7. fejezet - Szeretet
(Edward Cullen szemszögéből) Idegesen ültem a kanapén, arcomat a kezembe temettem. Jasper járkált fel és alá a házban. Mindenki nyugtalan volt Bella miatt. Ami az erdőbe történt…,nem is merek rágondolni. Még Emmett sem vigyorgott, mint szokott. Nem tudtam utálni ezért Bellát. Már így is sokat tett, hogy megtartsa önkontrolját. Megértem, hogy nem bírt uralkodni magán, hisz majdnem én is elvesztettem kontrolomat, olyan erős volt a csábítás.
(Edward Cullen szemszögéből) Idegesen ültem a kanapén, arcomat a kezembe temettem. Jasper járkált fel és alá a házban. Mindenki nyugtalan volt Bella miatt. Ami az erdőbe történt…,nem is merek rágondolni. Még Emmett sem vigyorgott, mint szokott. Nem tudtam utálni ezért Bellát. Már így is sokat tett, hogy megtartsa önkontrolját. Megértem, hogy nem bírt uralkodni magán, hisz majdnem én is elvesztettem kontrolomat, olyan erős volt a csábítás. Halk lépteket hallottam, és megéreztem illatát. Mindenki felkapta a fejét. Jasper védekező guggolást vett fel. És ekkor Bella belépett az ajtón. Arca gyötrelmes volt, tele fájdalommal. Ruhája szakadt, és csöpögött az alvadt vértől. Haja összetapadt, és az arcán vérfoltok voltak. Becsukta az ajtót, és lerogyott. Könnyek nélkül sírt. - Edward! Annyira sajnálom! Én… Én…- Nem tudta befejezni, mert egy újabb zokogásroham jött rá. Elindultam felé, de Jasper megállított. - Nyugi. Engedj el! –mondtam, és elengedett. - Edward! Sajnálom! Tudom, hogy most utálsz. –mondta. Leültem mellé, és átöleltem, mit sem törődve véres ruhájával. - Sssttt. Semmi baj. Nyugalom. – Bella csak sírt, és sírt. „ Még hogy nincs baj? Hisz most ölt meg egy ártatlan embert! ,, -gondolta haragosan Jasper. - Jasper, fejezd be! –szóltam rá. - Edward, nem kell vigasztalni, tudom ,hogy utálsz! – zokogta. - Nem utállak! –felemeltem az állát. –Mindenkivel megesik, hogy nem tud ellenállni a csábításnak, és megöl valakit. - De megsérültél. –mondta fájdalmasan. – És- Már nem tudta tovább mondani. Szerelmes voltam belé. Szerettem , és ezt ki is akartam mutatni neki. Tudnia kellett. Mindent egy pillanat alatt döntöttem el. Az ajkam az övére tapadt. Lemerevedett a meglepetéstől, de aztán visszacsókolt. Halkan felnyögött, mikor ajkába haraptam. Durván csókolt, zaklatottam. Nem volt gyengéd, de nem is okozott nekem fájdalmat. És aztán csókunk véget ért. A többiekre néztem, akik lemerevedve álltak . -Ha nem bánod rendbe szedném magam. De kéne egy normális ruha is. –mondta Bella, és aztán ruhájára mutatott, és grimaszolt. -Persze. Alice szívesen add neked. –mondtam, és eleresztettem egy félholdas mosolyt. - Gyere. –mondta Alice, egy mosolyt erőltetve arcára, miközben átkozott gondolataival. (Bella Swan szemszögéből) -Alice? –mondtam lágyan. -Hmm? –kérdezte kerek szemekkel. -Te is úgy utálsz mint a többiek? –kérdeztem. -Nem tudom. –mondta. –Amit csináltál az megijesztett,és hát- -Félsz tőlem. –fejeztem be a mondatott, és bementem a gadróbba Alice után. – Tudod, én nem… nem öltem meg a lányt. –suttogtam. - Micsoda? – fordult felém. - A lány már kórházban van. –mondtam, egy kicsit mosolyogva. - Nem értem. –mondta Alice értetlenül. - Majd elmondom odalent. –mondtam. – Alice, én nem akarom, hogy utáljatok. - Nem utállak .