1917 

�br�ndozva b�multam ki a szob�m ablak�n. Val�sz�n�tlen terveimet sz�v�gettem teljes �t�l�ssel. Tudtam, hogy nem fognak megval�sulni, de annyira j�lesett �lmodozni r�luk. 

A legt�bb bar�tn�m m�r r�gen f�rjhez ment. A sz�leim legnagyobb b�nat�ra el�g nagy felt�n�st keltett, hogy egy korombeli l�ny m�g hajadon, b�r az � terveik szerint ez m�r nem sok�ig lesz �gy.

Rengeteget bosszankodtak azon, hogy �n egy�ltal�n nem is akarok f�rjhez menni. Ezen mindenki megd�bbent a k�rnyezetemben. Nem l�tezett olyan sz�mukra, hogy egy l�ny ne akarjon f�rjhez menni. Maga volt a megtestes�lt lehetetlens�g. 

Hangosan fels�hajtottam. M�g a t�bbi l�ny az esk�v�j�t tervezgette, addig �n eg�szen m�s dolgokr�l �lmodoztam.

P�ld�ul azon, hogy egyetemre megyek, �s tan�rnak szeg�d�m. Azt besz�lt�k az emberek, hogy a nyugati parton �l�knek sokkal modernebb a vil�gn�zet�k. Ott ak�r meg is tehetn�m, hogy egyetemre j�rok. V�g�l is, nem �n lenn�k az els�. Hallottam m�r olyan n�kr�l, akik tov�bbtanultak.  

A legrosszabb ap�m �tlete volt. A szomsz�d fiatalemberhez akart hozz�adni. R�gebben kedveltem azt az embert, de mostanra egyre kev�sb� t�nt szimpatikusnak.

Az k�ts�gk�v�l rendes dolog volt t�le, hogy amikor elt�rt a l�bam, bevitt minket a v�rosba. Erre eszembe jutott a gy�ny�r� sz�ke orvos, Carlisle. T�bbet gondoltam r� az elm�lt �vek sor�n, mint amennyit lehetett volna. Nagyon sz�gyelltem, de egy id�ben sokat �lmodtam vele. 

Azel�tt nem tudtam elk�pzelni a mesebeli sz�ke herceget, de azut�n a nevezetes nap ut�n, m�r biztos voltam benne, hogy a doktorr�l mint�zt�k. 

Nagyon b�ntott, hogy val�sz�n�leg soha t�bb� nem l�thatom, k�l�n�sen az�rt, mert engem m�r eljegyzett az im�nt eml�tett szomsz�d, Charles Evenson.

A legrosszabb az volt, hogy ap�m m�r az esk�v�t tervezte, pedig tudta, hogy mennyire ellen�re vagyok annak, hogy hozz�menjek Charleshoz. 

Ut�ltam, hogy itt �l�nk. M�g mindig �r�mmel �lmodoztam a nyugati part moderns�g�r�l, ahol m�g egyetemre is mehetn�k, ahelyett, hogy f�rjhez k�nyszer�ten�nek. 

• Esme! Hol vagy? – k�rdezte any�m.

Egy s�hajt�ssal v�gett vetettem a k�pzel�d�semnek, majd felugrottam a fotelb�l, �s a hang forr�sa fel� szaladtam. 
 

1 h�nappal k�s�bb 

Az esk�v� el�tti �jszak�n nem b�rtam lehunyni a szemem. Mindenem tiltakozott az ellen, hogy m�snap feles�g�l menjek Charleshoz. 

A legrosszabb az volt, hogy senki sem �rtett meg. Leverts�gemet egy nem r�g elm�lt betegs�gnek tulajdon�tott�k, �s nem is foglalkoztak vele k�l�n�sebben. 

M�r kor�bban kis�rtam magam emiatt, �gy most egyetlen k�nnycsepp sem akart leg�rd�lni az arcomon.

Ennek ellen�re bel�lr�l zokogtam. Az igazi, boldog �letem v�get fog �rni azel�tt, hogy egy�ltal�n igaz�n �lhettem volna. 

Legszebb eml�keim sorra peregtek le a szemem el�tt, el�tt ezzel is mutatva, ezent�l nem ilyen �letem lesz.  

A sz�ke orvos, doktor Cullen arca sejlett fel el�ttem n�h�ny pillanatra.

V�gyakozva csod�ltam t�k�letes arcvon�sait. B�rsonyos hangj�t m�g az eml�keimen kereszt�l is gy�ny�r�en csengett.

Kedves szavait olyan �l�nken hallottam, mintha csak abban pillanatban suttogta volna a f�lembe �ket. 

�jra �s �jra elmerengtem a t�k�letess�g�n. �ssze sem lehetett hasonl�tani m�s f�rfival. B�rcsak �t l�thatn�m holnap az olt�rn�l Charles helyett!

