Jasper  

Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Éppen hosszú éjszakai vadászatomból tértem vissza. Megint egyedül mentem, mivel Edward Bellával és Nessyvel, Emmett pedig Rosalievel szokott.

Beugrottam az ablakon és hozzáláttam a reggeli készülődéshez. Egyszerű fa szekrényemből kihalásztam egy háromnegyedes ujjú fehér inget, meg egy sötét farmert és készen is voltam.

Lesuhantam a lépcsőn  és a "családom" tagjai már ott vártak. Mindegyikük szeme aranybarnán csillogott.

Indulhattunk is az iskolába. Persze Bella meg Renesmee nem jött velünk, és természetesen Carlisle és Esme sem.

Kocsival akartunk menni, ezért utunk a garázshoz vezetett. Testvéreim furcsán szótlanok voltak és magukban mosolyogtak. Mikor kinyílt a garázsajtó Rosalie M3-asa, Edward Volvója, Carlisle Mercedese, Emmett dzsipje és Bella Angel-e mellett egy fényezett fekete Ferrari állt.

- Ez kié?- kérdeztem gyanakodva.

- Boldog szülinapot!- kiáltották. Ekkor rájöttem. Ma van a vámpírrá válásom születésnapja.

- Ma vagy 105 éves. Gratulálok!- mondta Esme.

- Köszönöm! Mindig is szerettem volna egy kocsit. Menjünk ezzel suliba!

Így hát elindultunk ezzel a kocsicsodával. Nagyon gyorsan ment, amit mindannyian szerettünk.

Mikor bekanyarodtunk az iskola parkolójába, mindenki szájtátva nézte járművünket.

A tanítási órák gyorsan és unalmasan zajlottak, mivel mindent már vagy tízszer tanultam. Ebédhez indultam.

Az ebédfelvevő pulthoz érkeztem. Mivel nekünk, vámpíroknak nem kell emberi ételt ennünk, ezért nem is néztem, mit teszek a tálcámra.

- Nem kérsz kenyeret?- hallottam egy félénk, szépen csengő lányhangot. Bár ez a hang nagyon tetszett, mégis fel se nézve, mogorván válaszoltam:

- Nem!

- Ó bocsánat, csak kérdeztem!

A szívem hevesen dobogott, mert a bocsánatot kérő hang olyan volt, mint az ezüst hárfák pengése. Kénytelen voltam odanézni, hogy megtudjam, kié az angyali hang. Megfordultam és akkor megláttam.

Egy kis, vékony és tündérszerű  lány volt. Hosszú, vékony ujjaival egy üdítőt, egy szendvicset és egy narancsot fogott. A haja sötét volt, rövid, és az arca körül tüskésen meredezett szét. A szeme zölden és mosolygósan csillogott. Sosem láttam még ilyen gyönyörű szempárt. Fekete hosszú ujjú pólót, farmert és fekete balerina cipőt viselt. Úgy látszik ő is zavarba jött, mert mikor meglátott, leejtette a narancsot. Egyszerre hajoltunk le érte és eközben megéreztem az illatát. Emlékszem mit mondott Edward Bella illatáról, hogy olyan neki mint a heroin. Akkor még nem értettem, de most már értem. Ez az illat… semmihez sem fogható.

Felegyenesedés közben összekoccant a fejünk, én pedig ezt mondtam:

- Elnézést, Hölgyem!

Ő pedig kuncogva kinyújtotta a kezét és így szólt:

- Alice vagyok. Alice Brandon.

Én pedig megfogtam a kezét, tudván, hogy nem lenne szabad; majd én is bemutatkoztam:

- Jasper Hale.

- Örülök, hogy megismerhettelek, Jasper!- felmértem, mit érez és tényleg örült, méghozzá nagyon. Én pedig valami furcsa, hirtelen meggondolatlanságból ezt kérdeztem:

- Nincs kedved odaülni a min asztalunkhoz, Alice?

- Ez nagyon kedves Jasper, köszönöm. - szólt mosolyogva, igaz szeretettel.

Leültünk az asztalunkhoz. Kíváncsi voltam, vajon fogadott testvéreim mit szólnak új ebédlőtársunkhoz.

