(Alice szemszöge) 

Jasper és  én egész éjjel táncoltunk, és én közben büszkén figyeltem a művemet, hiszen a jelek szerint az este pontosan úgy sikerült, ahogy elterveztem. Bárcsak a folytatások is olyan tökéletesek lennének, ahogy én szeretném. Mindegyik pár megérdemli a tökéletes boldogságot. Ennyi makulátlan lélek egy helyen. Kijár nekik a gyönyörű, szép élet.

Nehéz kezdett után Johanna is kicsit közelebb került Billyhez, legalábbis szemmel láthatóan, legalábbis itt a bálon biztosan, de a többi részét az estélyüknek esélyem sincs látni, mert Billyn nem látok túl. Mindenesetre mindenki nagyszerűen szórakozik, ez biztos, ráadásul a kedvenc bátyám, végre meg foglya kérni a legjobb barátnőm kezét. Már csak az idegesít, hogy amíg nem kéri meg, addig Bella nem dönt, és nem láthatom, hogy mi lesz az estéjük vége, ez annyira bosszantó, már nagyon szeretném tudni, hogy mit válaszol Bella, bár biztosan igent. Hiszen szereti a bátyámat. Nathalie-nak és Anthony-nak száz százalék, hogy szép estéje lesz a továbbiakban is, hiszen azt mi magunk szerveztük meg Bellával és Nath-tal. Igaz, hogy nem látom a farkasok és a félvérek jövőjét, de tökéletes este lesz, ehhez nem férhet kétség. Rose és Emmett hozza a formáját, amiben semmi meglepő, de arra nem vagyok kíváncsi, a lényeg, hogy boldogok. Carlisle és Esme, na, azt inkább szintén nem néztem végig a látomásomban, de jól érzik majd magukat, és ez a fontos. Gaby és Jake ugyanúgy fehér folt a számomra, mint Johannáék, és Nath-ék. Bár Gabriella és Jacob sokban olyanok, mint Jasper és én. Elválaszthatatlanok, boldogok, és végtelenül szerelmesek. Kiegészítik egymást, és ettől vannak annyira összhangban. Tanyában kellemesen csalódtam, mert tényleg fontos neki Justin. Tulajdonképpen maximálisan elégedett vagyok magammal. Mindenkit sikerült boldoggá tennem. Jasper pedig engem fog boldoggá tenni ma éjjel, vagyis, izé, én még erről természetesen nem tudok, mert mások jövőjét figyeltem, legalábbis elméletileg, de amit a sátrunkba varázsolt meglepetésként, na, az nem semmi. Majd jól meglepődőm a gyönyörű éjszakán, és úgy teszek, mint aki nem tudott semmiről. Nem akarom letörni a lelkesedését, hiszen azt hiszi, hogy ezúttal sikerült meglepnie, mivel mások jövőjét figyeltem. Szerelmem mindig ilyenkor szervez meglepetést, úgyhogy ilyenkor reflexből meglesem a mi jövőnket is. Istenem, az a díszítés, amit a sátorra varázsolt, és az az ajándék, ráadásul pedig még előkészítette a kedvenc táskámat is, a legjobb ruhámmal és cipőmmel, hogy azonnal indulhassak majd reggel Port Angelesbe, te jó ég. Hogy lehetek akkora mázlista, hogy Jasper lehet a férjem? Nála figyelmesebb, kedvesebb, szerelmesebb, gyengédebb, tökéletesebb férfi, talán nem is nagyon van a föld kerekén.

