Előre dőltem a székemben;kíváncsi voltam az új vendégek kilétére. A teremben ki nem volt az, Aron kívül?

Magamon éreztem Edward vizslató tekintetét miközben Aro titkos vendégei levették a  csuklyáikat.

Azt hittem, hogy ott nyomban leszédülök  a székemről, amikor megláttam a vendégek arcát. Régi barátaimat rejtette a kámzsa, akiket több évtizede nem láttam! Kevin és Angelica!

Miért vannak itt? Miért?!

Félre értés ne essék, örülök nekik, de senkinek, még az ellenségeimnek se, kívánnám azt az életet, amit itt a Volturi katonák élnek. Azon kívül egyre több régi ismerősöm bukkanik fel hirtelen a semmiből, főleg mióta megérkezett ide a Cullen család. Azt hittem, hogy már réges-rég túlléptem a múltamon, de most jövök csak rá igazán, hogy a múltamon soha az életben nem tudok túllépni, hisz a múltammal együtt vagyok ma az, aki vagyok. A múltam hozzám tartozik, a lényem része. A merengésemből Aro hangja rángatott vissza a kőkemény valóságba, ahol vártak már rám a kérdések.

–                  Bella gondolataiban gyakran láttalak titeket. Bámulatos képességeitek vannak. - mondta apám áhítattal.

–                  Köszönjük. - Kevin Arohoz beszélt, de végig engem nézett. - Mi is rengeteget hallottunk már Bellától rólatok. Megtisztelő, hogy itt lehetünk.

–                  Mostantól ti is a családunk tagjai vagytok. Tudjátok, hogy ez mivel is jár tulajdonképpen? - vette át a szót unottan Marcus.

–                  Természetesen. - válaszolt dacosan Angie.

–                  Remek. Úgy tudjuk, hogy ti is úgymond vegetáriánusok vagytok, ebből kifolyólag ti Bellával és a barátainkkal fogtok étkezni. - intett Caius Edwardék felé.

–                  Ti a képességeitek miatt egyenrangúak lesztek Aleckal és Jane-nel, vagyis csak akkor kell jönnötök, ha hívunk titeket. Nyugalom, ez nem fog sűrűn előfordulni, csak a nagyobb csatákkor. - biztatóan mosolygott rájuk Aro. - Azt hiszem már mindent tudtok, de ha lenne kérdésetek bátran forduljatok hozzánk vagy Jane-ékhez. De most jobb lesz, ha Bella megmutatja a szobáitokat.

Készségesen felpattantam, majd eléjük suhantam. Talán kicsit túl lelkes voltam, mert Edward furán méregette Kevint és Aro is csak elnézően mosolygott rám, majd a vállamra tette a kezét. Megnyitottam előtte az elmém és megmondtam neki,mennyire boldog vagyok, hogy viszontláthatom Kevet és Angie-t, majd újra „némává” váltam.

Emberi tempóban indultunk el. Némán haladtunk a folyósokon, pont mint a jó kisgyerekek. Csak akkor szólaltam meg, amikor már elég messze voltunk a mindentudó fülektől.

–                  Örülök, hogy újra látlak titeket!

Angelica rám ugrott, amelynek következtében a márvány padlón kötöttünk volna ki, ha Kevin nem kap el minket.

–                  Na de Angie! Fogd vissza magad, kérlek! - pirított rá a bátyja. - Mi is örülünk, hogy újra láthatunk, és a húgom is ezt próbálta kifejezni, csak egy kicsit barbár módon.

Angie lehajtotta a fejét és kacagott. Szőke göndör fürtjei teljesen elrejtették az arcát a kíváncsi tekintetek elől.

–                  Tudom, hogy a húgod mit akart a tudtomra adni, és örülök, hogy legalább ő egyesekkel ellentétben nem csak üres szavakkal, hanem tettekkel is kifejezi az érzelmeit. - csípős megjegyzésem célba talált.

Kevin elém lépett megölelt és a fülembe suttogott.

–                  Nagyon hiányoztál. Nem is tudod mennyire.

–                  Fiatalok! Ezt majd akkor, amikor én már nem leszek az 1 mérföldes közeletekben. - szólt közbe Angelica.

Kevin elengedett, majd bocsánatkérően néztük a húgára. Ismét elindultunk. Csodálkozva vettem észre, hogy az én szobámmal szemben van Edward szobája, mellette Keviné; azzal szemben, az én birodalmam jobb oldalán, pedig Angie-é. 

Biztos Heidi kavart megint a szobák beosztásával! Csak tudnám, hogy most éppen kivel akar összeboronálni! Kevinnel vagy Edwarddal?! Komolyan rosszabb, mint egy kerítőnő! Fel nem foghatom, hogy miért élvezi ezt az egészet, és miért mindig én vagyok az a szerencsétlen, akinek el kell viselnie az állandó zaklatásait pasi témában! Egyszerűen nincs jobb szó rá, mint az, hogy bosszantó! Bosszantó! Miért nem foglalkozik a saját magánéletével?! Jaj bocsánat! Itt senkinek sincs olyanja. Dühítő!

Miután sikeresen lenyugodtam megmutattam nekik a szobáikat, és közben reménykedtem, hogy egyikük sem kérdez rá, hogy kié is az a szoba amelyiket eddig olyan cselesen kikerültem a mondandómból.

–                  Az kié? - kérdezte Angie Edward szobájára mutatva.

Miért? Ó, Istenem, miért büntetsz? Mit vétettem?  Jó, ez költői kérdés volt. De akkor is! Most majd jöhet a kínos magyarázkodás... Már hallom is...

–                  Az enyém. - hallottam a hangot amit akár ezer hang közül is felismerném.

Megfordultunk és ki állt mögöttünk? Egy Adonisz! Khm... Vagyis Edward, a kedvenc féloldalas mosolyommal! Hú mi lenne itt, ha, még mindig ember lennék..

–                  Igen már régóta ismerem Bellát. - válaszolt Edward egy el nem hangzott kérdésre.

–                  Te hallod a gondolataimat? - kérdezte tőle döbbenten Kevin.

–                  Igen. De nyugi mindenkiét, nem csak a tiédet. - nyugtatta meg nevetve Edward.

–                  Komolyan mindenkiét? - hitetlenkedett Angie.

–                  Helyesbítek. Majdnem mindenkiét. Belláét nem.

–                  Az övét miért nem hallod?

–                  Mert nem akarom, hogy hallja. - válaszoltam büszkén Edward helyett.

–                  Ez rád vall! - nevetett fel Angie.

Mindannyian együtt nevettünk. Örültem, hogy ennyivel letudtuk a kínosnak induló beszélgetést.

–                  Bocsánat, elfelejtettem bemutatkozni. Edward Cullen vagyok.

–                  Helló! Angelica Brown. Ő pedig az én karót nyelt bátyám Kevin Brown.

–                  Örülök, hogy megismerhetlek titeket.

Még pár percig beszélgettünk vagyis inkább beszélgettek, mert én inkább a gondolataimba mélyedtem. Arra eszméltem föl, hogy  Angie is és Kevin is elköszön tőlem, így kettesben maradtunk Edwarddal.

–                  Van kedved sétálni? - kérdezte.

–                  Van, de csak miután átöltöztünk, mert még mindig ugyanazok a ruhák vannak rajtunk amiben elraboltak minket.

–                  Akkor öt perc múlva itt.