Bella Rosalie unszolására csatlakozott Alice-hoz, aki a jacuzziból vadul integetett feléjük. Óvatosan mászott be a megemelt földbe épített sokkal kisebb medencébe. Ez a medence ugyanis nem tömegek számára készült, amire szinte miniatűr méretei figyelmeztették a felüdülni vágyókat.

– Na, milyen? – kérdezte Alice vigyorogva.

– Eszméletlen! – felelt lenyűgözve Rosalie.

Szemei csak úgy csillogtak a boldogságtól. Kezeivel apró köröket írt le a víz felszínén, megfigyelve a szüntelen buborékokat, amik olyan hatást keltettek benne, mintha egy tollpihe csiklandozná testét.

– Nekem kicsit bizarr.

– Bizarr? Nehezen nevezném annak.

– Igen, de tudjátok, Renée-vel már jártam korábban ilyesmi helyen Floridában. Határozottan emlékszem, hogy az olyan volt, mintha minden egyes másodpercben ki tudnék lövellni a nagy nyomás alatt. Ha sokáig maradtam benne, a hátam vörös lett, az alsórészem pedig teljesen elzsibbadt. Most pedig még csak hasonlót sem érzek! Inkább olyan, mintha csiklandozna.

Alice halkan kuncogott. Emberek számára nem hallható „frekvencián” súgta oda Bellának:

– Ne hasonlítsd össze a gyenge emberi testedet a mostani kősziklával, és minden oké lesz – kacsintott rá.

Mikor látta Bellán az értelem jeleit, másra terelte a szót.

– Mond csak, Rose – dőlt hátra Alice elnyúlva, fejét a medence szélében támasztva meg –, mikor fogsz Emmettel kibékülni?

Bella érdeklődőn pislantott a látszólag unott képű nővérére. Az mielőtt bármit is reagált volna, jobb kezének körmeit tüzetesebben vizsgálgatni kezdte, ezzel is jelezve kifelé a számára unalmas témát.

– Még nem döntöttem el. Valamint az igazat megvallva, határozottan tetszik ez az állapot. Nekem is kijár egy kis szabadság és nyugalom.

– Azért valld csak be nyugodtan, hogy hiányzik! – vetette ellen Alice.

– Persze, hogy hiányzik, a fenébe is! – csapta a vízhez kezét, lefröcskölve mindhármukat, aminek Alice egyáltalán nem örült – Hiszen szeretem őt!

– Akkor elárulod, mire ez a felhajtás? – kérdezte Alice ártatlan hangnemben, miközben a haját igazgatta.

– Emmett elvetette a sulykot a szememben. Nem mellettem állt ki, ami számomra igazán sértő. Az, hogy legalább kiálljon mellettem, házastársi kötelességei közé tartozik.

Rosalie összepréselte ajkait, dacosan jobbra fordítva fejét.

Bellának úgy tűnt, ezzel még nincs lezárva az ügy.

– Miért érzem azt, hogy nem csupán ez piszkál?

– Fogalmam sincs – grimaszolta.

– Bellának igaza van. Ilyen kis apróságon még sosem kaptad fel a vizet. Másnak is közre kell játszania.

Rosalie megforgatta szemeit.

– Jól van, oké, ti győztetek – emelte fel kezeit – De ha elárulom, megígéritek, hogy nem nevettek ki? – hangja, mint az olvasztott mézé.

– Persze, Rose – csicseregte izgatottan Alice.

Bella csak bólintott, kíváncsian várva a folytatást.

Rosalie lassan leengedte kezeit, lehajtotta fejét, és motyogva megszólalt.

– Emmett azt hiszi, csak őt büntetem ezzel, miközben én is legalább úgy szenvedek, csak megőrzőm magamnak. Teljes mértékben Félix az oka – tette hozzá kis idő múlva.

– Mi? – tört ki a két lányból egyszerre.

Rosalie dühösen parázsló  szemekkel kapta fel fejét.

– Megbolondítja Emmettet az idióta sztorijaival! Nekem is úgy áradozik róla, mintha a világ leggyönyörűbb csodája lenne legalább! Elegem van, hogy még az életünk azon részébe is bekavar! Én olyan nő vagyok, aki szereti, ha kényeztetik, sőt, néha el is várja azt. Szeretem a meglepetéseket, valamint, ha ajándékokkal halmoznak el. Ha odafigyelést, törődést, és első sorban szeretetet kapok! Vagyis azt, ha igazi nőként kezelnek. Félix megérkezéséig semmi gond nem volt ezzel. Emmett mindenben igyekezett a legjobbat nyújtani, tökéletesre törekedett. Most már sokkal kevesebb időt töltünk együtt, ami számomra fájó és egyben nyomasztó is.

– Tehát gyűlölöd Félixet?

– Én csak azt akarom, hogy ne velünk éljen. Miért nem ment Eleazarékhoz? Ő is régi ismerőse, akárcsak Carlisle! Simán beillett volna közéjük!

– Lehet, hogy itt jobban érzi magát.

– Honnan tudja mindaddig, míg ki nem próbálta az összes lehetőséget? Hátha összejönne Kate-tel, Irinával vagy Tanyával! Ott vannak szingli vámpírnők, válogathatna kedvére!

