A fiatal, elrévedő tekintetű fiú lassú léptekkel közeledett felém. Paul hirtelen elé állt, és integetni kezdett az arca előtt. 

     - Hahó, Seth! Ne őrülj már meg! – mondta hitetlenkedve. 

     A megszólított ellökte a kezét maga elől, eddig nem látott elszántsággal megindulva felém. 

     - Szia. A nevem Seth Clearwater – nyújtott kezet fátyolos tekintettel. 

     - Sejla Lind – fogadtam el a gesztust. 

     A többi jelenlévő döbbenten bámulta a jelenetet. 

     - Ühm – köszörülte meg Edward a torkát. – Sejla, a farkasok különleges lények – mondta sokat sejtetően. 

     - Seth pedig valószínűleg génhibás – kezdett el hahotázni Paul. 

     Erre Edward ajkai félmosolyra húzódtak. Carlisle és Jacob feszült arckifejezése viszont nyugtalanított. Nem értettem semmit, fogalmam sem volt, hogy miért mered rám ez a fiatal indián ilyen bambán. 

     - Jobb lenne, ha elindulnánk Samékhez. Kíváncsi vagyok, hogy reagál a fejleményekre – morogta Jake. 
 
 

     Paul és Jacob pár méterrel előttünk futottak. Erre a rövid útra nem változtak fenevadakká. A fiatal fiú szorosan mellettem maradt. Zavart ez a bizalmas közelség, de a belőle áradó borzalmas ázott kutyaszag még annál is inkább. 

     Edward és Carlisle néha oldalra pillantottak, értetlen arckifejezéssel figyelve párosunkat. 

     „Mi a fene folyik itt?” – méltatlankodtam magamban. – „Mit jelenthet ez az ostoba „bevésődött” kifejezés?” 

     Bár kezdett eluralkodni rajtam a türelmetlenség, biztos voltam benne, hogy hamarosan megtudom mi ez az egész, és abban is, hogy nem lesz ínyemre, amit a tudomásomra hoznak.

     Edward megerősítette a feltevésemet. 

     - Sejla, Saméknél mindent elmondunk neked – fordult felém. 

     Bosszúsan bólintottam. 

     Nem tudtam, kiről is van szó, ki lehet az a Sam. De feltételeztem, hogy valamiféle vezetője lehet a kutyafalkának. 
 
 

     Hamarosan az előttünk futó két férfi lassulni kezdett. Aztán megláttam egy jelentéktelenül kicsi házat, amihez egy keskeny földút vezetett.

     Egyetlen apró ablak, ócska, kék ajtó, az ablakpárkányon kopott virágláda tele élénk narancs- és citromsárga körömvirágokkal. 

     Jake fellépett az egyetlen lépcsőfokra a bejárat előtt, majd mindenféle kopogás vagy jelzés nélkül szélesre tárta az ajtót. Paul sétált be elsőként a házba, aztán Carlisle és Edward mögött én, majd Seth, végül Jake, aki behúzta maga után a kék deszkadarabot. 

     Közvetlenül a viskó konyhájában találtuk magunkat.

     A tűzhelynél egy fiatal indián nő serénykedett. A kis kerek asztalnál pedig egy robosztus rézbőrű férfi ült. 

     - Sziasztok – fordult a velünk érkező indiánok felé  a nő. – Látom, megérkeztek a vendégek – mosolygott ránk. 

     - Emily, Sam – bólintott a doktor. – Ő itt Sejla, aki miatt jöttünk – intett felém. 

     Emily tartózkodóan biccentett, amit én is viszonoztam. Az asztalnál  ülő férfi – láttam a szemem sarkából –  a tekintetével alaposan végigmért. Aztán a pillantása a mellettem álló Seth-re tévedt, és az arca először vörössé, majd lassan lila árnyalatúvá vált. Az asztalon pihentetett keze ökölbe szorult, ami ellen a bútordarab nyikorogva tiltakozott. 

     - Mi a… – ugrott fel teljesen kikelve magából. –  Az nem lehet… – rázta meg erősen a fejét. 

     - Úgy tűnik mégis – dünnyögte Jake. 

     A nagydarab indián Edwardhoz fordult. 

     - Egy hideg áspiskígyót hozol az otthonomba? – ordította. 

     Méltatlankodó,  állatias morgás tört fel a mellkasomból, amit Edward mélyebb felmordulása kísért.

