Egy hét eltelt már az újszülöttek való harc óta. Már szinte mindenki meg is feledkezett róla. Szerencsére minden a régi lett újra.

Ennek örömére Alice néni és anya elvittek minket vásárolni, hisz valami ruhát kellett találnunk a bálra. Természetesen Alice mint divattanácsadó tartott velünk.

Amikor beléptünk a port angeles-i butikba észre vettem, hogy nem csak mi akarunk ruhát venni szombatra, Maegan és még pár csaj a suliból is ruhákat próbáltak. Maeg kedvesen intet nekünk, mások összesúgtak, mikor megláttak minket. Nem foglalkoztam velünk, Maegan felé megeresztettem egy halvány mosolyt, hisz még mindig tisztán élt bennem azaz emlék, amikor Haley belehallgatott a fejébe, és kiderült, hogy le akar minket égetni az egész suli előtt.

Míg én az évfolyamtársaimmal foglalkoztam Alice elindult a pult mögött olvasgató lány felé. Megfogtam a csuklóját, hisz kíváncsi voltam hova indul:

- Mit csinálsz? –  kérdeztem fojtott hangon.

- Hát kifizetem a ruháitokat! – mondta és a szája mosolyra húzódott.

- Jaj Alice… - sóhajtottam.

- Pedig tudod, hogy mennyire szeretek próbálni… - mondta szórakozottan Haley, miközben a szebbnél-szebb ruhákat nézegette.

- Nyugi, tetszeni fog. Meg így egy csomó időt megspórolunk, láttam, mennyi ruhát próbáltok fel – ráztam meg a fejét.

Amíg a nénikénk kifizette a ruháinkat, mi anyuval visszaültünk a piros BMW M3-ba, és beszélgettünk, míg Alice ki nem lépett a boltból két hatalmas dobozzal a kezében. Beült anyu mellé, a dobozokat meg hátra adta nekünk. Már fúrta a kíváncsiság az oldalam, és ahogy láttam nem csak az enyémet, hisz Haley-vel szinte egyszerre nyitottuk fel a dobozainkat. Az enyémben egy hosszú sötét lila lélegzetelállítóan gyönyörű ruha volt. Alice nem hazudott, mikor azt mondta, hogy tetszeni fog. Rá pillantottam Haley dobozára is és láttam, hogy egy térdig érő kék ruhát kapott. Amikor a szemébe néztem, láttam, mennyire tetszik neki.

Amint hazaértünk felvittük a szobánkba a ruháinkat meg sem álltunk a la push-i tengerpartig. Ott álltunk a parton és néztük Ciarát és Tomot. Mióta vége minden bonyodalomnak szinte elválaszthatatlanok, persze ez így van rendjén, hisz eddig egymás előtt is titkolták érzéseiket. Épp el akartunk indulni a Black ház felé, hogy megkeressük Caleb-et és Reid-et, amikor megláttuk a két srácot felénk sétálni. Észre se vettem, hogy a húgom már nem áll mellettem, már csak akkor, amikor Reid nyakába ugrott. Caleb is rájuk nézett és csak mosolygott, majd mellém lépett, ujjainkat összekulcsoltuk és megcsókolt. Lassan már úgy éreztem, hogy ezek a csókok tartanak még életben, ezek miatt vagyok itt! Miután ajkaink elhagyták egymást kedvesen rá mosolyogtam:

- Szia!

- Hol voltatok? – nézet rám kérdőn – Már kerestünk titeket…

- Alice-szel és anyuval elmentünk ruhát venni – mosolyogtam.

- Oh tényleg? – vigyorodott el – Meg is nézhetem?

- Nem, legyen meglepetés, úgyis mindjárt szombat…

- Rendben – mondta végül beleegyezve.

Az egész napot a tengerparton töltöttük, beszélgettünk, és nagyon sokat nevettünk.  

Amikor haza értünk a nap rég a horizont alatt járt, Halye-vel nevetve léptünk be a nappaliba.

- De jó kedve van itt valakiknek… - mosolygott ránk Tom a kanapén ülve.

Észre se vettük, amikor elment a tengerpartról, igazán most tudatosult bennem, hogy már nem Cira mellett ül, hanem itthon van.

- Baj, ha jó kedvünk van? – kérdezte Haley szemrehányóan, mire Tom csak mosolygott és megrázta a fejét.

Felmentünk a szobánkba. Holnap szombat, tudatosult bennem, mikor eldőltem az ágyamon. 

Szombat:

A szívem, ha vert volna, most biztos vadul kalimpálna. Alice épp a hajammal bíbelődött, miközben lentről apa nevetése, na meg Caleb és Reid ideges hangja hallatszott fel. A gyomrom egy iciri-piciri gombóccá változott, és egy percre nem bírtam nyugton maradni:

- Carlie, ülj már legalább 2 percig egy helyben, mert nem tudom, mit fogok csinálni! –  fenyegetőzött a nagynéném.

Míg Alice velem foglalkozott, addig Haley belebújt a ruhájába. Egyszerűen fantasztikusan nézett ki benne, szinte leírhatatlanul gyönyörű volt, ahogy arany fürtjei gyengéden omlottak a vállára. Úgy festett, akár egy tündér.