– Félix szabadságot akar. Ő mondta nekem még a múltkor.

– Azt Denaliban is ingyen osztogatják!

– Figyelj, lehet, azt se tudja, Carmenék merre vannak.

– Ezt kötve hiszem. Ha a nevükből nem esik le neki, hogy Denaliban, akkor felhívja, megkérdezi Carlisle-t, akiről köztudott, hogy milyen viszonyban áll velük. És az ügy el van intézve. Semmi bonyolultra nem kell gondolni.

– Ajh, na, jó! Ebből elegem van. Beszéljünk másról, ne csak Félixet vesézzük ki.

– Oké, akkor talán vesézzük ki Edwardot vagy Jaspert – ajánlotta Rosalie egy mosolyt megeresztve.

– Tényleg, Bella, nálatok minden rendben? – lelkesedett Alice.

– Ugye, nem akartok lelkizést tartani itt és most?

Rosalie és Alice egymásra néztek, majd elmosolyodtak.

– Miért ne? Mesélj, mi nyomja a kicsi szívedet? – kacagott Rosalie.

Bella újra megtapasztalhatta azt, amit emberként; Rosalie hangulata szeszélyesebb, mint az éghajlat.

– Tökéletesen megvagyunk Edwarddal. Köztetek mi a helyzet, Alice?

– Hékás! Nem sietünk sehova. A fiuk nagyon jól el fognak szórakozni, amíg mi nem csatlakozunk hozzájuk. Úszóbajnokságot rendeztek maguk között – válaszolt a két lány különös tekintetére.

– Te, Bella… – pisszegett halkan Rosalie, előrébb dőlve a lányhoz – Ha nem tartod túl bizalmasnak… jól smárol?

Bella szélesen elvigyorodott.

Alice felnevetett, Bellára mutatva.

– Azt hiszem, ez egyértelmű bizonyíték, hogy nem csak az esze, de a nyelve is helyén van a kisöcsénknek – kacagott tovább.

Rosalie vele együtt nevetett. Párosukhoz Bella el-elhaló nevetése is vegyült.

– És az ágyban is jó?

– Azt hiszem, erre felesleges válaszolnom. A vámpírhallás átka miatt tisztában lehettek vele – mondta, miközben érezte, hogy arca bizsereg.

– Igen, igen, de próbálunk nem tudomást venni rólatok. Na, és Jazzel mi újság?

– Ó, hát ő mindkettőtök pasiján túltesz! – kezdett bele lelkesen a pöttöm lány – Mindig tudja, mit szeretnék, amit aztán meg is valósít, úgyhogy ő a legtökéletesebb férfi a világon! Bár néha meggyűl a bajom vele, ha Emmett túl intenzív hatást tett rá vagy épp nem volt megelégedve magával a kontrollja miatt. De ő szerencsére nem az az eltúlzó, sokáig az önsajnálat dagonyájában hempergő típus, szóval ezen is mindig túlvagyunk. Más téren pedig nem is tudom elmondani, mennyire jól teljesít – kacsintott rájuk.

– Oké, köszönjük a részletes beszámolót, Alice!

– Máskor is – vigyorogta.

Bella és Rosalie egy sokatmondó  pillantást váltottak.

– Ó-ó – homályosult el Alice tekintete.

– Ó-ó? Mi a baj? Mit látsz?

– Társaságunk lesz… három… kettő…

– Sziasztok, csajszikáim!

Bella az ismerős-ismeretlen hangra száznyolcvan fokos fordulatot vett. Szemeit kíváncsian tapasztotta a korábban látott fiúra. Pontosabban arra, aki lefröcskölte őket.

– Ugye, nem baj, ha csatlakozunk hozzátok a srácokkal? Eléggé unatkozunk.

Mielőtt Belláék válaszolhattak volna, mindaz öt fiú elhelyezkedett. Az ikrek Alice két oldalára kerültek, Rosalie bal oldalára a kopasz, barna szemű fiú, míg jobb oldalára az a srác, aki az előbb is megszólította őket. Bella mellé a vöröses-barnás hajú, nyurga testű fiú ült le.

– Hát persze, hogy baj – sziszegett Rosalie, dühösen méregetve az öntelt képű szószólót.

– Hogy mondtad? Én is szeretem a vattacukrot, szivi, de itt sajna nem árulnak.

Rosalie száját halk káromkodások egész sora hagyta el.

– Amúgy én Tom vagyok – mutatkozott be a Bella mellett ülő fiú – Aki a te bal oldaladon ül, az Jason – mutatott Alice-ra – ő meg a két perccel idősebb Jayden. A szöszi melletti nagydarab Scott, a másik meg Chris.

– Szöszi?! Na, idefigyelj… 

– Hé, nyugi! Azért mondtam szöszit, mert még nem tudom a neveteket.

– Rose-nak hívják – vigyorgott Alice.

– Alice! – nézett csúnyán testvérére a szóban forgó.

– Szóval Rose és Alice. Na, és téged, hogy hívnak, tündérem? – nézett Chris Bellára leplezetlenül végigmustrálva szemeivel.

– Bella.

