(Alice szemszöge)

• Szabad? – nézett Edre, ő meg csak nagyon értelmesen bólogatni tudott. Nem is tudtam, hogy tud zongorázni. Mellé énekelt is. Gyönyörű volt a dal. Mindenki felkapta rá a fejét. Mióta nem hallottunk már zongoraszót! A dal vége felé elkezdtek a virágok kinyílni az ablakban. Varázslatos volt.

*Minket vár a világ 
bársony egeken ringat 
téged hívlak te szép hercegnő 
halld a szív szavát 
 
Véled mámorító 
versenyt szállni a széllel 
szőnyegünkön ma éjjel utunk 
meséken visz át. 
 
Egy új élmény 
suhanván felleg réteken 
Csillagot szór itt fent, a végtelen 
Mert végre itt vagy velem 
 
 
Egy új élmény 
a látvány már elandalít 
Kettesben szebb a táj és nincs határ 
hisz véled mindig száz új élmény vár 
 
Könnyű szárnyakon száll 
El se mondható érzés 
Átcikázni nevetve  
fénylő sötét égen át 
 
Egy új élmény. 
(Beleszédül az ész) 
Megélnék véled száz csodát. 
(De ne légy még túl merész) 
Légvárként omlik szét 
a büszkeség 
Mert csak melletted vár az új világ. 
 
 
Egy új élmény 
(Csupa meglepetés) 
Oly tágra tár a láthatár 
(Velünk vágtat az idő.) 
 
Melletted bármi jő, csak egy a fő 
Minden percünk 
Új élménnyel vár

 
Egy új élmény 
Egy új élmény 
Mely hozzád hív 
Mely hozzád hív 
Utazzuk át az éjszakát 
Csak te meg én! 