- mondta egy bizonytalan mosollyal. - De Jasper igen. –mondtam, és leültem a földre. - Nem érthet téged. Talán Edward-nak tényleg igaza van. Hogy te más vagy mint a többi. És ezt Jasper nem akarja megérteni. Neki furcsa múltja van. És sok tapasztalata az újszülöttekről. És nem érti, hogy miért nem támadsz rá, meg miért vagy olyan közel Edwardhoz. Gondolom a csókotok után még jobban nem értett semmit. Neki ez új Bella. –mondta Alice egy gyenge éllel a hangjában. – Na gyere, válasszunk neked valami rucit. –mondta mosolyogva, és felém tartotta kezét. Megfogtam ,és ő felhúzott, aztán egy nagy szekrényhez húzott. Kinyitotta. - Ó. Alice! Mennyi ruhád van neked? Mindjárt idegbajt kapok! –mondtam egy oktávval feljebb. Odalentről hallottam a kuncogásokat. - Nagyon vicces! –mondta, és megforgatta szemeit. Előkeresett egy farmert, és egy blúzt. –Nesze ! –mondta, és betolt a próbafülkébe. - Még próbafülkéd is van? –kérdeztem. – Nem csodálnám ha saját áruházad is lenne. –kuncogtam. - Ne fecsegj, próbálj! – utasított. Felvettem a ruhát és kijöttem. - Nagyszerű ! –örvendezett. - De ne hidd ,hogy hozzászokunk ehhez. –forgattam a szemem. - Na gyere. –mondta, és elkapta a kezem. – Itt a mosdó. Gondolom elboldogulsz egyedül. Ha kész vagy ,gyere le. –mondta, és hallottam az egyre távolodó lépteket. Bementem a mosdóba. A mosdó felett volt egy kis tükör, és nem tudtam elkerülni, hogy ne nézzek bele. Arcom véres volt, hajam csöpögött az alvadt vértől. Karmazsinvörös szemem egy árnyalattal világosabban izzott. Gyilkos tekintet ez. Megmostam az arcom és a hajam. Aztán megszárítottam, és kifésültem. Kész voltam, és újra belenéztem a tükörbe. Most már nem tocsogott a vörös anyagtól hajam, nem volt vér az arcomon. Az akit láttam a tükörben, még mindig hihetetlen volt. A haja hosszú, és gyönyörű volt. Tökéletesen keretezte arca szélét. Ajkai teltek voltak, és tökéletesek, kívánnivalók. Arca gyönyörű sápadt volt, és gyönyörűen tökéletes. A szeme, az volt az egyetlen ami kifejezi, hogy nem ember. Nem élő. Hisz egyetlen ember se tökéletes. Karmazsinvörös szeme olyan volt,mint egy gyilkosé lenne. De ő még nem volt az, csak majdnem. Mégis megkóstolta az íncsiklandozó tiltott gyümölcsöt. Végül már nem bírtam nézni az izzó szemem, és lementem a lépcsőn. Mindenki a kanapén ült. Odasétáltam, és leültem abba a fotelbe, amibe tegnap is ültem. Mindenki engem figyelt, és várták ,hogy mondjam. Alice elmondta nekik, hogy mondani szeretnék valamit. Megköszörültem a torkom. - A réten voltunk, mikor egy kiáltást hallottunk . Valami eltört, és megéreztem a vér illatát. Annyira csábított, hogy nem bírtam ellenállni, ezért az erdőbe indultam. Edward próbált megállítani, de nem tudott. A lány azt kérte ,hogy segítsek rajta ,és én beleharaptam, de akkor olyan történt , ami megállított. A szemében láttam a félelmet, és az arcom, és ekkor átéreztem fájdalmát, hogy milyen is lehet neki. A félelmet, amit én is éreztem azon az estén. De már megharaptam, és a méreg megfertőzte. Nem hagyhattam, hogy olyan legyen az élete mint nekem. Minden erőfeszítésemet bevetettem, hogy megmentsem, és kiszívtam a mérget. Nem hittem, hogy letudok állni. Azt hittem meg fog halni , hogy megölök egy ártatlan lányt. De túlélte, annak ellenére ,hogy túl sok vért vesztett. A lány elmesélte, hogy tud a vámpírokról. Találkozott velük, és volt egy aki megmentette, de meghalt. Azt mondta, hogy én is olyan vagyok mint ő volt, hogy jó vagyok. Megígérte ,hogy nem mondja el, hogy én mentettem meg, hogy mi is vagyok, és, hogy mit csináltam. Annyi ereje még volt, hogy elbotorkáljon legalább a korház ajtajáig. Túlélte, remélem, hogy jól van. Mindenki lefagyottam nézet. - Hát ez csodálatos. –mondta Carlisle megtörve a csendet. – Büszke lehetek rád. –mondta és mosolygott. - Köszönöm. –mondtam. - Szerelmem, ez hihetetlen. Még én se tudtam volna ezt megtenni. –mondta Edward. - Ez igaz? –kérdezte Jasper, felvonva a szemöldökét. - Igen. –mondtam. – Alice azt mondta, hogy furcsa a múltad, és, hogy sok tapasztalatod van az újszülöttek szempontjából. De olyannal még nem találkoztál, amilyen én vagyok. –mondtam és ezt kérdeztem. – Elmesélnéd a múltad? – kérdeztem komolyan. - Igen.
|