(Edward szemszöge) 

Egy ideje már itt van a Denali klán, de amióta összevesztem Tanyával nem igazán beszélgetünk. Szerintük feleslegesen förmedtem rá szegényre, de én nem vagyok ebben biztos. Vagyis nem is tudom. Olyan furcsa volt ez az egész, ami a kórházban történt. Tanya egyértelműen megkívánta Justint a gondolatai alapján, de végül is már évtizedek óta nem történtek „balesetek” a lányokkal. Már nagyon tapasztaltak az ember férfiakkal, és nem ártanak nekik, csupán élvezik a társaságukat. Tehát a megtudottak alapján biztosan nem tenne kárt a testében, de lehet, hogy az érzéseiben kárt tenne, mivel általában ezek a férfiak csak egy alkalomra szólnak a lányok számára. Nem hiszem, hogy Justin is csak egy éjszakára tervezné a kapcsolatát Tanyával. Főleg mivel Tanya könnyedén elkápráztat bárkit a vámpír mivolta miatt.

• Min gondolkozol ennyire? – rázta meg Bella a vállamat.
• Semmin, bocsánat, mit is mondtál? – néztem rá szerelmemre.
• Csak megállapítottam, hogy vége a film első lemezének, és kérdeztem, hogy cseréljünk-e a másodikra, de ha téged nem érdekel a végkifejlett, akkor nem muszáj nézned velem. Elleszek egyedük is, menj csak, ha más dolgod van – mondta kissé morcosan.
• Bocsánat, ígérem, hogy figyelni fogok – néztem rá kérlelőn.
• Oké, akkor meséld el, hogy mi történt az elmúlt tíz órában? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.
• Tessék? – kerekedtek ki a szemeim.
• Tudod, elkezdtük nézni A Gyűrűk Ura extra verzióját, na már most, tíz óra alatt megnéztük az első két filmet, és a harmadik felét. Elmeséled, hogy amíg én drukkoltam Frodónak, és a többieknek, te hol jártál? Csak azért érdeklődőm, mert már négyszer cseréltem lemezt, és feküdtem vissza a karjaid közé, és te egyszer sem reagáltál semmit. Egy picit frusztráló, hogy itt fekszel mellettem, de rám sem hederítesz, már tíz órája – fakadt ki szerelmem. Igazság szerint teljesen jogosak voltak az indulatai, úgyhogy nem is tudtam semmit sem felhozni a mentségemre. Az lesz a legjobb, hogyha elmondom neki azt, ami aggaszt.
• Ne haragudj, kérlek. Én csak Tanyára gondoltam – sóhajtottam fel. Majd már éppen folytattam volna a mondandómat, de közbevágott.
• Ez még sokkal rosszabb, mint az, hogy egész éjjel még csak egy pillantásra sem méltattál – pattant fel mérgesen. Majd ki akart ugrani az ablakon, de szerencsére még időben elkaptam.
• Várj. Kérlek, hallgass meg. Nem úgy gondoltam Tanyára, mint nőre. Mármint, tudod, hogy összevesztünk, amikor ideértek, de nem mondtuk el, hogy miért – magyarázkodtam. – A helyzet az… - hajoltam közel a füléhez. – Tanya szemet vetett Justinra, és nekem ez határozottan nem tetszik – suttogtam a fülébe, hogy csak mi halljuk.
• Miért nem? Hiszen amikor megismerkedtünk én is ember voltam. Te is egy emberbe voltál szerelmes, és ha Tanya is így érez, akkor majd biztosan megoldják a dolgot. Persze, ha Justinnak is tetszik Tanya. Bár erősen kétlem, hogy ne vetne szemet bárki erre a lányra, mert tényleg gyönyörű – suttogott vissza Bella.
• Mi mások voltunk – vágtam rá azonnal.
• Miért? Azért, mert én voltam a lány? – biccentette oldalra a fejét.
• Nem, hanem azért, mert te nem csak egy éjszakára kellettél nekem – magyaráztam a helyzetet.
• Honnan tudod, hogy Tanya nem táplál érzelmeket Justin iránt? Te is első látásra belém szerettél, és ez fordítva is igaz. Lehet, hogy velük is ez történt. Megpróbálhatnád végre pozitívan szemlélni az életet. Egyébként Tanya arra gondolt, hogy jó lesz neki Justin egy éjszakára, vagy csak kikövetkeztetted azzal a furmányos koponyáddal? – kérdezte megkocogtatva a homlokomat.