– Szép név – dicsérte Scott bambán vigyorogva.

– Nem csak a neve szép – kacsintott rá Tom.

Bella zavartan megköszörülte torkát, elnézve balra. Haját a füle mögé simította, amivel csak azt érte el, hogy még inkább magára vonta a figyelmet.

Alice egyik szemöldökét felemelve nézett Tomra.

– Ez most nem bók akart lenni, ugye?

– Áh, dehogy!

– Na, és meséljétek el nekünk… merre laktok? – kérdezte Jason.

– Jó messze – válaszolt Rosalie unottan bámulva.

– Kedvelem a vicces csajokat, Rose – nézett rá Chris, ám a lány egy pillantásra sem méltatta.

– Én viszont nem kedvelem a te fajtádat – húzódott grimaszra szája.

Scott Tommal és az ikrekkel együtt hangosan nevetni kezdtek, mintha az év poénját mondták volna. Jayden még a vizet is csapkodni kezdte, annyira nevetett. Rosalie lesajnálón bámulta. Tom zavartan beletúrt hajába, majd megrázta fejét. Arca pipacsvörösre váltott, amivel elérte, hogy Rosalie büszkén kihúzza magát.

– Ti testvérek vagytok talán?

Bella rákapta tekintetét Alice-re, aki teljes mértékig nyugodt volt. Ő maga testesítette meg a nyugalmat, békét. Arcán apró mosoly játszott, szemei érdeklődőn tekintettek társaságukra.

– Nem egészen. Csak együtt bérlünk egy házat.

Alice válaszára Rosalie és Bella előrehajoltak, kérdőn nézve a pöttöm lányra. Rosalie tekintete sütött a dühtől, míg Belláéban leginkább értetlenség látszódott.

– Az király! Hol? – kapott az alkalmon Scott.

– Ne erőltesd.

– Akkor jogsitok is van? – kérdezte Jason, élénk tekintettel.

Bella számára leginkább az ikerpár volt a legszimpatikusabb ötük közül, ahogyan Alice-nak is. Ők nem azzal az idióta nyomulós viselkedéssel tűntek ki, hanem pont ennek az ellentettjével. Kedvesek voltak, mosolyogtak, de mégsem vette ki belőlük senki sem, hogy csak csajozni szeretnének.

– Rose-nak és nekem van, de Bellának még nincs.

Bella megütközve nézett húgára. Mi az, hogy nincs még jogosítványa?

– Ő a legfiatalabb közülünk, úgyhogy ő még tanulja – fejtette ki bővebben.

– Szóval te még tanulod? – nézett rám Tom fel-felhúzva szemöldökét.

– Miért, nektek talán van? – kérdezett vissza kissé csípős éllel hangjában.

Nem tetszett neki, hogy Alice mindenféle kitalált beszéddel mesélt magukról. Ő maga sosem volt jó a hazudozásban, így a hazugságot is nehezen viselte.

– Naná! Apa épp egy hete vett nekem új kocsit ennek örömére – mesélte lelkesen Chris.

Rosalie lefitymálón méregette a látszólag teljesen elégedett fiút, aki beszéd közben pár centivel közelebb csusszant hozzá.

– Szóval apuci kicsi fia vagy?

– Hé, ez nem rossz! Jól megtömött bankkártyám van, úgyhogy azt vehetek a csajomnak, amit csak akarok, ahol csak akarom!

– Elég gáz lehet neked – tekintette lezártnak a témát Rosalie.

– Hány évesek is vagytok?

– Tizenkilenc, tizennyolc, tizenhét – sorolta Alice, mintha csak valami könyvből olvasná.

Bella összekoccantotta fogait.

– Na, és ki a rangidős szépség? Te vagy, Rose? – rakta hátra lazán jobb karját Scott.

Mozdulata arra hasonlított leginkább, mintha át akarná karolni a szőke lányt, csak valamiért mégsem meri bevállalni.

– Fején találtad a szöget. Hogy te milyen okos vagy! – játszotta Rose a meglepődött és lenyűgözött lányt.

Scott nem látta át a szituációt, így csak önelégülten elvigyorodott. Rosalie a szemét forgatta.

– Egyedül jöttetek? – váltott témát Tom.

– Miért, titeket anyuci is elkísért kézen fogva?

Bella kétségbeesetten ránézett Alice-ra, aki mosolyogva csóválta fejét nővére beszólásain. A barna hajú lány azonban legszívesebben sikítva szaladt volna Edward karjai közé, ám fogalma sem volt arról, merre találja a fiúkat. Ráadásul éppen olyan helyen tartózkodtak, ahol párás és meleg levegő volt, így kétszeresen fegyelmeznie kellett magát, hogy ne gondoljon a torkát szüntelen kaparó, égető érzésre. Mindezt úgy, hogy a kívülállók meg ne sejtsenek bármit is.

Alice megérezte magán a lány pillantását, így ránézett. Szemeiben látta a kínlódást, mire nyugtatóan próbált rátekinteni, ezzel jelezve, hogy nem lesz semmi gond.

– Ha az én barátnőm lenne valamelyikőtök is, biztos félteném elengedni őt egyedül egy ilyen helyre.

