(Emmett szemszöge) 

Már alig vártam a bál estéjét. Ötven évig mindenki depresszióba burkolózott körülöttem, és ez az én jókedvemet is meggyilkolta. Na jó, nem tagadom, hogy nekem is hiányzott a csetlő-botló kishúgom, és én is éreztem a hiányát, hiszen mint mindenkinek a családból, már az én életemnek is a részét képezte. Megjegyzem, hogy arról már nem én tehetek, hogy Edward egy ilyen töketlen barom tud lenni néha, de amikor meg akartam győzni, hogy térjen már magához le lettem állítva azzal a felkiáltással, hogy ez az ő élete, és úgy éli, ahogy akarja. Persze, mert Edwardnak mindig mindent szabad. Pedig egy alapos náspángolással elintéztem volna minden problémánkat. Ideje lenne, hogyha a család végre rájönne, hogy hogyan kell nevelni Edwardot, mert őt csak egyféleképpen lehet a helyes útra terelni. Az az út pedig az, amikor kitörünk vele egy fél erdőt. Ez egy nagyon fontos nevelési kérdés. Még hogy én nagy gyerek, amikor mindig én tudom, hogy mi a helyes döntés. Felháborító!

• Emmett, kérlek, még én is a házban vagyok Bellával együtt – morgolódott Edward. Na persze, fáj az igazság.
• Belluskának nem fáj, amit gondolok, ha pedig neked igen, akkor vagy hallgass a jó szóra, vagy ne hallgatózz, öcsipók – kuncogtam fel.
• Em, légy szíves ne kötekedj már megint Edwarddal – sóhajtott fel Bella.
• Már megint a kis drágádnak kell megvédenie? – hecceltem tovább Edwardot. Hogyha minden jól megy, akkor felhúzom annyira, hogy egy jó kis bál előtti bunyó még összejöjjön.
• Ha birkózásra hajtasz, akkor rossz helyen keresgélsz. Már megígértük Alice-nek, hogy nem romboljuk le az erdőt ma éjjelre, mert most minden tökéletes – mondta Edward határozottan.
• Jaj, ne már… – nyávogtam kisfiúsan. Alice az a bosszantó kis perszóna. Miért kell elrontania a bulit? Most lett volna sanszom egy jó kis balhéra. Edwarddal mókás verekedni, még akkor is, hogyha tud olvasni a gondolataimban. Öcsi, hogyha te nem játszol velem, akkor kénytelen leszek a kis szívszerelmedet felbosszantani, és akkor majd ő hajlandó lesz engem szórakoztatni egy kicsit. Üzentem gondolatban a tesókámnak.
• Emmett, holnap lejátsszuk ezt, csak a ma estét ne szúrd el, légy szíves – szusszantott Edward dühösen.
• Oké, de ez most ígéret volt, úgyhogy már nem lesz visszaút – vigyorodtam el. Tudtam, hogyha Bellán át idegesítem fel, akkor sikerülni fog a tervem.
• Jól van, csak higgadj már, macikám – nevetett fel Bella.
• Hé, kinek vagy te még a macikája rajtam kívül? – lépett be Rosalie dühösen.
• Nekem – szólt le Bella ismét.
• Hát így állunk? Emmett McCarty Cullen, te utolsó… nem is tudom, hogy mi a jó szó rád. Hogy voltál képes ezt tenni velem és Edwarddal? Na és te Bella? Mikor végre befogadlak a családunkba elveszed a férjem?
• Mi a fenéről beszélsz, baby? – néztem rá döbbenten. Itt mindenki megőrült? – Én és Bella csak testvérek vagyunk.
• Persze, nagyon közeli testvérek. Hogyha én is ilyen testvéri viszonyba kezdek Edwarddal, vagy Jasperrel, akkor te is hagyod? – kérdezte feldúltan.
• Mi van? Teljesen meghibbantál, drágám? – húztam fel a szemöldököm.
• Téged csak én nevezhetlek macikámnak, emlékszel? – kérdezte idegesen.
• Bella csak éppen ezt a kifejezést tartotta jónak ide, nem kell így mellre szívni – legyintettem.
