2. fejezet - A találkozás
Mikor becsuktuk magunk után a kocsiajtót Tom már rá is taposott a gázpedálra. Nem sokkal később a kocsi már a főúton száguldott. Az autó gyorsan haladt, legszívesebben megkértem volna Tomot, hogy lassítson kicsit, de inkább csak bámultam ki a szélvédőn.
Mikor becsuktuk magunk után a kocsiajtót Tom már rá is taposott a gázpedálra. Nem sokkal később a kocsi már a főúton száguldott. Az autó gyorsan haladt, legszívesebben megkértem volna Tomot, hogy lassítson kicsit, de inkább csak bámultam ki a szélvédőn.
Amikor a forksi középiskolához értünk láttam, hogy egy csapat gyerek várakozik már a parkolóban. Ekkor átfutott az agyamon az a gondolat, hogy talán előre bejelentették az érkezésünket és ez itt egy rögtönzött fogadó bizottság. Ezt a gondolatot próbáltam minél előbb elhessegetni a fejemből. Tom a parkoló egyik félreeső részére parkolta le a Volvót.
Kiszálltunk, majd elindultunk a főépület felé. Míg odaértünk természetesen megbámult minket mindenki. A folyósón elbúcsúztunk Tomtól és megbeszéltük, hogy ebédnél találkozunk. Haley-vel elindultunk az igazgatóhelyettesi-iroda felé. Az iroda ajtaja előtt megálltunk, bekopogtunk, majd benyitottunk.
- Jó reggelt kívánok! - mondtam.
A nő felnézett az íróasztalról, majd így szólt:
- Jó reggelt! Bizonyára maguk a Cullen lányok! - mosolygott ránk.
- Igen mi lennénk - mosolygott rá vissza Haley.
- Engem Ms. Webbernek hívnak! Tessék itt az órarendetek és egy térkép a sulihoz. Remélem, jól fogjátok itt érezni magatokat – mondta miközben a kezünkbe nyomta a térképet és az órarendeket.
Szerencsére az összes óránk közös volt Haley-vel. Most viszont sietnünk kellett nehogy elkéssünk az első biológia óránkról.
Sikeresen megtaláltuk a temet, és még a tanár előtt értünk be. Mikor beléptünk a terembe minden szempár ránk szegeződött. A húgommal hátra vonultunk a terem végébe és leültünk az utolsó padba.
Az előttünk ülő lány rögtön hátrafordult:
- Sziasztok! Engem Maegen Jonhsnak hívnak! - mutatkozott be kedvesen.
- Szia! Én Haley vagyok, ő meg az ikertestvérem Carlie - mutatott be engem is a tesóm.
- Örülök, hogy megismerhetlek titeket! Ti vagytok az új diákok, igaz? - kérdezte mosolyogva.
- Igen újak vagyunk - mondtam.
Ekkor belépett az ajtón a tanár.
- Elnézést a késésért, engem Mr. Graynek hívnak, és én vagyok az új biológia tanár! - írta fel a táblára a nevét.
A biosz óra elég gyorsan elment. Mr. Gray ezen az órán még nem tervezte, hogy valamit is próbáljon nekünk tanítani. Szóval csak beszélgettünk. Mikor kicsöngettek mindenki fejvesztve rohant ki a teremből, kivéve mi, meg Meagen.
- Szóval milyen órátok lesz most? - kérdezte kíváncsian.
- Angol - futottam végig az órarendet.
- Nekem matek, kár. Na akkor majd találkozunk. - és ő is kilépett a teremből.
