Csomagolás közben, egy váratlan kéz érintette meg a vállam.Hátrafordultam.
Jane volt az.Nem tudtam mit akar, hiszen már minden Volturi-s dolgom lead-
tam neki.Barátságra meg végképp nem számíthattam,azok után, hogy úgy
bánt velem, mint egy ronggyal.Most csak vele szemben álltam, mint egy szo-
bor.Vártam, hogy ő szólaljon meg előbb.A pillantása őszinte volt, de még
mindig nem tudtam, hogy mit akarhat.Végül megtörte a csendet.
 
   -Bridget!Én úgy sajnálom ezt az egészet.Szerintem tudod, hogy amit lent
láttál tőlem, nem igaz.Csak a dolgomat tettem!Aro-nak nagy hatalma van, nem
akarok ellenállni.Én úgy érzem, mi tényleg összebarátkoztunk, és nem sze-
retnélek elveszíteni.
-Csatlakozz hát a Cullen-ékhez!-szakítottam félbe.
-Te is nagyon jól tudod, hogy ezt Aro nem engedné!
-Tényleg?-vontam kérdőre.
-Amúgy is, én nem vagyok ember-fób!Én az emberi vért iszom, nem szeret-
ném lecserélni.
 
   -Te csak indítékokat keresel, hogy ne kelljen elválnod a Volturi-tól!Ők csak
befolyásolnak téged!Te igazából jó ember, azaz vámpír vagy, csak a Volturi
egy érzéketlen, kopár nőt faragott belőled!Nőjj fel, és válassz saját utat!
-Nem keresek indítékot,csak...
-Mi csak...?
-Csak a Cullenek annyira mások, mint a normális vámpírok.Ők olyanok, mint
egy kiközösítettek-klubbja.A kimaradottak.
-Ők?Hiszen ők olyanok, mint egy család!
-Igen, de ez nem a mi fajtánkhoz illik!
 
   -Tudod mit Jane?Okos az, aki más kárán tanul.Én nem esek bele abba a
nagy hibába, hogy örökre a Volturi-t szolgáljam, mint valami fegyenc.Én kiállok
az igazamért, és elmegyek innen.Vissza se nézek, ugyanis semmi jó nem fű-
ződik ehhez a helyhez!
-Ha így gondolod, hát menj!
-Egyenlőre te vagy az én szobámban, úgyhogy...
Nagy durcával kicsörtetett.Elég volt belőle.Én nem leszek olyan, mint ő.Én ne-
kem nem uram Aro, és senki más sem.Magam ura vagyok, és úgy élem az é-
letem, ahogy nekem tettszik.
 
   Hirtelen kopogtattak az ajtón.
-Tessék?
Csak én vagyok az.-mormolta Carlise az ajtó mögött.-Bejöhetek?
-Persze, gyere nyugodtan!
-Csak annyit szerettem volna, hogy összepakoltál-e már?
-Nem, még sajnos nem.Sok a cuccom.
-Sajnálom, de mi most indulunk Messina-ba, és ha most nem tartassz velünk,
talán később nem tusz csatlakozni.
-Nekem itt még rengeteg pakolni valóm van.
-Azt látom-mosolyodott el a szobámon végigmerengve.
-Úgy hiszem ezt a kalandot nélkülem kell, hogy megéljétek!
-Rendben.Esmee nem fog örülni, de ezt a sok kacatot el kell pakolni.-ismét
mosolygott.
 
   A kezembe nyomott egy hitelkártyát.
-Ez a tiéd.100000 dolláros a hitelkeret.
-Hűha!Köszönöm szépen!-leesett az állam-Ez...úristen!Hihetetlen!
-Egy apróság.-szerénykedett.-Kapsz egy lakosztályt a villánkban, és amíg mi
nyaralunk, akár be is költözhetsz!
-Ó istenem, köszönöm!
-Ugyan!Azonnal odaszólok az egyik takarítónőnek, hogyha odaértél, vezessen
körbe!Imádni fogod!
-Abban nincs kétség!
-Most pedig mennem kell!Sajnálom, hogy nem jössz velünk!
-Talán majd legközelebb!
-Rendben!Szia!
-Szia!
 