• Konkrétan nem gondolt ilyesmire, de a Denali nővérek szukkubusok. Ugye hallottál már róluk? – védtem meg az igazamat.
• Igen, hallottam már a kifejezést, és ők is meséltek magukról, amikor ti elmentetek sátrakat intézni a bálra, és szerintem nincs velük semmi baj – mondta szerelmem komolyan. – Na, ne lógjanak már kocsányon a szemeid. Már nagyon régóta vámpírok, és megunták az egyedüllétet. Megértem őket. Nehéz egy nőnek egyedül lenni ennyi ideig, de igazából társra vágynak. Igazi szerelemre. Te vagy a gondolatolvasó, tudhatnád, hogy mit érez Tanya valójában, hogyha tényleg figyelnél bárkire is, azon túl, hogy elméleteket gyártasz – mondta határozottan.
• De én… - kezdtem volna védekezésbe.
• Te nem figyelsz Tanya gondolataira, mert azt hiszed, hogy valami szörnyűt fogsz látni. Igazam van? – nézett rám mindentudóan.
• Nem turkálok a fejében, mert nem akarom tudni, hogy miféle ízléstelen gondolatai vannak – válaszoltam.
• Tudod, hogy ilyenkor olyan vagy, mint egy rossz kisgyerek, aki csak azért is elköveti újra a rosszaságokat? – csóválta meg a fejét kedvesem. – Egyszer láttál valamit a fejében, ami nem tetszett. Azóta eltelt ki tudja hány évtized, és lehet, hogy nagyon sokat változott Tanya jelleme – mondta Bella határozottan. – Egyébként pedig mindketten látványosan fújtok egymásra, és kínlódtok, amióta itt vannak. Ők a barátaid, és a barátainkat nem azért szeretjük, mert pont olyanok, amilyennek akarjuk őket, hanem azért, mert sok mindent átéltünk velük, ami összeköt minket. Próbálj meg ésszerű lenni, és kukkants bele Tanya fejébe. Lehet, hogy tetszeni fog, amit látsz – simított végig a karomon.
• Mit szólnál, hogyha majd kora délután beszélnék Tanyával? – húztam magamhoz.
• Az csakis attól függ, hogy mi az oka a késlekedésnek – csúsztatta apró karjait a nyakam köré.
• Arra gondoltam, hogy itt az ideje, hogy kárpótoljalak azért, mert nem figyeltem rád kellőképpen ma éjjel – mormoltam a nyakába. Majd megcsókoltam a már nem lüktető, de még mindig ugyanolyan kívánatos artériáját a nyakán.
• Talán meg tudsz győzni – nyögött fel, amikor kezeim formás hátsójára vándoroltak.
• Reméltem, hogy ezt mondod – mosolyodtam el. Majd felkaptam kedvesemet, aki azonnal a derekam köré tekerte karcsú lábait. Én pedig szenvedélyesen megcsókoltam, és az ágy felé indultam édes terhemmel. Majd meghallottam bosszantó kis húgom lábainak halk dobogását. – Alice, ne most, kérlek – morogtam szerelmem kulcscsontjának.
• Nem zavarok, csak szólok, hogy a Denalik elutaztak két napra a hegyekbe, de a bálra visszaérnek. Gondoltam, hogy nem figyeltek éppen, mert mással vagytok elfoglalva – mondta Alice. – Na, sziasztok. Mi Jasperrel ma kipróbáljuk az egyik sátort, amit a bálra vettünk, úgyhogy majd holnap találkozunk – mondta még, majd lefutott a lépcsőn.
• Szia, Alice – kiáltott le szerelmem. – Jó mulatást.
• Nektek is – nevetett fel húgom. Majd az ajtó csapódott, és mi végre megint kettesben voltunk Bellával.
• Lehetnél kedvesebb is a húgodhoz – nézett rám rosszallóan.
• Mindig rosszkor jön – rántottam meg a vállam. – Bár ettől függetlenül imádom, és ezt ő is tudja – villantottam egy féloldalas mosolyt kedvesemre.
• Néha azért érzékeltethetnéd vele is a szeretetedet – mosolyodott el Bella is. – Bár ha már az érzékeltetésnél tartunk. Hol is tartottál az előbb? – kérdezte kacéran. Majd hátradöntötte a fejét, hogy hozzáférjek a kulcscsontjához.