• Hát hogyne, én meg hívő lélek vagyok – válaszolta flegmán.
• Na jó, most esett le, ne szórakozzatok velem, mert többé nem dőlök be Bella ócska kis trükkjeinek. Ügyes próbálkozás volt, de lebuktatok – nevettem fel öblösen. Azt hitték, hogy átverhetnek, és majd pánikba esve könyörgöm Rose bocsánatáért. Hát abból nem esznek.
• Vesztettél, Bells – nevetett fel Rosalie.
• Na jól van, lerombolhatjátok a sátratokat. Milyen kár érte – mondta húgom sajnálkozva.
• Hé, ez most egy fogadás volt? – kérdeztem döbbenten.
• Igen, a tét a sátrunk épsége volt. Bella azt mondta, hogy át tudunk verni tíz percig, de én azt mondtam, hogy nem. Ha mi veszítettünk volna, akkor a sátrunkon egyetlen egy karcolást sem ejthetnénk. Így viszont kötelességünk apró cafatokban visszahozni – villant meg Rose szeme.
• Te kis huncut – kaptam el a derekánál fogva. Majd felemeltem a földről és szenvedélyesen megcsókoltam. Már éppen kezdtünk volna belejönni, amikor a világ legbosszantóbb kishúga kezdett el randalírozni a nappaliban.
• Abbahagyni, most azonnal. Erre még lesz időtök éjjel, de neked Rose még át kell öltöznöd, nektek pedig fel kell öltöznötök – mondta kicsit hangosabban Edwardnak és Bellának, mire hangosan felnevettem.
• Tudjátok a ruhák azok az izék, amik a szekrényeitekben vannak, tudom, hogy régen nem láttatok már olyat, bár Bella neked egy lepedő is elég, mint tudjuk, de azért ma este próbáljatok meg viselkedni. Mégis csak itt lesz a kis trónörökös, és milyen lenne már, hogyha látná, hogy mit műveltek, juj. Hogyha nem tudnám, hogy vámpírok vagytok, akkor azt hinném, hogy tombolnak a hormonjaitok – mondtam nevetve.
• Emmett viselkedj, vagy a sátor mégis állva marad – morgolódott Rose.
• Most mondjam azt erre, hogy valami más fog khm… tudod – kacsintottam rá vigyorogva.
• Emmett, viselkedj – lépett be Esme is a nappaliba. Na, már megint mindenki összeesküdött ellenem. Most mondja azt valaki, hogy nincs igazam.
• El vagyok nyomva – mondtam dühösen, majd teátrálisan elhagytam a nappalit. Akkor majd idegesítem Justint, ő legalább vevő a poénjaimra. Nem úgy, mint az én begyöpösödött családom, akik nem is értékelik a tréfát. Na jó, nem is sértődtem meg, de ilyenkor Rose baby mindig utánam jön, és utána hajaj…
• Ugyan már, én hatalmas, erős mackóm – jött utánam Rosalie. Tudtam, hogy ez be fog jönni. – Tudod, hogy én imádom a pajzán, és a perverz gondolataidat, és azt is, hogy idegesíted a családot. Te vagy az én mindig vidám plüssöm – bújt hozzám a pilláit rebegtetve.
• Ez még kevés lesz, asszony, hogyha ki akarsz engesztelni – fordítottam el a fejem. Bár határozottan tetszett a műsor.
• Na és mi lenne, hogyha kapnál egy kis előleget az esti programból – simított végig a mellkasomon.
• Talán elgyengülök – nyeltem egy nagyot. Szeretem, amikor megpróbál elcsábítani az én dögös csajom, na nem mintha nagyon kéretném magam. Sőt, kifejezetten hamar meg fogom adni magam a feleségem csáberejének.
• Ha csak talán, akkor majd este találkozunk, talán – fordult meg kuncogva. Majd visszafutott a házba.
• Ezt még többszörösen behajtom, Mrs. McCarty Cullen – kiáltottam utána nevetve.
• Állok elébe – fordult vissza felém. Majd befutott az ajtón.