– Nyugodj meg, Chris. Ez a veszély nem fenyeget – kacsintott rá Rosalie.

Chrisen kívül mindenki nevetni kezdett.

– De most komolyan. Ilyen szép lányokat hogy mer egyedül elengedni bárki is? – kontrázott rá Jayden.

– Jayden… nem vagyunk egyedül, és hidd el, tudunk vigyázni magunkra vagy egymásra, ha kell – villantotta ki borotvaéles fogait Alice.

A várt hatás nem maradt el. Jayden ijedten nézett testvérére, aki bárgyú mosollyal nézte Alice-t. Scott, Tom és Chris szintén ügyet sem vetettek Jaydenre.

– Aha… – nyögte Scott, tátott szájjal, Alice hatása alatt.

Rosalie hangosan felkacagott a fiúk reakcióján, ami élénkítő hatással volt rájuk. Mindannyian kissé megrázták fejüket, mintha valami legyet akarnának elűzni.

– Szeretitek a gyorsaságot? – kérdezte Tom, közelebb csusszanva Bellához, végignézve testén.

Bella úgy mozdult távolabb Tomtól, mint ahogy a fiú csusszant közelebb hozzá. Ám amikor elérte a medence szélét, nem tudott tovább moccanni. Tom lába súrolta az övét.

– Még szép! De még jobban szeretnénk, ha lekopnátok – húzta ki magát Rose, hátravetve hosszú szőke haját.

Ezzel a hajdobálással viszont pont a mondandója ellenkezőjét érte el. Scott és Chris nyál csorgatva, kocsonyán lógó szemekkel figyelte minden lélegzetvételét. Rosalie teljesen tisztában volt vonzerejével, hiszen már ember korában is több férfinek imponált a szépsége, vámpírként pedig ezeknek az embereknek a száma rohamosan megnőtt. Több irigye akadt, nem véletlenül. Rosalie Lillian Hale Cullent senki nem akarná ellenségének vagy vetélytársának, ha épeszű az illető.

Rosalie ugyan nem volt a legkedvesebb, sőt minden válasza csöpögött a gúnytól és a lenézéstől, szánalomtól, Scott és Chris mélyen elmerültek a tanulmányozásában. Minden szavát itták, mintha csak az ő beszéde olthatná szomjukat. Megtisztelve érezték magukat, hogy egy ilyen lány szóba áll velük, és kapható a csevelyre. A lánynak pedig hízelgett, hogy ilyen rövid idő alatt ennyire az ujja köré csavarta párosukat a puszta jelenlétével. Ezt az érzést csak tetézte volna, ha Emmett valamely úton-módon épp most téved erre a részre.

Alice könnyed beszélgetésbe elegyedett az ikrekkel, akik értelmesebbeknek, érettebbnek és komolyabbaknak tűntek a másik háromnál. Jayden Alice vigyora miatt visszafogottabbá vált, azonban látszólag ez fel se tűnt a pöttöm lánynak, aki kedvesen mosolyogva felelgetett a legkülönfélébb kérdéseikre vagy próbált meg minél színesebb témákat felhozni.

Bella a másik két lánnyal ellentétben szörnyen zavarban volt. Feszélyezte Tom társasága, aki külsőleg valamelyest hasonlított is egy kicsit Edwardra. Neki is olyasmi színű haja volt, mint a fiúnak, valamint testalkata is egészen hasonló volt az övéhez, bár Edward izmosabb volt nála. A fiú egyértelmű jeleket küldött felé, egyre közelebb csusszanva hozzá, vállát hozzá-hozzádörgölve a lányhoz. Bella már nagyon a határán volt annak, hogy felpattanjon és hozzá nem illő módon utasítsa Tomot arra, hogy mekkora távolságot igyekezzen betartani közöttük.

– Mond csak, Bells… van pasid? – tette kezét Bella jobb combjára Tom.

Aztán minden nagyon gyorsan történt.

Bella teljesen lemerevedett, mind az érintésre, mind a „Bells” becézésre. Szülei halála óta mindenki kerülte ezt a becenevét, kínosan ügyelve rá, nehogy így szólítsák őt még véletlenül se.

Az érintés miatt Chris kissé  előredőlt, így a nyaka pont egy magasságba került Bella szájával. Annak ajkai pár milliméterre el voltak nyílva egymástól, így a fiú nyakának illata keveredett a Bella szájából kiáramló levegővel. Szemei automatikusan tapadtak a nyaki ütőerére, aminek illata bekúszott orra legmélyére. A torka eszeveszett lángolásba kezdett, hiába vadászott előző nap óvatosságból. Kezei ökölbe szorultak, mellkasa hullámozni kezdett, ahogy egyre inkább ellepte elméjét a vörös köd.

Tom gyorsuló szívverése sem volt éppen a segítségére. Úgy kalimpált, dübörgött, mintha most akarná bepótolni a kimaradt dörömböléseket. Bella hosszan, mélyen szívta be a levegőt, kiélvezve a finom illatot. Szeme ónix színűvé változott, amit csak Rosalie és Alice érzékelt. Gondolatai vadul cikáztak fejében. Ellentétes gondolatok voltak ezek, de a közös az volt bennük, hogy halálosan komolyak voltak. A lány próbálta türtőztetni magát, másra gondolni, elterelni figyelmét, ám Tom nem bizonyult ebben partnernek. Félt, hogy elveszti azt a csekély önuralmát, ami még megmaradt neki. A külvilág lassan, de biztosan kezdett megszűnni számára. Csakis a Tom ereiben vadul száguldó vér ritmusára figyelt.

