1915 az az �v, amit az �r�kk�val�s�gig �tkozott �vnek tartok. Charles m�r majdnem n�gy �ve udvarolt nekem, v�g�l megk�rte a kezemet. Aznap est�re egy k�z�s vacsor�t besz�lt�nk meg a csal�dj�val �s az �n csal�dommal. A vacsora elej�n fel�llt, hogy t�sztot mondjon, majd az eg�sz csal�d el�tt megk�rdezte:

- Esme Anne Platt, hozz�m j�ssz feles�g�l? Te vagy nekem a mindenem, az �letem. – Annyira udvarias volt, hogy nem tudtam neki nemet mondani. Pedig b�r azt tettem volna! Megk�m�ltem volna magam megannyi �v szenved�st�l! Ezek ut�n az ap�k elkezdt�k elint�zni, hogy a legszebb helysz�nen legyen az esk�v� megtartva, az any�k pedig elkezdt�k tervezgetni a ruh�kat. El�sz�r a hivatalos eljegyz�semre, �s csak ut�na az esk�v�re. Ugyanis az Evenson csal�d ragaszkodott az eljegyz�si b�lhoz, amit �k rendeztek meg. Gy�ny�r� ruh�m volt, igazi kisasszonyhoz ill�. Az utols� ilyen ruh�m. Aznap m�g �r�mmel fogadtam minden egyes gratul�ci�t �s j�k�v�ns�got. Akkor m�g nem tudtam, hogy nem lesz Charles mellett r�szem egyetlen j� dologban sem. Nem tudtam, hogy pokoll� fogja tenni az �letemet. Az eljegyz�s ut�n viszonylag korai id�pontra t�zt�k ki az esk�v�t. K�nnyed, tavaszi napnak indult, amib�l azut�n �jszaka hatalmas vihar lett. Pont olyan volt, mint az �n �letem: el�sz�r k�nnyed �s j�, azut�n bek�sz�nt�tt az �jszaka, a viharos, s�t�t, rideg, �s kegyetlen �jszaka.

Ott �lltam az olt�r el�tt, hogy �r�kre �sszek�ssem az �letem egy vad�llattal. Ott �lltam, a boldog tudatlans�gban.

- Charles Evenson, akarod-e hites feles�ged�l az itt megjelent Esme Anne Platt-et, j�ban, rosszban, szeg�nys�gben, gazdags�gban, m�g a hal�l el nem v�laszt?

- Akarom! – Felelte ellentmond�st nem t�r� hangon. Most, hogy jobban belegondolok, ez volt a vihar el�szele.

- Esme Anne Platt, - fordult fel�m a pap – akarod-e hites f�rjed�l az itt megjelent Charles Evensont, j�ban, rosszban, szeg�nys�gben, gazdags�gban, m�g a hal�l el nem v�laszt?

- Akarom – feleltem �n is.

- Ha van valakinek ellenvet�se, ami�rt e frigy nem k�ttethet meg, az most sz�ljon, vagy hallgasson �r�kre. – Senki nem sz�lt. Valahogyan sejtettem, hogy nem lesz ellenvet�s.

- Akkor ezent�l h�zast�rsakk�  nyilv�n�talak benneteket.

Charles mintha csak erre v�rt volna, mag�hoz h�zott, �s megcs�kolt. Nem �gy, ahogy kor�bban, amikor n�ha-n�ha v�ltottunk egy-egy cs�kot, hanem k�vetel�z�en. Akkor m�g az izgalomnak tudtam be, �s az �r�mnek. Eg�sz este sz�rakoztunk, �s mulattunk. Mindenki megt�ncoltatott, term�szetesen el�sz�r a f�rjem �s az ap�m, csak ut�na a t�bbiek. Egy�ltal�n nem is sejtettem, hogy aznap fogok utolj�ra gond n�lk�l mulatni. Az est v�g�n hazament�nk a Charles-szal k�z�s �j h�zunkba. Charles egyenesen a h�l�szob�ba vezetett, ahol cseppet sem viselkedett �gy, ahogy kor�bban. Sz� szerint let�pte r�lam a ruh�mat, majd er�szakkal az �gynak l�k�tt.

Reggel �gy �bredtem, hogy ez biztos csak egy rossz �lom volt. T�vedtem. Igaz volt. R�j�ttem, amikor megl�ttam a ruh�m darabjait az �gy el�tt. Charles viszont nem volt mellettem. Gyorsan odamentem a ruh�sszekr�nyemhez, �s kiv�lasztottam az els� ruh�t, ami a kezem �gy�be akadt, majd oda�lltam a t�k�r el�. Majdnem felsik�tottam a l�tv�nyt�l. Az eg�sz testem tele volt horzsol�sokkal. El�kotortam egy m�sik ruh�t a szekr�nyemb�l, ez�ttal egy olyat, ami eltakarja a s�r�l�seket. D�lig v�rtam Charlesra, de nem j�tt. D�lut�nonk�nt viszont mindig be szoktam j�rni az �rvah�zba a gyerekekhez. Miut�n a konyh�sn�nk elk�sz�tette az eb�det, megfogtam a t�sk�mat, �s sz�ltam a kocsisunknak, hogy szeretn�k elmenni. � b�lintott, majd elvitt a megbesz�lt helyre.