• Bocsánat, de egy kicsit le kellett higgadnom! – magyarázkodott lehajtott fejjel. – Különben olyat teszek, ami később megbánok.
• Ugyan semmi gond! – nézett rá kedvesen Esme. Ed azonban még mindig nem volt magánál. Határozottan, de diszkréten oldalba böktem, hogy éledjen fel!
• Mióta tudsz zongorázni? – érdeklődött Rose.
• Már nagyon rég óta. Az átváltozásom után egy évre rá tanultam meg. Bár nálunk mindenki tud játszani hangszeren. – felelte mosolyogva. – Nessi hegedül, Chris dobol és Kate pedig fuvolázik. – most azonban elkomorult az arca. – Na, igen Kathline. Mit csinálja vele?
• Mond el mi a gond, hátha tudunk segíteni. – ajánlotta fel Esme.
• Mint a beszélgetésből hallhattátok, mert feltételezem, hogy mindenki tud franciául, Kathline elment. Se szó, se beszéd. – állva beszélt, de miután arrébb löktem drága bátyuskámat a kanapán Bella is leült mellém.
• Az viszont még mindig nem értem, miért ment el. – nézem rá.
• Több mint egy éve, amikor Kate férje megtudta, hogy a húgom megint gyereket vár tőle, úgy döntött, hogy elhagyja valami hülye kis vámpírnőcske. – magyarázta szomorúan. – Kathline összeomlott. Mondtam neki, hogy utazzon el egy hónapra, mert ilyenkor magányra van szükség ahhoz, hogy tisztán át lehessen gondolni, hogy mit akar. – Itt Bella egy pillanatra megakadt.
• Mondtad, hogy van egy lánya. Vele mi lett? – kérdezte Rose.
• Az egy hónapból végül két hónap lett. – szedte össze magát. – Mia természetesen addig velünk maradt. Elfogadta a helyzetet, de elég nehéz volt elmagyarázni neki, hogy mi a helyzet. Egy nap Mia elkezdett rosszul lenni. Tudtam, hogy elkezdődött nála. Azonnal hívtam Katet, de nem tudtam elérni. Láttam Mia arcán, hogy nagyon csalódott, hogy az anyja nincs itt vele. Már majdnem véget ért az egész, mikor Kathline hazaért. Mia nagyon örült neki, de én láttam, hogy Kate nincs még egészen rendben. Már kezdte túltenni magát rajta, de környezetváltozásra volt szüksége. Elküldtem.
• Elküldted? – döbbent meg mindenki.
• Kegyetlen, de hatásos módszer. Charlie is ezt csinálta velem. – oh. Megdöbbentem. Most jöttem rá, hogy majdnem ugyanaz történt Katetel, mint Bellával. – Olaszországba küldött. Bár nálam nem járt túl sok sikerrel, mint látjátok. Viszont én nem hagytam Kathlinet felügyelet nélkül.
• És hova ment? – érdeklődtem.
• Laurac-en-Vivarais. Franciaországban van. Ideális volt neki. Nyugodt, csendes. Tényleg jót tett Katenek. Fél év múlva megszületett a fia, Peter. Elfelejtett mindent és csak a gyerekei léteztek. Egészen máig. – megint kezdett egy kicsit dühös lenni. – Már megint elkezdte magát rágni azon az idióta volt férjén.
• És ezért elment? – csodálkoztam.
• Igen! Nem is értem, hogy lehet ilyen felelőtlen. Én nem erre neveltem. – fakadt ki. – Még is mit képzel magáról. Kötelességei vannak, amiket nem rúghat csak úgy fel.
• De azért őt is meg lehet érteni. – védte őt Rose. – Ha látják gyerekei, hogy szenved, az még rosszabb.
• Tudom Rose! – felelte halkan. – De ha csalódnak benne emiatt az a világon a legrosszabb. Ó édes Istenem miért kell ennyire rám hasonlítania még ebben is. Miért?
• Hogy érted, hogy még ebben is? – lepődtem meg.
• Nem csak a levegőbe prédikálok neki. Sorról sorra ugyanazokat a hibákat követ el, mint én.
• Oh. – csak ennyit bírtam kinyögni.
• Tapasztalatból beszélek. Tudom, mit érez. – magyarázta. – És én is elkövettem ezt a hibát, amit ő. És semmit se bántam meg jobban.
• Ezt meg hogy érted? – fordult felé Esme.
• Nem lényeg Esme. Itt most nem én vagyok a fő, hanem a húgom. Mit csináljak vele.
• Próbáld megértetni vele, hogy menjen vissza. – adta az ötletet Jazz.
• Sajnos még makacsságban is rám hasonlít. – panaszolta. – Utálom felemelni, a hangom, de azt hiszem nem fog menni máshogy.
• Tedd, ami a szíved diktál. – javasoltam. Hirtelen kocsi zaját hallottam meg kintről. Biztos Katet hozták haza. Fölpattantam és az ajtóhoz siettem. Kinyitottam és megálltam a lépcsőn. Éreztem, ahogy valaki hátulról átölel és belecsókol a nyakamba. Ez csak Jazz lehet.  Pár másodperc múlva meg is láttuk a kocsit. Katharine gyorsan ki is szállt és megindult felénk, barátnőjével és az anyukájával.
• Sziasztok! – mosolygott ránk Anne, Kate barátnőjének az anyukája. – Ti vagytok a fogadó bizottság?
• Igen! – mosolyogtam vissza. – Köszi, hogy hazahoztátok. Legközelebb Jazmine jön át.
• Rendben. Nagyon jól szórakoztak. Nem volt semmi gond. Akkor jövő héten ugyanekkor?
• Részünkről rendben. – mondtam majd elindultak vissza a kocsihoz. – Sziasztok!
• Hello! – integettek. Jazz a karjába kapta a lányát.
• Na, kicsim jól szórakoztál?
• Igen, nagyon jó volt. – karolta át szerelmem nyakát és egy puszit adott az arcára.
• Én nem is kapok? – kérdeztem.
• Nem! – na meg állj csak. Elkezdtem csikizni mire ő hangos kacagásba tört ki és sikított.
• – És most? – megrázta a fejét, mire még jobban elkezdtem csikizni. A végén már nem bírta tovább és egy puszit kaptam az arcomra.
• Na, futás befelé. Mindjárt megyünk mi is. – tette le Jasper. Miután Kate beért szerelmem hirtelen magához húzott és megcsókolt. Annyira megdöbbentem, hogy még visszacsókolni is majd nem elfelejtettem. Percek, talán órák múlva elszakadtunk egymás ajkaitól.
• Ezt most miért kaptam? – kérdeztem meglepetten.
• Mert szeretlek! – válaszolt vigyorogva. – És, hogy megnyugodj. De amint látom még jobban felkavartam az érzéseidet. Főleg egyet!
• Az nem kifejezés! – vágtam rá. – Már olyan régen voltunk együtt! Csak mi ketten.
• Tudom kicsim! – simított végig az arcomon. – Ígérem, hogy a jövő héten elmegyünk valahova kettesben. Rendben?
• Oké! – lelkendeztem.
• Addig is bírd ki valahogy.
• Jó, de akkor mellőzd az ilyen csókjaidat, mert itt helyben rád vetem magam. – figyelmeztettem.
• Akkor addig nem is csókollak meg, nehogy kísértésbe ess. – csak viccel ugye? Most viszont én húztam magamhoz és csókoltam meg akkora hévvel, mint ő engem az előbb. – Na, jó! Azt hiszem fordult a kocka. Én foglak letámadni, ha nem hagyod abba. – a szeme fekete színt öltött.
• Azt hiszem, ideje lenne bemennünk. – fogtam meg a kezét és elkezdtem befelé húzni.
• Végre! – nézett ránk a lányunk. – Azt hittem elraboltak titeket.
• Roppant vicces! – nevettem, majd elkezdtem az ajtó felé tolni. – Befelé!
• Hello! – mondta a többieknek. – Szia, Bella! – honnan ismerik egymást. Bella nyílván láthatta az értetlenkedő képemet, mert megszólalt.
• Én ebédeltetem őket az oviba. – magyarázta. – Hogy vagy Kate?
• Kösz jól! – milyen remekül eltársalognak.
• Na, menj szépen játszani a szobádba, vagy szórakoztasd Anthonyt.
• Okké! – mondta, majd felviharzott a lépcsőn.
• Azt hiszem, neked is ideje felhívni Katet! – huppantam le Jazz ölébe.
• Szerintem is! – bólogatott. - Tud valaki közületek afrikaiul? – kérdezte. Valószínűleg egy kicsit elbambulhattam, mert elfelejtettem jelezni, hogy itt csak én tudok afrikaiul, de Bella a hallgatást nemnek vette. Annyi baj legyen. – Oké. Nem, mintha titkolni valóm lenne, csak nem biztos, hogy nektek is érteni kéne a húgommal lefolytatott beszélgetést majd! – magyarázta zavartan.
• Megértjük, nem baj! – mondta Carlisle. Bella rögtön tárcsázni is kezdte a számot. Én meg mély hallgatásba burkolóztam, miközben szúrós pillantásokat kaptam szerelmemtől, amiért, nem mondtam el, hogy tudok akrikaiul.

