én pedig azonnal megláttam az emlékeit. Amikor a születésekor óvatosan belefektettem a meleg vizes kádba, és megmosdattam, a haján hosszan elidőzve. Majd másnap este, amikor Esmével és Alice-szel együtt fürdettük, és közben Emmett vicces arcokat vágott neki, amin nevetett.

• Oh, már értem – mosolyodtam el. Ha tudná, hogy nekünk milyen fantasztikus érzés volt az, amikor megérkezett a családunkba.
• Mit csinálnak a hölgyek? – jelent meg Emmett az ajtóban.
• Rose néni segít nekem felkészülni az esti partira – mondta Nessie boldogan.
• Nahát, buli lesz? – kérdezte Emmett döbbenten.
• Emmett, te nem tudod, hogy milyen nap van ma? – kérdezte Renesmee döbbenten.
• Miért? Van ma valami alkalom? – kérdezte Emmett pimaszul vigyorogva. Tudtam, hogy nem felejtette el, hogy ma van Esme és Carlisle házassági évfordulója, de azért kötözködik egy kicsit.
• Most csak ugratni akarsz – emelte fel a kicsi mutatóujját unokahúgunk. Lökött férjem pedig felnevetett. 
• Jaj, te átlátsz rajtam, kicsilány – csóválta meg a fejét Emmett.
• Olyan lökött vagy – nevetett fel Nessie. – Miért nem jössz közelebb? Úgy jobb lenne beszélgetni.

Én azonnal elhátráltam a kádtól, mert sejtettem, hogy mire készül ez a kis rosszcsont. Viszont Emmett azonnal engedelmesen közelebb lépett, Renesmee pedig nevetve a vízbe csapott egy gyors mozdulattal, hogy beterítse vele az érkezőt.

• Igen, igen, igen – forgott körbe elégedetten, mint egy kis cápa.
• Oh, te kis… - kezdett bele férjem. A pici azonban gyorsabb volt nála, és egy pillanat alatt összekente egy csomó habbal. Én pedig jóízűen felnevettem, amikor láttam, hogy Emmett pontosan úgy néz ki, mint a télapó. – Hát te is kinevetsz, bébi? – nézett rám vigyorogva.
• Nem, ezt nem mered megtenni – kezdtem el hátrálni. Férjem pedig követett, miközben Nessie hangosan nevetve figyelte a jelenetet. – Emmett, ne merészeld – sikoltottam fel, amikor felkapott.
• Vigyázz, csajszi, jövünk – kiáltott fel ez a nagy mackó. Majd minden tiltakozásom ellenére beugrott a kádba velem együtt. Mikor feljöttünk a víz felszínére azonban azonnal aggódva kezdtem el keresni unokahúgunkat. Bár hamar megnyugodtam. Mert Nessie a kádtól nem messze feküdt, egy törölközőt magára terítve, és hangosan kacagott.
• Kiöntöttetek a kádból – nevetett tovább. – Akkora hullámot csináltatok, hogy szó szerint kiszörföztem a padlóra. Nagyon vicces volt.
• Hát itt meg mi folyik? – lépett be Bella a fürdőbe.
• Nézd anya, Emmett ruhástól ugrott be Rose-zal a kádba – magyarázta a helyzetet még mindig kuncogva.
• Viccesek voltak? – mosolyodott el Bella is.
• Igen, nagyon. Tudod, hogy Emmett bácsi a legmókásabb – kacsintott rá az említettre. – Rose néni, pedig segít nekem felkészülni az esti partira. Már alig várom. Ez lesz az első igazi bulim. Fent maradhatok kettőig?
• Inkább csak éjfélig, legfeljebb – vette fel Bella a földről.
• Mint Hamupipőke? – mosolyodott el boldogan.
• Igen, pont, mint ő – puszilta meg a lányát húgom.

Kislánya pedig a nyakába csimpaszkodott, és bebújt a haja mögé, mert mindig is ott érezte magát a legnagyobb biztonságban. Tudom, hogy szégyenletes, de irigyeltem őket. Akármennyire is olyan nekem Renesmee, mintha a lányom lenne, sosem lesz olyan erős a kapocs köztem és közte, mint amilyen erős Bellával. Ők szavak nélkül is megértik egymást. Nem tehettem róla, de ez egy pillanatra megint elszomorított.