Nem vacilláltam. Azonnal lecsaptam szerelmem selymes bőrére, és gyengéden szívogatni kezdtem az érzékeny bőrét. Bella ajkait pedig rögtön elhagyta az első kéjes sóhaj, ami mérhetetlen elégedettséggel töltött el. Szerettem volna most lassan és gyengéden szeretni őt, még annál is lágyabban, mint ahogy első alkalommal történt. Legnagyobb örömömre most egyáltalán nem ellenezte a lassú tempót. Ott simogatott ahol csak ért, amíg én kényeztettem az egyre több felszabadult bőrfelületet gyönyörű testén. A legtisztább, legtökéletesebb asszony volt az enyém, és én nem is kívánhatok ennél többet. Már csak az az egyetlen vágyam van, hogy a feleségemnek tudhassam, de még nem most fogom megkérni a kezét. A bál éjszakáján, amikor már kettesben leszünk a saját kis sátrunkban. Már attól is kellemes bizsergés futott végig az egész testemben, hogy csak belegondoltam, hogy Bella hófehér ruhában sétál az oltár felé, ahol majd én várok rá. Annyira fantasztikus volt elképzelni, hogy egyszerűen nem tudtam tovább türtőztetni magam, és még többet akartam szerelmemből. Így a felsője hangos reccsenéssel adta meg magát szenvedélyemnek. Amit szerelmem elégedett dorombolással jutalmazott, majd az én ingem is darabokban végezte a földön. Finoman ledöntöttem édes terhemet az ágyra, és azonnal fölé helyezkedtem, és szorosan hozzásimultam. Majd önkéntelenül is ütemes dorombolásba kezdtem, ahogy kedvesem kicsit megemelve csípőjét izgató mozgásba kezdett. Ha így folytatjuk, akkor megint nem fogom tudni türtőztetni magam, és hamarosan magamévá teszem Bellát.

• Kérlek, ne fogd vissza magad, én is akarlak, pont úgy, ahogy te – harapott kedvesem a fülcimpámba.

Nekem pedig elszállt minden önuralmam, és még néhány felesleges ruhadarab elszakítása után azonnal szerelmembe hatoltam. Hihetetlen érzés volt, ahogy a testünk eggyé vált. Tökéletesen összeillettünk, minden téren.

• Szeretlek – mormoltam a fülébe.

Majd lassú  mozgásba kezdtem, miközben kedvesem ajkait, nyakát, és kebelit kényeztettem. A világon semmi sem volt csodálatosabb élmény, mint a számomra legfontosabb lénnyel eggyé válni, testestől-lelkestől. Sokáig nem értettem meg a családtagjaimat, amíg nem tapasztalhattam meg magam is Bella által, hogy mitől is annyira különleges a kettesben eltöltött idő.

• Én is szeretlek – fogta két keze közé az arcomat.

Majd mélyen a szemembe nézett, és elmosolyodott. Azután pedig olyan hévvel csókolt meg, hogy a hátamra gördültem. Halkan felkuncogtam, mire kedvesem csak szégyenlősen beharapta alsó ajkát, de azért elmosolyodott. Régen is elég heves volt, de akkor azért ilyenekre nem volt képes. Na nem, mintha ez baj lenne.

• Milyen heves valaki – húztam féloldalas mosolyra a számat.
• A te hibád. Kihozod belőlem a vadmacskát – mondta kedvesem tetetett felháborodással.

Majd felnyögött, amikor megmozdítottam a csípőmet, hogy még jobban eggyé válhassunk. Ezután pedig folyamatos mozgásba kezdtem, Bella pedig felvette a ritmusomat, és átvette az irányítást. Néhány perccel később életem értelme halk sikkantásokkal adta tudtomra, hogy már közel jár a gyönyör kapujához, így egy hirtelen mozdulattal újra magam alá gyűrtem, és kicsit fokoztam a tempón. Engem is egyre inkább hatalmába kerített a kellemes bizsergés, és néhány pillanattal később éreztem, ahogy felfut a gerincem mentén, és az egész testemben úrrá lett a már jól ismert robbanásszerű élmény. Szerelmem hangosan felsikoltott alattam, és belőlem is feltört egy hangos morgás. Majd Bella apró testére hanyatlottam. Aki kezeivel, és lábaival is szorosan magához ölelt. Néhány pillanatig nyugtattam a légzésemet, majd apró csókokkal hintettem be kedvesem arcát, és nyakát.

• Annyira szeretlek – suttogtam a fülébe.
• Én is téged – sóhajtott fel boldogan.

Az örökkévalóság hátralévő részében is boldogan így maradtam volna, de ekkor meghallottuk az ajtó halk nyitódását.