Rosalie dühös, Emmett vicces hangulatban volt, ami nem újdonság. Edward pedig, mivel ő belelát a gondolataimba, és az Alice-ébe is, ezért ő mindent tudott. Tudta, hogy én szeretem Alice-t és ő is engem. Így hát Edward őszintén, szívből örült, bár éreztem egy kis aggódást is , ami kezdett rajta elhatalmaskodni.

Alice lelkesen nekilátott szendvicsének, eközben mi csak tördeltük az ételt. Rosalie idegesítő  szavakat sziszegett felém, de nem törődtem vele. Inkább bemutattam Alice-t:

- Ez a lány itt Alice. Alice ők Rosalie, Emmett és Edward

- Sziasztok!

- Miért kellet őt idehoznod, Jasper? Elfelejtetted, hogy még mindig nem tudsz uralkodni magadon?- mondta halkan, de mindenki számára érthetően Rosalie.

Alice sietve felállt az asztaltól.

- Bocs, mennem kell!- láttam, hogy a szemét törölgeti, majd kisietett az ajtón. Utánaszaladtam és a parkolóban utol is értem. Megfogtam a kezét, ő pedig visszafordult és a vállamba fúrta a fejét, úgy sírt. Én pedig a kezem közé fogtam a fejét, letöröltem a könnyeit és megcsókoltam. Ekkor felébredt bennem a vámpír ösztön. Felülkerekedett rajtam a szörny, és meg akartam támadni Alice-t. Szerencsére még épp időben észbe kaptam és eltoltam őt magamtól.

- Szeretlek, Jasper!- mondta a hercegnőm és megölelt.

- Én is szeretlek. Gyere, mutatnom kell valamit.

Újból megfogtam a kezét és a közeli erdőhöz vezettem. Mikor már beértünk a lombok közé, hírtelen a hátamra vettem és gyors vámpír futással

felvittem arra a hegyre amin az erdő terült el. Hátranéztem. Alice nem érzett félelmet, inkább meglepődést, csodálatot. Szótlanul suhantunk hát végig az erdőn. A hegytetőn megálltam ő pedig leszállt.

- Jasper, ez csodálatos!

- Alice, nem! Nem! Épp ezt akartam elmondani, hogy …én... vámpír vagyok.

És a testvéreim is!

- Nekem is el kell mondanom valamit… én pedig látom a jövőt.  Tudtam,

hogy találkozni fogunk és azt is tudtam, hogy vámpír vagy.

- Alice, nem lett volna szabad beléd szeretnem. Te ember vagy. Nem gondoltam arra, hogy bánthatlak és, hogy én egy veszélyes szörny

vagyok.

- Nem félek tőled Jasper. Szeretlek. Tudom, hogy nem fogsz bántani.

Én pedig előre látom, ha felül kerekedne a szörny oldalad.

- Köszönöm, hogy bízol bennem! Te vagy az én angyalom.

Egy kiálló sziklaszirtre vezettem, ahol gyönyörű lila virágok nyíltak.

Egészen estéig beszélgettünk. Gyújtottam tüzet és csak néztük, néztük a csillagokat….

1 hét múlva  

Alice  

Nagyon izgatott vagyok. Jasper, a hercegem ma bemutat a családjának

és megmutatja a házukat.

Nem bírtam már aludni. Felkeltem, megmosakodtam és felöltöztem.

Mikor kinéztem az ablakon, ő már ott volt. A fekete Ferrarijának dőlve állt,

fehér pamut pulóverben. Óh, miért néz ki ilyen jól? Gyorsan

leszaladtam a lépcsőn, magamra kaptam a kabátom, kiszaladtam az

ajtón, egyenesen a karjaiba.

- Gyönyörű vagy hercegnőm!

- Köszönöm, Uram!- mondtam kuncogva, majd beszálltam a nem

mindennapi autóba. Bent meleg volt és Jasper illat. Mélyen szippantottam

az ülésen. A szőke királyfim a hi-fi felé nyúlt és megnyomta a

lejátszás gombot.

- Nem tudom, hogy…

- You are the Moon? Imádom! Ez a kedvenc dalom!

- Én is nagyon szeretem. Ha hallgatom, mindig te jutsz az eszembe.

- Kérdezhetek valamit?- mondtam kíváncsian.