( Fordítás a szöveg legalján)

- Hey! - hallottam egy halk hangot. -Hoe is jy meisie?

- Jy het nie net fyn dinge op my 'n lieflike klein! - kelt ki magából Bella. - ek kan my voorstel dat jy dit doen? Daar is geen spraak of laat jou kinders? Jy is nie jou verstand Ma!

- Ek weet dit ... – kezdte el mondani, de Bella közbevágott.

- Nou, luister mooi saam, en nie in die helfte te breek Ja jy verstaan?

- Ja, Ma! - ANYA????

- Bella is 'n skild onder dit! – néztem rá. - nou! – se tűnt neki, hogy afrikaiul beszéltem hozzá, de azért megtette.

- Dit was die ergste besluit van jou lewe. Jy uit jou gedagtes! As jy vergeet het, is 'n skaars' n half jaar oud seun en 'n 6-jarige kind wat niks verstaan van hierdie hele ding! - kiabálta. - Daar is niks om na te dink, te voel? Wel, sê ek jou! Swak! Nie lank gelede het Gina! Mia het om te dra al die ordentlike, indien geduld kan genoem word dat nie die hele dag huil. Peter en Gina weet nie meer wat om te doen! Ek dink nie in dit, wat die gevolge sou wees as jy na?

- Marrr ja! - válaszolta félve.

- Dan wat?

- Saam Ek was in die war! Ek het reeds kan nie staan nie! – magyarázkodott.

- Ek verknald Ek was 150 jaar gelede! En ek het na? Nee, sorg gedra vir jou! - tessék? Ez… ez… ez… hogy lehet? Uram Isten! Bella terhes lett volna, amikor elhagytuk? Nem az nem lehet! -gemaak vir julle almal! Ek weet hoe jy voel! Jy ly nie, dit maak seer so baie dat ek net wil nie selfs al het jy lewe! Ek weet baie goed! Maar nie net dat jy Kathline! Ek het twee pragtige jong kinders wat van die regte! Moet nie jy verstaan?

- Maar dan het jy gegaan! - ennyire szenvedett volna miattunk? A gyerekeit is képes volt ott hagyni? És miért nem jött vissza hozzánk?

- En 'n blik op die prys betaal vir dit ek! - Bella szinte már sírt. - My dogter haat my! Haat en inhou! Niks ooit betreur dit soveel as die feit dat ek het! Kantel was die ergste van my lewe en nou 70 jaar nadat dit verskuldig is om te ly! - de hát mennyit lehetett távol? - ek smeek jou, my sintuie te gaan! Ek weet dat julle, wat as een van die kinders haat! Baie gelyk, maar hierdie een sal Ek vra julle, vergelyk nie. Hou jy kry terug na very much!

- Nee! – jelentette ki határozottan.  

