|
28. rész
Anyu! – kiáltotta Renesmee. Felvettem a karjaimba, és megpusziltam.
Szia, Kicsim! Miért nem alszol? Tudod, hogy megbeszéltük. Nem lenne szabad, ilyenkor már fent lenned. Éjfél van, tessék menni, aludni. – mondtam. Nagy boci szemekkel nézett rám.
Ne haragudj, de nem tudtam visszaaludni. – motyogta.
Nem haragszom. Gyere, leviszlek a többiekhez. – mosolyogtam, majd karjaimba tartva leszaladtam vele a lépcsőn.
Anyu! – kiáltotta Renesmee. Felvettem a karjaimba, és megpusziltam.
Szia, Kicsim! Miért nem alszol? Tudod, hogy megbeszéltük. Nem lenne szabad, ilyenkor már fent lenned. Éjfél van, tessék menni, aludni. – mondtam. Nagy boci szemekkel nézett rám.
Ne haragudj, de nem tudtam visszaaludni. – motyogta.
Nem haragszom. Gyere, leviszlek a többiekhez. – mosolyogtam, majd karjaimba tartva leszaladtam vele a lépcsőn.
Kincsem, te mért nem alszol? – jött oda hozzánk Edward, majd átvette tőlem.
Nem tudtam elaludni. – mondta, majd fejét apja vállára hajtotta. Ezután mindenki jó éjszakát kívánt Renesmeenek, majd Edwarddal felvittük a szobájába, ahol nagyon gyorsan elaludt.
Na, ennyi kellett neki. – suttogtam. Szerelmem kihúzott a szobából, és ledőlt velem az ágyra. Megcsókolt, de lágyan és óvatosan. Elmosolyodtam, mire szerelmem elválta tőlem.
Mi olyan vicces? – kérdezte.
Most úgy csókoltál, mint mikor ember voltam. Óvatosan és lágyan. – mondtam. Féloldalasan elmosolyodott, majd magához rántott és most szenvedélyesen csókolt. Körülbelül két percig lehettünk így, miután elváltunk.
Na és ez? Ez, milyen volt? – kérdezte zihálva.
Szenvedélyes. – mosolyogtam.
Ha megtennétek végre, hogy lejönnétek, megköszönnénk. Fontos megbeszélést szeretnénk tartani. Amúgy Renesmee két perc és felkel. Szóval, ha elkészült gyertek le! – hallottuk meg Alice gondolatait. Felkuncogtam, majd beszaladtam a gardróbba, hogy valami ruha után nézzek, míg kislányom felébred. Egy fehér csőnadrág és egy fekete felső mellett döntöttem, míg a hajamat kifésültem és kiengedtem. Visszamentem a szobába, ahol Renesmee az apja ölében ült és Pennyvel játszott. Mikor meglátott felém nyújtózkodott, én pedig a karjaimba vettem.
Jó reggelt Kincsem! – köszöntöttem, majd megpusziltam az arcát. – Hogy aludtál? – kérdeztem.
Szia Anyu! Jól! De még kicsit álmos vagyok. – mondta, majd ásított egyet.
Amíg keresek valami ruhát neked, addig befeküdhetsz az ágyunkba, de aztán sietni kell, mert Alice néni szeretne valamit megbeszélni, és ahhoz nekünk is ott kell lennünk. – mondta Edward. Lefektettem kislányomat, majd bementem a szobájába, és a szekrényből kerestem valami ruhát. Egy kis szoknyát vettem ki, és egy hozzá illő pólót. Kivittem, és amit láttam, azon el kellett mosolyodnom. Renesmee a takarót lerúgta magáról, és keresztbe feküdt az ágyon. Szerelmem közelebb jött hozzám, majd hátulról átölelt.
Nem szeretném felébreszteni. – mondtam. - Van egy ötletem. Én lemegyek és szólok a többieknek, hogy kérünk még tíz percet, hogy Renesmeet felkelthessük, aztán megyünk csak! – tettem még hozzá.
Jó ötlet! Addig megpróbálom felkelteni. – mosolygott Edward, majd elengedett. Kimentem a szobából, és leszaladtam a nappaliba.
