|
26. rész
Igen, persze! Hisz mindig a vámpírok a rossz fiúk! – szűrte a fogai közt.
Miért vagy ezen úgy meglepődve? Sosem bírtuk a fajtátokat, csak Jacob miatt hívtunk meg titeket. – mondta Paul. Emmett, Jasper és Edward morogott, mire pár farkas remegni kezdett.
Ne! – kiáltottam rájuk és felugrottam.
Igen, persze! Hisz mindig a vámpírok a rossz fiúk! – szűrte a fogai közt.
Miért vagy ezen úgy meglepődve? Sosem bírtuk a fajtátokat, csak Jacob miatt hívtunk meg titeket. – mondta Paul. Emmett, Jasper és Edward morogott, mire pár farkas remegni kezdett.
Ne! – kiáltottam rájuk és felugrottam.
Hagyjátok abba! – szaladt mellém kislányom. Mindenki csöndben maradt. – Már évszázadok óta gyűlölitek egymást, csak azt nem értem, hogy miért? – kérdezte.
Renesmee, te még ezt nem értheted. – mondta Sam.
Nem vagyok olyan kicsi, mint amekkorának látszom! A felfogó képességem igen ügyes! Ha elmondanátok érteném! – mondta kisányom.
Kincsem… - kezdett bele szerelmem, de nem tudta befejezni.
Nem apu! Most én beszélek! Nekem sose mondjátok el a lényeget! Csak annyit tudok, hogy még régen megegyeztetek, de akkor nem értem, hogy miért utáljátok egymást! – mondta, és már lehetett hallani, hogy visszafojtja a sírást. Én is visszaültem a helyemre.
Ez így van! De nem érted még azt, hogy miattuk lettünk azok, amik vagyunk. – nézett végig rajtunk Embry.
És nem szeretitek ezt az életet? – kérdezte kislányom.
Vannak benne rossz dolgok is! – sóhajtott Sam és jelentőségteljesen ránézett Emilyre. A lány jobb arcán végig karmolás nyomok vannak. Sam sajnos nem tudott uralkodni magán, és Emily túl közel volt.
És mi miattuk kaptuk ezt az életet! – folytatta Paul.
A családom nem csinált, semmit! – veszekedett tovább Renesmee.
Mi az, hogy nem csináltak, semmit… - kiabálta Leah, de ő sem tudta befejezni.
Ők nem akarták ezt az életet! A nagyit is nagypapa mentette meg, ahogyan aput, Emmett bácsit és Rose nénit is! Anyut pedig apu mentette meg, mert szereti és nem akarja elveszíteni! – vitatkozott még mindig Renesmee.
A vámpírok nem tudnak szeretni, ők lelketlen szörnyek! – mondta Paul. Családom, velem együtt halkan felmordult.
Akkor én is az vagyok! – közölte kislányom, mire mindenki felszisszent. – Lehet, hogy csak félig vagyok az, de én is ehhez a családhoz tartozom, szóval, ha őket utáljátok, akkor engem is. Különben is, ha lelketlenek lennének, akkor együtt lennénk? Nem, persze, hogy nem! Csak, hogy ti semmit sem tudtok a családomról! – mondta kislányom, de már csak suttogva, mert elkezdett zokogni, és a földre esett. Gyorsan oda szaladtam hozzá, és felvettem a karjaimba. Mindenki aggódva nézett ránk. Visszaültem a helyemre, kislányommal együtt, majd elkezdtem simogatni a hátát. Ettől mindig megnyugszik. Mindenki elkezdett suttogni, amit persze hallottam, de nem érdekelt, a legfontosabb, hogy kislányom megnyugodjon.
Kincsem, nincs semmi baj! Nyugodj meg, kérlek! – suttogtam neki. Legjobb barátnőm sétált felénk, majd leült mellém. Szomorúan ránézett kislányomra, és megsimogatta az arcát. Renesmee felnézett rá, majd átmászott keresztanyja ölébe. Elmosolyodtam, majd felálltam.
Maradj itt vele! Mindjárt visszajövök! – suttogtam barátnőmnek. Bólintott, majd elindultam a többiek felé, akik most messzebb beszélgettek.
Jasper, meg kérhetnélek, hogy menj oda Alicehez és Renesmeehez? Nyugtasd meg kicsit! Kérlek! – mondtam neki.