Amikor Alice végre végzett a hajammal, boldogan bújtam én is a saját ruhámba. Alice néni még a méretet is eltalálta, bár egy vámpírtól szerintem ez nyugodtan el lehet várni.

A gombóc egyre feljebb vándorolt a gyomromból egészen a torkomig, mialatt a lépcső felé  sétáltunk a húgommal. Megtorpantam a lépcső tetején, még sosem izgultam ennyire semmi miatt, Haley bátorítóan megszorította a kezem és elindult lefelé. Én pedig vettem egy mély lélegzetet és utána mentem.

A nappali fényárban úszott, és ami elsőnek szemet szúrt, hogy teljesen üres volt, leszámítva persze Alice-t, apát, Reidet és Calebet. Amikor megláttak minket elállt a lélegzetük is.  Apa odasúgta Alice-nek, hogy fantasztikus munkát végzett, mire a nénikénk csak mosolygott.

- Fantasztikusan nézel ki – súgta a fülembe Caleb.

- Köszönöm, de Alice érdeme – hajtottam le zavaromban a fejem.

Reid és Haley hagyták el először a házat. Mi csak utánuk léptünk ki az ajtón. Még egy pillantást akartam vetni szeretett apámra a vállam felet, de meglepetésemre már teljesen üres volt a ház.

- A partra mente –  válaszolt Caleb a fel nem tett kérdésemre.

Természetesen értetlenül bámultam rá, miért ment volna a családom a partra?!

Egy nagyot sóhajtott majd megmagyarázta.

- Anya mindig bulit tart a parton, ha suli bál van… Hogyha már mi szórakozunk, ők se unatkozzanak otthon, ilyenkor az egész falka és a Cullenek mind lett vannak a parton – mosolyodott el, és kinyitotta nekem a kocsiajtót. Meglepve tapasztaltam, hogy nem a szokásos Mazda RX8-ba szállok be, hanem egy fekete Mercedes Guardianban.

Caleb az arckifejezésem látva magyarázkodni kezdett:

- Reid lenyúlta a kocsimat – mosolyodott el –, így anyáét kellett kölcsönkérnek.

A magyarázata számomra teljesen megfelelt, aztán elgondolkodtam a típuson Guardian, és derengeni kezdett egy régi emlék, mikor segítettem anyunak megbütykölni apa jeepjét, mesélt a család autóiról, ezek szerint mégsem lett vissza küldve, a kocsi az átváltozás után, vagy Nessie kapott egy újat.

Nagyon nem volt időm ezen töprengeni, hisz mire észbe kapta, már az iskola parkolójába fordultunk be. Megálltunk a szokott helyünkön, a többi autótól távol, ahol a miénken kívül csak két autó állt.

Caleb rendkívül udvarias volt, mint általában, segített kiszállni az autóból. Belékaroltam és elindultunk a tornaterem irányába.

Amint beléptünk a tömegbe alig találtam meg a testvérem. A terem telje díszben pompázott, mintha csak Alice rendezte volna be, bár ki tudja?! A mennyezetről lufik lógtak, és akár merre nézett az ember boldog arcokat látott. Az egyik asztalnál megpillantottam a húgom sötétkék ruhájának hátát és Ciara boldog arcát. Elindultunk feléjük és csatlakoztunk hozzájuk.

- Sziasztok! – köszönt lelkesen Cira, majd partneréhez fordult – Itt vannak, most már mehetünk táncolni?!

Tom megadóan mosolygott és felállt, hogy eleget tegyen szíve hölgye kérésének.

Mosolyogva néztem őket a táncoló tömegben, miközben fejem a szerelmem vállán pihent.

- Hát, mi azt hiszem, megyünk! – jelentette ki Reid és felállt az asztaltó.

- Hova? Hisz még csak most jöttünk – nézett rá kérdőn Caleb.

- Jaj bátyó, dög unalom a buli – nevetet fel, mire Haley halkan hozzá tette, hogy teljesen igaza van.

  - Rendben – sóhajtott egyet Caleb –, de a kocsira vigyázni! – tette hozzá  egy féloldalas mosollyal.

- Igenis – nevetet Reid, majd a húgom kíséretében eltűnt a tömegbe.

Rosszallóan néztem a páromra:

- Hova mentek?

- Nem tudom, a húgod a gondolatolvasó, nem én – mosolygott és megcsókolt, majd hozzá tette:

- Biztos nem lesz semmi bajuk, tudnak magukra vigyázni, meg egymásra is – juttatta eszembe azt a jelenetet, amikor Haley-t csak egy hajszál választotta el a haláltól, de Reid még idejében oda ért.

Egy halovány mosoly jelent meg az arcomon, bár szívem szerint utánuk mentem volna. Nem sokkal később Ciara és Tom újra csatlakozott kicsiny társaságunkhoz.

- Látom Reid megint nem bírta sokáig – mondta Cira miközben leült mellém.

- Hogy érted, hogy megint? – néztem rá kérdőn.