Csak, hogy végre lejöttetek. Ömm… nos, nem értem. Edward és Renesmee hol vannak Bella? – kérdezte Emmett.
Renesmee miután felkelt, elaludt az ágyunkba, és Edward most keltegeti. – válaszoltam.
Szegénykém! Nem kellett volna. – mondta Rose. Elmosolyodtam.
Alice nem azt mondta, hogy jöjjünk már le, mert fontosat akarunk megbeszélni. Amúgy is Renesmee, reggeli után, ha akar, lefekszik aludni. – mondtam.
Nos, rendben! Akkor még megvárjuk Renesmeet és Edwardot és utána elkezdjük megbeszélni a dolgokat. – adta ki az utasítást Carlisle. Öt percet vártunk, mikor szerelmem, kezében Renesmeevel lejött a lépcsőn. Kislányom egész végig apja vállába temette az arcát, és úgy látszott másodpercek kérdése és elalszik. Edward leült mellém, majd Renesmee rám nézett. A szemei majdnem leragadtak. Átmászott az ölembe, majd úgy ült, hogy az arcát a nyakamhoz nyomta. Felkuncogtam.
Ennyire álmos vagy kicsim? – kérdeztem. Bólintott, majd leült rendesen az ölembe.
De azért figyelek. – mondta, majd ásított egyet. Rose, Esme, Alice és én elmosolyodtunk, míg a fiúk halkan kuncogtak. – Ne nevessetek ki. Álmos vagyok, nem tudom ti, hogy bírjátok. Már nem tudom hány éve nem, alszotok semmit, és nem is lehet rajtatok látni, hogy álmosak lennétek. – duzzogott. A fiúk most már hangosan nevettek.
Renesmee, az igaz, hogy régóta nem alszunk, de minket nem zavar. Fent tudunk maradni. – mosolygott Rose. – Te még kicsi vagy, és ezért nem bírod. – tette még hozzá. Lányom ásított még egyet.
Jó mindegy. Figyelek. – mondta, majd nagyapjára nézett. Már ő is tudja, hogy Carlisle szokta kezdeni a fontosabb megbeszéléseket.
Nos, lenne itt valami, amit feltétlen meg kell beszélnünk. – kezdett bele.
Jaj, ne! – motyogta Renesmee, majd egy könnycsepp folyt végig az arcán.
Kicsim, ne sírjál! Nincsen semmi baj! Kincsem. – nyugtatgattam, miközben letöröltem Renesmee arcáról a könnyet. Arcát vállamra hajtotta, de még mindig éreztem, hogy forró könnycseppjei legurulnak a vállamra. Simogatni kezdtem, miközben tovább figyeltem fogadott apámat.
Nos igen. Mi legyen a farkasokkal? Ugyanis most nem hiszem, hogy Renesmeet vagy bármelykőnket szívesen látnák. Jacob is szenved. – mondta ezt már suttogva, hogy Renesmee ne halja meg.
Nem tudom, mi legyen apu. Most egy részt veszélyes lenne, más részt pedig egy kicsit durvák voltak. Nem gondolod? – kérdezte szerelmem.
Ez így van Carlisle. Tudom jól, hogy Renesmeenek is hiányzik Jake, de igaza van Edwardnak, most túl veszélyes lenne. – mondta Alice.
Jake engem nem bántana. – szólt közbe Renesmee.
Tudom kicsim, de a többi farkas most ideges, és nem lenne jó, ha odamennél. Amúgy is, ha csak egy farkas ideges, az már nem jót mutat. – húztam el a számat.
Honnan tudsz te ennyit róluk? – kérdezte Jasper.
Azt most hagyjuk. Nem fontos. – legyintettem. Szerelmem tudta a választ ezért nem válaszoltam a kérdésre. Akkor ismertem meg jobban a farkasokat, mikor Edward elhagyott, és Jacobbal voltam sokáig.
Nos, akkor valakinek, valami ötlet? – kérdezte Carlisle.
Miért nem hagyjuk, békén őket. Miért kell kibékülnünk velük? – kérdezte Rose nyafogva. Mindenki úgy nézett rá, mint egy idiótára, Edward pedig dühösen. Renesmee, nagynénje felé fordult, még mindig könnyes arccal.