Persze! Megyek! – mosolygott rám, majd visszanézett és egy gyilkos pillantást vetett a farkasokra, majd eltűnt.
Nos, boldogok vagytok? – kérdeztem gúnyosan. – Renesmee egy ideig biztos, hogy nem jön ide! És egyikkőtöket sem akarom látni a közelében. Ez rád is vonatkozik Jake. – tettem még hozzá.
Mi van? Bella, tudod, hogy ő a lenyomatom, alig bírom ki az éjszakát is. – mondta idegesen Jacob, és kezdett remegni.
Köszönd meg a korcs barátaidnak! – mondta Emmett.
Ezt nem kellett volna! – mondta Carlisle és Billy. Paul, Jake és Leah hatalmas farkasokká változtak. Leah rám morgott, Jake Edwardra, és Paul, Emmettre.
Nem fogtok harcolni! Jake, Leah, Paul… nyugalom! Higgadjatok le! Ez parancs! – mondta Sam és eléjük állt. A farkasok nyüszíteni kezdtek, majd befutottak az erdőbe.
Sajnáljuk! – mondta Emily, és a vállamra tette a kezét. – Nem akartunk megsérteni titeket sem és Renesmeet sem. Szegénykém, biztosan szomorú. – hajtotta le fejét.
Tudod, hogy rád nem haragszunk Emily. Felesleges bocsánatot kérned! – mondta Esme. Alice oldalán Jasper sétált, akinek a karjaiban megláttam kislányomat. Átvettem tőle, és a vállamon aludt tovább.
Ha megbocsátotok, mi most mennénk. Renesmeenek szüksége van az alvásra. – mondta Carlisle, majd kezet fogott Billyvel és Sammel, majd elindult a kocsik felé.
Köszönjük a vendéglátást! – mondta gyorsan Alice, majd Jasperrel kézen fogva követték Carlislet, ahogy mi is. A távolból még meghallottam, hogy néhány farkas szomorúan felüvölt. Renesmee még mindig a karjaimban aludt, így nem tettem be a kisülésbe, hanem az ölemben ült és úgy aludt tovább. Megfogtam a kezét, hogy meg nézzem, mit álmodik. A mai napot láttam a fejében. Aztán remegni kezdett a karjaimban, mert az álmában a farkasok és a vámpírok harcoltak. A kocsi leparkolt az út szélére, és leállt. Kislányom álmát tovább néztem, és pont az, láttam, ahogy szerelmemet és engem darabokra tépnek, majd elégetnek. Megszűntek a képek és kislányom felsikított, majd elkezdett sírni.
Semmi baj! Itt vagyok kicsim! Minden rendben! – nyugtatgattam. Ránéztem Edwrdra és láttam, hogy pontosan tudja, miről van szó. Ő Renesmee gondolatain keresztül nézte az álmát.
Ti is láttátok? – szipogta.
Igen, de nincs semmi baj! Ez csak egy álom, kincsem! Nem fog bekövetkezni. – simított végig Renesmee arcán Edward. Csak akkor vettem észre, hogy családom többi tagja már hazament, mikor tovább indultunk. Kislányom a medálját kezdte piszkálni. A házunkhoz érve, szerelmem elvette tőlem lányunkat, majd kisegített a kocsiból. A családunk minden tagja már pattanásig feszült volt, mikor azonban megérkeztünk, fellélegeztek.
Mi történt? Minden rendben? Jól vagytok? – kérdezte fogadott anyánk aggódva.
Semmi baj! Renesmee rosszat álmodott. – mondtam.
Szegény kicsikém! Ugye most már jól vagy? – kérdezte Esme, majd átvette kislányomat. – Nem vagy éhes? – kérdezte még.
Jól vagyok! De nem kérdek semmit nagyi! Nem bírnék most enni! – ölelte át kislányom. Még körülbelül húsz percig maradtunk lent a nappaliban, miközben minden lány jó alaposan megölelgette lányomat, Jasper pedig a nyakába tette, és úgy játszott vele.
Nem vagy álmos? – kérdeztem Renesmeehez fordulva.
De igen! – nyújtózkodott felém, én pedig felvettem, és átöleltem.
Jó éjszakát! – mondta kislányom, majd nagyot ásított, és fejét a vállamra hajtotta.