Összeszedtük a cuccainkat és követtük a példáját. Az angol terem a főépületben volt, úgyhogy vissza kellett sétálnunk. Amikor oda értünk döbbenten tapasztaltuk, hogy a terem zárva van. Ezért hát követtük a többiek példáját és várakoztunk. A folyosó másik végében megpillantottam egy csoportot, hárman voltak, két fiú és egy lány. A két srác ránk sem hederített, de a lánnyal találkozott a tekintetünk. A srácok eszméletlen cukik voltak, főleg a barnahajú, aki egy kicsit idősebbnek tűnt a másiknál. Erre már Haley is odanézett és a tekintete találkozott a szőke srácéval. A fiú rámosolygott, mire - bár ez nem látszott, de én tudtam - a húgom elpirult egy kicsit. Ekkor a másik srác érdeklődését is felkeltettük, és pillantásunk találkozott. Teljesen elvesztem barna szemeiben. Hosszú percekig csak néztük egymást. Majd megjelent az angoltanárnő és beengedett minket a terembe. Amikor közelebb értek hozzánk megéreztem azt a szagot, amit ezer közül megismerek, a farkasok szagát. Ekkor döbbentem rá mik ők valójában. A barnahajú elbúcsúzott a másik kettőtől és eltűnt a folyóosó végén. Bementünk a terembe és Haley-vel próbáltunk minél messzebb ülni tőlük. Egész órán azt vártuk, hogy kicsöngessenek végre, hogy megszabaduljuk ettől a szagtól. Ahogy a húgomra néztem, láttam rajta, hogy ő is épp oly feszült, mint én. Lassan percenként néztem a faliórára, de az mintha mindig lassabban haladt volna.
Végre már csak másodpercek voltak hátra az órából, mikor megszólalt a csengő Haley-vel egyszerre csuktuk be a könyvünket és rohantunk ki a teremből. A folyósó végén neki ütköztünk valakinek, szerencsére csak Tom volt az:
- Hova siettek ennyire? - kérdezte kíváncsian.
- Az tök mindegy, csak el innen - mondta Haley.
- Miért? - kérdezett vissza.
- Farkasok! - súgtam oda neki olyan halkan, hogy csak ő értse.
- Áh értem, szóval találkoztatok Blackékkel - mondta teljes léleknyugalomban.
- Ja, ha arra a szőke srácra, és csajra gondolsz, de mi most rohanunk tesire, majd ebédnél megbeszéljük - ragadta meg Haley a kezem, és elindultunk megkeresni az öltözőt.
Szerencsére hamar megtaláltuk az öltözőt, miután átöltöztünk bementünk a terembe, ahol hirtelen mi kerültünk a figyelem középpontjába. A tanárnőt hamar meggyőztük, hogy nekünk semmi tehetségünk nincs a labdajátékokhoz, de ez persze nem volt igaz, csak kedvünk nem volt játszani. Inkább leültünk a padra és arról dumáltunk, hogy hogyan tudnánk elkerülni újdonsült farkas ismerőseinket. Szerencsére eddig úgy tűnt csak az angol óránk közös.
Miután vége lett az órának Haley-vel felöltöztünk, és elindultunk az ebédlő felé, mert ebédszünet volt.
Amikor beléptünk a menzára Maegen már messziről integetett nekünk, hogy üljünk hozzájuk. De én határozottan megráztam a fejem, és elindultam Tom felé.
- Sziasztok! - köszönt ránk.
- Szia! Mi jót csináltál ma? - kérdezte Haley Tomtól, miután leült mellé.
- Semmi különöset, és ti? - kérdezte kíváncsian.
- Túléltünk egy tesi órát - jegyeztem meg, mire mindketten szakadtak a röhögéstől.
- Nézzétek csak kik vannak itt... - intett az ebédlőajtó felé.
Blackék voltak, hát azt hiszem, nem kell mondanom, hogy majd kiugrottam a bőrömből "örömömben". A magasabbik barna hajú visszaintett Tomnak. De szerencsére nem ültek hozzánk, sőt az ebédlő végében egy félreeső asztalhoz ültek le.
- Na már csak ők hiányoztak- tolmácsolta gondolataimat a húgom. Tom erre egy kicsit elmosolyodott, mire én kíváncsian Haley-re néztem, aki csak vállat vont. Aztán eszembe jutott a tegnap esti beszélgetésünk, ahol Haley elmesélte, hogy megígérte Edwardnak - bár ezt Ed bácsi nem kérte -, hogy nem fog olvasni a család tagjainak gondolataiban. Tom meg végtére is családtag, és amit a húgom megígér azt általában be is tartja.
- Kíváncsi lennék, hogy vajon miről beszélgetnek... - néztem a hátam mögé, ahol a három farkas elmélyülten társalgott.