Alice tekintete egyazon pillanatban homályosult el, amint Tom rárakta kezét Bella combjára. Látomásában Bella egyre közelebb hajolt Tomhoz, aki ezt úgy értelmezte, hogy a lány meg akarja őt csókolni; észre sem vette megváltozott viselkedését vagy szeme színét. Mikor pedig már csak pár milliméter kellett volna ahhoz, hogy ajkaik ténylegesen összeérjenek, Bella vámpírgyorsasággal rakta ajkait Tom nyakára, és harapott bele. Tom szemei kigúvadtak a meglepettségtől, majd eszeveszett sikongatásba, jajveszékelésbe kezdett. Kapálózott, rúgkapált, próbált szabadulni, ám sehogy sem ment neki. Bella körbefonta karjait a testén, hogy lefoghassa az izgő-mozgó fiút, mire annak bordái megrepedtek. Rosalie ő magával, Alice-szal, próbálta leráncigálni a fiúról Bellát, aki vadul morogva vágta őket a falhoz. A többi négy fiú visongva menekült ki a medencéből, melynek vize fokozatosan vált vérvörössé, ahogyan Tom nyakán lefolyó vére beszínezte azt. A fürdőben pánik tört ki, és mindenki sikítva szaladt a kijáratok felé. Edward, Emmett, Jasper és Félix pedig sehol nem voltak…

Rosalie észrevette, hogy Alice-ra nem számíthat, Bellának viszont szemmel láthatólag segítségre volt szüksége. Méghozzá gyorsan. Mégse bírt akár megmozdulni sem, úgy ledermedt a kialakulni készülő jelenettől. Ráadásul vámpír képességeit sem tudja használni itt, ahol ennyi ember van. Nem akarja feltárni titkukat, lebuktatni saját magukat. Habozott, tétovázott, holott tudat alatt teljesen tisztában volt vele, hogy minden másodperc számít most.

– Alice, hé, minden oké? – hallotta meg Jason hangját.

A fiú testvérével együtt Alice szeme előtt rázták kezüket, vállánál óvatosan megrázva őt, hogy kirántsák ebből az állapotból.

Rosalie feléjük kapta pillantását. Látta Alice arcán a borzalmat, félelmet, így tudta, mit is láthat a lány. Azonban ez is kevés volt neki ahhoz, hogy cselekedjen. Belenézett szemeibe, amik már teljesen kitisztultak, és most kétségbeesetten meredtek Bellára. A következő pillanatban pedig már a lány mellett volt, ráncigálva őt kifele a medencéből, miután Tomot sikeresen arrébb lökte.

– Gyere, Bella, menjünk! – tolta maga előtt a lányt.

Rosalie kábán nézett körbe a medencében, lassan felállva helyéről.

A víz alá bukó  Tomról mindenki megfeledkezett, annyira lefoglalta őket Alice különös viselkedése.

– Hé, és mi lesz velem? Még telefonszámot sem cseréltünk! – kiáltotta Tom, amint feljött a víz alól.

Alice ügyet sem vetett rá, határozottan fogta meg Bella csuklóját, az öltözők felé véve irányukat.

– Ne lélegezz! – súgta oda neki halkan.

Bella agyát még mindig ellepte valamelyest a vörös köd, mégis engedte Alice-nak, hogy kivezesse ebből a párás légtérből. Tudat alatt tisztában volt vele, hogy engednie kell neki, különben vérengzés lesz itt. Ezt pedig semmiféleképp nem akarta. Eleget tett Alice utasításának, légcseréjét azon nyomban leállította, miközben átkozta magát, neki miért nem jutott eszébe ez az egyszerű megoldás. Erre lényének másik része rögtön letorkollta, hogy akkor nem érzékelte volna azt a csodás illatot, ami…

– Hé, hova ez a nagy sietség? Bellával mi épp…

– Állj el az útjukból, te idióta! – sziszegte a mögéjük felzárkózó Rosalie Tomnak, aki nem akarta annyiban hagyni a dolgot.

– De mi…

– Nem hallottad, mit mondtam? Hagyd békén Bellát! Valamint legyetek oly’ kedvesek és a nap további részében ne zaklassatok minket többé! – mondta fenyegető éllel hangjában.

Tom sötét pillantást vetett Rosalie-ra. Legbelül egy kissé megrémült a lánytól, ám férfiúi  önbecsülése nem engedte, hogy ezt ki is mutassa neki. Így csak szótlanul visszaballagott a haverjaihoz, akik értetlenül figyelték az eseményeket, és rögtön beszámolót követeltek tőle.

Rosalie Bella és Alice párosa után sietett, akiket a korábbi öltözőjük egyik padján talált meg. Látszólag Bella teljesen zilált állapotban volt. Csak ült ott a padon, maga elé meredve, míg előtte Alice guggolt, simogatva alkarját, vigasztalva őt.