• Édesem, térj magadhoz az álmodozásból – simogatta meg Jasper az arcomat.
• Hogy, tessék? – néztem fel rá kérdőn.
• Csak azt mondtam, hogy „Édesem, térj magadhoz az álmodozásból”. Már régen egy gyorsabb dallam megy, de te meg sem mozdulsz velem. Mi vonta el ennyire a figyelmedet? – kérdezte kíváncsian.
• Én csak… arra gondoltam, hogy milyen csodálatos ez az este – mosolyogtam rá ártatlanul.
• Ez így igaz, és mi bosszant? – kérdezte mosolyogva.
• Az, hogy nem látom mindenki éjszakáját, így nem fogom tudni, hogy hogyan alakult az estéjük – duzzogtam egy kicsit.
• Oké, és mit titkolsz előlem? – jött a következő kérdés.
• Semmit – vágtam rá azonnal.
• Alice, tudod, hogy érzem az érzéseidet – nézett rám szigorúan.
• Láttam néhány pár éjszakáját, ugye, a képességem miatt, és Edward ma nagy lépésre szánta el magát, és nekem fogalmam sincs, hogy mi fog történni – morgolódtam. – Bella még nem döntött, mert még nem kérdezte meg őt Edward.
• Drágám, ugye megbeszéltük, hogy ez nem csak a család estélye lesz, hanem a miénk is – nézett rám komolyan. – Hagynod kell, hogy mindenki élje a saját életét, te mindent megadtál ahhoz, hogy mindenki számára tökéletes legyen az éjszaka, de neked is kijár a pihenés, és a romantika. Úgyhogy majd reggel úgyis kiderül, hogy mi történt, addig pedig garantáltan lefoglalom minden figyelmedet – búgta a fülembe. – Nos, tulajdonképpen meg is nézhetnénk lassan a sátrunkat. Már csak Esme és Carlisle vannak itt, és táncolnak. Gyere, menjünk mi is a sátrunkhoz, hogy kettesben legyünk, régen volt már, hogy ilyen estét tartottunk, ahol csak mi voltunk.
• Rendben, menjünk – mosolyogtam rá. Majd Jasper felkapott engem, és egy gyors köszönés után eltűntünk a hátsókert irányába.
• Most pedig csukd be a szemed, kérlek – suttogta a fülembe. – Meglepetésem van.
• Rendben – temettem az arcom a mellkasába.
• Láttad már, hogy mit csináltam, igaz? – kérdezte kicsit csalódottan. A francba, túl hamar engedelmeskedtem neki. Elfelejtettem, hogy álcázás gyanánt egy kicsit húzódozni szoktam.
• Nem – vágtam rá a kelleténél kicsit hangosabban.
• Te is tudod, hogy nem tudsz engem átverni – mosolyodott el. – Kedves tőled, hogy füllenteni próbáltál, de ismerlek már – sóhajtott fel. – Pedig szándékosan csak a leges legutolsó pillanatban döntöttem el, hogy milyen legyen a sátor.
• Sajnálom – bújtam hozzá még szorosabban.
• Ugyan, én így szeretlek, de néha jó érzés lenne meglepni a feleségemet – puszilt bele a nyakamba. – Mindenesetre az ajándéknak biztosan nagyon örülsz – mosolyodott el szerelmem.
• Igen… igen… igen – néztem fel rá vakító mosollyal. – Nem tudom, hogy mennyibe került ezt elintézned nekem, de egyszerűen hihetetlen, fantasztikus, elképesztő, és minden ehhez hasonló szó, amit csak el tudsz képzelni. Egy divatbemutató csak nekem, ráadásul a Versace összes jövő évi ruhakölteményével, és még vásárolhatok is belőlük. Hát ez egyszerűen hihetetlen – kezdtem el áradozni.

Nehéz volt eddig visszafognom magam, de ez egy olyan szintű ajándék volt, amire nem tudtam igazán mit reagálni. Legszívesebben össze-vissza ugrálnék örömömben amióta csak láttam, hogy mit tett Jasper a kedvemért. Ez annyira különleges, és egyedi ajándék, és kedvesem pontosan tudta, hogy ezzel teljes mértékben le tud venni a lábamról. Bár melyik nő ne örülne egy ilyen lehetőségnek. Ez egyszerűen, nem találok rá szavakat.