- Rólunk... - jegyezte meg szűkszavúan Haley.
Erre Tommal egyszerre rá néztünk.
- Mi van? Csak annyit ígértem, hogy a családtagjaink gondolataiban nem olvasok. És ők nem családtagok - mondta teljes nyugalomban, miközben a salátáját túrta össze, amiből egy falatos sem evet. Végül is vámpír! Egyszer csak Haley kiejtette a villát a kezéből, és az arca a szokásosnál is sápadtabb lett. Ezért én is megrémültem.
- Mi történt? - kérdezte rémülten.
- Ezek... ezek ide jönnek - nyögte ki nehezen a húgom.
És tényleg, hátra néztem és láttam, hogy feláltak az asztaltól és elindultak felénk...
Amikor a barna hajú megállt mellettem, hirtelen az orrom elé kaptam a kezem. De látszólag ezzel egyikük sem törődött.
- Szia Tom! Sziasztok, Caleb vagyok! - mutatkozott be. - Baj lenne, ha leülnénk?
Legszívesebben egyből rávágtam volna, hogy igen baj lenne, de a mi "kedvenc" unokabátyánk gyorsabb volt:
- Dehogy baj haver, üljetek csak le.
Miután leültek a szőke lány hozzánk fordult.
- Különben és Ciara vagyok, de hívjatok nyugodtan csak Ciranak. Ez a lökött itt mellettem meg Reid - mutatott a mellette ülő srácra.
- Kösz! - nézett mérgesen Cirara, majd mosolyogva hozzánk fordult - Sziasztok!
- És ti? - kérdezte egy kis szünet után Ciara, miután látszott, hogy mi magunktól nem fogunk bemutatkozni. Vettem egy nagy levegőt, és megszólaltam:
- Én Carlie vagyok ő meg itt az ikertestvérem Haley - mondtam, majd a húgomra néztem, és meglepve tapasztaltam, hogy Haley ugyan olyan nyugodtan turkálja a kajáját, mint mielőtt a farkasok megjelentek volna.
Majd észre vettem, hogy a húgom egyáltalán nem vesz levegőt, megpróbáltam én is, bár már hozzá szoktam a rendszeres légzéshez. Apáék mesélték, hogy ha akarnánk akár a víz alatt is élhetnénk, mert nincs szükségünk levegőre az életben maradáshoz. Ez után csendben ültünk egymás mellett, míg Tom, Caleb, Ciara és Reid beszélgettek. Néha-néha Cira aggódva ránk nézett.
Egyszer csak Haley hangosan felkacagott, erre minden szem rászegeződött.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan... - nevetett.
- Mit? - nézett rá értetlenül Ciara.
- Hát, hogy meg fogunk fulladni... - vette halkabbra a hangját Haley, de ezen, nekem is nevetnem kellett.
- Baj, hogy aggódok? - kérdezte szemrehányóan, mintha bármi köze lenne hozzá.
- Úgy ahogy mondod, akarom mondani, gondolod Carlie... - jegyezte meg dühösen. - Mi közöd van hozzá, hogy mit csinálunk?! - küldött egy gyilkos pillantást a farkas lány felé.
Az ebéd hátralévő részében egymáshoz se szóltunk. A fiúk már készek voltak arra, hogy Ciara és Haley közé álljanak, ha esetleg nagy balhét csapnak. Szerencsére erre nem került sor. Miután az ebédszünet véget ért elindultunk matekra.
A nap további része eseménytelenül telt, Haley-vel alig beszélgettünk, még mindig fel volt dúlva.
Órák után Tom már a Volvónál várt minket. Mikor meglátta, hogy közeledünk be is ült a volán mögé. Haley beült hátra, és pedig az unokabátyám mellé. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz, már-már kínosnak éreztem néha a csendet, de nem akartam én megtörni. Amikor megállt a kocsi a ház előtt a húgom szállt ki először és meg sem állt a szobánkig. Amikor beléptem az ajtón apa kérdő tekintetével találtam szembe magam.
Tudtam, hogy mire kíváncsi, ezért elindultam az étkező felé, ő pedig követett. Leültünk az asztalhoz, és anya is csatlakozott hozzánk. Elmeséltem nekik az egész napot, az ebédlős jelenettel együtt.