   A következő óráim csomagolással telt.Egy költöztető furgont hívtam a csomag-
jaimnak.Loptam egy gépet, hogy át tudjak költözni Forksba.Az út gyorsan elment.
Mikor odaértem esett az eső.Tipikus itteni éghajlat.Itt is loptam, ezúttal egy teher-
autót.Tudom, nem szép dolog, de visszavittem a furgont azután, hogy kipakoltam
a dobozokat.Egy óriási villával álltam szemben.A bejáratnál egy aranyos nő állt.
Azt hittem, hogy angolul fog köszönni, de ő csak ennyit mondott:
-Boungiorno!(Jó napot!)
-Boungiorno Signora!(Jó napot hölgyem!)
-Che ben vegna!(Jöjjön csak!)
 
   Körbevezetett az egész házon.Tettszett, hogy olaszul beszél velem, mert már
nagyon rég beszéltem a saját nyelvemen.
-Questo qua la ella appartamento.(Ez itt az ön lakosztálya.)
-Potete andare!(Köszöm, elmehet!)
Bólintott és kiment.Ez a szoba, csodás.Pontosan olyan, amilyenre mindig is
vágytam.Tágas, egész falas ablakok, és a fal dögös rózsaszín.Kerek ágy, mint
amilyen a régi szobámban is volt.Két ajtó nyílt innen.Kinyitottam a bal oldalit.Egy
fürdőszoba tárult elém.Mindent márvány borított, és minden olyan volt, mint a me-
sékben.A másik ajtót is kinyitottam.Egy hatalmas gardrób fedte fel magát, benne
temérdeknyi ruhával.Azon gondolkoztam, hogy hova rakom a saját ruháim.Végül
a sok teli szekrény között találtam egy üreset.Tűt a szénakazalban.Kopogtattak.
 
   -Avanti!(Tessék!)
Benyitott.Az a hölgy volt, akire számítottam.
-Mi dispiace!(Sajnálom!)Da parte mia Rosalina Esmeraldo.(Az én nevem Rosa-
lina Esmeraldo.)
-Da parte mia Bridget Bernard.(Az én nevem Bridget Bernard.)
-Piacare!(Örvendek!)
-Io pure!(Én is!)
-Posso esserle?(Segíthetek önnek?)
-Non occorre!(Nem kell!)Grazie!(Köszönöm!)-vágtam rá gyorsan.
-Digiuno?(Éhes?)
-Meno.(Nem.)
-Occorre altro?(Parancsol még valamit?)
-Niente.(Semmit.)
Meghajtotta a fejét, és kiment.
 
   Szétnéztem a szobába, de olyan üresnek találtam, hogy neki álltam felhorda-
ni a dobozaimat, persze csak emberi tempóba, mert ott volt Rosalina.Komo-
lyan, már csak púp volt a hátamon.Megértem, hogy csak segíteni akar, de ne-
kem nem igazán kell az ő segítsége, megoldom egyedül.
-Qui me ne vado.(Most elmegyek.)-szólalt meg Rosalina mikor befordultam a
lépcsőn.
-Essere a segno.(Rendben van.)
-La prossima volta venerdí vegno.(Legközelebb pénteken jövök.)
-Essere a segno.(Rendben van.)
-A piú tardi!(Viszontlátásra!)
-A piú tardi!(Viszlát később!)-egy gonddal kevesebb.
 
   Átváltottam normális tempóba, és így sokkal hamarabb kész lettem.Éjszaka
van, nincs nyitva semmilyen bolt.Elmegyek vadászni.Könnyű vadra mentem.
Két szarvast ejtettem el.Az ízük nem volt olyan jó, mint egy grizzlynek, de ez is
megteszi.A következő másfél hét azzal telt, hogy felfedeztem a környéket, és
megcsináltam a szobámat, úgy ahogy nekem tettszett.Rosalina jött néha taka-
rítani, hogy mit azt nem tudom, hiszen a ház mindig tiszta volt.
 
   Hirtelen megjelent egy kép, egy kép amelyen én szereplek, és egy másik a-
lak, aki nem tudom, hogy miért, de nagyon vonzott.Az arca leírhatatlanul szép
volt.Szőke fürtjei lobogtak a szélben.Nem volt hosszú haja, inkább félhosszú.
Szeme viszont rubinvörösen izzott.Arca határozott, de mégis lehengerlő.Izmai
megfeszültek.Teste szépen ki volt dolgozva.Biztos voltam benne, hogy vám-
pír, de mégis annyira emberi, annyira elérhető volt.Vágytam rá, hogy nézhes-
sem, de ekkor a kép eltűnt.