(Jacob szemsz�ge) 

Bel�ptem a szob�ba, �s sz�  szerint elakadt a l�legzetem, amikor megl�ttam �t. Pont olyan volt, mint amilyennek mindig is elk�pzeltem, hogy milyen lenne. Gy�ny�r�, h�feh�r b�re csak �gy vil�g�tott a halv�nyz�ld ruh�ban, amit minden bizonnyal Alice adott r�. Bronzv�r�s haja hull�mosan omlott r� a h�t�ra. �s a szeme… Ugyanaz a gy�ny�r� tejcsokol�d�barna, mint amir�l olyan r�g�ta �br�ndoztam. Teljesen biztos voltam benne, hogy � az.

- Lehetetlen. – Motyogtam magam el�. Majd egy csattan�st hallottam, �s l�ttam, hogy Nessie a padl�n fekszik. El�jult. R�gt�n ott termett mellette a Cullen csal�d azon r�sze, akik nem utaztak el, mint mi. Gyeng�den felemelt�k, �s a kanap�ra tett�k. A doki r�gt�n elkezdte vizsg�lni.

- Mi�rt nem mondt�tok el? – Hallottam meg Edward hangj�t.

- Meglepet�snek sz�ntuk volna – v�laszolta Alice.

- Az is lett. Bella sokkot kapott.

- Nem kaptam sokkot. – Kapcsol�dott bele a besz�lget�sbe az eml�tett. – Csak hirtelen j�tt ez az eg�sz. Mi�rt nem mondtad, Alice?

- M�r mondtam, Bella.meglepet�s.

- Elegem van a meglepet�sekb�l, Alice! �s szerintem Edwardnak �s Jacobnak is.

Ebbe nem igaz�n volt kedvem belesz�lni, �gyhogy odal�ptem a dokihoz.

- Mi van vele? – k�rdeztem.

- Val�sz�n�leg amiatt �jult el, mert hirtelen j�tt neki ez az eg�sz. – A doki tudja, hogy ha orvosi nyelven mondan� el, akkor csak n�zn�k, mint borj� az �j kapura. Az elm�lt �vekben nagyon sokat v�ltozott a v�lem�nyem a v�mp�rokr�l. Ezek szerint sz�momra k�tf�le v�mp�r l�tezik: az olyan, mint a Cullenek �s a v�r�s szem�ek. A Cullen-f�l�ket m�r nem akarn�m semmif�lek�pp sem megt�madni, de a piros szem�eket igen. Kiv�ve persze a Cullenek bar�tait. M�g mindig alig tudom felfogni! Visszakaptam azt, aki a legfontosabb volt sz�momra.

- Szeretn�k telefon�lni egyet. – Fordultam Edward fel�.

- Ez csak term�szetes. – V�laszolta, �s odany�jtotta nekem a telefonj�t. T�rcs�ztam azt a sz�mot, amit gyakran h�vok, m�gis f�j� sz�vvel.

- Hall�! Jacob? – sz�lt bele �desap�m, Billy.

- Szia apu. Hogy vagy?

- K�sz�n�m, nagyon j�l. �s te?

- Nagyszer�en.

- Mi t�rt�nt? Hallom a hangodon, hogy ezt most �szint�n mondtad.

- Nessie �l. �letben van! – T�rt el� bel�lem.

- Val�ban? Ez nagyszer�.

- Most mennem kell, szia.

Hallottam, hogy Nessie �bredezik. Szerettem volna besz�lni vele. B�r, val�sz�n�leg nem egyszerre k�ne r�z�d�tani mindent. �s biztos, hogy el�sz�r a sz�leivel akar majd besz�lni.

- J�l vagy, Nessie?- K�rdezte t�le Carlisle. J� ideig nem sz�lt egy sz�t sem, csukva volt a szeme. – J�l vagy? – ism�telte Carlisle.

- Igen – motyogta. –  M�r amennyire. – Majd r�m n�zett, �s felsikkantott. – Mondd, hogy nem Jacob Black vagy!

- �n Jacob Black vagyok. 

(Nessie szemsz�ge) 

Nem tudom, meddig lehettem el�julva. Egy hangra �bredtem.

- Nessie �l, �letben van – mondta a hang. Kis sz�net ut�n pedig elk�sz�nt valakit�l. Szerettem volna m�g a boldog tudatlans�gban. De el�rulhattam magam, mert Carlisle megsz�l�tott.

- J�l vagy, Nessie? – Nem akartam v�laszolni. Nem akartam kinyitni a szemem. De megism�telte a k�rd�st.

- Igen – v�laszoltam. – M�r amennyire. Majd oldalra n�ztem, �s megpillantottam �t. Az �lmaim herceg�t. Akaratlanul is el�t�rt bel�lem egy apr� sikoly. – Mondd, hogy nem Jacob Black vagy!

- �n Jacob Black vagyok –  jelentette ki. Jesszusom! Val�ban � az �lmaim hercege. Minden �jjel r�la �lmodtam, �s megmondta, hogy egyszer tal�lkozunk. H�t, v�gre elj�tt ez a pillanat. A tekintetem tov�bbsiklott a szob�ban l�v�k�n, �s megpillantottam a sz�leimet. Egym�st �t�lelve �lltak ott, �s v�rtak.