A gyerekek mind boldogan szaladtak el�m. �, istenem, a gyermeki romlatlans�g! �k m�g annyira �szint�k. B�tran fel merik v�llalni, ha f�lnek valamit�l, vagy ha nagyon �r�lnek valaminek. Nem zavarja �ket a m�sik hib�ja. �s k�pesek tiszta sz�vvel szeretni. Nem is �rtem, hogy lehet k�pes valaki �rvah�zba adni a gyermek�t. A nincstelens�g nagy �r, de egy gyerek nem ezt �rdemli. Az m�s dolog, ha valakinek meghaltak a sz�lei. Az m�g nagyobb sz�rny�s�g. A sz�l�k biztos t�maszt ny�jtanak a gyermek�knek, �s akinek nincsenek sz�lei, vagy nem t�r�dnek vele, annak nincs kihez fordulnia. Egyed�l van a nagyvil�gban, aminek egyre t�bb b�ne van. Nemr�g hallottuk, hogy Eur�p�ban kit�rt a h�bor�, mert egyes hatalmak szeretn�nek maguknak gyarmatokat szerezni. �s mivel a F�ld minden ter�let�n uralkodik m�r valaki, k�nytelenek a m�st�l elvenni azt, ami van neki. Nem zavarja �ket, hogy emberek halnak meg, csal�dok mennek t�nkre, �llatok �s f�ldek pusztulnak el. Csak a gyarmatszerz�si v�gy hajtja �ket el�re. Egyes gyerekek apa n�lk�l fognak feln�ni. M�r �gy is sok ilyen gyerek van, mi�rt kell t�bb is?

Az �rvah�zi gyerekeknek minden nap sz�ll�ttatok friss gy�m�lcs�t �s egy kis �dess�get. Csak nagyon ritk�n kaphatnak, hogyha az �rvah�ton m�lik. Nem az�rt, mert nem szeretn�nek adni, hanem az�rt, mert egyre t�bb a gyerek, �s egyre kevesebb p�nz jut r�juk. Minden nap ugyanazt csin�lom vel�k: J�tszunk egy kicsit, uzsonn�zunk, majd felolvasok nekik, �s eg�szen vacsor�ig ott maradok vel�k. Olyan sug�rz� az arcuk, amikor valaki t�r�dik vel�k.

- Esme! Fog�csk�zunk? –  J�tt oda hozz�m egy megszeppent fi�cska.

- H�t pesze! Fuss el!

A mai napra alm�t �s egy kis barackot rendeltem. Err�l tudom, hogy mindenki szereti. V�g�l a mese k�vetkezezett. A mese idej�n mindenki az eb�dl�ben tart�zkodott, �n le�ltem egy sz�kre, a gyerekek pedig k�r�m, a f�ldre.

- L�ssuk csak, ki v�laszt ma mes�t. – Mondtam, majd �szrevettem egy kisl�nyt, aki nagyon b�natos k�ppel �lt az egyik sarokban. Eddig nem l�ttam, ezek szerint �j m�g. Fel�lltam, �s odamentem hozz�.

- Szia! Te ki vagy? –  k�rdeztem mosolyogva.

- Liza a nevem. – V�laszolt m�g mindig b�natosan.

- Mi a baj Liza? Nekem elmondhatod.

- Meghaltak a sz�leim, �s nincs senkim, akivel lehetn�k.

- Liza, tudom, hogy az �rvah�zban �lni nem lehet �ppen sz�vder�t�, de hidd el, a t�bbiek biztos seg�tenek majd. Vannak, akiknek szint�n meghaltak a sz�lei, teh�t tudja, mit �rzel most. De most gyere, v�lassz egy mes�t.

- V�lasszanak a t�bbiek. �n nem akarom senki hely�t sem elvenni.

- Ugyanm�r. M�r mindenki v�lasztott, t�bbsz�r is. K�v�ncsi vagyok a te kedvencedre is.

- H�t, rendben. De mondd csak, mi�rt vagy ilyen kedves velem? A legt�bb feln�tt, akinek r�ad�sul van p�nze is, csak len�zi az �rva gyerekeket. Nem gondolnak bele a helyzet�nkbe.