Az én csábító, kíméletlen feleségem. Hogy tudja, hogy mire van szükségem. Na meg persze az is igaz, hogy ő a legcsodálatosabb, leggyönyörűbb nő a világon. Az én Rose babym nyomába senki sem érhet. Azt hiszem, hogy mégis kihagyom most Justint, és előkészítek egy kis meglepetést a feleségemnek. Na persze olyat, amit jómagam is nagyon fogok élvezni. Azonnal a sátrunk felé vettem az irányt, és néhány perc múlva már ott is álltam a tökéletes szerelmi fészek előtt. Na de ez a fészek nem igazán fog sokáig kitartani. Egy sátor nem kifejezetten ellenfél Rose és az én számomra. Így villámgyorsan elkezdtem összeszedni az erdő megfelelő méretű kidőlt fáit és a sátrunk közé halmoztam. Majd az erőmet kihasználva megfelelő méretűre törtem őket. Már csak szögekre és kalapácsra van szükségem. Azt hiszem, hogy a régi garázsunkban van még ilyesmi. Gyorsan elrohantam a garázshoz, majd berontottam rajta, és meg is találtam, amit kerestem. Miután visszaértem a sátrunkhoz, gyorsan köré halmoztam a már előre elkészített fatörzseket, és elkezdtem összeszerelni a lakosztályunk köré egy kellemes kis fakunyhót. Minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy kunyhóépítésben én vagyok a világbajnok. Már számtalanszor építettem ilyen házikót, hogy Rosalie és én kellemesen tölthessünk néhány órát. Remélem, hogy Alice nem kotyogta ki, hogy mire készülök, hiszen ez meglepetés lesz az én egyetlen szerelmemnek. Miután elkészült a remekmű, újra hazaindultam a Cullen házba. Rose illatát nem éreztem, de Esme illata nagyon erős volt, a konyha felől jött. Majd tőle megkérdezem, hogy hol van a feleségem. Ő biztosan tudja.

• Anya – szólítottam meg Esmét, de választ nem kaptam, így bementem a konyhába. – Á… Jesszus, bocsi, izé, juj… ezt nem akartam látni. Van némi perverz beütésem, de a szüleimet a konyhapulton. Uh, asszem megvakultam. Én értékelem az egészséges erotikát, és az ingyen pornót, de kérlek, ti menjetek szobára. Ez olyan… huh. Értitek? – nézelődtem jobbra-balra. Tudom, hogy Carlisle és Esme is erejük teljében lévő emberek voltak, amikor átváltoztak, és azt is gondoltam, hogy szoktak házaséletet élni, na de így látni őket. Ez… ez még nekem is sok volt. Kezdem kapizsgálni, hogy mit érez Anthony, amikor látja, hogy Edward és Bella nyalják-falják egymást.
• Igen, azt hiszem, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mire gondolsz – felelte Carlisle higgadtan.
• Remek, akkor én megyek is. Ráér később is a kérdés, amit fel akartam tenni – viharzottam ki a házból. Te jóságos ég. Hát minden jel szerint a szüleinknek is remek éjszakája lesz, de az biztos, hogy én és Rosalie kellő távolságban leszünk tőlük ahhoz, hogy semmit ne tudjunk meg abból, ami köztük történik.

Miután kellő  távolságba menekültek a házunktól, kellemes meglepetésben volt részem. Rose-t kaptam rajta, amint egy nagy köteg fát cipel a sátrunk irányába. Ez annyira aranyos. Ennyi év után mondjuk nem csoda, hogyha egy rugóra jár az agyunk.

• Már elkéstél, cicus – füttyentettem neki oda.
• Miért is, macus? – fordult felém vigyorogva.
• A sátor körül már áll a kunyhónk – kacsintottam rá. – Igaz, hogy ez meglepetés lett volna, de látom, hogy te is arra készültél, amit én kitaláltam.
• Komolyan? Készítettél nekünk kunyhót? – mosolyodott el boldogan.
• Igen, csakis nekünk – bólintottam.
• Istenem, Emmett. Már annyira régen csináltál ilyesmit. Én olyan boldog vagyok – dobta el a fákat, majd a nyakamba vetette magát. – Szeretlek, te lökött medve – nyomott csókot az ajkaimra.
• Imádlak, te lökött tyúk – kaptam a karjaimba. – Gyere, először is dögös cuccba vágjuk magunkat, és alaposan megtáncoltatlak, utána pedig leromboljuk a sátrat és a kunyhót, rendben?
• Ez egy nagyszerű terv – csókolt a nyakamba szerelmem.

Néhány perc alatt a házunkba értem édes terhemmel, és azonnal a szobánkba siettem vele. Amint lábra állítottam izgatottan kezdte el összeállítani a ma esti szerelését. Gyorsan beszaladt a fürdőbe, és egy káprázatos fehérnemű szettben jött vissza. Mire belőle elégedett morgás szakadt fel. Milyen gyönyörű nő. Vajon mivel érdemeltem ki?