Rosalie néni, miért mondod ezt? – kérdezte kislányom szipogva.
Sajnálom, Renesmee nem úgy gondoltam. – motyogta az említett. Renesmee kimászott a karjaimból és Rose ölébe ült. Kezeit arcára tette, majd elkezdte levetíteni neki, mikor megszületet és Jacob fogta a karjaiba. Megmutatta neki, hogy ilyenkor nagyon boldog. Majd levetítette azt is, mikor lányom, nővérem kezében van és játszanak. Jake pedig távolról mosolyogva figyeli őket.
Látod Rose néni. Jake szeret minket. Nem csak engem, hanem mindenkit a családból. Még aput is, ha bár ők sokszor veszekedtek. De akkor is szereti. – mondta kislányom, majd ismét patakokban folytak a könnyei.
Sajnálom Renesmee! Én nem úgy gondoltam. Ne haragudj rám! – ölelte át nővérem kislányomat.
Nem haragszom. – mosolyodott el Renesmee, mire Rose megpuszilta arcát.
Ha, ezt is lerendeztük, akkor mi legyen? – kérdezte Emmett.
Nos, mi lenne, ha Bella és Renesmee elmennének, La Pushba, és megbeszélnék, hogy találkozhatnák. – mondta Alice.
Bella és Renesmee nem mennek egyedül a farkasokhoz. – mondta szerelmem, majd közelebb húzott magához, mire elmosolyodtam. Tudja jól, hogy én is vámpír lettem, de neki örökre az a törékeny emberlány maradok, aki voltam. Alice, Rose és Esme is elmosolyodtak.
Edward! Rájöttél már, hogy a feleséged is az, ami te és, hogy meg tudja védeni magát? – kérdezte Jasper.
Igen, rájöttem! De nem Bella mondta az előbb, hogy már egy dühös farkas is veszélyt jelent? – nézett bátyámra szerelmem.
Renesmee átmehet a határon, míg Bellában is bíznak annyira, hogy átengedjék. – mondta Esme. Kislányom, Edward ölébe ült le, és óriási boci szemekkel nézett rá.
Most miért nézel így rám? – kérdezte meglepve szerelmem.
Jaj, ugyan apu! Mintha nem tudnád! – forgatta meg a szemeit kislányom. Edward csibészesen elmosolyodott.
Rendben! Menjetek! – adta meg magát. – De, ha bármi baja lesz akár egyikkőtöknek is, akkor a farkasok csúnyán megfizetnek érte. – tette még hozzá.
Kösz! – vigyorgott Renesmee, majd felszaladt a lépcsőn.
El fogsz esni! – kiabáltam utána.
Nem fogok! Nézd, anyu, szép lassan megyek, hogy ne essek el! Megfelel? – kérdezte lassan szótagolva.
Vigyázz a szádra! – mondta Edward szigorúan.
Bocsi! – mondta, majd felrohant a szobájába.
El van kényeztetve! – mondtam mosolyogva.
Nem is igaz! – kiabálta le kislányom.
Tudtam, hogy hallgatózol! – válaszoltam.
Csak tudni akartam, hogy mit mondasz. – mondta. Elmosolyodtam, majd csendre intettem mindenkit. - Anyu? Anyu, hallasz? – kérdezte kislányom. Nagyon halkan felkeltem a kanapéról, majd amilyen gyorsan csak tudtam felrohantam az emeletre. Renesmee felsikított, mikor elkaptam, majd hangosan felnevetett.
Hallottad már azt a mondást, hogy aki kíváncsi hamar megöregszik? – kérdeztem mosolyogva.
Ne már! – nevetett hangosabban Renesmee. Gyönyörű hangja volt, mint mindig. Elkezdtem csikizni, így sikítgatott és kacagott.
Na és ehhez mit szólsz? – kérdeztem nevetve.
Ne, ne, kérlek, hagyd abba! Nem bírom! – nevetett.
Nem, nem! Meg kell bűnhődnöd! – kuncogtam.
Kérlek! Nem teszem többé. – mondta, mire elengedtem. Leszaladt a többiekhez a nappaliba. Utána mentem, mire felsikkantott, és elbújt Emmett ölébe.