Carlisle-hoz boldogan hozz�menn�k.  

Ez �r�lten hangzott. �sszeh�zasodni egy olyan emberrel, akit �letemben mind�ssze egyszer l�ttam?

Igen, t�nyleg csak egyszer l�ttam, m�gis, akkor olyan hat�ssal volt r�m, hogy biztos voltam benne, azt a napot sohasem tudom majd elfelejteni. 

Mi�rt ilyen rossz az �n szerencs�m? Mi�rt nem Carlisle-t v�lasztott�k a f�rjemnek a sz�leim?

Mindennek ezek a mi�rtek az okai. Gy�l�ltem, hogy nem alak�thatom �gy a sorsom, ahogy szeretn�m. 

Igyekeztem ki�zni a fejemb�l ezeket a bosszant� gondolatokat, mert ezek mellett biztos, hogy nem tudn�k elaludni. 

Pr�b�ltam �jb�l a sz�p eml�keimre f�kusz�lni. Mint a diavet�t�n a k�pkock�k, �gy p�r�gtek egym�s ut�n a szebbn�l szebb m�ltb�li t�rt�n�sek a fejemben. 

A k�pek v�ltakoz�sa olyan megnyugtat�an hatott r�m, hogy n�h�ny perc m�lva elszenderedtem. 

�lmomban m�r r�mk�pek k�s�rtettek. Egy borzalmas, nem k�v�nt h�zass�g r�mk�pei. 
 
 

1 �v m�lva 

Az �ltalam m�lyen ut�lt f�rfi vacsor�j�t f�ztem, majd arra k�sz�ltem, hogy kimossam a ruh�it.

Alig egy �vnyi h�zass�g ut�n m�r megut�ltam. Soha senki sem besz�lt �gy velem, mint �. Legsz�vesebben a levest – melyet �pp most kevertem meg – a fej�re �nten�m. 

Szenvedtem. Charles –  m�g a nev�t is ut�ltam kimondani – sz�m�ra az er�szak t�bbet jelentett az �rzelmeknek. Mondjuk szerintem neki am�gy sem voltak m�s �rzelmei. 

• Haza�rtem –  ki�ltotta hangosan, ahogy bel�pett az ajt�n.

A hirtelen, de hangos ki�lt�st�l egy pillanatra megr�m�ltem, m�g a fakan�l �s kics�szott a kezeim k�z�l. 

• De �gyetlen vagy! – f�rmedt r�m, amikor a fakan�l nagyot koppant a f�ld�n.

Nagyot s�hajtottam, igyekeztem lenyugtatni magam, de a d�ht�l, az idegess�gt�l �s a r�m�lett�l remegett a kezem, amikor lehajoltam f�lvenni. 

• Hol van m�r a vacsora? – ki�ltott r�m. – Megmondtam, hogy legyen �tel az asztalon mire haza�rek!

M�g mindig remeg� k�zzel megfogtam az ed�nyt, hogy el� tegyem, majd el�vettem egy t�ny�rt is neki.

Megv�rtam, m�g elkezd enni, azut�n kislisszantam a konyh�b�l. �sszeszedtem a szennyes ruh�kat, majd az udvarra mentem mosni. A mos�tekn� nagyon neh�z volt, de abban a pillanatban nem tudtam erre figyelni.

J�t tett a k�tkezi munka, mert �gy siker�lt magamb�l kiadnom a d�h�t. 

Sajnos ezt sem tudtam nyugodtan elv�gezni, mert Charles megjelent az ajt�ban, �s �jb�l r�m kiab�lt. 

• Mi az oka, hogy ilyen r�meset f�zt�l? – ord�totta. – Takarodj, �s mosogass el! – tette hozz� m�r visszafel� indulva.

Nem mertem ellentmondani. Gyenge �s sebezhet� voltam hozz� k�pest. Ha csak egy percig egy s�lycsoportban lehetn�nk!  

Ha lenne kell� er�m, elmenek�ln�k. De ugyan, hov�? A sz�leim visszak�lden�nek a f�rjem mell�, m�s pedig nem jutott eszembe, ahol megh�zhattam volna magam. 

Rem�nytelen helyzet volt. Olyannyira, hogy kezdtem feladni az eg�szet, pr�b�lva belet�r�dni abba, amit sohasem tudok majd elfogadni.

Val�s�gos k�nszenved�s minden pillanat. H�l�t adok a sorsnak az�rt a n�h�ny �r��rt, amikor nem kell minden percben az ordib�l�s�t hallgatnom. 

Nem tudtam, hogy meddig mehet ez m�g �gy. A sz�leim mindig azt mondj�k, ah�nyszor csak megl�togatom �ket, hogy t�rjek, ahogy egy j� feles�ghez illik.

De meddig lehet ezt t�rni? �s meddig vagyok k�pes ezt kib�rni?