• Csak nem tetszik, amit látsz? – fordult körbe elégedetten.
• Ami azt illeti, hogyha sokáig illegeted magadat, akkor nem lesz hosszú életű ez a szett – mondtam vágytól fűtött hangon.
• Csak néhány óra, és ez mind a tiéd lesz – kacsintott rám.
• Igen, tudom, de most veszek egy jeges zuhanyt – rohantam be én is a fürdőbe.

Majd leültem a padlóra, és mélyeket lélegeztem, hogy lenyugodjak. Nem teperhetem le, és téphetem szét a ruháit még idő előtt, bár legszívesebben ezt tenném. Annyira lélegzetelállító.

• Drágám, jól vagy? – kérdezte kicsit aggódva.
• Persze, csak ma éjjel a kedvedért megpróbálok úriember maradni, és nem leteperni téged még idő előtt – mondtam nevetve.
• Ez nagyon kedves tőled, és hidd el, hogy meg is lesz a jutalma – lépett be kedvesem immáron felöltözve.

Egy csodálatos ruhakölteményt viselt, ami legnagyobb örömömre a piros színeiben játszott. Mindig is fantasztikusan nézett ki ebben az árnyalatban. A keblei pontosan annyira sejlettek fel, amennyire már tökéletesen izgatóak voltak, de mégis diszkrétek. A szoknyája pedig combközépig fel volt vágva, ami mindig is nagyon jól állt neki, mert a lábai formásak és tökéletesek, mint ahogy a teste mindegy egyes porcikája is.

• Hm… ezt a csomagolást kár lenne idő előtt letépni rólad. Elképesztően gyönyörű vagy – mondtam megigézve.
• Köszönöm – sütötte le a szemeit szégyenlősen. Büszke voltam rá, hogy én vagyok az egyetlen a világon, aki zavarba tudja hozni.
• Menj előre, egy perc és én is ott leszek veled – húztam le magamhoz egy csókra.

A következő  pillanatban pedig szerelmem már el is tűnt a szemem elől, én pedig amilyen gyorsan csak tudtam letusoltam, és felöltöztem. Majd néhány perccel később, már a nappaliban voltam, ahol azonnal Rose felé vettem az irányt. Aki boldogan bújt a karjaimba. Sokáig figyeltük a többieket, és én magamban jókat kuncogtam a párbeszédeken. Bár a kis kedvencem továbbra is Gaby volt, mert annyira aranyos volt az egész lány, ráadásul még Rose szívét is meglágyította. Miután Rosalie eltűnt a lányokkal oda is mentem hozzá, és Jacobhoz.

• Na, mikor jön a gólya nálatok, fiatalok? Stramm kiskutyákat akarok sétáltatni – léptem melléjük vigyorogva.
• Nagyon vicces vagy – vágott mellkason durcásan Jake. Jaj, úgyis tudja, hogy nem sértésnek szántam. Vagy lehet, hogy kicsit erős voltam? Mindenesetre inkább bocsánatot kérek.
• Ugyan már, tudod, hogy csak vicceltem – veregettem hátba.
• Persze, hogy tudom – köhintett fel. Talán túlságosan is erősen döngettem meg a hátát? 
• Te se haragudj, kiscsaj. Tőled csak jót örökölnek majd a lurkók – kaptam fel Gabriellát. Láttam az arcán, hogy ő értette a tréfát.
• Hé… – kezdett bele Jake, de Carlisle közbeszólt.
• Emmett, Gabriella erősebb, mint egy ember, de azért legyél szíves és vigyázz rá, ettől még törékeny – mondta fogadott apám erényesen.
• Jól van, bocsi – biggyesztettem le az ajkam. Nem akartam bántani, azért arra vigyáztam, hogy ne legyek túl erős. 
• Semmi baj, Emmett – mosolygott fel rám Gaby. Na ezért imádom a csajszit, érti a tréfát, és olyan kedves.
• Hát ti meg mit csináltok? – kérdezte kedvesem mosolyogva. Majd megölelgette óvatosan a barátnőjét. 
• Csak beszélgettünk – mondta Gabriella kedvesen. – Most viszont irány a nyitótánc, a lányok már beálltak – csillant fel a szeme.