     Nem mozdult, de a teste megfeszült, kecsesen áthelyezte a súlypontját. Mintha harcolni készülne a vele szemben állóval. 

     - Ez egy természetes folyamat, Kutya – szűrte Edward a fogai közt. – Nekem kell emlékeztetnem rá? – kérdezte dölyfösen az indiántól. 

     - Ez egyáltalán nem természetes – dörögte vissza a férfi. 

     - Mégis megtörtént – mondta Edward, hirtelen békítővé  vált a hangja. 

     - Edwardnak igaza van – mosolygott Seth kedvesen rám, miközben beszélt. 

     - Kölyök, te jobb, ha csendben maradsz – oltotta le Sam. 

     - De Sam, én… 

     - De Sam én… – ismételte meg Sam a szavait gúnyolódva. – Halljuk, mit akarsz mondani? Hogy eleve így rendeltetett? – köpte a férfi a szavakat dühösen. 

     Seth szája kinyílt, majd bezárult, majd újra kinyílt, aztán ismét  összecsukódott. A homlokát ráncolta, látszott, hogy nem igazán tudja, mit kellene mondania. 

     - Ne tátogj már, mint egy hal! Szólalj meg, ha mondandód van! – dörögte Sam. 

     - Hagyd a fiút! – sziszegtem. 

     Valamiért olyan érzésem volt, hogy meg kell őt védenem, bár nem tudtam hova tenni magamban a hirtelen támadt anyai ösztöneimet. Úgy véltem, csakis erről lehet szó.

     Sam és a körülöttünk lévők hátrahőköltek, látszólag megdöbbentette őket a közbeavatkozásom. Edward, „hallom a gondolatodat, de nem értem” tekintettel meredt rám. Nem törődtem vele, figyelmem kívül hagytam a reakciójukat. 

     - Ő nem tehet semmiről, ahogy hallom – folytattam elszántan. 

     - A vérszívó is… érzi.? – mondta Sam kikerekedett szemekkel. 

     - Elmondaná nekem végre valaki, hogy mi folyik itt? – kiabáltam, – a méreg fortyogott a számban, az irritáló szag marta az orrom – mialatt dühösen meredtem az indián férfira. 

     - Ő még nem tudja? – fordult Sam megint Edwardhoz. 

     - Még nem volt időnk elmondani neki – nézett rám Edward feszülten. – Sejla, azt már mondtam neked, hogy a farkasok különleges lények – ismételte meg a tisztáson mondottakat. 

     Bizonytalanul bólintottam. 
 
 

     Döbbenten álltam a konyha közepén. Úgy éreztem, forog körülöttem a helyiség. Persze ez lehetetlen, mégis így tűnt.

     Edward, Sam és Jake szavait nem tudtam összeilleszteni értelmes egésszé.

     Az univerzum úgy látszott, teljesen összezavarodott, vagy csak tréfálkozni volt kedve. 

     A bevésődés az alakváltó lények egy különleges képessége vagy tulajdonsága. A számukra legmegfelelőbb lényt választják társuknak. 

     „A legmegfelelőbb lényt?” – dühöngtem magamban. – „A fiú számára én lennék a legmegfelelőbb lény?” 

     - Úgy tűnik – válaszolta meg a ki nem mondott kérdésemet Edward. – Szerintem jobb lenne, ha most nem törődnél ezzel – tette kezét nyugtatólag a vállamra. – Sok mindenen ment keresztül. Hagyjuk pihenni. Majd később visszatérünk a dologra – mondta ellentmondást nem tűrően Samre meredve. 

     Az indián mogorván bólintott. 

     - Maradhat, de figyelni fogjuk! 

     *** 

     Jacob és Renesmee, Edward lánya is a rezervátumban éltek. Jacob apjának, Billy Blacknek a házában.

     Számomra ez volt az ideális szálláshely: mert szem előtt voltam, és itt élt egy hozzám hasonló lény is. Nessie-vel hamar összebarátkoztunk. Jacob pedig… Nos, ő sokszor az agyamra ment a szőke nős vicceivel. Edward figyelmeztetett, hogy a nővérét is mindig így ugratta, és kihallotta a férfi gondolataiból, hogy egy perc nyugtot sem fog hagyni velük nekem sem. 