- Hát persze, bármit.

- Neked van valami…  kedvenc zsákmányod?

- Igen. Eddig nem volt, de most már kezdek fejlődni és a fekete párdu-

cot kedvelem a legjobban.

- És a többiek?

- Edwardnak a hegyi oroszlán, Emmettnek a grizzly.

- Értem. Nekem úgy tűnik, hasonlítotok a kedvencetekhez.

- Igen. Ez általában mindenkinél  így van.

Közben meg is érkeztünk. Egy erdő közepén voltunk. A ház…

csodálatos volt. Magas, nagy, fa épület, néhol üvegberakással.

Beléptünk a házba. A nagy nappaliban minden világos volt. Oldalt

egy fa lépcső futott fel az emeletre. A másik szélen egy csodaszép

zongora állt egy állványon.

Ott voltak. Jasper családja. Emse hullámos, karamellszínű haja megcsillant

a hatalmas üvegablakokon beáramló  fényben Mellette Carlisle,

aki egy férfimodellre hasonlított. Edward mellet pedig ott volt egy

szép, barna hajú nő. Róla feltételeztem, hogy Bella az, akiről

már Jasper is mesélt. Akkor vettem csak észre, hogy a kezét fogja

egy kis szépségnek, akinek Edwardéhoz hasonló vörös haja és barna

szeme volt. Bizonyára ő  volt Renesmee, Edward és Bella kislánya.

Rosalie és Emmett mindenkitől távol álltak. Esme mikor meglátott,

rögtön elmosolyodott. Láttam rajta, hogy örül. Nem mert megölelni,

nehogy megijesszen. Bevallom kicsit gyorsabban dobogott a szívem,

mikor megláttam ezt  sok szépséges teremtményt. Jasper, mikor érezte

hoyg aggódok, megszorította a kezem. Majd odaszaladtam Esméhez, Bellához és Rosaliehoz és megöleltem őket. A fiúkkal pedig kezet ráztam.

- Örülünk hogy találkoztunk veled Alice!- mondta Bella.

Később már Jasperrel felfelé  lépkedtünk a lépcsőn.

- Nagyon kedves családod van!- mondtam.

- Hát… igen, tényleg aranyosak.

Sorban megálltunk mindenki ajtajánál. Végül Jasperé maradt. A fehér ajtó

nyitva állt. Bementünk a szobába, aminek a szemközti fala és a jobb oldal

fele üvegből volt. Ahogy végigmentem a fa padló, itt is éreztem azt

a csodálatos Jasper illatot. Tudtam, hogy soha nem alszik, mégis fura volt

ágy vagy kanapé nélkül a szoba. Puha krémszínű szőnyegek voltak

leterítve a padlóra. A falakon könyvespolcok, tele könyvvel és Cd állványok

voltak. Szemben egy mahagóni íróasztal, fekte bőrszékkel, mellette

egy viszonylag kis méretű  ruhásszekrény és cipősszekrény árválkodott.

Kinyitottam a szekrényt és végighúztam a kezem a fekete, szürke,a tört-,

tojás- és elefántcsont fehér felsőkön, beszívva illatukat. Kicsit megszédültem az illattól de Jasper elkapott és megcsókolt, úgy, ahogy

még sohasem. Hirtelen elfeledkeztem mindenről és csak Jasperrel törődtem.

A kezével a derekamon. Beletúrtam a hajába, majd éreztem, hogy a

szája a nyakam felé  vándorol. Ettől megijedtem, így, meghiúsítva a szándékát, megcsókoltam, majd kissé odébb léptem. Láttam, hogy a szeme

már nem olyan aranybarna, mint szokott lenni, hanem sötétebb. Tudtam, hogy éhes.

- Esküszöm, tündér, te leszel a halálom!- mondta Jasper, lesütve a

szemét. - El kell mennem vadászni. Sietek. Negyed óra és itt vagyok.

Azzal már el is tűnt az ablakban. Bár nem is 15, hanem 10 percig volt el,

nekem az örökkévalóságnak tűnt.