Emmett, védj meg! Anyu, meg akar ölni a csikizésével! – nevetett lányom.
Rossz voltál? – kérdezte tőle nagybátyja.
Nem, nem voltam! – mondta kislányom.
Rendben, akkor megvédelek! – mosolygott bátyám, majd karjaiba tartva Renesmeet, felállt, majd elém lépett.
Kimersz állni ellenem? Emlékszel, mikor legyőztelek? – kérdeztem vigyorogva.
Nem vagy vicces! Már gyengébb vagy, mint én, szóval nem győzhetsz! – vigyorgott.
Ó, te csak azt hiszed! Jasper, tanított engem ne feledd! – vigyorogtam tovább.
Az lehet, de én már jó pár éve vámpír vagyok, míg te csak 3 éve. – mondta.
Lehet, de ne feledd, hogy a képességeimet is használhatom ellened. – nevettem fel.
Jaj, elfelejtettem! Emmett bácsi! Menekülj! – mondta Renesmee, bár mosolygott kicsit.
Most nagyon megijedtem. – nevetett bátyám.
Azt hiszed, hogy nem bírnálak legyőzni? – kérdeztem.
Persze, hogy azt hiszem! – mondta.
Na, jó! Nekem nincs kedvem újból fogadni, szóval kisasszony, menj és öltözz fel. – mutattam az emelet felé.
Jól van, megyek! De könyörgöm, most ne csikizz meg. – nevetett kislányom.
Nem foglak, de siess, ha szeretnéd látni Jacobot. – mondtam. Ez meghozta a hatását, mivel kislányom lemászott Emmett öléből, és felrohant a szobájába.
Megint túl gyors vagy! – kiabáltam utána.
Nem is! – válaszolt, majd lassabban haladt. Felnevettem.
Erre már előbb is rájöhettem volna. – kuncogtam. A többiek is velem nevettek. – Biztosak vagytok, hogy átengednek a határon engem is? Renesmeet nem fogom egyedül átengedni. Leah veszélyesebb, mint gondoltam. Sam és Jacob talán meg éreznek, és elénk jönnek. – lett komolyabb a hangom. Edward megfogta a kezemet, majd az ölébe húzott.
Nem tudjuk biztosra, mivel Alice nem látja őket, de bízzunk benne, hogy sikerül. – mondta Rose. Kislányom tíz perc után jött le a nappaliba.
Megfelelek így? – kérdezte.
Tökéletes. – nyomtam egy puszit az arcára. – Mehetünk? – kérdeztem.
Nos, ehetek előbb? – kérdezte.
Persze, kicsim! Mit szeretnél? – kérdezte Esme. Renesmee elgondolkozott, majd a szemei megcsillantak, mire szerelmem kuncogni kezdett.
Vért! – mondta határozottan.
Renesmee, enned kellene valami emberi kaját is! – mondta Carlisle.
De, már egy csomó ideje nem vadásztunk! Kérlek! – könyörgött.
Edward, ebben is rád hasonlít! – fordultam szerelmem felé. A hátam mögé „repült” és megcsókolt.
Lehet, de, ha úgy vesszük egy csomó belőled is, van. – kuncogott.
Persze, beszéljetek ki nyugodtan, mintha egy tárgy lennék. – duzzogott kislányom. Felnevettem.
Természetesen nem vagy tárgy. Jól van, menjünk vadászni, de akkor kellene egy másik ruha neked. – mondtam.
Jól van, még nem tudok olyan tökéletesen vadászni, mint ti! – húzta el a száját.
Majd belejössz! – ölelte át kislányomat Esme, majd felvette a karjaiba, és felmentek egy másik ruhát választani.
Mikor is vadászott utoljára? – gondolkoztam hangosan
Azt hiszem egy hete. – adta meg a választ Alice.
Miért kell ennyi vért innia? – kérdeztem fogadott apám felé fordulva.
Nos, azt hiszem, a magyarázat erre, hogy több vámpír gén van benne, mint ember. – mondta az említett. Bólintottam, hogy értem. Edward megfogta a kezem, majd kihúzott az udvarra.
Mi a baj? – kérdeztem miután megálltunk, és leültünk a hintaágyra.