• Bébi, te így is tökéletes vagy – húzott magához Emmett. Tudta, hogy mi bajom van. Mindig figyelt rám, és bármennyire is komolytalannak tűnt, pontosan tudta, hogy mikor kell komolyan viselkedni. – Még mindig áll az ajánlatom, hogy fogadjunk örökbe egy babát. Felnevelhetjük, a miénk lehet.
• Nem lehet, Emmett, és ezt te is tudod – bújtam a mellkasához. Egy emberi kisbabának nem való a mi világunk. Ráadásul, ha a Volturi tudomására jutna, egész biztosan megölnének mindenkit a családból. Erre nem lenne mentség. Még egyszer nem hergelhetjük fel őket. Ráadásul, ha egy emberi kisbaba miatt jönnének el újra, arra még csak mentségünk sem lenne.
• Megtalálnánk a megoldást – bíztatott tovább.
• Inkább csak próbáljuk meg élvezni azt, ami megadatott – mondtam.

Majd elmosolyodtam, mert Nessie ránk nézett. Nem akartam, hogy észrevegye, hogy valami baj van. Ha megismerné az érzéseimet még képes lenne magát hibáztatni, ebben túlságosan hasonlít az apjára, pedig ez a pici lány nem tehet semmiről sem. A következő órákban segítettünk Nessie-nek elkészülni, kiválasztottuk a ruháját, a cipőjét, megcsináltam a haját, aztán elkészítettem Bella, Esme és Alice frizuráját is. A lányok pedig az enyémet. Mind kiválasztottunk egy-egy gyönyörű ruhát, amiben azért táncolni is lehet, mert Jasper köztudottan imádott Alice-szel gyorsabb számokra is ropni. Ahhoz pedig nem a nagy estélyi a legjobb.

• Bulira készek vagyunk, csajok – kiáltott fel Emmett az emeletre.
• Megyünk – sikkantott fel Renesmee boldogan. – Életem első igazi partija – száguldott ki az ajtón kicsi unokahúgom. Látszott rajta, hogy sokat van velem és Alice-szel, mert nagyon tud lelkesedni. Már éppen elindultam lefelé én is, amikor Nessie hangosan felsikkantott.
• Hé, lassabban, édesem. Még a végén felborítasz mindent a nappaliban – dorgálta meg Edward gyengéden.
• Ne már, apu. Nehogy azt mondd, hogy te nem is vagy izgatott. Még sosem táncoltam, és bulin se voltam még. Most pedig olyan vagyok, mint Hamupipőke, nézz csak rám. A ruhám is olyan, ráadásul még éjfélig is ébren maradhatok, anya megengedte – hadarta el egy szuszra az apjának.
• Tényleg ilyen engedékeny voltál, drágám? – kérdezte kíváncsian.
• Hadd szórakozzon egy kicsit – mondta Bella a férjének. Majd elégedett fütyülést hallottam meg a nappali túlsó sarkából, ahogy leértem a lépcsőn.
• Ki ez a szőke bombázó? – termett előttem, majd lecsapott az ajkaimra.
• Khm… itt kiskorúak is vannak – állapította meg Edward.
• Tényleg, öcsi, te még csak tizenhét vagy. Tehát akárhogy is nézzük, kiskorú. Bella, te megrontottad az öcsikémet – fordult most szegény Bella felé.
• Én nem rontottam meg senkit, mint hiszed, Emmett Cullen, legfeljebb csak kicsit türelmetlen voltam. Végül is nehéz lenne kivárnom, hogy idősebb legyen – vágott vissza húgom. Mire muszáj volt elnevetnem magam. Egyetlen férjem néha olyan butaságokat talált ki, hogy azokon már tényleg csak nevetni lehet.
• Na végre, így sokkal dögösebb vagy – búgta a fülembe.
• Majd igyekszem vidámabb lenni. Főleg ma, amikor táncolunk egész éjjel – kacsintottam szerelmemre.
• Ez így igaz. Mennyire van tele a táncrendje, hölgyem? – kérdezte vigyorogva.
• Hát nem is tudom, talán még be tudom sűríteni Önt valahová – gondolkoztam el.
• Ezek szerint remélhetek? – rántott magához.
• Igen, remélhet – pukedliztem boldogan. Majd Edward a zongorához lépett és felcsendültek a keringő dallamai.
• Az első számot az évfordulóját ünneplő párnak ajánljuk – mondta Alice lelkesen.