Neked is Renesmee! Holnap reggel találkozunk! – mosolyogtak a többiek. Gyorsan felszaladtam vele a szobánkba, és megfürdettem, majd átvette a pizsamáját és befektettem az Edwarddal közös ágyunkba.
Nem viszel a szobámba? – kérdezte meglepetten.
Szerintem ott nem férnél el! – mutattam a ruhakupacra az ágyán.
Igazad van! – kuncogott fel.
Bátor voltál ma! – mosolyogtam rá. – Majd beszélünk még róla. Most jobb lesz, ha alszol. – nyomtam egy puszit a homlokára.
Jó éjt! Mond meg a többieknek is még egyszer! És kérd meg a nagyit, hogy reggelire készítsen nekem rántottát. – mondta csillogó szemekkel. Felkuncogtam. Mikor ember voltam, főleg mikor terhes a kedvencem a tojás volt. Bárhogy megettem.
Neked is kincsem! Megmondom neki! – mosolyogtam rá, majd lekapcsoltam a lámpát, és lementem a nappaliba.
Renesmee jó éjszakát kíván mindenkinek még egyszer! – kuncogtam.
Mi is neki! – mosolyodott el Rose.
Esme! Szeretnélek megkérni, hogy reggelire készíts Renesmeenek rántottát. – mosolyogtam.
Ez természetes! – mondta boldogan. Örült neki, hogy most megint van olyan, akinek főzhet.
Komolyan drágám! A vér után, a tojást szereti a legjobban. – mosolyodott el szerelmem is.
Amúgy Bella! Nincs kedved eljönni velünk, vadászni? – kérdezte Jazz. – Alice, Esme, Emmett, Carlisle és én is veled mennénk. – tette még hozzá.
Szívem, te nem jössz? – kérdeztem Edwrdtól. A többiek már elindultak.
Nem. Most inkább kihagyom. Majd Rossalivel vigyázunk addig Renesmeere. – mosolygott. Gyors csókot leheltem ajkaira, majd kisétáltam az ajtón, és futásnak eredtem az erdő felé. A családban én voltam Edward után a leggyorsabb futó, így könnyedén utol értem a többieket.
Tudod, hogy ez nem ér? – kérdezte Emmett. Ezen csak nevettem, majd megéreztem egy oroszlán vérét. Elindultam az illat után, és meg is láttam áldozatomat. Rávetettem magamat. Sokáig küzdött az életéért, de miután az utolsó csepp vérét is kiszívtam, összeesett. Sajnos a ruhám nagyon is megbánta, cafatokban lógott rajtam és mindenhol rám száradt vérfoltok voltak. Mikor visszaértem a többiekhez a fiúk felnevettek, a lányok pedig halkan kuncogni kezdtek.
Most mi van? – kérdeztem csípőre tett kézzel.
Látom, harcoltál hugi! - nevetett fel hangosan Jazz.
Nagyon vicces! – mondtam.
Bocsi, de Jazznek igaza van Bella! – nevetett Emmett.
Na jó, mindegy! Maradtok még? – kérdeztem.
Aha. Te nem? – lepődött meg legjobb barátnőm.
Nem. Megyek rendbe, rakom a szétszórt lányom szobáját. – forgattam meg a szemeimet.
Nos, rendben. Akkor, szia. – köszöntek el.
Sziasztok. – köszöntem én is, majd futásnak eredtem a házunk felé. A házunk előtt, megéreztem, hogy Edward fent van az emeleten, míg Rose a kanapén ülve kapcsolgatja a TV-t. Biztos vagyok benne, hogy megint veszekedtek, a feszültség tapintható volt a házban.
Rose, mi a baj? – kérdeztem, majd leültem mellé.
Semmi. Csak megint veszekedtünk Edwarddal. – mondta kicsit szomorúan.
Miért? – értetlenkedtem.
Nos, mikor fent voltunk a szobátokba. Figyeltem Renesmeet, ahogy alszik és a gondolataim megint, elkalandoztak, hogy milyen szerencsések vagytok. – hajtotta le a fejét.
Rose, tudod, hogy ezt már megbeszéltük. – öleltem meg.
Igen, de Edward kiakadt, és azt mondta, hogy ne merjem még egyszer felhozni előtted, és igaza van. Sajnálom, Bella! – ölelt vissza.
