/Bella szemszöge/ 

Másnap reggel túl korán keltem. Még sötétség volt, amikor kinyílt a szemem. Körbetapogattam az ágyat. Hűvös bőrű vőlegényem viszont nem volt az ágyban. Egy papírt markoltam meg hűvös keze helyett. Ez állt benne:

"Drága Menyasszonyom! Remélem nem lesz szükség erre a levélre, mert nem ébredsz fel, de ha mégis, akkor ne aggódj! Csak vadászok a közelben. Szeretlek.

Csókol: Edward"

Tehát megint elment nélkülem vadászni. Ezen egy ideig bosszankodtam, de hamar elszállt a mérgem, mert magam mellett akartam tudni Edwardot.

Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom és reflexszerűen a WC-re rohantam. A kagyló fölé hajoltam és sugárban hánytam. Ennek nem lesz jó vége. -gondoltam.

Egyszer csak meghallottam Edward hangját, ahogy keres, mint tegnap. Válaszolni azonban nem tudtam, mert még mindig a WC felett terpeszkedtem. Kedvesem akkor talált rám, amikor öblítettem a számat.

-Bella. -sóhajtott fel. A megkönnyebbülés tisztán hallatszódott a hangján. Aztán kemény hangon folytatta. -Csomagolj! Azonnal indulunk haza.

-De miért? Ez csak gyomorrontás. -Remélem.

-De nincs semmi gyógyszerünk rá. Erre nem készültünk. -közölte Edward.

-Ne aggódj! Majd elmúlik. -Remélem. Gondolkodásom fogmosásba rejtettem.

-Na jó, ha te nem jössz, akkor hívom Carlisle-t. -mondta Edward és már tárcsázta volna a számot.

-De mit tud tenni onnan Forks-ból? -kérdeztem.

-Hát, tudod ő vámpír és ha szólok neki, 2 órán belül itt van.

Egyszer csak eszembe jutott egy-két tény, amit nem vettünk figyelembe. Meghíztam, ami azt jelenti, sokat ettem. Állandóan fáradt vagyok, és ma reggel rosszul lettem. De ez képtelenség. Az egyetlen személy, amivel valaha szeretkeztem, egy vámpír.

Leültem a padlóra és számolni kezdtem újra és újra.

-Bells. Mi a baj? -kérdezte Edward sürgetően. Én csak feltartottam az ujjam jelezve, hogy várjon.

-Bella, mi az? -sürgetett és leült mellém, majd átkarolt.

-Edward, nem hiszem, hogy gyomorrontásom lenne. -közöltem magam elé meredve.

-Mi az, Bella? Én így megőrülök.

-Azt hiszem, terhes vagyok. -nyögtem ki.

Szerelmem kővé dermedt. Csúcs. De majd Carlisle segít. Félve ugyan, de kihalásztam Edward telefonját a zsebéből és tárcsáztam Carlisle számát. Első csöngésre felvette.

-Szia Edward! -szólt bele.

-Nem Edward vagyok. Itt Bella. -mondtam kicsit sem magabiztosan.

-Ó, helló Bella. Miben segíthetek?

-Lehetséges, hogy... -gyorsan kieresztettem. -terhes vagyok? -nyögtem. -Épp fél órája lettem rosszul.

-Gyomorrontás? -vetette fel a kézenfekvő ötletet.

-Nem hiszem, bár én is erre tippeltem. De nem ettem semmi rosszat az elmúlt időben.

-Értem. Lehet egy fura kérdésem? -kérdezte.

-Igen.

-Védekeztetek? -szegezte nekem a kérdést. Fene tudja. Véletlen volt az egész.

-Öhm... nem. -mondtam félve.

-Ezek szerint tényleg terhes vagy. Minden jel arra mutat. -állapította meg. -Van egy legenda, Ezerévente születik egy félig ember, félig vámpír kisgyerek. De már több, mint 2000 éve nem született ilyen gyermek. Ezért gondolja mindenki, hogy csak legenda.

Feszült figyelemmel hallgattam Carlisle szavait. A végére viszont elképedtem. Szóval én kétszeresen is különleges lennék? Nem csak az, akinek a legtöbb gondolata rejtély Edward számára, hanem még én leszek az, aki 2000 év után félvér gyereket szül.

-Bella, itt vagy? -kérdezte Carlisle.

-Persze. De most mihez kezdjünk?

-Gyertek haza minél előbb, hogy megvizsgálhassalak.

-Rendben. -mondtam, aztán egy erőteljes rúgást éreztem a méhemben. -Áu. -kiáltottam, mire odakaptam a hasamra.

-Megteszek mindent, csak ne aggódj!

-Oké. -mondtam és tetettem a telefont.

-Edward! -fordultam szerelmem felé. -Most már biztosan terhes vagyok. -mondtam egyre jobban felfelé görbülő szájjal. -Carlisle azt mondta, utazzunk haza minél előbb.

-Hát akkor csomagoljunk. -javasolta Edward. Felszökkent a földről, majd felsegített. Kézen fogott és mindketten fülig érő szájjal indultunk el pakolni.