• Alice – mosolyodtunk el Bellával együtt.
• Nem talált – hallottuk meg Emmett vigyorgó hangját. – Mi van, már annyira belengte a szobát a szenvedélyetek illata, hogy fel sem ismertek? Vagy netalán ilyen nőies illatra tettem szert Rose bébitől? Jut eszembe, próbáltátok már erdőben, egy puha mohaágyon, vagy a közeli tóban? Vagy netán ti túlságosan is prűdök vagytok hozzá, hogy kipróbáljatok egy kis vad izgalmat?
• Fogd be, Emmett – kiabáltunk le egyszerre Bellával. Mire idegesítő bátyánk csak hangos nevetésben tört ki. – Oké, ha nem hát nem. Végül is Edward egy jól nevelt úriember, a világért sem akarnánk elrontani a selyemfiú image-t. Még a végén elveszítené a varázsát.
• Megbocsátasz egy pillanatra? Csak megölöm, és már itt is vagyok – próbáltam kiszakadni az ölelésből. Kedvesem azonban nem engedett.
• Ne is törődj vele, aki nem jó valamiben, az beszél róla – mondta Bella szándékosan hangosabban. Majd szélesen elmosolyodott. Én pedig nevetni kezdtem.
• Ez most már tényleg bosszúért kiált, hugi. Remélem, tudod, hogy most neked annyi – hallottuk meg Emmett lépteit a lépcsőn. Bella azonnal felpattant alólam, maga köré terekre a takarót, mintha valami strandruha lenne, és befutott a fürdőbe. – Most nem menekülsz – rontott be Emmett a szobába.
• Emmett, ez itt a mi szobánk. Én sem rontok be hozzád, amikor Rose-zal éppen elfoglaltak vagytok – keltem ki magamból.
• Lehet, de Rose nem is szól be neked minden egyes adandó alkalommal. A hugicám leckéztetésre hajt, csak mindig megakadályoztok, de most nem fogtok – mondta határozottan.

Majd még mielőtt odaértem volna berontott a fürdőbe. Szerelmem azonban már sehol sem volt. Döbbenten néztünk körbe fivéremmel, de sehol nem láttuk. Aztán hirtelen neszt hallottunk meg a tetőről. Ezek szerint azon a pici fürdőszobai ablakon osont ki, de mit csinál? Ilyenkor annyira bosszant, hogy nem hallom a gondolatait. Emmett azonban rájött, hogy az ő szobájuk felől jönnek a zajok, úgyhogy egy szempillantás alatt elrohant, én pedig utána. Mikor beértünk Emmették szobájába azonnal hangos nevetésben törtem ki. Az ágy eltűnt, és apró papír nyilacskák vezettek az ablak felé. Azonnal az ablakhoz siettem, és lenéztem, de nem volt ott Rose, és Emmett ágya. Akkor viszont hol lehet?