Tudod, hogy nem haragszom rád! A nővérem vagy, nem tudnék rád haragudni. – mosolyogtam. – Beszélek vele. – mondtam, majd az emelt felé vettem az irányt. A lépcső előtt viszont megálltam, mert meghallottam nővérem sóhajtását.
Ne veszekedj te is vele, kérlek! Nem akarom, hogy miattam vesszetek össze ti is. – hajtotta le a fejét.
Ne aggódj! Nem fogom leharapni a fejét. Különben is, nem vesztünk össze még sohasem. – mosolyodtam el, majd felszaladtam a szobánkba. Edward az ágy előtt ült, és Renesmeet figyelte, de miután meghallott, felállt és bement kislányunk szobájába. Követtem, majd rám nézett.
Mi a baj szívem? – kérdezte.
Miért veszekszel folyton Rosalieval? – kérdeztem.
A féltékenysége kikészít. Mindig azon gondolkodik, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy van egy lányunk. – válaszolt.
Edward! Te vagy a második ember, aki a legjobban ismeri őt. Pontosan tudod, hogy mennyire szeretett volna egy kisbabát. – mondta.
Ez igaz! De akkor is… - tiltakozott, de nem tudta befejezni, mert Rose jött be a szobába és közbe vágott.
Bellával, már megbeszéltük a dolgot. Szóval részemről befejezetnek nyilvánítom a veszekedést. – mondta egyszerűen. Edward már éppen mondani akart valamit, de nem engedtem, így én szólaltam meg.
Igaza van Rosalienak. Jobb lenne, ha befejeznétek. Különben is, ne beszéljetek olyan hangosan, mert Renesmee fel fog kelni. – mondtam kicsit halkabban.
Emmett, nem sokára hazaér, inkább lemegyek. – közölte nővérem, majd kiment a szobából. Már én is hallottam, hogy családom megérkezett, és Esme már a konyha felé vette az irányát. Reggel hét óra van, ami azt jelenti, hogy kislányom egy óra múlva fel kel. Nem tudom miért, de szinte mindig pontosan nyolc órakor szokott fel kelni. Edward lement a nappaliba, én pedig elkezdtem visszapakolni Renesmee ruháit a szekrénybe. Fél óra alatt végeztem is, majd ledőltem az ágyára. Nyolc óra két perckor kislányom mocorogni kezdett az ágyban, majd felkelt és mellém feküdt az ágyba.
Jó reggelt! Hogy aludtál? – kérdeztem mosolyogva.
Nagyon jól! – nyújtózkodott. Elmosolyodtam.
Nagyi, már készíti a reggelit. – jelentettem ki.
Szuper! – mosolyodott el, de a mosolya sóhajtásba változott. – Kérdezhetek valamit? – nézett a szemembe.
Persze. – mondtam.
Miért veszekszel apuval? – kérdezte.
Nem veszekszünk, csak most nem értettünk egyet. – válaszoltam.
De apu és Rose néni veszekedtek, és most mérgesek egymásra. – jelentette ki.
Ez igaz, kicsim. De apád és Rosalie már sokszor összevesztek, mert nem tudják sokszor megérteni egymást. – húztam el a számat.
De ugye ki fognak békülni? – kérdezte aggódva. Ilyenkor olyan édes tud lenni, mikor aggódik valakiért vagy valamiért.
Persze, hogy ki fognak. Testvérek és szeretik egymást, de kell egy kis idő. Rendben? – kérdeztem.
Rendben. – mosolygott. – Éhes vagyok. – jelentette ki, majd felkuncogott, mikor a gyomra is jelezte ezt. Felkuncogtam, majd kézen fogtam, és lementünk a nappaliba.
Jó reggelt Renesmee! – köszönt mindenki. Kislányom elmosolyodott, majd mindenkinek adott egy puszit, végül leült apja ölébe. Kezét rátette apja arcára, majd képeket mutatott neki, bár nem tudtam miket.
Kicsim, természetesen igen! De még kell egy kis idő. – mondta Edward végül. Renesmee átölelte őt, majd adott egy puszit neki, és Rosaliehoz szaladt. Átölelte őt is, majd meg is puszilta.
Drágám, kész van a reggelid! – jött ki a konyhából Esme.
Nagyi! - kiáltotta kislányom, és gyorsan Esme nyakába ugrott. Felkuncogtam, ahogy a többiek is.