     De Jacob ugratásai eltörpültek Seth dolgai mellett. Ez a kis farkaskölyök kezdett az idegeimre menni. Nem elég, hogy ázott kutya szagtól bűzlik, de még képen is nyalna, ha hagynám neki. 

     Lassan, de biztosan kezdtem megszokni az állandó közelségét. Úgy követett mindenhova, mintha a gazdija lennék. Tisztában voltam vele, hogy mi az oka ennek a beteges ragaszkodásnak, de nem tudtam mit kezdeni a dologgal. 
 
 

     A kapcsolatunk apránként barátsággá mélyült. Seth annyira önzetlen volt, hogy nem tudtam ellenállni a mindig mosolygós fiú közeledésének, de azért erősen tartózkodtam tőle még mindig. Az én szívem darabokban hevert, ha ez fizikailag nem is lehetséges. 

     Itt, egy átkozott vidéken, ahol alakváltó lények élnek, – mert az én fajtám létezik – nyugalomra leltem. Sokszor sétáltam gondolataimba merülten az erdőben, kizárva az engem mindenhová követő farkas fiút. 

     Megbékéltem. 

     Szörnyeteg lelkem legmélyén hálás voltam a világegyetemnek, hogy mellém rendelte ezt a fiút, mert így nem kínzott az egyedüllét. Ugyanakkor aggódtam érte, mert nem nyújthattam neki semmi mást, csak egy kárhozatra ítélt barátságát. Tudtam, hogy megelégszik ennyivel, de mégis bántott a gondolat, hogy tönkreteszem valaki életét.

     Annyi mindent vesztettem, három szeretetre méltó lény halálát okoztam! Ezzel a fiúval nem tehetek rosszat, nem viselném el, ha még valaki boldogtalansága az én lelkemen száradna. 

     - Seth – szólítottam meg az egyik sétánk alkalmával. 

     - Igen, Sejla? – nézett rám ártatlan csokoládébarna szemeivel. 

     - Nem hiszem, hogy ez helyes – motyogtam a földet kémlelve magam előtt. 

     - Micsoda? – értetlenkedett. 

     - Nem helyes, hogy követsz mindenhová – hadartam hirtelen. – Nem vehetem el az életed, te pedig nem adhatod nekem –  folytattam gyorsan, nehogy a szavamba vághasson. – Csak a barátságomat tudom felkínálni neked, de ez csak egy szörnyeteg barátsága, aki nem méltó a te szeretetedre – hallgattam el, erősen lehunyva a szemeimet. 

     - Sejla – lépett elém az állam alá nyúlva. 

     Megremegtem a forró érintéstől. Mintha izzó láva hatolt volna a bőröm alá, lángra lobbantva hallott ereimet. Felemeltem a fejem, bátortalanul kinyitva a szemeimet.

     Seth közvetlenül előttem állt. Szemeiből áhítat áradt, amit tudtam, hogy nem érdemlek meg. 

     - Nekem a barátságod a mindenséget jelenti – susogta lágyan. – Ne küldj el, kérlek – könyörgött halkan. – Ez lenne… lássuk csak… – fordította el a tekintetét rólam, miközben elgondolkodott. – talán az ezredik alkalom. 

     Felnevettem. 

     - Azt hiszem, tévedsz – mosolyogtam. – Az ezerkétszázadik. 

     Erre mindketten hangos nevetésben törtünk ki. Az erdő visszhangozta a jókedvünket.

     Seth-tel lezártnak tekintettük a beszélgetést.

     Talán nem is olyan nagy hiba, ha egy hozzám hasonló egy farkassal kerül szoros barátságba.

     Valószínűleg a mindenség ura tévedett, és én kivárom, amíg a fiú számára eljön a megfelelő személy, akit szerethet, akkor pedig már nem fog igényt tartani az én társaságomra. 

     Addig pedig megadom neki, amire vágyik: a barátja leszek. 
 

     Bertramot örökké gyászolni fogom. Nem feledem Őt. Megtartom tökéletes emlékezetemben, és az Övé maradok, amíg csak kárhozott létem tart, emlékezve megperzselt levelének utolsó mondataira… 

„Nem tudom, hogy a mennybe vagy a pokolba kerülök-e, ez Istenen múlik, de így vagy úgy, figyelni foglak. A fodros felhőkön vagy a kénes lángokon át…

Vigyázni fogok Rád! Megóvlak mindentől! 

Isten Veled, Drága Istennőm!

Hű  Szerelmed,

A Te Bertramod”