Mikor visszaért, a szeme úgy csillogott, mint a Nap. Pár perccel

később Bella kopogott, hogy hozott nekem egy kis uzsonnát. Most jöttem

csak rá, hogy milyen éhes vagyok, mert itt ilyenről könnyű 

elfelejtkezni. Láttam Jasperen, hogy kérdezni akar valamit, és

mikor megláttam, hogy mit, felkiáltottam.

- Hát persze, hogy ide költözöm!

- Csodálatos. Mindig kimegy a fejemből, hogy te mindig mindent hamarabb tudsz meg- nevetett.

Késő estéig beszélgettünk, amíg már alig tudtam beszélni a fáradságtól.

Az ölében ültem és majdnem lehunytam a szemem, hogy aludjak.

Jasper halkan így szólt:

- Aludj, tündérem. Álmod szépeket! Te vagy az egyetlen, aki elérte

szívemet. Örökre a tied lesz. Aludj, egyetlen szerelmem!

4 hónappal később  

Alice  

Ma 4 hónapja vagyunk együtt szőke királyfimmal.

Reggel van és a nap úgy süt a szemembe, hogy rögtön felkelek tőle.

Carlisle és Esme ágyában feküdtünk, akik ideadták a szobájukat kölcsönbe.

- Jó reggelt, Alice!

- Neked is!- mondtam.

Kiszálltam az ágyból, majd táncolva odabillegtem a ruhásszekrényhez;

a lila selyemhálóingem, amit a lányoktól kaptam, beköltözésem alkalmából,

csak úgy röpködött utánam. A szekrényből csak úgy találomra kidobáltam

egy pólót és egy szoknyát, majd miután Jasper is felöltözött együtt lementünk a nappaliba. A tv előtti kis asztal szépen meg volt terítve, mint 

mindig, de most szalagok is voltak rajta.

Leültünk a fehér kanapéra, ekkor megjelent mindenki, Bellával az élen, aki egy szelet tortát hozott tányéron, hozzá való gyertyával.

- Gratulálunk! Pontosan 4 hónapja ismerkedtetek meg!

- Köszönjük, nagyon figyelmesek vagytok!

A torta nagyon finom volt. Mindenkit megöleltem annyira boldog voltam. Egész nap ünnepeltünk. Kimentünk "fára mászni", meg hallgattuk Edward

zongorajátékát.

Mikor este hazaértünk, Esme így szólt:

- Van egy másik, kicsit nagyobb meglepetésünk is. Azt csak Jasper mutatja meg neked.

A szőke hercegem felkapott az ölébe úgy vitt fel, és meg nem állt

egészen a szobánkig. Mikor kinyílt az ajtó, megláttam a meglepetést.

Egy nagy, világos fakeretes, fehér takarós franciaágy állt a szobában.

A szekrények eltűntek, de helyettük minden üvegablak szélén színes, virágos

függöny lengedezett.

- Úristen, de szép! Ez tökéletes!

- És még nem láttál mindent!

A szobából balra nyíló  ajtón vezetett be. Ahogy beléptünk, kivilágosodott a

helyiség: egy gyönyörű,  óriási gardróbszobát láttam, tele tükörrel

egy kis kanapéval és egy asztallal.

- Mindig ilyenre vágytam! Köszönöm!

A nyakába ugrottam, annyira örültem.

A balra nyíló ajtó  mögött is csoda várt. Egy hatalmas fürdőszoba, csaknem medence nagyságú fürdővel, fésülködőasztallal, és sminkes szekrénnyel.

Itt minden álmom valóra válik? A szőke királyfi is itt van velem. Kell

ennél több?

Visszamentünk a szobába és leültünk az új ágyra. Megcsókoltam Jaspert, majd a szemébe néztem.

Ő pedig huncut mosolyra húzta a száját, a szeme csillogott, majd

lassan bólintott.   
 

Kinyitottam a szemem. Most nem a fény miatt keltem fel, hiszen be voltak húzva a függönyök. Azért mert valahogy furcsa érzésem volt. Nem az

ágyon feküdtem, hanem egy matracon, egy nagy párnán, egy fehér pléddel

betakarva. Megpróbáltam felülni, de ahogy megmozdítottam a kezem,

szörnyű fájdalom hasított bele. Nem törődtem vele. A jobb kezem segítségével felültem, a balt az ölemben tartottam. Oldalra néztem

és megláttam az ágyat és azt is, hogy miért nem abban fekszek:

a közepén ketté volt törve! A fadarabok csálén égnek álltak. A takarók és

a párnák mind szét voltak szaggatva, és az egész ágyat befedte a toll. A

csodaszép ágykeretnek már csak a negyede maradt meg, a többi

része szálkás fadarabokban feküdt szanaszét a földön.