• Reméltem, hogy ilyen hatást váltok ki belőled ezzel az ötlettel – kuncogott fel Jasper. – Imádlak, édesem. Szeretem, hogyha így felpörögsz – csókolt meg gyengéden.
• Én pedig imádom, amikor így felpörgetsz. Mi lenne, hogyha megkoronáznánk az estét? – simítottam végig a mellkasán.
• El akar csábítani, Mrs. Witchlock Hale Cullen? – kérdezte Jasper a nyakamat harapdálva.
• Megfordult a fejemben – mosolyodtam el. – Ritkán vagyunk annyira kettesben, hogy ne legyenek határok. Emlékszel még a nászutunkra? Hogy micsoda élmény volt, amikor teljesen elengedted a képességedet, és megmutattad, hogy te mit érzel? – pislogtam rá ártatlanul.
• Hogyne emlékeznék rá – csillant fel a szeme. – Életem legszebb éjjele volt úgy látni téged. Szeretnéd újra érezni? – kérdezte izgatottan.
• Igen, nagyon jó lenne - bólogattam hevesen. – Szerinted elég messze leszünk a várostól és a többiektől, hogy megtehessük?
• Majd megpróbálom csak rád korlátozni az energiáimat – mondta komolyan, majd szenvedélyesen megcsókolt. Én pedig már éreztem is, ahogy szétárad bennem a szenvedély, a szerelem, és határtalan gyönyör érzése.
• Hm… Jasper, előbb jussunk el a sátorig, mert Carlisle és Esme még nincs túl messze, ráadásul, ha ezt megtesszük, akkor te is tudod, hogy mennyire hangos leszek – haraptam be az alsó ajkam.
• Szeretem, amikor elengeded magad az érzelmeim alatt – mosolygott rám elégedetten. – Úgyis régen eresztetted már ki a hangodat nekem.
• Csak azért, mert mindig otthon vannak a többiek – sütöttem le a szemeimet.
• Tudom, hogy a hálószoba csak ránk tartozik, és tudom, hogy milyen hatással vagyok rád, de néha jól esik egy kis megerősítés. Talán gyakrabban kéne sátoroznunk a hegyekben, kettesben – ajánlotta a lehetőséget. – Nem minden éjjel, hiszen nem akarom magára hagyni a családot, ahogy te sem, de mondjuk, néhány havonta egy-egy hétvégét csak megengedhetnénk magunknak.
• Részemről rendben – temettem az arcom a nyakába.

Olyan régen adtuk ki magunkból a szenvedélyünket. Az érzelmeink kifejezése általában nagyon mély, és a külvilág számára szinte észrevehetetlen, hiszen egyikünk sem érzi úgy, hogy mindenkinek tudnia kell a hálószoba titkainkat, de belül forr a vérünk. Nem sűrűn fordul elő, hogy elveszítjük a kontrollt az érzelmeink felett, de hát ki ne kívánná meg néha eszméletlenül a férjét. Jaspert csak szeretni lehet. A világ legtökéletesebb társa. Az esetek jelentős százalékában a szerelmünk kifejezésére elég egy pillantás, vagy egy érintés, ami többet mond minden szónál, de ma éjjel valami többre, teljesebbre vágyom. Valamire, amit csak Jasper tud megadni nekem. Tökéletes boldogságot, gyengédséget, végtelen szerelmet. Ezt érzem szerelmem mellett minden egyes pillanatban, de amikor elengedi az érzéseit, és engem átjár az a hurrikánszerű villanás, amit kiváltunk egymásból, az az érzés nem fogható semmihez sem. Minden közös pillanatunk minden érzelme egyszerre fut végig a testemben egyetlen sóvárgó pontra összpontosulva. Leírhatatlan az, amit akkor éreztem Esme szigetén. Az a tökéletes összhang, földöntúli szenvedély, végtelen szerelem, határtalan boldogság. Ez a sok érzelem mind egyszerre taglózott le a férjem iránti vággyal fűszerezve, és én azt hittem, hogy vámpír létemre menten elájulok az érzelmek ilyen szintű kavalkádjától. Mély, teljes, intenzív élmények, amelyekre szinte szavak sincsenek.

• Akkor kapaszkodj, Életem, mert mindjárt ott leszünk, a mi kis szerelmi fészkünknél – nyomott egy gyors puszit a hajamra.

Majd egy szempillantás alatt rohanni kezdett, és néhány pillanattal később már ott voltam, ahol lenni akartam, a férjemmel együtt. A sátorunknál, ami tényleg hihetetlenül gyönyörű volt. A sátor előtere ki volt nyitva, és a takaróink, és párnáink mellett minden tele volt szórva mandulavirággal, amit nagyon szerettem, ráadásul mindenhol kellemes, halvány fény borította az egész sátrat.

• Élőben még sokkal, de sokkal szebb, mint a látomásomban volt – mondtam boldogan.
• Köszönöm, nagyon igyekeztem tökélyre fejleszteni a világítást, és kellemes illattal belepni az egész sátrat – mondta büszkén.
• Tökéletes lett. Menjünk közelebb – búgtam a fülébe. – Itt az ideje, hogy elfoglaljuk a sátrunkat.
• Nekem is ez járt a fejemben – kuncogott fel. – Túl sokat vagy Edwarddal, ha már gondolatot is olvasol – vigyorgott rám pimaszul. – El foglak tiltani titeket egymástól – mondta tettetett komolysággal.
• Akkor, én meg letiltalak Emmettről, mert piszkos gondolataid vannak – vigyorodtam el.
• Azt hittem, hogy ma éjjel tetszenek az ehhez hasonló gondolataim – csókolt bele a kulcscsontomba.
• Talán meg tudsz győzni – nyögtem elégedetten.