– Ne aggódj, nem lesz semmi gond ezután! Nagyon ügyesen ellenálltál!

– De hiszen te is láthattad, hogy nem sok kellett volna… csak pár milliméter, vagy talán szinte annyi sem.

– Ne butáskodj! Te is tisztában vagy vele, hogy ez nem így van. Különben is, ez az első eset, hogy emberek közelében vagy. Ügyes voltál!

Bella hitetlenkedve meredt rá.

– Ezt nevezed ügyesnek? Mikor majdnem tömegmészárlást vittem véghez? Komolyan, Alice?

Rosalie Bella hangjára halk kuncogást engedett meg magának. Erre mindkét lány felé kapta tekintetét. Bella fájdalmasan nézte, míg Alice kissé szemrehányóan.

– Túlzásba esel – válaszolt Rosalie, hogy megtörje a beállt kínos csöndet.

– Bella – sóhajtotta Alice, visszafordulva felé – Nem csak egyedül te hibáztál. Mind a hárman vétkesek vagyunk ebben a dologban. Hiába tartottam rajtad a fél szememet, míg beszélgettünk, így végződött. Úgy gondoltam, hogy jót tesz majd neked, ha kicsit emberekkel is társalogsz. Hogy megtapasztalod, milyen is, ha közel vagy hozzájuk. De már belátom, ez kicsit túl gyors volt, hogy rögtön öt hormon-túltengésben lévő fiúval indítottunk – mosolygott rá kényszeredetten.

– És én se tudtam mit csinálni – lépett közelebb Rosalie, leguggolva Alice mellé.

– Hogy érted? – ráncolta homlokát Bella.

– Egyszerűen lefagytam. Hiába hangoztatom, hogy a titok az első, hogy mennyire óvni-védeni kell, most mégse tudtam helyesen cselekedni. Már akkor, mikor Tom megérintett, ki kellett volna vágnom a medencéből – kacsintott rá.

Alice Bellával együtt elmosolyodott.

– Hiszen ki engedte meg neki, hogy letapizzon? Pont ő? De visszatérve… Tudtam, hogy segítenem kéne, azt is, hogy Alice nincs elérhető állapotban éppen. Mégse tudtam mihez kezdeni… Aztán Alice újra visszatért, és megoldotta ezt az egészet. Elráncigált, míg én még mindig bambán jöttem utánatok. Azt hiszem, egy kicsit talán én is megijedtem, ezért nem tettem semmit sem.

Pár perc néma csönd telepedett rájuk. Mindenki magában emésztgette a jelenetet, ki-ki a maga módján. Végül Rosalie-nak lett elege a leghamarabb. Kiegyenesedett, és végül megszólalt.

– Akkor megpróbálunk visszamenni? De úgy vissza, hogy a fiúkhoz – tette hozzá Bella riadt tekintetét látva.

Alice rápillantott legjobb barátnőjére, csak azután válaszolt.

– Menj csak előre, majd nem sokára csatlakozunk hozzátok.

Rosalie bólintott, és már indult volna, mikor Bella utána szólt.

– Kérlek, ne mondj nekik semmit! És ne is gondolj rá!

– Persze – biccentett oda, azzal elvonult.

Alice felült a padra Bella mellé. Teljes testével felé fordult, kíváncsi, várakozó  tekintettel figyelve őt.

– Tudom, hogy még akarsz valamint mondani. Ismerlek, Bella. Szóval, gyerünk. Hadd halljam!

– Félek visszamenni. Sőt, nem is akarok visszamenni oda. Haza szeretnék menni. Ahol tudom, hogy nem fogok megtámadni egyetlen ártatlan embert sem.

– Bella, nyugodj meg, kérlek. Azért jöttünk ki ide, hogy kissé összeszedd magad. Itt valamelyest friss a levegő, nem az a meleg, párás. De ahol Edwardék vannak, ott sem az.

– Nem akarok bántani senkit sem. Sem egy kisfiút vagy kislányt, sem nagyszülőket vagy épp tiniket, felnőtt embereket… senkit sem, érted?

– Nem is fogsz. Gondolod, hogy Edward védelme alatt érhet ilyesmi baleset? Egy frászt!

– De ő vajon mit fog szólni ehhez? Egyáltalán mit mondjak neki? Hogy egy fiú megérintett, én pedig meg akartam őt ölni?

– Az igazat. Elmeséled, hogy rád mászott, sarokba szorított, és hogy túl közel hajolt, amit már nem tudtál ép ésszel kibírni.

– Ettől ki fog akadni teljesen.

– De hiszen ez az igazság!

– Igen, tudom.

– Figyelj… sajnálom, hogy nem állítottam le. De úgy gondoltam, hogy képes vagy ezt magadtól megtenni. Nem akartam kiszúrni veled.

– Ne szabadkozz – mosolyodott el – Láttam, hogy jól elbeszélgettél az ikrekkel.

– Igazán jófejek ember létükre – bólintott Alice, mire összenevettek.

– Tehát ne féljek, minden rendben lesz, mert velem lesztek – foglalta össze Bella.

