/Edward/ 

Döntésképtelenségemnek véget kell vetnem. El kell mondanom Bellának a tervem.

Döntöttem. Elmondom, de csak ha rákérdez. Annyira úgysem látszik rajtam, hogy folyton el vagyok gondolkodva.

Mire ezt végiggondoltam, egy meleg kezet éreztem az arcomon.

-Jó reggelt, báránykám! -fordultam Bella felé. Ezen név hallatán mosoly terült szét az arcán, ami nem sokkal később lefagyott. Aggódó tekintettel nézett rám.

-Min rágódsz, amióta megérkeztünk? -kérdezte váratlanul. Tévedtem. Az elgondolkodásaim nyilvánvalóak voltak. Tehát itt a vallomás ideje. Kicsit korai ugyan, de megígértem magamnak.

-Hát... -kezdtem bizonytalanul, mert még nem állt bennem össze, mit fogok mondani. -Az a helyzet, hogy szeretném, ha az örökkévalóságig velem maradnál.

Láttam kedvesemen, hogy nem érti. Talán túl álmos még a vallomásomhoz. Már mindegy. Ő akarta annyira tudni. Majd ha teljesen felébredt, megérti. Inkább dúdolni kezdtem az altatóját. El is szenderedett a szám közepén. Én pedig egy jobb, érthetőbb megfogalmazáson kezdtem töprengeni. Órák múlva Bella forgolódni kezdtett. Majd kipattant a szeme és a kezem után nyúlt, ami szerencsére nem volt messze. Hevesen kapkodta a levegőt.

-Edward! -sóhajtotta megkönnyebbülten. -Hála az égnek. -mondta, majd átölelt.

-Mi a baj, drágám? Rosszat álmodtál?-kérdeztem.

-Igen. -mondta, de elcsuklott a hangja az előtörő könnyektől. Most kérés nélkül elkezdte mesélni az álmát.

-Szörnyű volt. Az egyik pillanatban még veled voltam a szobádban, aztán egyszer csak az öntudatlanság elrántott tőled... -ösztönösen szorosabban öleltem. -...és valamiféle tűz szét akart tépni. De nem kívülről, hanem inkább az ereimben.

-Ne aggódj! Nem lesz semmi baj. -nyugtattam meg haját simogatva.

-Tudom. De én nem bírok távol lenni tőled. -ismerte be. -Akkor olyan üresnek érzem magam. Mintha egy hatalmas lyuk lenne a mellkasomon. Egy örökkévalóság, mire a vadászatból visszaérsz.

Nem tudtam megszólalni. Azt eddig is tudtam, hogy szeret, de azt nem gondoltam volna "álmomban" sem, hogy ilyen nehéz neki nélkülem. De annak gondolatára, hogy minden emberileg és nem emberileg lehetséges módon (Eclipse :P) hozzám akarja kötni magát, megdobbant halott, mozdulatlan szívem.

-Ha már az örökkévalóságnál tarunk... -váltott szomorúból kicsit vidámabb hangnemre. -Képzeld, álmodtam egy olyat is, hogy azt mondtad, hogy örökké velem akarsz lenni.

Ledöbbentem. Szóval álomnak hiszi. Fel kell világosítanom.

-Az nem álom volt, kedvesem. -mondtam lágyan orcáját simogatva. Legszebb mosolyommal fűszerezve.

-Nem álom? -képedt el a legszebb teremtés a földön.

Ráztam a fejem.

-Te nem vagy olyan kreatív, hogy ilyeneket álmodj. -viccelődtem. Bella sértődötten keresztbe vonta a karját a mellén, miközben elfordult tőlem. Mint egy durcás kisgyerek, aki nem kapta meg a Medve sajtját. (xD)

Alig egy perccel később megenyhült és újból megölelt. Nem tudtam a mozdulatát mire vélni. Bár mikor volt Bellának egyetlen épeszű reakciója?

-Ha azt akarod, hogy veled maradjak örökre az azt jelenti, hogy... -puhatolózott Bella. Végre rájött.

