–                  Hát... Mondanom kell valamit. - kezdte Alec. - Ma délután Nessie öhm... átjön. Páros munkát kaptunk irodalmon, és azt mondta, hogy itt nyugodtabban lehetne tanulni. Náluk otthon áll a bál. Ezt mondta. Így azt beszéltük meg, hogy ő jön át... ide.

Amint kimondtam ezt a pár mondatot ők lemeredtek. Úgy néztek ki mint a szobrok, majd a „szobrok” egyszerre keltek életre. Mindegyikük hitetlenkedve meredt rám, mintha nem lennék teljesen ép. Mindenkit biztosíthatok róla, hogy teljesen az vagyok,eltekintve attól, hogy egy több száz éves vámpír vagyok.

–                  Idejön? - kérdezte Edward.

–                  Igen. - válaszoltam félve, majd elöntött a nyugalom.

–                   

Hálásan pillantottam Jasperre, aki csak egy gyenge mosollyal nézett vissza rám.

–                  Ebbe a házba? - kérdezte Rose.

–                  Igen.

–                  Mikor érkezik? - kérdezte Esme Alice-től.

Alice türelemre intett mindenkit, pár perc várakozás után végül csalódottan nézett körbe.

–                  Nem látom.

–                  Amúgy négy órát beszéltünk meg. - motyogtam.

Rosalie felugrott és ijedten meredt a mobiljára.

–                  Két perc és négy óra lesz! - mondta pánikolva.

–                  Na jó gyerekek! Most mindenki elmegy a maga dolgára és nem zavarja Alecet és Nessie-t a tanulásban. Ahogy Edward mondta, nem biztos, hogy tudja már. Nem nekünk kell elmondanunk neki, valamint nem zaklatjuk a kérdéseinkkel. Nem esünk neki!- közölte nyugodtan Carlisle.

Amint meghallották a közeledő autó hangját mindenki eltűnt, kivéve Esmét, aki továbbra is a fotelben ült és töprengve meredt az ajtóra. Amikor meghallotta a kocsiajtó csapódását és a kiforduló autó jellegzetes hangját ő is felpattant és bement a konyhába.

Nessie csengetett és én egyből ajtót nyitottam.

–                  Szia!

–                  Helló!

Beinvitáltam a nappaliba, leült arra a fotelre, ahol alig pár másodperce, még Esme ült. A dohányzó asztalra kipakolta a jegyzeteit, utána én is, majd várakozásteljesen nézett rám.

–                  Talán elfelejtettem valamit? - kérdeztem zavartan.

–                  A házival kapcsolatban semmit. - kuncogott zavartan. - Reméltem, hogy megismerhetem a családodat, a családomat.

Az utolsó szót csak suttogva ejtette ki, de a vámpír-hallásnak hála, a házban mindenki kristálytisztán hallotta. Alig telt bele három másodperc, mindenki a nappaliban termett.

–                  Illene bemutatkoznom. - mondta és felállt. - Renesme Carlie Swan.

–                  Te tudod, hogy mi kik vagyunk? - kérdezte suttogva Edward.

–                  Persze. Emmett, Rosalie, Alice, Jasper, Carlisle, Esme és te, Edward... az apám.

–                  Nem is olyan tudatlan a kis csaj, mint az Eddy fiú hitte! - nevetett fel Emmett.

A frappáns beszólást Rosalie-n kívül senki sem díjazta. Rose is csak úgy, hogy fejbe vágta. Nessie ezen a jelenten csak mosolygott.

De gyönyörű amikor mosolyog...

–                  Alec... Légy egy kicsit tekintettel rám is légy szíves! - mondta elgyötörten az „Apa”. - Szóval tudod, hogy én vagyok az... apád.

–                  Hát őszintén szólva nem volt nehéz rájönni. Anya egy dobozban tartott rólatok képeket és amikor nem volt otthon én titokban megnéztem őket, hisz kíváncsi gyerek voltam és érdekelt, hogy ki is az apám, kik a családtagjaim, mert azt azért nehezen hiszi el az ember, esetemben félvér, hogy nincs apja.

–                  Mesélj  magadról,kérlek. - mondta Alice hatalmas bociszemekkel.

–                  Inkább megmutatnám, ha szabad. - mondta bizonytalanul.

Edward bólintott. Nessie odament hozzá. Nyílván neki akarta először megmutatni amit akart.

–                  Jobb lenne, ha leülnél. - javasolta neki.

Edward és Nessie egymással szemben leültek. Nessie megfogta az apja kezét.

(Edward szemszöge)

A lányommal leültünk egymással szemben, ő megérintette a karom és egyből színes képek kerültek a szemem elé.