Rosalie és  én is odamentünk a többiekhez, és lelkesen vártam, hogy elkezdődjön végre a bál. Igazság szerint már hiányzott Alice pörgése, Esme konyhamániája, és szerelmem csodálatos ruhái. Egyszóval a családi idill. Na meg az én béna kishúgom, aki már nem is olyan béna. Még az én humorom is megérezte, hogy milyen sokáig baj volt nálunk. Miután eltáncoltuk a nyitótáncot, azonnal folytatódott a parti. Egészen sokáig bírtuk a feleségemmel, mire végre egymásnak estünk. Na jó, nyílt színen, azért nem tépem le róla a ruhát, na nem mintha ne fordult volna meg a fejemben, de türtőztetem magam, mert megígértem. A lényeg az volt, hogy nagyon is élveztük az estét. Szuper társaság, jópofa táncversenyek, fantáziadús nyeremények, és az éjszaka megkoronázásaként csakis kettesben lenni azzal, akit szeretsz.

• Lassan ideje lenne mennünk – suttogtam szerelmem fülébe hajnaltájt. Itt is nagyon jó falni az édes ajkait, mint ahogy azt teszem nagyjából a bál közepe óta, de itt nem jutunk tovább, nekem pedig nagy terveim vannak vele. Még le kell rombolnunk a kunyhónkat.
• Igen, nekem is hasonló gondolataim vannak – csípett fogaival a nyakamba.
• Akkor tűnjünk el most azonnal – fogtam meg a kezét, és kihúztam a házból. Miután kiértünk a nappaliból a karjaimba kaptam kedvesemet, és azonnal a sátor felé száguldottam édes terhemmel. Meg sem álltam vele a sátorban levő puha takarókig.

Ezúttal nem akartam vadul neki esni Rose ruhájának, így inkább lassan, és gyengéden fűztem ki a fűzőjét, hogy megmaradjon ez a fantasztikus szerelés. Néhány perc alatt elértem, hogy már csak a fehérnemű legyen rajta, és elégedetten néztem végig a művemen. Milyen elképesztően különleges nő. Boldogan tűri a perverz kis akciómat, és soha nem szid le, hogyha tönkremegy a fehérnemű, amit visel. Mint ahogy most is. A csipkecsoda, ami a formás kebleit, és vágya központját eddig elzárta előlem hangos reccsenéssel adta meg magát a szenvedélyemnek. Mikor felszabadult a tökéletes test minden egyes millimétere azonnal birtokba vettem szerelmem ajkait, miközben kezem a feszes kebleken kalandozott, melyet ajkam is követett. Egyre lejjebb haladtam a fantasztikus idomokon, majd amikor elértem a vágy központját hangos morgással adtam Rose tudtára, hogy mennyire kívánom, majd lecsaptam édes kelyhére. Mindketten imádtuk ezt a fajta érintkezést, és büszkeséggel töltött el, hogy milyen hatást tudok gyakorolni Rose-ra a nyelvemmel. Feleségem néhány percnyi ingerlés után hangosan felsikoltott a sátor főoszlopa pedig megszűnt létezni.

• Hm… egy a javamra. Béna ez a sátor.
• Olyan bolond vagy – nyögte Rose.
• Ugyan, drágám. Tudom, hogy ezért imádsz – kacsintottam rá. Majd újra szenvedélyesen az ajkaira tapadtam.

Nem is igazán akartam őket elengedni soha többé. A sátor csupán néhány percig bírt ellenállni szenvedélyes rohamunknak, ami büszkeséggel töltött el, hiszen minden jel szerint tökéletes volt az előző élmény Rosalie számára.

• Emmett, kérlek, szeress – nyögte feleségem.

Én pedig nem haboztam teljesíteni a vágyait. Azonnal a magamévá tettem, és először lassú, majd egyre gyorsabb izgató mozgásba kezdtem, hogy az őrületbe, és gyönyörbe kergessem tökéletes asszonyomat. Az éjszaka hátralévő részét végig szeretkeztük. Ezért senki sem ítélhet el, hiszen ki ne akarna egy ilyen tökéletes nővel együtt lenni. Reggel pedig elégedetten néztem végig a művűnkön. A sátrunk cafatokban hevert mindenhol a földön, a kunyhónk pedig egyértelműen faforgáccsá avanzsált. Szerelmem a mellkasomon pihegett, én pedig vigyorogva távolítottam el a hajából az apró fadarabokat. Már régen nem volt ennyire féktelen esténk, de azt hiszem, hogy sűrűbben be kéne iktatnunk.