Mire Esme és Carlisle lesétált a lépcsőn, és beállt a parkett közepére, hogy elkezdje a keringőt. Nagyon kecsesen és teljes összhangban mozogtak. Bár bőven volt idejük rá, hogy tökéletesítsék a tudásukat ilyen hosszú idő alatt. Közben rápillantottam Nessiere is, aki már apja zakóját ráncigálta, hogy menjenek ők is. Még sosem láttam unokahúgomat ilyen izgatottnak. Apja csak mosolyogva csóválta a fejét, de azért megígérte, hogy a következő táncot vele fogja táncolni, és abbahagyja a zongorázást.  

• Szabad? – nyújtotta karját szerelmem, mikor Edward leütötte az utolsó hangot.
• Hát persze – fogadtam el a felajánlott kart.
• Akkor most tangó – sikkantott Alice.

Majd betette a lemezt, és Jasper előtt termett. Mindenki beállt körbe. Renesmee apja nyakán csüngött, kis lábait az apja dereka köré kulcsolta, míg kezeit a nyakára. Miközben Edward Bellát is meg akarta táncoltatni. Így kislányul közöttük nevetett, míg ők próbáltak tangózni. Merengésemből Emmett heves mozdulata rángatott ki, amikor bal lábamat felrántotta a csípőjére. Rá mosolyogtam, és rögtön elnevettem magam, amikor pillantásom az ajkaira esett. Nem tudom, hogy mikor vagy hogyan, de egy szál vörös rózsa került a szájába, amit nagyon elszántan szorongatott a fogai között, és a szemöldökét húzogatta. Szegény virágot kis híján össze is roppantotta. Ráadásul a szára is elég rövidre volt vágva, így nem volt olyan egyszerű a fogai között tartania.

• Olyan lökött vagy – böktem mellkason.

Mire csak rám kacsintott. Az én bolond mackóm. Annyira imádtam őt. Értelmet hozott a létezésembe. Még jó, hogy akkor ott, arra vadásztam. Nem is tudom, hogy mi lett volna velem nélküle. Miután a tangó véget ért, Emmett meghajolt, majd kivette a rózsát a szájából, és átnyújtotta nekem. Én pedig boldogan vettem át a virágot, és a hajamba tűztem.

• Akkor most bulizzunk – rohant oda Alice a lejátszóhoz. Majd az „első rocki válogatás” címkézésű cd-t tette be.

Jasper persze azonnal beindult, és magához kapta az első lányt, akit sikerült. Ez most éppen Nessie volt, aki hangosan kacagva hagyta, hogy Jasper dobálja és pörgesse. Mi nem is táncoltunk erre a számra, csak mosolyogva figyeltük a párt. Szegény Renesmee már a vége felé alig tudta követni Jasper lelkesedését, de azért vigyorogva ugrált tovább, ahogy Jazz vezette. Rengeteg gyors szám után azonban lassítottunk egy kicsit. Ekkor toppant be végül a kutya is. Én még mindig nem kedveltem Jacobot, de mivel Nessie imádta így elviseltem. Jake persze azonnal felkérte unokahúgomat egy táncra, aki boldogan csimpaszkodott belé. Majd mi is pörögni kezdtünk Emmettel. Csodálatos éjszaka volt, mint mindig. Alice alaposan megszervezte Esme és Carlisle évfordulóját. Mindenki nagyszerűen érezte magát. A parti egészen reggelig tartott, persze Renesmee-t és Jacobot leszámítva, mert ők éjfélkor valóban elmentek aludni.

• Szeretlek, bébi, ugye tudod? – szorított magához Emmett. Miután felértünk a szobánkba.
• Hát persze, hogy tudom – fordultam felé. – Én is szeretlek – búgtam.