Semmi, csak aggódom. Nem szeretnélek egyedül engedni titeket a farkasokhoz. – válaszolt.
Edward, tudom, hogy most aggódsz, én is ezt tenném a helyedbe, de a farkasok nem bánthatnak, mert Renesmee Jake bevésődése, és mivel ő a „béta” vagy micsoda, ezért tiszteletben kell tartaniuk. Mondjuk Leahban, már kételkedem. – mondtam.
Hát, ez az! Leah veszélyes. Kisebb, mint a többiek, mert lány, de akkor is. Könnyedén elbánnak egy vámpírral is. – aggódott szerelmem.
Nyugalom, nem lesz semmi baj! – nyugtattam.
Anyu! Mehetünk? – kérdezte kislányom.
Persze. – válaszoltam, majd egy gyors csókot leheltem szerelmem ajkaira, és kislányommal az erdőbe rohantunk. Útközben megálltunk vadászni is, és ahogy gondoltam kislányomnak át kellett öltöznie. Mikor a határhoz értünk, senki nem volt ott. Sőt, semmi zaj, semmi, ami jelét adná, hogy itt jár valaki. Aztán egyszer csak magam mögött zajt hallottam, és megláttam egy farkast magam mögött. Először nem ijedtem meg, hiszen tudtam, hogy Leah áll velem szemben. Nem bánthat minket! – gondoltam magamban. Azonban rosszul hittem. Leah felmordult, majd felénk kezdett futni. Renesmeet ellöktem az útból, de én már nem bírtam elugrani előle, így rám vetette magát.
Renesmee, fuss! Rohanj, haza, és ne nézz hátra! – kiabáltam. – Menj már! Mondtam erősebben, mire láttam, hogy amilyen gyorsan csak tud, a Cullen ház felé menekül. Megkönnyebbültem, hogy a lányomnak nem esett semmi baja. A farkas még mindig rajtam volt, és egy folytába karmolt és harapdált. Erőt vettem magamon és ellöktem, aminek az lett az eredménye, hogy Leah a fának esett. Védekező állásba álltam. Leah ismét felmordult és rám vetette magát, de most elugrottam előle. Aztán meghallottam három farkasüvöltést, majd a hangok testet is öltöttek. Megismertem őket. Sam a sötét bundájú farkas, Jacob a rozsdavörös, és Seth a homokszínű farkas. Mindhárman mellém álltak, és Leahra vicsorogtak. Beleolvastam a gondolataikba.
Leah fejezd be! Ez parancs! – mondta Sam.
De ők jöttek ide! – erősködött a lány.
Várj! Mi az, hogy jöttek? Ki jött… Renesmee! Hogy merészeltél rátámadni? Hol van most? – kérdezte Jake.
Ne aggódj! Renesmee, hazafutott! – válaszoltam én, Jake kérdésére. Rám emelte hatalmas fejét, majd a kezemnek dörgölőzött. Megsimogattam.
Ne aggódj, nincs semmi bajom! – nyugtattam. – És, kérlek, ne hibáztasd magad, nem a te hibád. – mondtam, mert gondolatban magát hibáztatta.
Bella! – hallottam meg Edward hangját. Felé fordultam, majd megláttam, hogy az össze családtagom megérkezett.
Nyugi, nincs semmi bajom! – mondtam, majd Edward mellé mentem. – Hála Jakenek, Samnek és Sethnek. – mosolyogtam feléjük.
Köszönjük! – mondta Carlsile. Jake, Sam és Seth biccentettek, majd befutottak az erdőbe. Seth viszont Leah mellé futott és az erdőbe lökdöste, mikor pedig a lány nem mozdult rá morgott, amitől Leah még jobban haragudott rám. Mikor a két testvér eltűnt, Jake és Sam tértek vissza hozzánk, most már emberként.
Jake! – kiáltotta Renesmee, majd kimászott Jasper karjai közül és Jacob felé rohant.
Renesmee! – mondta Jake, majd felvette a karjába lányomat és átölelte. Renesmee halkan sírt, mire Jacob még jobban magához ölelte. Elmosolyodtam. Őket nem lehet szétválasztani. Szinte olyanok, mint Edward és én. Egyek! Láttam, hogy mindenki őket nézi, majd halványan elmosolyodnak. Még Rose, Edward és Jasper is.