Mire szerelmem azonnal végigfektetett a párnákon és a takarókon. Majd azonnal fölém gördült és szenvedélyesen csókolni kezdett, amit minden lehetséges módon viszonoztam. Szerelmem elmélyítette a csókunkat, aminek kifejezetten örültem, amikor hirtelen látomás tört rám. Edward volt az, amint dühösen, fújtatva felöltözik, és otthagyja a legjobb barátnőmet az új házukban.

• Az a hülye, idióta – toltam el magamtól Jaspert.
• Hogy mondod? – kerekedtek ki a szemei.
• Az a félnótás bátyánk éppen most teszi tönkre megint az életét, úgyhogy most azonnal odamegyek, és kiverem belőle azt a hülyeséget, hogy bármikor életében egyáltalán eszébe jusson még egyszer elhagyni Bellát. Hogy lehet valaki ekkora idióta? – mondta dühösen. Majd fel akartam kelni, de Jasper visszarántott, és lefogta a kezeimet.
• Kicsim, miről beszéltünk nemrégen? – kérdezte komolyan.
• Arról, hogy ma csodálatos éjszakánk lesz – válaszoltam halkan. – Az lesz, csak pár perc, és már itt is vagyok – mondtam határozottan.
• Nem, arról, hogy ez a mi esténk. A miénk, érted? Nem kell mindig mindenki hibáit megakadályoznod. Hagynod kell, hogy egyszer Edward jöjjön rá, hogy hibázott. Ha mindig megpróbálod kijavítani a hibáit, akkor sohasem fog önálló lépéseket tenni, azért, hogy jó legyen a kapcsolata Bellával. Felnőtt emberek. Edward bőségesen elmúlt százötven éves, és Bella is már jócskán túl van a fél évszázadon. Hagyd, hogy elkövessék a saját hibáikat – mondta határozottan.
• De hát…
• Nincs semmi, de hát… - vágott közbe Jasper. – Nem dönthetsz mások helyett. Ma a mi esténk van, tudom, hogy nem fogsz lenyugodni, amíg nem történik valami az újabb Bella és Edward krízishelyzettel, de akkor is ki kell bírnod, hogy Edward döntsön.
• De hát Edward már döntött, otthagyta Bellát zokogni a szobában – mondtam morcosan. Nem igaz, hogy nem érti meg, hogy ez most mennyire fontos.
• Rendben, egyezzünk meg – sóhajtott fel Jasper.
• Miben akarsz megegyezni? – kérdeztem döbbenten.
• Itt várunk nyugodtan tíz percet, és hogyha Edward megint el akarja követni az ötven évvel ezelőtti ballépését, akkor én magam intézem el, hogy egy ideig ne ugráljon, de hogyha rájön, hogy megint mekkora idióta volt, és visszamegy Bellához, akkor békén hagyod őket mostantól. Megegyeztünk? – nézett rám kérdőn.
• Legyen – szusszantottam fel. – De tíz perc hosszú idő, addig Edward messzire juthat.
• Ne aggódj, tíz perc múlva már Bella bocsánatáért könyörög majd – ölelt magához Jasper.
• Én ebben nem vagyok annyira biztos – morgolódtam, de azért hozzábújtam szerelmemhez.
• Még csak három perc telt el – szorított magához kedvesem, amikor fel akartam pattanni.
• Most kínozni akarsz? – néztem rá vádlón.
• Egyáltalán nem – rázta meg a fejét. – Csak bebizonyítom, hogy néha a férfiak is meg tudják oldani azt, amit elszúrtak – mondta magabiztosan.
• Mitől vagy ennyire biztos benne, hogy Edward ezúttal nem szúrja el? – kérdeztem kíváncsian.
• Ez egyszerű – vágta rá azonnal. – Bellát az életénél is jobban szereti, így logikus, hogy nem kell sok idő, és rájön, hogy már megint elszúrt mindent, így visszakullog, és bocsánatért könyörög majd – mondta kedvesem magabiztosan.
• Hát, szerintem… - kezdtem bele. Majd újabb látomásom támadt, amiben Edward valóban visszament Bellához, és a bocsánatáért esedezett. Barátnőm pedig bátyám nagy szerencséjére meg is bocsátotta neki a bűneit. – Rendben, igazad volt – vigyorodtam el.
• Na látod – tepert le újra a párnák közé. – Hol a jutalmam?
• Miféle jutalom? – kerekedtek el a szemeim.
• Ami azért jár, mert nem engedtelek ki a sátorból. Mindketten tudjuk, hogyha odamész és ráparancsolsz Edwardra, akkor csak azt érted volna el, hogy még makacsabbul ragaszkodjon az ostobaságához – mondta Jasper határozottan. Ha jobban belegondolok, végül is igaza van. Már megint túl hirtelen akartam cselekedni.
• Mit kívánsz cserébe? – rebegtettem meg a pilláimat.
• Hát lenne néhány ötletem – fűzte ki a ruhámat. – Igazság szerint elég sok tervem van ma éjszakára veled – kezdte el harapdálni a nyakamat. Néhány pillanattal később pedig éreztem, ahogy elárasztanak az érzelmek.
• Jasper – nyögtem fel.
• Csak engedd el magad, és sodródj az árral, ahogy a szigeten is tetted, a többit bízd rám – suttogta a fülembe. Majd egy szempillantás alatt levette rólam a ruháimat, de azért a fehérnemű, amit viseltem előcsalt belőle egy elégedett morgást. – Gyönyörű vagy, mint mindig – mondta csodálattal.