- Kicsim. – Suttogta az �desany�m. Tudtam, hogy legsz�vesebben s�rna. Fel�lltam, nem �rdekelt, hogy sz�d�ltem. Odamentem hozz�, �s �t�leltem. Vissza�lelt. Ez az �lel�s nem olyan volt, mint Esm��, b�r nagyon hasonl�tott r�. Ez igazi anyai �lel�s volt. Amiben nekem nem volt r�szem, �vek �ta.

- Szeretlek – mondtam. Olyan �szinte volt. �s szeretetteli. Nem hittem volna, hogy egyszer majd valakit �gy szeretek. Ez nem bar�ts�g. Ez t�bb: szeretet a sz�leim ir�nt. Mennyiszer �lmodoztam arr�l, hogy egyszer csak megjelennek, �s elvisznek azokt�l a borzalmas emberekt�l. De sosem j�ttek el. Most m�r tudom, mi�rt. Nem is tudt�k, hogy �lek. De szerettek. Apa elmosolyodott, majd � is �t�lelt.

- �gy n�zd meg kisl�ny, hogy nem s�r�n mosolyog – pimaszkodott Emmett.

- Emmett! – Sz�ltunk r� egyszerre apuval.

- Nyugi kisl�ny! �n csak elmondtam neked valamit.

- Ne nevezz kisl�nynak, l�gy sz�ves.

- Nem tetszik, kisl�ny? –  pimaszkodott tov�bb.

- Ness, ink�bb mes�lj magadr�l. – V�gott bele anyu, m�g miel�tt �sszebalh�ztam volna Emmett-tel.

- Mire vagy k�v�ncsi? –  K�rdeztem, b�r biztos voltam abban, hogy mit fog k�rdezni. Ez esetben hazudni fogok neki. Csak az a baj, hogy apu biztos megtudja.

- Boldog volt�l? – Pontosan erre a k�rd�sre sz�m�tottam. Legsz�vesebben azt mondtam volna, hogy nem, soha nem voltam boldog, de nem tettem.

- Igen, boldog voltam. – Felragyogott a szeme. Val�sz�n�leg �r�lt, hogy ezt hallotta. �n k�zben gondolatban �zentem az ap�mnak, hogy ne �rulja el a hazugs�gomat. Biccentett egy apr�t, de a szem�vel azt �zente, hogy ezt m�g meg kell besz�ln�nk.

- Hol �lt�l? – J�tt az �jabb k�rd�ssel. – �s hogyan �lt�l?

- Miamiban �ltem, �s  �llatv�rt ittam. De rendszeresen ettem emberi �telt is, hogy ne legyek felt�n�. Tal�lkoztam ott m�s v�mp�rokkal is. Emberv�ren �ltek, de sokkal kult�r�ltabban, mint a nom�dok. Megegyeztek egy k�rh�zzal, hogy mindig sz�ll�tanak nekik v�rt. Miamiban elterjedt a v�mp�rizmus, ez�rt nyitottak egy v�rb�rt, �s a v�r egy r�sz�t �k itt�k meg. Ez j�l j�tt nekik, mert nem szeretn�nek embert �lni, de az �llatv�rt sem tudj�k elk�pzelni, mint t�pl�l�kot. Ezt �k k�ztes megold�snak tekintik. Egy ideig vel�k �ltem, de �gy, ahogy kor�bban. Nem szegtem meg az �nmagamnak tett �g�retem. – De, megszegtem, �s nem is egyszer. Jacob fel� fordultam.

- Besz�lhetn�nk? –  k�rdezte.

- H�t persze, gyer�nk. – Jacob elindult, egyenesen kifel� az udvarra. Nem tudom, mi�rt k�vettem. Tal�n az �lmaim miatt? Min�l messzebb vitt a h�zt�l, hogy t�nyleg csak �n halljam, amit mond.

- Mit akarsz mondani? –  K�rdeztem, amikor m�r el�g messze voltunk a h�zt�l.

- Mondd csak, mennyire eml�kszel r�m? – Most erre mit mondhattam? Csakis az igazat.

- Hiszel abban, hogy az �lmok n�ha val�ra v�lnak?

- Ezt meg hogy �rted? –  K�rdezte �rtetlenkedve.

- Az �lmok n�ha val�ra v�lnak. Miamiban mindig csak egyvalakir�l �lmodtam. Azt mondta, hogy egyszer majd tal�lkozunk. �s �n m�r az els� �lmomn�l �gy �reztem, hogy ismerem. Te volt�l az. Te volt�l benne az �sszes �lmomban. Te volt�l az �n bar�tom �s t�maszom.  –L�tszott rajta, hogy elk�pedt. Nem hitte volna, hogy ez lesz a v�laszom. Val�j�ban alig eml�kszem r� azel�tt a sz�rny� esem�ny el�ttr�l, de a tudatalattim meg�rz�tt bel�le egy darabot. Pont �gy, mint a csal�domb�l. N�ha �k is felt�ntek egy-egy �lmomban. Hom�lyosan, de ott voltak.