- �n nem n�zlek le titeket. �n szeretn�m, hogy jobban �ljetek.

- L�tom mag�n, hogy meg lenne el�gedve egy egyszer� �lettel is. Szeretn�m, hogyha a H�feh�rke �s a h�t t�rp�t olvasn� fel nekem.

- Rendben. De megk�rhetlek valamire, Liza?

- Igen, mondja nyugodtan.

- Tegezz. Csak h�sz �ves vagyok.

- Tudom, h�ny �ves, de a sz�leim azt tan�tott�k, hogy meg kell adni a tiszteletet a n�lam feljebbval�nak.

- N�zd, Liza. Nem az a n�lad feljebbval�, akinek t�bb p�nze van, hanem akit szeretsz. A p�nz �nmag�ban nem boldog�t, ha nem oszthatod meg m�sokkal. Fontos, hogy tudd: te szeretsz, �s t�ged viszontszeretnek.

Nem tudom mi�rt, tal�n az �szintes�ge miatt, de azonnal megkedveltem Liz�t. Az �sszes �rva gyerek �szinte, de � m�g azt is elmondta, mit gondol a feln�ttekr�l. �s van benne kell� tisztelet. Ez a trag�dia az�rt el�gg� megr�zhatta. Mindk�t sz�l�j�t meg�lt�k, �s a nevel�n�k szerint m�g l�tta is. De �t nem b�ntott�k, mert nem vette �szre. �s nem is besz�lt r�la. Legal�bbis addig, ameddig �n ott voltam, nem besz�lt. Boldogan indultam haza az �rvah�zb�l. Nem is sejtettem, hogy otthon miben lesz r�szem. Nagy volt a csend, de nem igaz�n t�r�dtem vele. Egyenesen a h�l� fel� vettem az ir�nyt, mert szerettem volna keresni egy h�l�ruh�t.

- Hol volt�l? – hallottam meg Charles hangj�t.

- Elvoltam a v�rosban. Mi�rt?

- Hogy mi�rt? Hazaj�ttem, �s nem tal�lom sehol a feles�gem. A konyh�sn� azt mondta, hogy m�r eb�d ut�n elment�l. �s most este h�t �ra van. M�gis mit k�pzelsz? – ordib�lt.

- �n semmit – dadogtam.

- Semmit? Akkor �n megmutatom, mit k�pzelj! – �s megpofozott. – Most m�r tudod, mit k�pzelj? – csak b�logatni tudtam, mert f�ltem, ha besz�lek, elkezdek s�rni. – Nekem te ne b�logass! – Most nem megpofozott, hanem belemarkolt a hajamba, �s mag�hoz h�zott. – Most mondd, �rted m�r?

- Igen. – Feleltem a k�nnyeimmel k�szk�dve.

- Most mondd szebben –  k�vetelte.

- Igen, meg�rtettem. –  Elengedte a hajamat, �s �n azt hittem, v�ge van a megpr�b�ltat�saimnak. De t�vedtem. Azok m�g csak akkor kezd�dtek. Az �gyra l�k�tt, �s pontosan �gy tett, mint az el�z� �jszak�n. Nem volt egy cseppet sem szenved�lyes, vagy k�m�letes. Miut�n v�gzett, fel�llt, �s kiment a szob�b�l. Gondolom elsz�vott egy szivart, mint aki j�l v�gezte a dolg�t. �n pedig ott, �s abban a pillanatban r�d�bbentem, hogy egy vad�llathoz mentem feles�g�l. Charles Evensonban, aki a vil�g fel� az udvarias arc�t mutatja, val�j�ban egy csepp udvariass�g vagy egy�b j� sincs. De akkor m�r nem volt vissza�t: hozz�k�t�ttem az �letemet. Csendben �lomba s�rtam magam.

Amikor fel�bredtem k�t dolgot r�gt�n �szrevettem: Charles ism�t nincs mellettem, �s �n m�g ink�bb tele vagyok s�r�l�sekkel. El k�ne mennem az �rvah�zba a gyerekekhez, de �gy nem mertem. Ugyan, mit mondhattam volna nekik, mi�rt vagyok tele s�r�l�sekkel? Mert a j�t�k k�zben biztosan �szrevett�k volna. �sszekaptam h�t magam, fel�lt�ztem, �s elsminkeltem a s�r�l�seimet, majd kimentem a kocsishoz �s kiadtam neki utas�t�sba, hogy sz�ll�ttasson friss gy�m�lcs�t �s �dess�get a gyerekeknek, �s mondja azt, hogy beteg vagyok. Nem szeretek se hazudni, se m�st hazugs�gra utas�tani, de most musz�j volt. Az�rt rem�lem, hogy egyszer m�g el tudok menni a gyerekekhez.