• Aki bújt, aki nem. Jöhettek – nevetett Bella. A vidám zaj pedig a tető felöl érkezett. Mindketten lerohantunk a ház elé Emmettel, és felnéztünk. Kedvesem kényelmesen elnyúlt a bátyámék ágyán, ami a tetőn volt vele együtt.
• Ne merészelj kárt tenni abban a darabban, mert még csak most érkezett meg. Te is tudod, hogy tegnap hoztuk haza – mondta bátyám morcosan. Hát igen, Rose biztosan megadná neki a magáét, hogyha baja esne az új ágynak.
• Igen, tudom, és ezért abban is biztos vagyok, hogy sosem hagynád, hogy valami baja essen. Úgyhogy van egy ajánlatom, Em – mondta Bella. Közben pedig a körmeit fújkálta, mintha unott lenne.
• Elképesztően idegesítő nőszemély lettél, ugye tudod? – morgott fel Emmett.
• Hé – szóltam rá. Ne merészeljen senki rámorogni az én kedvesemre. Még akkor sem, hogyha tudom, hogy csak játékból teszi, mint most a fivérem.
• Szóval az ajánlatom a következő – kezdett bele szerelmem újra. Nagyon határozottnak tűnt, de egyértelmű volt, hogy sosem tenne kárt más tulajdonában. – Te leszállsz rólunk, és én is leszállok rólad. Tisztességes ajánlat, nem gondolod? – mosolyodott el gonoszan. Imádtam, amikor átváltozott ilyen vadóccá. Határozottan jól állt neki, amikor megjelent ez a gonosz kis mosoly a szája szegletében. – Szóval, mi a válaszod? Békén hagysz minket, vagy az ágy véletlenül lecsusszan innen.
• Tőlem lecsusszanhat, mert Rose úgyis nekem fog hinni. Tudni fogja, hogy te lökted le – rántotta meg Emmett a vállát.
• Viszont azt is tudni fogja, hogy te nem mentetted meg a lezuhanástól – mondta Bella határozottan.
• Dobd csak le – ült le Emmett a lépcsőre.
• Biztos, hogy ezt akarod? Nem fogod olcsón megúszni – próbálkozott még kedvesem. Bár igazság szerint mind tudtuk, hogy soha nem tenné meg azt, sem Emmettel, sem pedig Rose-zal, hogy az egyedi tervezésű, keményacél keretű ágyban kárt tenne. Hiszen Rosalie már legalább fél éve várt rá, hogy telefonáljanak, hogy elkészült.
• Bella, szerintem add fel, mert tudjuk, hogy nem vagy olyan kegyetlen, hogy tönkretedd azt az ágyat – mondta Emmett határozottan. – Akármennyire szeretsz velem kötözködni, és általában nyersz is, ezt az incselkedést, most bebuktad, kiscsaj – húzta testvérem elégedett mosolyra a száját.
• A francba – szusszantott Bella. Majd felpattant az ágyról. – Akkor gyertek, és segítsetek visszatenni a helyére – nézett ránk boci szemekkel. Mi pedig azonnal készségesen felugrottunk a tetőre. Majd megfogtuk az ágyat, és visszatettük a helyére. Szerelmem pedig elégedetlenül kullogott vissza a szobám felé felöltözni.
• Mi a baj, édesem? – kérdeztem utána.
• Semmi, csak azt hittem, hogy ennél egy picit félelmetesebb vagyok. Emmett kezd immunis lenni a fenyegetéseimre.
• Drágám, te határozottan ijesztő vagy – nevetettem fel. – Ugye, Emmett?
• Naná, egy fillér nem maradt a zsebemben, csajszi. Csak éppen most azért nem jött be, mert mind tudjuk, hogy te egyáltalán nem vagy kegyetlen. Sosem lettél volna képes fájdalmat okozni valakinek a családból, ezért tudtam, hogy csak blöffölsz. Majd legközelebb már megint határozottan félni fogok tőled – ölelte magához Bellát. – Tudod, hogy bírlak. Főleg, hogy most már van kivel jókat játszani. Tudod, hogy te vagy az egyetlen, aki leáll velem vitatkozni? Felemelő élmény, hogy ilyen cserfes lettél vámpírként – borzolta össze szerelmem haját Emmett.
• Hé, ne kócolj össze, mackótestvér – kapta el a kezét kedvesem.

Határozottan tetszett a jelenet, ahogy tapintani lehetett a testvéri szeretetet Bella és Emmett között. Nagyon aranyosak voltak így. Bár egy a gondolataim azonnal másfele terelődtek, ahogy végignéztem szerelmem csodálatos testén, amit még mindig csak a magára kötözött anyag takart.

• Khm… kicsim, jobb lenne, ha felöltöznél, mert így nehéz lesz másra koncentrálni, mint rád, és tudod, mindjárt itthon lesznek a többiek. Alice valamiért rendkívüli bálgyűlést hívott össze. Egyelőre azt még nem tudom, hogy miért, de hamarosan megtudjuk – magyaráztam a helyzetet.
• Oh, az élet fontos kérdései. Rendkívüli bálgyűlés, ez azért már egy kicsit erős, vagy csak én gondolom így? – nézett ránk Emmett kérdőn.
• Biztosan valami fontosat szeretne – védte meg Bella a barátnőjét.
• Azt hogy rózsaszín, vagy vörös virágokkal díszítse-e ki a nappalit? – kérdezte Emmett, és úgy tett, mintha komolyan gondolkodna.
• Ne legyél gonosz. Tudod, hogy ez fontos Alice-nek – csóváltam meg a fejem. Fivérem bármibe bele tud kötni. Mind tudjuk, hogy Alice számára az a legnagyobb boldogság, persze Jasperen kívül, hogyha boldogabbá tehet másokat. Néhány perc múlva meg is érkezett a fő szervezőnk, úgyhogy miután Bella is felöltözött engedelmesen lementünk a nappaliba, hogy meghallgassuk a legújabb fejleményeket a közelgő bállal kapcsolatban.