Majd egy szempillantás alatt felé fordultam, és letéptem az ingjét. Férjem azonnal kajánul elvigyorodott, és hevesen kezdett el megszabadítani engem is a ruháimtól, miközben én sem kíméltem a rajta lévő darabokat. Néhány pillanattal később pedig már az ágyunkon feküdtünk, és hevesen estünk egymásnak. Emmett az ágyhoz szögezett hatalmas testével, én pedig boldogan öleltem körbe derekát a lábaimmal, és rántottam magamhoz, hogy testünk végre eggyé váljon. Mikor szerelmem megérkezett a testembe elégedett sóhajtott fel, belőlem pedig kiszakadt egy nyögés. Majd ritmusosan mozgatni kezdtem a csípőmet, ezzel ösztönözve, hogy felvegye a ritmust. Általában nem kellett kétszer célozgatni rá, hogy mit szeretnék. Amint mozogni kezdett megkapaszkodtam a fém ágykeretben, mert szerelmem lendülete egyre feljebb lökött az ágyon. Ha eluralkodtak rajta az ösztönök, akkor nem volt megállás. Bár én nem is akartam megállni. Élveztem, hogy ekkora hatással vagyok rá. Ráadásul mivel Jacob és Nessie nem itt aludt, hanem hazamentek a kisházba, így még a hangomat is kiereszthettem. Elégedetten sikoltoztam, és egyre szorosabban markoltam az ágykeretet a karjaimmal, derekát pedig a lábaimmal. Az ágykeret sajnos, ismételten nem bírta sokáig a megpróbáltatásokat, és hangos reccsenéssel adta meg magát a szorításomnak. Mire Emmett elégedetten elvigyorodott. A beteljesülés előtt nem sokkal még hallottam, ahogy Alice felsikkant. Valószínűleg Jasper eddig volt képes visszafogni magát. Majd hangos, reszketeg sikollyal adtam hallgatóságom tudtára, hogy az én férjem bizony tudja, mi kell egy nőnek. Ezután pedig ő is követett engem a gyönyörbe. Imádtam Emmettel szeretkezni. Vad volt, de mégis gyengéd. Szenvedélyes, és érzéki. Egy nő sem kívánhatna többet élete szerelmétől. Miután egy kicsit csillapodott a zihálásunk szerelmem mellém gördült, majd magára rántott, és kezdtünk mindent elölről. Nem is nagyon szándékoztam kikelni az ágyunk romjai közül, amíg nem muszáj. Szerettem Emmett karjaiban lenni, és legszívesebben így maradtam volna örökre, de ideje volt lassan vadásznom is. Már elég régen nem voltam.

(Nadine szemszöge) 

A nevem, Nadine, de az emberek inkább úgy emlegetnek, mint a végzet, vagy végzet angyala, esetleg sors szelleme. Kinek, hogy tetszik. Egyszer régen, én is csak egy lány voltam. Nem sokban különböztem a többiektől, attól eltekintve, hogy különleges voltam. Más voltam, mint a többiek. Másban hittem. Ezért is végeztek ki. Mert nem adtam fel az elveimet. Nem hazudtam azt, hogy nem vagyok tehetséges, mert nagyon is az voltam. Képes voltam vezetni a körülöttem élő embereket. Elterelni őket a helyes út felé. Mindig csak jót akartam, de egyesek szerint boszorkányság, amit műveltem. Pedig én szívből szerettem segíteni az eltévedt lelkeken. Utolsó leheletemmel, még elátkoztam azokat, akik véget vetettek fiatal életemnek. Csupán tizenkilenc éves voltam. Egy felsőbb hatalom, amit mindenki máshogy nevez, de talán az égiek a leginkább elterjedt kifejezés, meghallották utolsó fájó sikolyaimat, és úgy határoztak, hogy magukhoz vesznek, hogy tovább folytathassam azt, amit elkezdtem. Így született meg a végzet angyala, szerény személyemben. Évezredek óta vezetem az arra alkalmas lényeket, de van, hogy néhányan nem értenek egyet az úttal, amire ráterelem őket, pedig mindent okkal teszek. Most viszont, mivel újra találtam valakit, aki boldogtalan az úttal, amit neki rendeltek, újra lejövök a földre, és megpróbálok segíteni rajta. Az ég is tévedhet. Volt már, hogy egy lélek valóban boldogabb volt egy másik alternatív lehetőséggel, mint amerre terelgettem. A múltat bolygatni azonban nagyon veszélyes. Egyetlen megváltozott döntés egész láncreakciót indíthat el, amely romba döntheti családok, városok, országok, sőt van, hogy az egész világ sorsát. Ezért is nem adok sokszor második lehetőséget. Azonban most úgy érzem, hogy meg kell tennem. Rosalie Hale, akármennyire is tökéletes, és szerető családban él, egy fantasztikus férjjel, mégis mindig ott motoszkál benne a kérdés, hogy mi lett volna, hogyha másképpen alakul az élete. Szép életet élt emberként, de sajnos szörnyű halált halt. Nem én szántam neki azt az utat, amire rálépett, hanem a feljebbvalóim. Én sosem vetnék véget így egy fiatal életnek. Ha már az a sorsa valakinek, hogy meghaljon, vagy vámpír legyen, akkor a gyors utat választom. Rosalie átváltozásához ugyan nem volt közöm, de a férjére, Emmettre, én uszítottam rá a medvét. Szükségük volt egymásra, és így volt a legegyszerűbb.