Nessie kínkeserves születése; Bella gyötrődése, Jacob tehetetlen dühe és idegessége.

Bella vámpírrá válása.

Bella először fogja a karjába a lányát, a lányunkat.

Bella első vadászata, amit Nessie a távolból kísért figyelemmel Jacobbal együtt.

Az első vadászata a lányomnak.

A növekedése, ami alig tartott pár hónapig.

Az első szülinapja a családja körében.

Az első napja az első iskolájában.

Nessie kutakodik az anyja szobájában; a rólunk készült képeket tanulmányozza.

Bella első érettségije vámpírként.

Az ő első érettségije.

Komoly beszélgetések a családjával.

A költözéseik.

A találkozásunk, a gondolatai.

Majd hirtelen vége szakadt. Nem mutatott több képet, így „visszatértem” a jelenbe. A lányom mosolygó arcával találtam magam szemben.

–                  Köszönöm, hogy megmutattad.

–                  Szívesen. Mutattam volna többet is, de szerintem egyszerre ennyi bőven elég volt mind a kettőnknek.

–                  Szóval ez a képességed?

–                  Hé! Mi is itt vagyunk, ha nem tűnt volna fel! Szerintem nem vagyunk olyan picik és jelentéktelenek, hogy levegőnek nézzetek minket. - zsörtölődött Emmett.

Rosalie, Esme és Alice egyszerre dobták meg egy-egy párnával, de a drága bátyám egy egyszerű lépéssel kikerülte a felé tartó párnákat és röhögve nézett szembe a lányokkal. Nessie kacagva figyelte a jelenetet.

Megbabonázva meredtem a lányomra, hisz nála és az anyánál szebb teremtést nem láttam még soha életemben, pedig már jó pár éve élek ezen a földön.

Miután a nevetések elhalkultak Carlisle Nessie-hez fordult.

–                  Hányan laktok együtt? Hányan alkotjátok a családotokat?

–                  Hatan: anyu,Alex Demelza,David, Max és én.

–                  Mind vámpírok? Csak te vagy egyedül félvér?

–                  Mindkét kérdésre a válaszom igen.

–                  Mivel táplálkozol?

–                  Na tessék, előbújt belőle a tudós. - jegyezte meg unalmat tettetve Emmett, pedig őt is nagyon izgatta a téma.

–                  Az emberi ételt és a vért is megeszem, attól függ mit kívánok. De vért általában 2-3 hetenként iszok.

–                  Bámulatos. - mondta lenyűgözve az apám.

–                  Carlisle, nincs több kérdés! - figyelmeztettem apámat, aki már több száz (ha nem ezer) kérdést állított össze a fejében.

Mindenki kérdezett valamit a lányomtól, közben Esme kiment a konyhába valami ennivalót készíteni Nessie-nek, amiért kifejezetten hálás voltam, hisz én teljes mértékig elfelejtkeztem arról, hogy neki ennie is kell néha. Pár perc múlva egy nagy tányér csokis sütinek tűnő valamivel tért vissza a nappaliba, amit rögtön Nessie elé tolt.

–                  És hogy van Bella? - tette fel a kínos kérdést Emmett.

–                  Jól van, bár az tény, hogy kiszakítottatok belőle egy jó nagy darabot. Bár amióta Alex is velünk él, azóta egyre jobban érzi magát. Mondjuk ma tombol érthető okokból. Nem volt felkészülve rá, hogy újra felbukkantok.

–                  Ez a bizonyos Alex Bella társa? - puhatolózott Alice.

–                  Dehogy. - nevetett fel Nessie. -  Ő  a vér szerinti öccse.

–                  Az öccse? - kérdezte meglepődve Esme. - És a vér szerinti?

–                  Igen. Renee teherbe esett Philtől. Amikor anyu 20 éves lett volna, akkor született meg. 17 éves volt Alex amikor a nagyi és Phil autóbalesetben meghaltak. Alexról pedig kiderült, hogy a szíve nem működik valami jól. Alex haldoklott, amikor anyu végre rászánta magát, hogy átváltoztassa. Azóta Alex velünk él, és apám helyett apám, bátyám helyett bátyám,a nagyapám helyett nagyapám, a barátom és a nagybátyám is egy személyben.

–                  Ó. - csak ennyit bírtunk kinyögni.

Még Alice se tudott semmit sem mondani, pedig emlékeim szerinte ilyen még nem nagyon fordult elő vele. Még rengeteg kérdést tettem volna fel Nessie-nek, de egy vámpír kopogtatott. A gondolatai nem árultak el semmit. A szaga alapján beazonosítottam, hogy Alex az.