- Wel, 'n goeie kyk hier Kathline Alice White! - Istenem Alice a második neve? Ha tudnék sírni most biztosan sírva fakadnék. - ek is jou ma en ek doen wat ek sê! En as ek sê dat jy huis toe gaan, kan jy seker huis toe gaan met julle! Verstaan jy?

- Ja Ma! – fogadta el a tényeket.     

- Moet nie wag, selfs nadat jy na Frankryk! Môre sal ek bel Gina! Maar as jy nie by die huis, dan sal dit nie dankie! – szabta meg Bella a feltételeket.

- Roger

- ek is lief vir jou baba! – mondta békülékenyen.

- Ek is 'n moeder "

- Kyk na jouself!

- Alle regs. Hi,

- Hi! - köszönt el Bella majd felém fordult értetlenül.

- Mire volt az jó, hogy a pajzsom alá vontalak?

- Sétáljuk egyet Bella! 
 

( Magyar fordítás)

• Szia! – hallottam egy halk hangot. – Hogy vagy?
• Te csak ne „hogy vagy?” -ozzál itt nekem édes kislányom! – kelt ki magából Bella. – Még is hogy képzelted te ezt? Ott hagyod se szó se beszéd a gyerekeidet? Nem vagy eszednél!
• Tudom… - kezdte el mondani, de Bella közbevágott.
• Most szépen végig hallgatsz, és nem szakítasz félbe megértetted?
• Igen anya! – ANYA????
• Bella vonj a pajzsod alá! – néztem rá. – Most! – fel se tűnt neki, hogy afrikaiul beszéltem hozzá, de azért megtette.
• Ez volt életed legrosszabb döntése. Neked elment az eszed! Ha elfelejtetted volna, van egy alig fél éves fiad és egy 6 éves kislányod, aki nem ért ebből az egészből semmit! – kiabálta. – Még is mit gondolsz, hogy érzik magukat? Hát én megmondom! Rosszul! Nem rég hívott Gina! Mia még egész tűrhetően viseli, ha az tűrhetőnek lehet nevezni, hogy nem sír egész nap. Peterrel pedig Gina már nem tud mit kezdeni! Nem is gondoltál bele, hogy milyen következménye lesz annak, ha elmész?
• De igen – válaszolta félve.
• Akkor meg?
• Össze voltam zavarodva! Én ezt már nem bírom! – magyarázkodott.
• Én is össze voltam zavarodva 150 éve! És én elmentem? Nem megszültelek és felneveltelek titeket! – tessék? Ez… ez… ez… hogy lehet? Uram Isten! Bella terhes lett volna, amikor elhagytuk? Nem az nem lehet! – Mindent értetek tettek! Tudom, mit érzel! Szenvedsz, nagyon fáj, annyira, hogy azt kívánod bár csak ne élnél! Tudom nagyon jó! De már nem csak te vagy Kathline! Van két tündéri kisgyermeked, akiknek kötelességgel tartozol! Hát nem érted?
• De aztán te is elmentél! – ennyire szenvedett volna miattunk? A gyerekeit is képes volt ott hagyni? És miért nem jött vissza hozzánk?
• És nézd meg milyen árat fizettem érte! – Bella szinte már sírt. – A lányom utál! Gyűlöl és meg vet! Soha semmi nem bántam meg annyira, mint azt, hogy elmentem! Életem legrosszabb döntse volt és most 70 év után is a miatt szenvedek! – de hát mennyit lehetett távol? – Könyörgöm, kislányom térj észhez! Ismerlek, belehalnál, ha bármelyik gyereked is megutálna! Sokban hasonlítunk egymásra, de ebben az egyben könyörgöm, ne hasonlítsunk. Kérlek, szépen menj vissza!
• Nem! – jelentette ki határozottan.  
• Na, jó idefigyel Kathline Alice White! – Istenem Alice a második neve? Ha tudnék sírni most biztosan sírva fakadnék. -  Én vagyok az anyád és azt csinálod, amit én mondok! És ha én azt mondom, hogy hazamész, akkor bizony haza fogsz menni! Megértetted?
• Igen anya! – fogadta el a tényeket.     
• És ne várd meg, még utánad megyek Franciaországba! Holnap fel fogom hívni Ginát! De ha nem vagy otthon, akkor abban nem lesz köszönet! – szabta meg Bella a feltételeket.
• Rendben!
• Szeretlek kicsim! – mondta békülékenyen.
• Én is anya!
• Vigyázz magadra!
• Rendben. Szia!
• Szia! – köszönt el Bella majd felém fordult értetlenül.

*Aladdin: Egy új élmény