Látom éhes vagy! Na gyere! – mosolygott fogadott anyám, majd Renesmeevel bementek a konyhába. Tíz perc múlva végzett, majd Esmevel elmentek bevásárolni. Leültem Edward mellé, de nem néztem rá, végig Alicet figyeltem.
Ma este hétkor lesz a verseny! – jelentette ki legjobb barátnőm tapsikolva. – Én már alig várom! – tette még hozz.
Igen Alice, mi is! – mosolygott Rose.
Te is várod Bella? – kérdezte Jasper. Persze ő egyből megérezte a negatív érzelmeimet a tánccal kapcsolatban.
Ömm…persze! – válaszoltam.
A ruháitok az ágyon vannak. – jött le Esme, kislányommal a karjában. Gyorsan elvettem tőle, majd visszaültem a kanapéra. Edward e szó, se beszéd felszaladt az emeletre.
Miattam összevesztetek! – hajtotta le a fejét idősebbik nővére.
Anyu és apu nem veszekednek! Ők szeretik egymást! – mosolygott Renesmee. Megpusziltam az arcát, majd bólintottam. Alice hangosan felnevetett, de rajta kívül senki sem tudta mi történt.
Kicsim, mi történt? – kérdezte Jazz.
Nos, Bellának lesz egy kis meglepetése Edwardtól. – nevetett még mindig. Nem tudtam, mire céloz, ugyanis a kínai abc-t motyogta magában.
Alice, nem akarom tudni a kínai abc-t! – jelentettem ki.
Akkor szállj ki a fejemből, úgy sem tudsz meg semmit. – kuncogott még mindig.
Alice, miről beszélsz? – kérdezte Emmett.
Nektek majd elmondom, de Bellának nem szabad megtudnia! – mosolygott legjobb barátnőm.
Edward Cullen, ha olyas valamit csinálsz, ami nekem nem tetszik, akkor nagyon meg fogod bánni! – kiabáltam fel, de semmi válasz nem jött.
Anyu, találkozhatok Jackkel? – kérdezte csillogó szemekkel.
Kincsem, most nem igazán lenne jó, ha oda mennél. – mondtam.
Nos, rendben! – hajtotta le a fejét. – De legalább, majd nagyi vigyáz rám este. – lett boldogabb.
Ez természetes! - mosolygott fogadott anyám. Valami nagyon nem hagyott nyugodni. És ez a valami pedig az volt, hogy a férjem mire készülhet, ugyanis nem éreztem, hogy oda fent lenne.
Esme, vigyáznál Renesmeere? Meg kell keresnem a drága férjemet! – mondtam.
Persze! – mondta egyből anyám. Megpusziltam Renesmee arcát, majd felrohantam a szobába. Meglepődtem, nem is kicsit! Edward sehol, ugyanúgy ahogy a ruhám. Esme viszont azt mondta, hogy az ágyon van.
Aliiiiiiiiiiiiiiiiiiice! Hol van a ruhám? – kiabáltam le idegesen.
Bocsi Bella! Kényszeríttettek. – nevetett fel legjobb barátnőm. Mi van? Ezt azért nem kéne! Körbe néztem a szobában, és megláttam az asztalon egy levelet, amit Edward kézírása díszített.
A ruhája nálam van kisasszony! Ha vissza akarja kapni, hát járjon utána. Az első állomásunk: kicsi, kerek és zöld. Most komolyan játszani akar velem? Ez nem hiszem el. A verseny három óra múlva kezdődik! Na jó mindegy, biztosan hamar végezni fogok, belemegyek a játékba. Kicsi, kerek és zöld? Ez biztosan a rétünk lesz. – gondoltam. Kiugrottam az ablakon és futásnak eredtem. Nem tartott tovább öt percnél, és már a kijelölt helynél álltam. Meg is találtam az egyik cipőmet. Ez sokáig fog tartani! – sóhajtottam. Ismét körbe néztem az, mezőn, és a fák között megtaláltam az egyik ágon, a másik cipőmet és egy újabb levelet.
A ruhája még mindig nálam van hölgyem! Már nincs sok hátra, szóval tartson ki! A következő állomásunk: Az első találkozásunk helyszíne.