-Mondd csak ki, drágám! -ösztönöztem izgatottan.

-Át fogsz változtatni?

-Igen, Bella. Az esküvő után bármikor megteszem. Amikor csak akarod.

Láttam, hogy kissé legörbül a szája. Mintha bizonytalan lenne.

-Nem akarod? -kérdeztem kissé szomorkásan.

-Hogyne akarnám. -cáfolt rá. -De Edward... -közelebb húzódott hozzám, és a szemembe mondta. -Nem kell ekkora önmegtartóztatást vállalnod, ha úgy érzed, nem fog menni. Akkor inkább várjunk vele egy kicsit.

-Semmiben nem voltam még biztosabb. Mert tudom, hogy ezt szeretnéd. -vallottam be mélyen elveszve gyönörű, csokoládébarna szemeiben. Ajkai után nyúltam és lágyan megcsókoltam. Nem húzódtam el időben, ami az így is törékeny önuralmam rovására ment. Épp a határt készültem átlépni, mikor észbekaptam és reflexszerűen elhúzódtam.

-Köszönöm. -ölelt magához és arcát a nyakamba rejtette. -köszönöm, hogy iyen nagy áldozatot vállalsz értem. Nem is érdemlem meg.

-Dehogynem. -mondtam teljes mértékben biztosan, majd hátát kezdtem simogatni.

Az egész napot átkirándultuk. Jártunk a korallzátonyon, ahol még búvárkodhattunk is. Vagyis csak Bella búvárkodott. Én inkább az erőfitogtatással voltam elfoglalva, és hogy mennyi ideig bírom levegő nélkül.

Délután hegyet másztunk. De azt sem a hagyományos módon. Bella mászott oltalmazó kezeim alatt. Sokkal biztonságosabb így, de úgy láttam az arcán, hogy rettentően dühíti, hogy ennyire vigyázok rá.

Este hulla fáradtan esett be szerelmem a hálószobába.

-Úgy látom, elfáradtál. -állapítottam meg kuncogva.

-De szerintem te is. -kockáztatta meg. Nem volt igaza. -Majd én felrázom a hangulatot. -jelentette ki és elvonult a fürdőszobába magára zárva az ajtót. Pár perc múlva átsétált a gardróbba, pár perc elteltével pedig vissza a fürdőbe. Nem sokkal később lenyomódott a tölgyfaajtó kilincse. Úgy éreztem, különösen figyelnem kell, ezért a szemem az ajtóra szegeztem. Káprázatos menyasszonyom kilépett a fürdőszobából. Egy csodás, rövid ujjú, mélykék blúz volt rajta egy fodros, fekete szoknyával, ami alig takarta el tökéletes combjait. A lábán egy lapos talpú, fekete balettcipő volt. A haját kontyba tűzte egy nagy csattal, amit azonnal kivett, hogy haját megrázva bársonyos, gesztenyebarna haja a vállára omoljon. Kacérkodó tekintettel bámult rám és várta, hogy szóhoz jussak. De nem ment. Aprólékosan végigmértem szerelmem minden egyes négyzetcentiméterét, de nem tudtam betelni vele. Vágyakozásom kezdett utat törni magának. Féloldalas mosolyom elfoglalta a helyét, mire Bella rámvetette magát. Számítottam erre a reakcióra, mégis váratlanul ért. Hevesen kezdett csókolni, miközben lerúgta magáról a cipellőket. Egy pillanatra elhúzódtam, hogy elmondjam neki, amit már valószínűleg tud.

-Szemkápráztató vagy! -dícsértem meg, és most én estem neki. A vágyam má régen felülmúlta vérszomjamat, szóval nem érdekel a vére. Én Bellát akarom. MOST. Kívánom, akár a drogos a heroint. Nem tudok neki ellenállni, főleg ha ilyen szexi.

-Szóval így akarsz felrázni? -kérdeztem. -Nincs ellenemre.

-Nekem sem. -felelte és újból megcsókolt. Hevesebben, mint az előbb.