Talán a világ, de legfőképpen a Cullen család nem is sejti, de nemrégen Rosalie egyetlen döntésével megmentette az egész családját. Több van ebben a lányban, mint hiszik. Különleges lény ő, csak rá kell vezetni, hogy mi a helyes döntés. Megérdemel egy második esélyt, és meg is fogja kapni. Én magam fogom végigkísérni a járatlan úton, de magának kell rájönnie, hogy mi számára a helyes döntés.

• Nadine, a tűzzel játszol. Nem adtunk engedélyt erre – dörrent rám egy égi hang.
• Joga van választani, mert különleges, és ezt ti is tudjátok. Ráadásul ti magatok tereltétek rá a halálra vezető ösvényre, nekem nem volt hozzá közöm, így jogom van változtatni. Megszegtétek a megállapodásunkat.
• Vannak esetek, amikor jobb lenne, ha nyugton maradnál – jött a tömör választ. Persze, beszéljetek csak megint rébuszokban. Már megint nem értik a lényeget.
• Lehet, hogy a már járt út a helyes, de ha én nem mutatom meg neki, akkor soha nem fog belenyugodni a sorsába – mondtam határozottan.
• A kockázat ettől még megvan. Rosalie választhat egy alternatív valóságot is, és ezzel a lépésével sok mindent romba dönthet, ami most jó – mondták komolyan.
• Azzal is sok ember dőlt romba, hogy ti döntöttetek a sorsában, ahelyett, hogy csak figyeltetek volna, ahogy azt kell – csattantam fel. Tudom, hogy hálával tartozom nekik, de néha úgy fel tudnak mérgelni.
• Ez tény, de egy nagyobb jó érdekében cselekedtünk úgy, ahogy. Egyébként pedig nem kell állandóan vitatkoznod velünk – mondta dühösen.
• Már döntöttem arról, hogy mit fogok tenni, úgyhogy törődjetek bele. Nem tudjátok megakadályozni, hogy megtegyem, amit kell – morogtam. Állandóan meg akarnak fosztani a változtatás jogától. Márpedig most nem fognak. - Viszont megígérem, hogy körültekintő leszek. Egyébként, ha már bennem nem bíztok, akkor legalább Rosalie-ban kéne. Pontosan tudni fogja, hogy mit kell tennie.
• Valóban nem tudunk megakadályozni. Csak remélni merjük, hogy tudod, mit csinálsz, mert azzal, hogy Rosalie Hale életét megváltoztatod, beindítasz egy láncreakciót, ami teljesen tönkre teheti az egész Cullen család, és számos ember sorsát is.
• Tisztában vagyok a következményekkel – mondtam határozottan. Néhány ezer év alatt, azért csak tettem szert némi rutinra is.
• Figyelni fogunk – mondták vezetőim fenyegetően.
• Nem is vártam mást – forgattam meg a szemeimet. Majd egy szempillantás alatt a Cullen háznál termettem. Ők nem látnak, és nem is éreznek engem. Egyedül csak az, akihez jöttem. A legjobb az lesz, hogyha figyelem őket, és ha Rose egyedül marad, akkor fogok csak megjelenni a számára, és elmondani, hogy holnap egy új lehetőségekkel teli világ vár rá.