A következő  pillanatban azonban már a hasamon feküdtem, és a fehérneműim is eltűntek rólam. Jasper kínzó lassúsággal, és mérhetetlen gyengédséggel ért hozzám, miközben én majd felrobbantam az érzésektől, és a gyönyörtől, amiket átéltem férjem képességének hála. Én is szerettem volna őt kényeztetni, de nem hagyta, hogy megmoccanjak. Egyre jobban elragadott a vágy, és minden másodperccel hevesebben vonaglottam férjem alatt, de ő továbbra sem hagyta, hogy hozzáérjek, és én is kényeztessem őt. Azonban a sikolyok, és szemérmetlen nyögések egyre hangosabban és sűrűbben törtek fel belőlem, pedig Jazz még alig ért hozzám. Próbáltam a párnába harapva visszafogni a sikolyaimat, de szerelmem ezt látva, hirtelen megfordított, és fölém gördülve a fejem fölé emelte mindkét kezemet, és elvette a párnát, amit már kis híján szétmarcangoltam.

• Nem hall minket senki, elég messze vagyunk. Ma éjjel ne fogd vissza magad, csak mi vagyunk – mondta komolyan. Majd szenvedélyesen megcsókolt. Miközben egy még intenzívebb gyönyörhullámot küldött felém. – Hagyd, hogy sodorjanak az érzelmek – simított végig a melleimen. Én pedig nem voltam képes tovább visszatartani magam, és hagytam, hogy átjárjon a már jól ismert, forróság, amit csakis Jasper képes kiváltani belőlem.
• Köszönöm – dőlt mellém elégedetten. Majd szorosan a mellkasára húzott.
• Te mit köszönsz? Nekem kellene ezt mondanom – pihegtem a nyakába.
• Nem is tudod, hogy micsoda érzés a számomra, hogy ilyen hatással vagyok rád, és most még a hangodat is hallattad hozzá. Néha hiányzik, hogy féktelenek legyünk, kihasználva a képességeim határait, és az, hogy mindent megadhassak neked, amire csak vágysz a hálószobánkban is.
• Én tökéletesen boldog vagyok, csak általában véve csendes – kuncogtam fel. – Kivéve, amikor ezt teszed velem. Már nagyon hiányzott ez az érzés, ami csak az érzelmek kavalkádjában jár át.
• Én is boldog vagyok, természetesen. Veled ki ne lenne az, édesem? A legtökéletesebb nő vagy a világon. Csakis nekem teremtve – gördült újra fölém.
• Csakis neked, ahogy te nekem – öleltem át lábaimmal a derekát.
• Mit szólnál, hogyha még egyszer megpróbálnánk, még egy kicsit intenzívebben? Most még csak félig eresztettem ki az erőmet – mosolyodott el.
• Félig? Csoda, hogy túléltem, na jó, persze csak képletesen. A szigeten még ez volt a legintenzívebb érzelemhullám, amit felém küldtél. Legalábbis nagyjából ilyen erős volt – döbbentem meg. – Mennyit fejlődött az erőd? Mármint, mire vagy képes most? Na és persze, miért nem mondtad el nekem?