Ez a suli lesz! – mondtam magamban, majd futásnak eredtem az iskola felé. Mikor odaértem, már javában folyt a készülődés és a díszítés. Egy pillanatra elgondolkoztam. Most az ebédlőre gondol, ahol először megláttuk egymást, vagy a biológia teremre, ahol először beszéltünk. Gyorsan beosontam a terembe, de ott nem találtam semmit. Örültem, hogy a bál a hátsó udvaron van, így könnyedén besétáltam az ebédlőbe, ahol a Cullen asztalnál megtaláltam a pulcsimat és ismét egy levelet.
Eddig nagyon jó kisasszony! A következő helyszínünk: Ha te nem lennél, én már nem lennék!
Most mire gondolhat? Leültem egy székre, és gondolkozni kezdtem. Olaszországba biztos, hogy nem ment és a balett terem is messze van. Körülbelül öt percig még átgondoltam több helyszínt, ami erre utalhat, és csak azután jutott ismét valami az eszembe. Talán a parkoló, amikor majdnem elütött egy kocsi. Gyorsan kirohantam a parkolóba, és szerencsére igazam volt. Megtaláltam a ruhámat, aminek nagyon is örültem, mivel befejezte a játékát. Már indultam is volna, de a telefonom megcsörrent.
Haló? – szóltam bele a készülékbe.
Bella! Merre vagy? Gyere haza, mert már csak egy óránk van! – ijedezett Alice.
Köszönd meg a bátyádnak! – mondtam idegesen.
Óóó… vagy úgy! Értem. – mondta. Amilyen gyorsan csak tudtam hazafelé rohantam, miközben lecsaptam a telefont. Tíz perc, futás után már a Cullen hát nappalijában álltam. Emmett és Jasper hangosan nevettek rajtam. Gyilkos pillantást vetettem rájuk, majd mindkettőjükhöz hozzá vágtam egy-egy párnát. Felfutottam a szobámba, ahol a lányok már vártak.
Bella. Menj el fürödni, aztán mi rendbe teszünk majd. – mosolygott Rose. Így is tettem, majd húsz perc múlva már a ruhámban álltam és a cipőm is rajtam volt.
Na gyere! Elkészítem a hajadat. – mondta idősebbik nővérem. Leültem egy székre, Rosalie pedig öt perc alatt egy gyönyörű kontyot csinált, nekem. Egy- két szál ki volt hagyva, ami nagyon is jól mutatott.
Mindannyian tökéletesek vagytok drágáim! – mondta boldogan Esme.
Köszönjük! – mondtuk egyszerre a lányokkal.
Olyan gyönyörűek vagytok! Én is ilyen szeretnék lenni. – motyogta halkan kislányom.
Te vagy a legszebb kincsem! Már most! Mi lesz később, mikor már idősebb leszel. – mosolyogtam Renesmeere. Lementünk a nappaliba, de megint csak Emmett és Jasper vártak ránk. Edward pedig sehol.
Na jó! Elég volt! Elnéztem, hogy egy órát azzal kellett töltenem, hogy megkeressem a ruhámat, de legalább elmondhatnátok, hogy hol van Edward? Vagy egyedül fogok táncolni? – kérdeztem idegesen.
Nem Bella! Nem sokára találkozhatsz vele, és kitombolhatod magad! – kuncogott Emmett.
Mi előre megyünk. – közölte Alice, majd elköszönt kislányomtól és Jasperrel kézen fogva kimentek a garázsba, ahogyan Rose és Emmett is. Hallottam, ahogyan Rose kihajt a BMW-vel, Alice pedig a Porsche-val.
Sok szerencsét, anyu! – ölelt át kislányom.
Köszönöm drágám! Éjfél előtt hazaérünk, de ha nem, muszáj, kérlek ne későn, feküdj le. – mondtam neki.
Rendben! – mondta. – Majd megpróbálom. – nevetett.
Jól van, akkor, sziasztok! – köszöntem nekik, majd kimentem a garázsba, ahol Edward már az Aston Martin mellett állt. Dühösen néztem rá, de ő csak mosolygott. Kinyitotta nekem az ajtót, beültem, majd mellém ült ő is a vezető üléshez.
Mond meg, hogy ezt miért kellett? – szegeztem neki a kérdést.
Bella, most haragszol rám? – kérdezte.
Majdnem elkéstem miattad! Ha a táncot is elrontom, nem állok jót magamért. – sziszegtem dühösen.
Sajnálom, én csak… - tiltakozott, de közbe vágtam.
Csak? Mit akartál ezzel? – kérdeztem.