Bella, jól vagy? – kérdezte Sam, felém fordulva.
Persze, nincs semmi bajom! – válaszoltam. - Leah néhányszor belém harapott, de komolyabb bajom nincs. – tettem még hozzá. Edward rám nézett, majd maga felé fordított.
Biztos jól vagy? – kérdezte aggódva.
Nincs semmi bajom! Hála a farkasoknak. Köszönöm! – fordultam Jacob és Sam felé.
Anyu! Ne haragudj, hogy nem tudtam előbb szólni a többieknek, de nagyon megijedtem és többször elestem, szóval kissé tovább tartott a hazafelé vezető út. És köszönöm. – motyogta.
Nincs semmi baj! Ugye te jól vagy? És mit köszönsz? – kérdeztem.
Nekem nincs semmi bajom. Azt köszönöm, hogy megmentettél, vagyis, hogy ellöktél Leah elől. Megijedtem kicsit. – mondta, majd felém szaladt. Leguggoltam, és így öleltem át.
Kincsem! Te tényleg azt hiszed, hogy ezért köszönetet kell mondanod? – néztem a szemébe. – Idefigyelj! A kislányom vagy, persze, hogy megvédelek. – mondtam. Renesmee elkezdett zokogni, mire még jobban magamhoz húztam, ő pedig a nyakamba temette az arcát. Örültem, hogy neki nincs semmi baja. Ő nem látta, ahogy Leah kis híján kiharapott belőlem egy darabot, ahogy harcoltam vele. Kislányom a kezét a hátamhoz érintette, mire felszisszentem. Gyorsan elhúzódott tőlem.
Nyugi, nincs semmi baj! Csak Leah belém karmolt. Az lehet az oka! – húztam el a számat. Jake, Sam és a családom furcsán néztek rám.
Most meg mi van? – kérdeztem. – Mondtam, hogy nincs semmi bajom. – tettem még hozzá.
Bella, te olyan vagy, aki nem szokta kimutatni a fájdalmait. Amióta ismerlek csak egyszer, láttalak sírni, és fájdalmat érezni. – mondta Rose.
Igen? Mikor? – kérdezte Jake.
Nos, mikor Renesmee született. – motyogta nővérem.
Ja, vagy úgy! – mondta Jacob.
Hogy, hogy itt vagytok? – kérdezte Sam.
Sam beszélhetnék veled négyszemközt? – kérdezte Carlisle.
Persze. – válaszolta az említett, majd az erdőbe mentek.
Leah miatt elnézést szeretnék kérni Bella! – fordult még vissza Sam.
Nem a te hibád! – mosolyodtam el. Bólintott, majd Carlisle után ment.
Renesmee, ugye neked nincs semmi bajod? – kérdeztem kislányom felé fordulva.
Nekem nincs. Talán csak pár horzsolás. De nem fáj! – nyugtatott meg. Elmosolyodtam.
Leah meg fog fizet ezért. – morogta Jacob.
Jake, kérlek! Hagyjad! Nincsen értelme. – mondtam.
Már, hogyne lenne? Bántott téged, és majdnem Renesmeet is. – mondta még mindig dühösen.
Jake! Változz át! Kérlek! – nézett legjobb barátomra kislányom, boci szemekkel. Elnevettem magam, ahogy a családom is.
Rendben! Várj egy kicsit! – mondta, majd beszaladt az erdőbe. Egy perc múlva, tért vissza. Hatalmas, gyönyörű, bronzvörös farkas. Renesmee Jake elé futott, majd próbálta elérni a fejét, de mivel még kicsi volt, csak ugrált. Jake ugatott egyet, ami szerintem a nevetés volt. Mikor lehajolt kislányomhoz, ő boldogan nevetett fel, és simított végig Jacob fején. Jacob nagyon szereti a lányunkat, ahogy ez fordítva is igaz. Jake lefeküdt, mire Renesmee a hátára mászott. A hatalmas farkas rám emelte fejét, mire bólintottam. Jake lassan felállt, és elénk sétált, kislányommal a hátán.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