Lepillantottam a kezemre és nagyon meglepődtem. Mindkét kezemen

kék- zöld foltok voltak, és a combomon is. Mégis boldognak éreztem

magam, bár valaki még hiányzott.

- Jasper!- kiáltottam.

Azonnal megérkezett, az ablakon jött be. Az arckifejezése a boldogból

megkínzottá vált. Ideszaladt hozzám, letérdelt a matracomra, és végig-

Simított az arcomon, a nyakamon, majd a karomon.

- Alice, annyira sajnálom. Bocsáss meg nekem! Elborult az agyam, és nem tudtam mit csinálok, nem gondoltam bele, hogy bánthatlak, hogy…

- Jasper, Jasper, csss. - A szájára tettem az ujjam. - Nem haragszom

rád. Miért haragudnék?

- Ne beszélj butaságokat, bántottalak! Ezt sohasem bocsátom meg magamnak. A kezed is eltört. Hívnom kell Carlisle-t!

- Rendben, de ne hibáztasd magad!

Carlisle megjelent, Esmével a sarkában. Belépett a szobába, körülnézett,

és rögtön felmérte a helyzetet.

- Alice, beviszünk a mi szobánkba, és ott megvizsgállak.

A következő pillanatban már Esméék ágyában feküdtem, a kezemen egy hatalmas gipsszel, beborítva hideg vizes borogatással. Az egész család itt volt; körülállták az ágyat. Jasper mellettem ült és a kezem fogta.

- Alice, jól vagy?- kérdezte Bella.

- Tökéletesen jól vagyok, köszönöm. - kikászálódtam az ágyból és odatipegtem az ajtóhoz. - Átmegyek a gardróbszobába átöltözni.

- Megyek veled- szólt a hercegem, majd együtt beléptünk a hatalmas helyiségbe. Kiválasztottam egy kis fekete, csipkés aljú szoknyát, és egy

rózsaszín ujjatlan pólót, majd felöltöztem.

- Alice, kis tündér, lenne egy fontos kérdésem.

Most nem akartam előre tudni, hogy mit akar kérdezni, így hát kikapcsoltam

különleges érzékem. Kíváncsian vártam a kérdést.

- Nagyon szeretlek, és…  - mikor letérdelt, rájöttem a szándékára.

A szememet elöntötte a könny. - … hozzám jössz feleségül?

- Igen! Kiáltottam, és megöleltem.

Az elkövetkező időről mesélni nagyon hosszadalmas lenne, de annyit

elárulok, hogy még egy párszor át ki kellett cserélni az ágyat.:)  

1,5 hónap múlva         (Alice)  

Nyári szünet van a suliban, úgyhogy sok szabadidőnk van. A nap most

sem süt nagyon melegen, csak egy kicsit többször bújik elő.

Sokszor kimentünk Jasperrel a hegyre. Ezek a napok csodálatosak voltak.

A mai is egy ilyen nap volt.

A hegytetőn álltunk; úgy tűnt, ma a felhők nyerték a csatát. Elfoglalták

az eget, szürkén és komoran terültek szét. De mégis, mégis…

A fák sűrűjéből halvány sugarak keltek fel, majd a fény beragyogta a kis,

lila virágos rétet. Jasperhez érve a bőrét gyémánttá változtatta. Én

ezt már rengetegszer láttam, mégis olyan csodálatos volt.

- Mivel ma egész nap itt leszünk, ezért hoztam neked szendvicset. -

felocsúdtam kábulatomból, és mosolyogva felmutatta a kis piknikes

kosarat. Egy szendvicset húzott elő és ideadta nekem.

- Tessék, egyél!- mikor megéreztem

az étel illatát, felfordult a gyomrom, és elkezdtem szédülni, így

hát lerogytam a fűbe.