- Szóval a húgod ezen van kiakadva?
- Igen apu, ezen... - hajtottam le a fejem, mert ettől nekem is rossz kedvem lett.
- Ha tudná kivel veszett össze... - kuncogott anya.
- Kivel? - kérdeztem kíváncsian.
- Nessie lányával - válaszolt anya helyett apa.
Ez egy kicsit összezavart. Ők lennének Renesmee gyermekei, valahogy fiatalabbnak gondoltam őket. De ezek szerint ma ide jönnek, úr isten...
- Szólni kéne neki, hogy ma nem alkalmas... - mondtam búskomoran, mert már nagyon meg akartam ismerni Nessiet.
- Ezért lefújni, hogy megismerjétek az unokanővéreteket?! Haley meg fog békélni, hisz anyád is megbékélt Jacobbal - nyugtatgatott apa.
Végül is igaza igaza lehet, hisz anya se jött ki az elején Jacobbal és a farkasokkal. Most viszont egészen jól kijön velük.
Felmentem a szobánkba, hogy megnézzem Haley-t, és rávegyem, hogy bújjon elő. Nagy nehezen sikerült rávennem arra, hogy menjünk el és mérjük fel a forksi vad állományt. Megkerestünk apát, és meg mondtuk neki, hogy "éhesek" vagyunk, hisz ő mindig benne van egy kis vadászatba. Nem akartunk messze menni a háztól ezért csak néhány őzet terítettünk le. Mikor vissza értünk Haley-nek már egész más hangulata volt. Amikor beléptünk megéreztem a farkasok szagát, és a felszabadultságot a feszültség váltotta fel bennem.
Mikor Haley-re néztem, nagyon meglepődtem, semmi nyoma nem volt rajta se dühnek, se feszültségnek, sőt boldognak tűnt. Lehet, hogy csak "éhes" volt délelőtt, ezért viselkedett úgy ahogy? Mostanában elég nehezemre esik kiigazodni a saját húgomon...
Mikor beléptünk a nappaliba Ciara rögtön hátrafordult. Haley pedig nagy léptekkel, és az arcán egy széles mosollyal elindult felé:
- Sziasztok! - köszönt mindenkinek, majd a farkas lány felé fordult. - Ciara sajnálom a délelőttit, remélem, nem bántottalak meg. - ölelte át a meglepett lányt.
- Nem... Akkor legyünk barátok?! - mondta félig kérdezve a meglepettségtől.
- Ahogy mondod, legyünk barátok - ez után a mondat után a húgom elnézett Cira vála felett egyenesen Reid szemébe. A srác kedvesen rá mosolygott, mire Haley elindult felé. Edward bácsi oda súgott valamit Jaspernek, ami egyszerre kezdtek el nevetni.
- Szia! Én Haley vagyok! - mutatkozott be kedvesen a húgom.
- Én meg Reid, de azt hiszem ezeken a formaságokon már túl estünk az ebédlőben... - mondta kedvesen.
- Lehet, de gondoltam indítsunk tiszta lappal. Biztos haragszol rám a délelőtti miatt... - hajtotta le bűnbánóan a fejét a húgom.
- Nem, dehogyis, sőt én jót mulattam rajtatok - mosolyodott el - De az elég cinkes lett volna, ha egymásnak estek.
- Hát ja, hogy az hogyan lett volna eltusolva... - viccelődött Haley.
- Bár akkor Alice biztosan nem engedett volna el titeket a suliba, ha bunyó lett volna belőle. - világított rá a tényekre Reid.
Haley-ék még beszélgettek egy ideig, de már nem tudtam rájuk figyelni, mert hirtelen egy forró kéz érintette meg a vállamat. Erre felszisszentem és megfordultam.
- Én azt hittem, hogy egy vámpírt nem lehet megijeszteni - mosolygott rám Ciara.
- Hát látod engem igen...
- Haley meg Reid jól elvannak - intett a fejével a két nevetgélő kamasz felé.
- Ja - mosolyogtam - Kérdezhetek valamit?