Bella! Én csak azt akartam, hogy emlékezz. Figyelj rám, nem akartam, hogy haragudj rám, de mikor én váltam vámpírrá nagyon hamar elfelejtettem dolgokat. És még mindig nagyon nehéz nekem. – hajtotta le a fejét. Ekkor meghallottuk Alice gondolatait.
Jasper eléggé rosszul érzi magát, inkább induljunk! – üzente. Edward kihajtott a garázsból, és az úton már 180km/h-val ment. Fél óra múlva kezdődik a verseny! Edward szavai olyan meghatóak voltak. Nem tudtam rá haragudni. Sose tudnék. Igaza volt Renesmeenek. Mi sose veszekszünk, hiszen szeretjük egymást. Megfogtam szerelmem kezét, hogy tudja, nem haragszom. Rám nézett, majd elmosolyodott.
Örülök, hogy nem haragszol már rá, Bella! Főleg, mert az előbbi érzelmeitek kikészítettek. – hallottam meg Jasper gondolatait. Felkuncogtam. Tíz perc múlva már a suli előtt voltunk. Sokan voltak és beszélgettek, de mikor meglátták a kocsikat, a szemük egyből ránk tévedt.
Na megjöttek a Cullenék! Kíváncsi vagyok, hogy a lányok, hogy néznek ki! – hallottam meg egy fiú gondolatait.
Istenem! Végre megjöttek! Edward, Jasper, Emmett! Vajon melyikkőjük a helyesebb? Egyértelműen Edward, Edward! – figyeltem fel Jessica gondolataira. A férjemről álmodozik, na ne! Különben is, most Mike Newtonnal jár. Nem értem ezt a lányt! A mellkasomból egy halk morgás tört fel, mire szerelmem elmosolyodott.
Nem vicces! Hogy lehet ilyen? – kérdeztem.
Szívem! Ugyan már, szinte az összes fiú rólatok ábrándozik, szerinted nekem milyen? – kérdezte most ő. Elhúztam a számat, majd közelebb hajoltam hozzá és megpusziltam az arcát. Ahogy kiszálltunk a kocsikból, mindenkinek tátva maradt a szája, és azt hittem nem vesznek levegőt.
Bellával lehetetlenség lesz versenyezni! Ő sokkal szebb, mint én! Különben is Mike szeret engem és én is. Azt hiszem! – gondolkozott Jessica, mire felnevettem. Mindenki furcsán nézett rám, kivéve Edwardot. Ő is hallotta Jessica gondolatait. Szerelmem kézen fogott, majd közelebb húzott a többiekhez, majd testvéreim is követtek minket. Sajnos így még jobban megnéztek maguknak.
Ezt annyira utálom! Miért kell mindig nézni minket? Nincs más elfoglaltságuk? – kérdeztem.
Nyugi, Bella! Mi már pár éve viseljük ezt. – kuncogott Alice.
Igen, de gondolom ti, már megszoktátok. – húztam el a számat.
Ebben van valami. – adott nekem igazat Edward.
Nos, Bella! Ezzel nem hiszem, hogy foglalkoznod kellene. Nézd csak, ott jön Mike Newton. Tutira beszélni akar veled. – nevetett Emmett, mire szerelmem teste megfeszült. Biztos vagyok benne, hogy Mike gondolatai húzták fel, így belenéztem én is a fejébe.
Na jó, gyorsan oda megyek Bellához és megmondom neki, hogy nagyon csinos ma, és elkezdek vele beszélgetni. Bár valamit soha nem értettem! Mit lát Edwardban? Olyan feszült mindig, és ilyenkor Bellát is közelebb húzza magához, mint most is. Mondjuk, már összeházasodtak, de Bella az előtt mégis olyan más volt, és ezt mindenki állítja a suliban. – gondolta Mike, és mindig kicsivel közelebb jött hozzánk. Edward közelebb húzott magához és éreztem, hogy beszívja az illatomat. Mike lassú, de biztos léptekkel közeledett felénk, de nem foglalkoztam vele. Megfogtam szerelmem kezét, hogy ujjaink egybefonódjanak, majd ezután engedett egy kicsit a szorításból, így megfordultam és szembe kerültem vele. Egyik kezemmel végig simítottam az arcát, mire fejét vállamra hajtotta. Hallottam, ahogy Mike megtorpan, és nem mer közelebb jönni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