- Jól vagy? Mi a baj? Rosszul vagy?- kérdezte gyorsan Jasper,

majd letérdelt hozzám.

- Nem semmi bajom, csak…  kicsit fáradt vagyok-hazudtam, hogy megnyugodjon. Magához húzott, majd átölelt, az izmos, most szürke pulóverbe bújtatott karjaival.

- Tényleg nincs gond;… asszem hányni fogok- mondtam, majd az erdő felé futottam.

Mikor kiléptem a fák közül, ő már ott állt, az arcán féltő aggódással,

egy pohár vízzel a kezében. Elfogadtam az italt és kissé jobban éreztem magam.

- Mi történt? Beteg vagy?- kérdezte Jasper.

- Nem, szerintem csak a gyors idefelé utazástól van.

- Azzal eddig még sose volt bajod- szólt Jasper csendesen.

- Igen, tényleg.

- Visszaviszlek, hogy Carlisle megnézzen, és megtudjuk, mi van.

Ha minden rendben, akkor utána visszajöhetünk.

- Oké- válaszoltam, mélyet sóhajtva.

A házba érve gyorsan így szóltam:

- Szükségem van egy kis időre a fürdőszobában, mielőtt Carlisle megvizsgál.

- Rendben.

Beszédültem a fürdőbe, és gyorsan a hideg kádhoz nyomtam a fejem.

A hasam égett és megint szédültem. Itt valami nincs rendjén.

Mi bajom lehet? Még ma nem is ettem semmit.

Mint egy kísértet, lassan odatámolyogtam a gyógyszeres szekrényhez,

hátha találok valami gyógyírt. Kinyitottam a két tükrös ajtót és lassan

végigfuttattam a szemem a dobozokon. Egyszer csak megláttam. Rájöttem.

De… úristen, ez…  nem! Ez nem lehet. Vagy igen?

- Bella, Bella kérlek gyere be egy kicsit!- kiáltottam. Bella azon nyomban itt termett.

- Mi a baj?- kérdezte aggódva.

- Azt hiszem… azt hiszem, hogy… terhes vagyok.

- Alice, de hát ez csodálatos! Vagyis hát… Jasper nem mondta el, hogy

született Renesmee?

- Nem - ráztam a fejem, a szemem könnyben úszott.

- Akkor elmesélem.

Végighallgattam, közben a félelem egyre jobban elhatalmaskodott rajtam

- De ne aggódj! Most már tudjuk, mit kell tenni. Nem lesz annyira szörnyű.

- Nem? Á, szerintem se lesz szörnyű az, hogy egy gyerek kirágja

magát a hasamból! Biztos nem lesz!- kiabáltam.

- Alice, nyugodj meg.

- Igazad van. Meg kell nyugodjak, hiszen ez örömteli hír, nem?- elhatároztam, hogy megnyugodok, kibírom, mindent átvészelek. Jasperért

megéri.

- Most pedig meg kell mondanunk mindenkinek- mondta Bella- hiszen

csak úgy tudnak segíteni, ha tudják.

Elindultam hát a hercegemhez, akire a szobánkban találtam rá. Leültem

mellé, majd elmondtam neki is. Aztán csak az arcát figyeltem.

- Ó, angyalom, ez igaz? Annyira örülök neki! De, úgy értem, ez biztos?

- Most készültem megkérdezni Carlislet.

Együtt mentünk le. Szemlátomást Bella már mindenkit "értesített", mert

mindenki nagyon boldog volt.

Elég volt néhány perc a kanapén fekve és Carlisle máris közölte, hogy tényleg kisbabát várok.

- Na és? Mi legyen a neve?- kérdezte Jasper, miután körém fonta a

karját.

- Ha lány lesz, akkor…  valami gyönyörű név kell neki.

- Nekem a Melody nagyon tetszik- mondta boldogan Jasper.

- Ó, ez tökéletes!

- A fiút te találd ki!

- Rendben, ööö- egy pillanatra elgondolkoztam, aztán- Samson Romeo!

- Ezek a legszebb nevek a világon! - Jasper a karjába kapott és úgy pörögtünk, forogtunk boldogságunkban.   

6 hónap múlva

Jasper 

Bár már majdnem nyolc hónap telt el azóta, a dolgok csak vagy 4 hónappal ezelőtt kezdtek el rosszabbodni. És ezért én vagyok a felelős. Tudom. Minden az én hibám.