– Pontosan. Egy család vagyunk, és a mi családunk megvédi egymást – idézte Carlisle szavait.

– Szóval... akkor menjünk?

– Ha nincs más mondanivalód – nézett Alice különös tekintettel Bellára.

– Szórakozni jöttünk, nem? – terelte a témát Bella.

– Bella! – Alice kitartóan nézte.

– Ne most – mondta gyorsan Bella, érezve, hogy nincs menekülés.

– Rendben, de tudd meg, hogy nem hagyom annyiban a dolgot.

– Rendben.

Alice pár másodpercig továbbra is komoly szemekkel vizslatta őt. Hirtelen összecsapta tenyereit, felugorva ültő helyzetéből.

– Keressük meg a többieket!

Bella mosolyogva követte a szökdécselő lányt. Ám amint kiléptek az öltözőből és megcsapta őt a medencék jellegzetes klóros szaga, megtorpant. Alice hátranyúlva kezéért húzta maga után.

– Gyere!

Afelé a medence felé  vették irányukat, ahol a napot kezdték. Rögvest kiszúrták a medence szélén ülő, lábát vízben lóbáló Rosalie-t, aki elmélyülten figyelte a vízben úszó négy fiút. Bella jobban megfigyelte őket, mire látta, hogy egyikük haja megcsillant, ahogy vöröses színe felbukkant egy pillanatra. Mosoly terült el arcán, mikor felismerte őket.

Zavaró, éles hangot hallott a medence másik széle felől, így pillantást odakapta. Visítozó, izgatott tini lányok csoportját látta, akik mind a vízben úszó  Emmették felé mutogattak, idétlenül viháncolva, hajukat igazgatva. Bella véleménye szerint azt az irritáló hangfrekvenciát, amit magukból kiadtak, még Jessica és Lauren is megirigyelhette volna a forksi gimnáziumból.

Alice csatlakozott Rosalie-hoz, így Bella is feléjük vette az irányt. Nem szívesen maradt volna egyedül, még akkor sem, ha most teljesen tiszta volt elméje.

Még le se ült teljesen, mikor a víz alatt hirtelen két kéz kapta el lábát, belerántva őt a hideg vízbe, mire ijedtében felsikított. Kapálózni kezdett, próbálva szabadulni a bokáját vasbilincsként körbefogó kezek tulajdonosa elől, ám semmit sem ért el vele. Előtte a víz bugyborékolni kezdett, ebből tudta, hogy akárki is az illető, pompásan szórakozik, ha vigyorogva közelít a felszín felé. Már épp mindenre elszántan emelte fel jobb kezét, mikor Edward szélesen vigyorgó, a víztől lelapult hajjal emelkedett ki a habok közül. Kezével Bella csípőjén állapodott meg, míg a lány hátát a medence széléhez nyomta, csókot lopva ajkairól. Pimaszul vigyorogva várta a következményeket Bella részéről.

Bella nem szólt egy szót sem, csak durcásan összefonta karjait mellkasa előtt, csúnyán nézve a fiúra.

– Hát mégis félelmetes vagyok? – kérdezte Edward, Bella füle mögé tűrve egyik rakoncátlan tincsét.

– Edward, te aljas! – bokszolt mellkasába.

– Aú, finomabban – vigyorgott még mindig.

Bella kezdte úgy érezni, hogy ezt a fennhéjazó vigyort lehetetlenség letörölni a képéről.

– Finomabban, mi? Mindjárt adok én neked finomabbat… – morgott, miközben mindkét kezével lenyomta Edwardot a víz alá, vállainál fogva.

A fiú engedett neki; hatalmas buborékokkal, kacagva bukott fel.

– Hát ennyire szeretsz, édes? Ez nem túl kedves, remélem, azért tudod.

– Ne várj kedvességet tőlem, ha a frászt hozod rám.

– Szóval a frászt hoztam rád – vigyorgott diadalittasan, közelebb bújva Bellához.

– Lehetséges.

– Érdekes, hogy pont most mondod ezt, nem pedig korábban – húzta végig orrát lepkeszárnyfinoman a lány nyakán.

– Felettébb az – nyögte.

Edward végighúzta nyelvét a lány alsó ajkán vámpír gyorsasággal, majd kihívóan meredt szemeibe.

– Miért kell neked folyton-folyvást kínoznod? – remegett Bella hangja – Csókolj már meg!

Meg sem várva Edward válaszát tapadt nedves ajkaira. Beletúrt vizes tincseibe, a fiúhoz préselve testét, mire mindketten belenyögtek a csókba. Bella hevesen kapott a fiú ajkai után, aki mosolyogva igyekezett csillapítani annak vágyát. A levegő szó szerint izzani kezdett körülöttük.

– Hú, srácok, felétek jócskán befűtöttek! Határozottan emlékszem, hogy pár másodperccel ezelőtt még hideg vizű medence volt ez, nem pedig gőzfürdő! – nevetett Emmett.

Poénját kivételesen senki sem „jutalmazta” egyetlen taslival sem. Mind vele nevettek vagy somolyogtak, míg Bella Edward vállaiba csimpaszkodva nézett mélyen annak szerelemtől sugárzó szemeibe.