Erre mind a hárman elmosolyodtak, majd Ciara megszólalt:

- Minden évben eljátsza, hogy eljön és egy 10 perc után eltűnik…

- És ilyenkor hova szokott menni? – furdalta az oldalamat a kíváncsiság.

- Hú de aggódik itt valaki a testvéréért – cukkolt Tom, aki pont szemben ült velem így sikerült bokán rúgnom.

Erre Cira és Caleb is nevetésbe törtek ki, mikor abbahagyták a farkas lány válaszolt a kérdésemre:

- Az erdőben van egy kis faház, oda szokott menni a gitárjával és szövegeket ír…  Vagyis, hát azt hiszem, csak egyszer mentem utána és akkor épp azt csinálta – nézet rám sokat mondóan, mire egy hatalmas mosoly terült el az arcomon, amit nem tudtam még magamnak sem megmagyarázni.

- Na, de azt hiszem a mesedélutánból  épp elég – fogta meg a kezem Caleb – mit szólnál hozzá, ha mondjuk, táncolnánk egyet?

Nem válaszoltam csak boldogan bólintottam és felálltam a székemről. Épp egy lassú szám ment, átkaroltam Caleb nyakát és elmerültem a csokoládébarna szemekben.

Amikor visszamentünk az asztalhoz, meglepve tapasztaltuk, hogy Tom és Ciara sincsenek sehol.

- Na ezek is felszívódtak – mondta Caleb és leült az egyik székre, én pedig mellette foglaltam helyet.

Az egész este nagyon jól telt, rengeteget beszélgettünk, táncoltunk, na meg csókolóztunk. Sosem éreztem még senkivel sem ennyire jól magam. Aztán elérkezett az este – sokak számára – fénypontja, a bálkirály és királynő nevének a kihirdetése. Eddig nem is nagyon figyeltem a bál résztvevőit, most viszont tisztán láttam Maegan diadalittas arcát, hisz teljesen biztos volt benne, hogy ő lesz a bálkirálynő. Odalépett hozzánk bézs színű ruhájában.

- Szia Caleb! – a hatalmas önelégült mosoly még mindig ott virított az arcán.

A párom még közelebb húzott magához, jelezve hogy velem vam!

- Ja, szia Carlie! Szép a ruhád – méregetett.

- Szia Maeg! A tied se semmi…  - mondtam, de azt már csak gondolatban tettem hozzá, hogy „de neked baromi előnytelen”.

A színpadra lépet Phil a diáktanács elnöke, hogy végre bejelentse azt amire mindannyian vártak.

- Sziasztok! – szólt bele a mikrofonba. – Idén is engem ért a megtisztelő  feladat, hogy átadjam a koronát a bál királyának és királynőjének. Tudom, hogy a hölgyeké az elsőbbség, de már évek óta bevett szokás, hogy a bálkirályt jelentsük be előbb.

Felnyitotta a borítékot és babrálni kezdett a pappíral.

- És idén aki a bál királyi koronáját viseli, nem más, mint Caleb Black.

Az egész termet megrázta a hatalmas tapsvihar, én pedig elengedtem Caleb kezét, hogy felmehessen a színpadra, és átvegye a koronáját.

- És akkor jöjjön az, ami nagyobb fejtörést okozott mindenkinek, a bálkirálynő pedig, minő meglepetés – húzta ki a másik papírt a borítékból – Ciara Black.

Phil még kétszer elmondta Cira nevét, de senki sem reagált. Így hát újra, kicsit zavartan fordult a mikrofonhoz:

- Ilyen még sosem fordult elő… - nézett tanácstalanul a tömegre. – Most, mint csináljunk?

Mindenki tanácstalanul nézett egymásra, majd Maegan kilépett a tömegből és megszólalt:

- Szerintem válasszunk új bálkirálynőt… Én Carlie-t ajánlanám! – nézett rám egy ördögi mosollyal az arcán, majd egyik lábát észrevétlenül a ruhám szélére helyezte.

Ha nem vámpír lennék, talán  észre se vettem volna, de persze ezzel Maeg nem számolt. Többen összesúgtak, majd miután a terem elcsendesedett Phil újra megszólalt:

- Rendben, ezt én is jó  ötletnek találom, mit szólnátok Carlie-hoz? – nézett végig a diákokon.

Összenéztek, majd tapsolva adtak hangot, az egyetértésüknek. Meagan még mindig mosolygott.

- Oké, Carlie gyere fel a színpadra – kérte, miután a teremre újra csend telepedett.

- Persze – válaszoltam, majd Meag-re néztem – Kérlek, szállj le a ruhámról, köszi!

Meagan arca elkomorodott, és hátrébb lépett. Amikor elhaladtam mellettük, hallottam, hogy a barátnője azt súgta neki, hogy „honnan tudta?”, de a válaszra már nem figyeltem. Felléptem a színpadra, és megkaptam a koronámat. Majd összekulcsoltuk az ujjainkat Calebbel és visszamentünk a többiekhez, hogy még egyszer utoljára táncoljunk, majd haza indultunk.