Alice a nappaliban fekszik, ugyanott, ahol egykor Bella. A hasa már nagy volt, sőt, az ő  vékony, törékeny testéhez képest óriási. Egy takaró volt rajta, de én mégis tudtam, hogy tenyérnyi véraláfutások borítják a hasát.

Mindennap rengeteg vért ivott- persze bögréből- hogy táplálni tudja a

gyereket.

Mégis, ő nincs annyira rosszul, mint Bella volt, ahogy hallottam.

A következő pillanatban tudtam meg, hogy elszóltam magam.

Carlisle jött, és holtra vált arccal mondogatta mindenkinek ezt a szót.

- Ikrek. Ketten vannak.

- Ez nem lehet! Szét fogják szaggatni! Valamit tennünk kell! - kiabáltam mindenkinek, de ők  csak hallgattak.  

Alice

Ez a fájdalom! Kibírhatatlan! A 8. hónap végén vagyunk.

Érzem őket. Szét akarnak szedni. Tehetetlenül hánykolódtam, majd

felhangzott egy iszonyatos reccsenés.

- Eltört a bordája! Tegyetek már valamit! Adjatok neki fájdalom csillapítót!

Széttörtem, összezúzódtam. A fájdalom csillapító egy kis ideig hatott, de

nem ért sokat. Vért éreztem a számban, köhögtem egyet, majd az egész vörös, sűrű folyadék a szőnyegen volt.

Homályosan láttam, hogy Carlisle felvágja a hasam, egy, a késnél nagyobb tárggyal. Ezt már szinte nem is érzékeltem, hiszen semmi volt a bordatöréshez képest. Először egy, majd egy leheletnyivel később másik sírást is hallottam.

- Fiú! És… ő  is. - mondta Carlisle, az örömtől elcsukló hangon.

- A két véres csöppség remegve feküdt a karomban. Olyan boldog voltam.

De a boldogság hamar szertefoszlott. Nem kaptam levegőt, fulladoztam. Rögtön elvették tőlem a gyönyörűségeimet. Akkor meggyulladt a kezem.

- Ne, oltsd el! Oltsd el! Vizet!

- Mindjárt felégek. Szétterjedt a tűz.

- Jasper kérlek, állj meg. Állj! - hallottam Carlisle hangját.

Nem tudom hány óráig, hány napig vergődtem, de egyszer csak fogyott a tűz. Sorban égette mindenemet, majd a szívemhez ért.

A szívem dobbant egy nagyot, de olyat, mint amilyet a kiscsibe visít,

mielőtt elkapná a ragadozó madár. Aztán nem hallatszott semmi és a

sötétség végtelenül, áthatolhatatlanul körbezárt.  

Illatok és hangok leptek el hírtelen. Két idegen, mégis ismerős szív dobogása.

A levelek súrlódása a konyhában lévő nárciszon.

Kinyitottam a szemem. Mindent tisztán és élesen láttam. Jasper idejött hozzám és megcsókolt. A kezemre néztem. Ugyanolyan márvány fehér volt,

mint az övé. Megnéztem magam egy tükörben. Gyönyörű voltam.

- Hol vannak? - kérdeztem Jaspertől de ő már hozta is őket. Sokat nőttek

4 nap alatt. Mindkettejüknek ugyanolyan mézszőke haja volt, mint Jaspernek.

De a szemük… az egyikben a sajátomét láttam; azt a zöldet. A másiké aranybarna volt, mint Jaspernek.

- Samson Romeo- az ölembe vettem a zöld szemű kis herceget.

- És ő? - kérdezte a "nagy" herceg, a kis hasonmására mutatva. - Mi legyen a neve?

- A te döntésed- mondtam mosolyogva.

- Samson Romeo és…  Simon Casper Hale, Isten hozott a családban! - szólt Jasper majd miután rám nézett, ezt mondta:

- Most pedig menjünk vadászni! Úgy látom rád fér!

- De hát azt sem tudom, hogy kell!

- Ne aggódj! Van időd megtanulni! Hiszen ez még csak az örökkévalóságunk egy kis darabja volt.

Vége