– Hm, azt hiszem, a kiscsajoknak nem jött be túlságosan ez a jelenet – intett Félix a fejével afelé a lánycsoport felé, akik gyilkos szemekkel, féltékenyen méregették az Edward-Bella párost. Egyikük olyannyira sértettnek érezte magát, hogy felhúzva orrát a kijárat felé indult el. Ezen ismét csak nevettek mindannyian.

– Kiscsajok? Egy órával ezelőtt ég csinosak voltak – húzogatta szemöldökét mindentudóan Emmett.

– Azt egy szóval sem mondtam, hogy nem lennének még mindig azok. Amúgyis hozzám képest eléggé fiatalok.

– Hozzád ki nem az? – forgatta szemeit Jasper.

– Tényleg – fordult Alice Félix felé kedvesen – még nem is árultad el nekünk, hogy hány évesen is változtál át.

– Huszonnégy.

– Azta! – dülledt ki a szeme Emmettnek.

– De durva! Még Carlisle-nál is idősebb voltál egy évvel!

– Többnek néztelek – tűnődött Rose hangosan, simogatva állát.

– Igen – vakarta meg Félix zavartan a tarkóját – Ez gyakran előfordul. Na, és ti hány évesek is voltatok?

– Tizenkilenc – csicseregte Alice vidám hangon.

– Komolyan? – nézett nagyot Félix.

Alice sértetten felhúzta orrát.

– Hé, csak azért, mert csupán százötvennyolc centiméter magas vagyok, még nem kell ezen ennyire csodálkozni – úszott Jasperhez, akinek hátára felmászott.

– Sajnálom, csak megleptél. Fiatalabbnak gondoltalak – bólogatott.

Alice lazán megrántotta vállait.

– Bebuktad.

Félix vigyorogva nézett rá, mosolyt csalva Alice arcára is. Aztán tekintete tovább siklott Rosalie-ra.

– Én tizennyolc éves voltam – húzta el száját.

– Én is – súgta halkabban Bella, Edwardra pillantva.

– Én pedig csupán tizenhét – mondta Edward.

– Bella idősebb nálad? Ez komoly? – lepődött meg újra Félix.

Döbbenetében még a száját is tátva felejtette.

A többiek, hármójukon kívül mind zavartan néztek másfele.

– Ha jót akarsz magadnak, haver, akkor nem feszegeted ezt tovább – mondta komolyan Emmett, aminek csak ritkán látni – Bella irtó vad tud lenni!

Edward félmosolyra húzta száját.

– Öhm… oké. Jasper?

– Húsz, akárcsak Emmett.

– Na, és Esmével mi a helyzet? Mert akkor, ha csak számításaim nem csalnak, Carlisle huszonhárom volt, nem?

– De igen. Esme pedig huszonhat – adta válaszul Edward.

– Áh, jó tudni, hogy nem én vagyok a legidősebb! – mosolyodott el Félix.

– Hogyan? – Bella döbbent hangja pár oktávval magasabban szólt, mint eddig – Esme komolyan huszonhat éves volt?

– Igen. A látszat néha csal – mosolyodott el fanyarul Rosalie – Én is ugyanígy meglepődtem, mikor megtudtam, mint te. Huszonkettőnek is simán elmenne!

– Hű… hát… ez most letaglózott – pislogott maga elé Bella.

Emmett odaúszott mellé, megütögetve vállát.

– Ne akadj fenn ezen ennyire! Tíz perc múlva már el is felejted, hogy nem csak te vagy idősebb a szerelmednél.

Bella összeszűkült szemekkel meredt rá, mire rögtön elkapta kezét válláról, feltartva jelezve, hogy ő ártatlan, mint a ma született bárány.

– Miért borulsz ki ezen a kor-témán ennyire? Nem értem… Edward vámpírévekben számolva tízszer annyi idős, mint te vagy. Már rég a föld alatt lenne a helye…

– Most hagyd abba – sziszegte Bella.

Emmett még motyogott valamit, aztán jobbnak látta, ha csöndben marad.

– Emmett, Emmett – csóválta fejét Rosalie.

A lány hangjára a fiú rögtön felé kapta fejét. Úgy nézett rá, mintha legalább Istent látná.

– Teljes mértékben megértem Bellát – jelentette ki a szőke, megdöbbentve ezzel Félixet, Jaspert és Emmettet – Iszonyú lehet már csak a gondolat is, hogy a pasid fiatalabb nálad. Mintha csak az öcséddel járnál…

– Azért nem vagyok annyival fiatalabb! – vetette ellen Edward.

– Ami valljuk be, eléggé bizarr dolog – fejezte be Rosalie.

– Már csak az hiányzik, hogy azt mondd, Bella szakítson Edwarddal, mert ő csak tizenhét!

– Eszembe nem jutna ekkora elvetemült és halálra ítélt dolgot mondani! Ők úgy jók, ahogy vannak – kacsintott rá Bellára Rosalie.

Bella rávigyorgott.

Emmett kábán kapkodta tekintetét a két lány között. Mikor már teljes volt a káosz a fejében, kimászott a medencéből.

– Most meg hová mész?

– Kipróbálom a csúszdákat, még mielőtt én is csajosan kezdenék gondolkodni!