- Ez egyszer�en… hihetetlen. – ny�gte ki.

- Az is hihetetlen, hogy �lek, Jacob. De te a bar�tom vagy. �s tudom, hogy �r�kre az is maradsz. Gyere, menj�nk vissza a h�zba.

Mikor be�rt�nk a h�zba, �desany�m egy med�llal a kez�ben fogadott. Valahonnan nagyon ismer�snek t�nt. Mintha m�r l�ttam volna. Ez k�nnyen elk�pzelhet�.

- Nem, tudom, eml�kszel- e erre a med�lra. Amikor a Volturik elj�ttek �rted, ezt adtam neked, arra az esetre, hogyha minket meg�lne a Volturi, akkor eml�kezz r�nk. – Oh, h�t persze. Beugrott egy jelenet. Egy tiszt�son �llunk, k�r�l�tt�nk minden tiszta h�. �pp � tartott a kez�ben, �s azt magyar�zta, hogy mindig szeretni fog. De ha valami t�rt�nni fog, menjek el min�l messzebb Jacobbal.

- Amikor a Volturi elvitt, megtal�ltuk a med�lt egy tiszt�son, �s meg�rizt�k –  mondta apu. – V�mp�rk�nt nincs sz�ks�g�nk t�rgyakra az eml�kez�shez, de j� volt tudni, hogy ez az eg�sz nem csak ill�zi� volt. Hogy val�ban l�tezt�l – �s l�tezel.

- Szeretn�nk visszaadni neked, mert ez a ti�d – Anyu idel�pett hozz�m, �s a nyakamba akasztotta a med�lt. – Nyisd ki.

K�t k�p volt benne. Az egyiken a sz�leimmel vagyok rajta. Igaz�n boldognak t�ntek. A m�sikon Jacobbal bolondoztam. Mindk�t k�p olyan idilli volt. Annyira sz�rny�, hogy a Volturi k�pes volt �gy beleavatkozni az �let�nkbe, csak az�rt, mert m�sok vagyunk, mint a t�bbi v�mp�r. Hab�r itt szinte mindenkinek van valami hib�ja, m�gis harcolunk a term�szet�nk ellen. V�mp�rok maradunk, de jobbak, mint egyes emberek. A legt�bb v�mp�rb�l kiveszett az �sszes emberi �rzelem. Nem hajtja �ket m�s, mint a v�rszomj.

- Mi�rt? – Suttogtam azt a k�rd�st, amit az ap�m m�r �gyis hallott a gondolataimban. – Mi�rt kellett ezt tenni�k? Mi�rt kellett sz�tszedni�k egy csal�dot?

- Erre m�r tudod a v�laszt. – v�laszolta. – Nem akart�k, hogy elterjedjen az �letm�dunk. Pedig a legt�bben hallani sem akarnak r�lunk.

A nap tov�bbi r�sz�ben nem igaz�n sz�ltunk egym�shoz, ink�bb csak n�zt�k a m�sikat. N�ha felmer�lt egy-egy t�ma r�lam, vagy r�luk, de ezek a t�m�k nem voltak olyan l�nyegesek, hogy hosszan besz�lgess�nk r�la. Azon t�prengtem, hogy milyen szerencs�snek mondhatom magam, bizonyos szemsz�gb�l. A legt�bb �rva gyerek soha �let�ben nem tudja meg, hogy kik a sz�lei. Van, akit m�r �jsz�l�ttk�nt beadnak, �s ki sem hozz�k onnan, �s ott �ri meg a feln�ttkort. Biztos t�masz, �s p�nz n�lk�l. Az �rvah�z nem engedi dolgozni azokat a gyerekeket, akinek lenne r� lehet�s�ge. Ez�rt is neh�z elhelyezkedni�k miut�n feln�ttek. Hab�r nem igaz�n szerettem a nevel�sz�leimet, valamelyest m�gis jobban j�rtam vel�k. Nem ellen�rizt�k napk�zben minden mozdulatomat. �s �jszaka sem, ha azt hitt�k, m�r elaludtam. �s m�gis… �r�m volt megszabadulni t�l�k. Nem mintha hagyt�k volna, hogy maradjak. A tizennyolcadik sz�let�snapomon azzal fogadtak, hogy pakoljak, mert nem hajland�ak elviselni t�bbet. Hallottam, hogy el�re �r�lnek, hogy nem tudok sehov� sem menni, mert nincs p�nzem, �s senki sem olyan bolond, hogy p�nz n�lk�l befogadjon. T�vedtek. Volt p�nzem. Nem is kev�s. �ppen el�g volt arra, hogy befejezhessem az iskol�t, �s ut�na tal�lhassak norm�lis munk�t. Most pedig itt �l�k, a sz�leimmel, �s azzal, akivel m�r r�g�ta �lmodtam. �s biztosan �ll�thatom: az �lmok n�ha val�ra v�lnak.