• Nem voltál éppen jó állapotban érzelmileg az elmúlt fél évszázadban, így jobbnak láttam, hogyha nem terhellek még ezzel is. Alig sikerült mosolyt csalnom egyáltalán az arcodra miután elhagytuk Bellát. Jobbnak láttam, hogyha nem zúdítom rád még az én gondjaimat is. Elég gyorsan megtanultam kontrollálni a fejlődést, ami végbement bennem. Igazság szerint az uralmam az érzelmek felett, most már nagyjából egy New York méretű városra is kiterjedhet, hogyha akarom – magyarázta büszkén. – Persze még nem nagyon próbáltam ki a lehetőséget. Csak egyszer teszteltem, amikor mindenkinek jó kedve volt, úgy húsz évvel később, miután elhagytuk Bellát. Csak egy napra próbáltam ki, de nagyon jó érzés volt.
• Jesszusom, az te voltál? – kerekedtem ki a szemeim. – Aznap, amikor először mentem újra önszántamból vásárolni?
• Igen, az én voltam. Ne haragudj, de egy kicsit már muszáj volt kizökkentenem téged. Muszáj volt visszahoznom az életbe, Esmével együtt.
• Ezért sose kérj elnézést. Aznap boldoggá tettél, és tényleg visszahoztál az életbe – öleltem át a nyakát. Sosem gondoltam volna, hogy azt csakis neki köszönhettem.
• Nélküled én sem lehettem boldog – puszilt bele a hajamba. – Gyere – ölelt magához szorosan. Majd körénk csavarta a takarót, és simogatni kezdte a hátamat.
• Mit csinálsz? – néztem fel rá döbbenten. – Arról volt szó, hogy ma féktelen esténk lesz.
• Nem kell feltétlenül annak lennie, nekem így is tökéletes – puszilt bele a nyakamba.
• Nekem is, de azért szívesen ragaszkodnék az eredeti terveinkhez – simítottam végig a mellkasán.
• Hm… ha tényleg így gondolod – fordított újra maga alá.
• Tényleg így gondolom – mosolyodtam el. – Várj csak, ha egy New York méretű várost is az érzelmeid alá tudsz vonni, akkor most az erdőt… nem? – kérdeztem pironkodva.
• Nem, ne aggódj. Senki érzelmeit nem befolyásolom, jelenleg csak rád koncentrálok, úgyhogy ne félj, nem fogják a többiek romba dönteni egész Forks-ot miattam – nevetett fel.
• Jól van, én bízom benned – kacsintottam rá. – Csábítson el, uram.
• Ahogy óhajtja, hölgyem – simított végig a combom belső oldalán. Majd néhány pillanat múlva már éreztem is, ahogy újra eluralkodnak rajtam az érzelemhullámok. Nem bírtam volna tovább az édes kínzást, úgyhogy lábaimat a dereka köré fontam, és egy határozott mozdulattal magamhoz rántottam szerelmemet. – Kis türelmetlen.
• Te akartad előhozni belőlem a vadmacskát – kezdtem el harapdálni a nyakát.

Az éjszaka hátralévő részében már eszünk ágában sem volt beszélgetni. Sokkal inkább egymással voltunk elfoglalva, és ez így is volt rendjén. Felidéztük a tökéletes nászutunk minden egyes pillanatát, és közben új élményekkel is gazdagodtunk. Egyszerűen tökéletes éjszaka volt. A nehéz idők ellenére, amiket ki kellett állnia a szerelmünknek, nemhogy gyengültek volna az érzelmeink egymás iránt, hanem csak még erősebb lett az egymás iránt érzett szeretetünk. Reggel elégedetten, és boldogságban úszva feküdtem szerelmem mellkasán, aki a világot jelenti a számomra. Mindenki boldog volt a családunkban is, ráadásul még ki is bővült a klánunk. Az élet még soha nem volt ennyire tökéletes, már csak remélni merem, hogy az is marad.