- Persze - fürkészte az arcom kíváncsian.
- Reid beszélt Haley-ről? - tettem fel a kérdést.
- Igen... De még mennyit, legszívesebben leütöttem volna... - nevetgélt.
- Szóval bevésődtek egymásba... - motyogtam magam elé...
- Hát ja, nagyon úgy néz ki... De ez most neked miért volt olyan fontos? - nézett még mindig kíváncsian.
- Csak, mert vadászat közben beszélgettünk, és elmesélte, hogy mikor veszekedtetek belehallgatott Reid gondolataiba, és ha arra került volna sor Reid mellé állt volna...
- Szóval ő is gondolatolvasó? - kérdezte, ami nagyon meglepett, hisz azt hittem nagyon ki fog akadni azon, hogy a testvére egy vámpírnak adott volna bizalmat.
- Igen – erősítettem, meg amit már az előbb is mondtam.
- És neked milyen képességed van?
- Hát mentális semmilyen, de fizikai annál inkább - húztam ki magam büszkén, bár a húgom is erős volt, de ha szkander-versenyre került sor nem volt kérdéses ki fod nyerni...
- Különben Renesmee hol van? - néztem körbe, mert észre vettem, hogy csak mi, meg pár farkas van a házban.
- Sajnos anya most nem tudott jönni, de azt mondta hamarosan ő is benéz... - mosolyodott el Ciara.
Cira-val egész felszabadultan dumáltunk, sose gondoltam volna, hogy valaha is így fogok beszélgetni egy farkassal. Annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy észre se vettük, hogy Caleb közeledik felénk.
- Sziasztok! Miről dumáltok? - kérdezte mosolyogva.
- Semmi közöd hozzá bátyó! - mondta viccelődve Ciara.
- Hát különben Reidékről... - vallottam be.
Ekkor a srác tekintete rám tévedt, és újra belenéztem gyönyörű csokoládé barna szemeibe.
Egy ideig elvesztem bennük, majd észbe kaptam:
- És különben mi újság? - próbáltam valami témát feldobni, hogy ne csak egymást bámuljuk.
A sablonos beszélgetést a mellettem álló lány tátott szájjal nézte végig. Miután kifogytunk a témákból Caleb úgy döntött vissza megy a többiekhez. Így hát újra csak mi ketten támasztottuk a falat Ciraval. A lány csak nézett rá, nem értettem mit bámul:
- Mi van? - kérdeztem zavartan.
Majd egy mosoly jelent meg az arcán.
- Ez olyan aranyos, te és a bátyám... - mondta nevetve.
Természetesen mindenki rám nézett, és Caleb rám is mosolygott, amit egy félénk mosollyal viszonoztam. Ekkor vettem észre, hogy azért nem mindenki néz engem. A húgom és Reid mintha meg sem hallották volna, hogy Ciara szinte sikogatott örömében. Aztán eszembe jutott, hogy anya mit mesélt a bevésődésről, azt hogy ha a farkas azzal a személlyel van, akibe bevésődött, megszűnik körülöttük a külvilág, és csak egymásra képesek figyelni.
- Ciara, nem tudom, miről beszélsz... - próbáltam terelni a témát.
- Ne is tagadd, látszik rajtad - mondta.
Lehajtottam a fejem és megszólaltam:
- Hagyjuk a témát, dumáljunk valami másról...
- Hát jó, ha nem akarsz róla beszélni... - adtam be a derekát, és elindultunk a lépcső felé, hogy leüljünk, mert már elegünk volt az álldogálásból.
- Hát akkor más téma... - mondta elgondolkodva. - Miért nem vagytok olyan morcosak mint délelőtt?
- Hát nem tudom, talán mert most voltunk vadászni - gondolkodtam el.
- Vadászni... - ismételte elgondolkodva, majd a szemembe nézett:
- Tényleg, mintha délelőtt kicsit sötétebb árnyalatú lett volna.
Ezen elmosolyodtam. Lehet, hogy egy alakváltó lesz a legjobb barátnőm? Hát meglehet...
Ciaraval még sokáig beszélgettünk, de sajnos el kellett menniük, mivel ők nem vámpírok és szükségük van alvásra.
|