- Természetesen – mondtam, majd kifelé elsétálva mellette nem tudtam ellenállni és kezem az övébe csúsztattam.
Lágyan megszorította az ujjaimat, minek hatására bizsergő érzés indult el a karomon felfelé.
A dzsiphez mentünk, ahol Alice és Emmett már beszálltak a hátsó ülésre. Edward a vezető melletti ülés ajtajához vezetett, de mielőtt kinyitotta, felém fordult.
- Bella, tudnod kell…
- Nem, ne most! Erre később is ráérünk – csalódott arcát látva hozzá tettem – Hallottad Carlislet, kevés az időnk, sietnünk kell.
- Igen, igazad van.
Gyorsan beültünk és a főúton száguldva tettük meg az utat a városig.
- Szóval megszeretted a vásárlást? – kérdezte incselkedve Alice.
Hátrafordultam az ülések között, ezzel újra közelebb kerülve Edwardhoz. Mámorító illatát mélyen beszívtam.
- Nos, igen. Nagyon jó időtöltésnek tartom – mosolyogtam Alice szemébe, aki lelkesen előredőlt.
- Hát ezt remélni sem mertem! Jaj, de jó lenne újra együtt próbálgatni a rucikat, mint régen – szemei tüzesen csillogtak.
Nevetnem kellett, ahogy visszaemlékeztem, számomra akkor még ez nem volt valami kellemes szórakozás. Nem úgy Alicenek. Képes volt egész nap üzletről üzletre húzgálni magával, csakhogy kedvére öltöztethessen.
- Figyelmeztetlek, már nem vagyok az a türelmes próbababa, aki voltam.
Emmett felnyerített, majd ő is beleszólt.
- Ugyan, Bella, már akkor sem voltál türelmes. Emlékeztek, mikor elmentek ruhát venni a bálra és az első felpróbálása után hazaindultál, mert Alice ráderőszakolt egy rózsaszínt? Még Rose sem bírta a civakodásotokat.
- Akkor is mondtam, hogy mályva! – fakadt ki Alice.
Mindhárman felnevettünk. Észrevettem, hogy Edward mosolyogva figyel. De nem csak az én figyeltem fel rá.
- Edward, Bella helyett inkább az utat figyeld, vagy elcsapod azt a szegény szarvast.
- Milyen szarvast? – bámult előre Emmett.
Ekkor hangos fékezéssel az autó megállt, mi pedig előre csapódtunk.
- Jól vagy?- jött mellőlem azonnal a kérdés.
- Mért ne lennék? – néztem vissza bosszúsan. Ekkor egy hatalmas szarvas ügetett át az úton, majd gyorsan eltűnt a túloldalon.
Hátulról hangos üdvrivalgás tört ki Aliceból.
- Edward! Te is láttad? – lelkendezett, mintha a Mikulás rénszarvasa akadt volna az utunkba. Talán ideköszönt és észre sem vettem?
Edward bólintott felé, miközben elgondolkozva engem figyelt.
- De már ismét semmi.
Értetlenül bámultam egyikről a másikra.
- Most mi van?
- Csak a közeledben nem működik a képességünk – jegyezte meg Alice.
A közelemben? Ezt hogy érti? Hogy-hogy nem működik?
- Egyikőtöké sem?
Fejrázás volt a válasz.
Ezt nem értem.
- Mióta veled vagyunk, teljesen kikapcsolódott mindenki képessége. Alicenek nincs látomása, én nem hallom senki gondolatát és Jasper sem tud manipulálni az érzésekkel.
Emmett szakította félbe hátulról.
- Ja, mert egyébként már rég Edward karjaiba omlottál volna – röhögte, de Edward pillantása beléfojtotta a szót.
- Ez miért van? – nagyon érdekelt, bár eddig eszembe sem jutott Jasper képessége. Azt tudtam, hogy Edward ellen valamiért régen is immúnis voltam, de a többieknél nem volt ilyen szerencsém.
- Nem igazán tudjuk, csak sejtjük, hogy valahogyan blokkolod a mentális képességeket.
Oh, hirtelen megértettem. Hát erről van szó! Elégedett mosollyal fordultam előre. Eszembe jutott egy nem rég történt eset…
- Várunk még több szarvasra is vagy indulunk végre?
Döbbent arcuk láttán csak még jobban nevethetnékem támadt, de visszafogtam magam. Úgy tűnik, éri még meglepetés a Cullen családot.
 
A városba beérve egy eldugott helyen hagytuk az autót. Edward ragaszkodott hozzá, hogy velünk jöjjön és csak azután megy a hotelbe.
A kórházba simán bejutottunk. Mindent összeszedtünk, amire Carlisle szerint szükség lehet, majd gond nélkül távoztunk.
A szállodánál is gyorsan végeztünk. Már úton voltunk haza, nagyon megkönnyebbültem, fejem az üléstámlának döntöttem.
Az autó hirtelen irányt váltott és bekanyarodott egy éjjelnappali üzlet elé.
Értetlenül néztem körbe, miközben Alice kipattant hátulról és berohant a boltba. Edward mosolyogva nézett vissza rám.
- Emily jégkrémet fog kívánni – jegyezte meg egyszerűen.
Ráncoltam a homlokom.
-Láttátok?
Bólintott.
Jobban oda kell figyelnem, főleg ha hazaértünk és Jasper is a közelben lesz. Nem veszíthetem el az irányítást az érzelmeim felett, így is végérvényesen kezdek megtörni – töprengtem.
A fürkésző szemek elgondolkodva figyeltek.
- Direkt csinálod, ugye? – hangja nem volt vádló, inkább kíváncsi.
Megjátszott értetlenséggel bámultam rá.
- Miért, te direkt kutakodsz az emberek fejében?
Farkasszemet néztünk. Úgy éreztem, hogy dermedt testem lassan olvadásnak indul, ahogy egyre jobban elvesztem a szemeiben. Most először láttam benne azt a régi tüzet…
Alice bepattant hátra.
- Húzhatunk.
Edward megszakította a szemkontaktust és elindult visszafelé.
Alice próbált csevegni, rövid válaszokat nyögtem neki, de a gondolataim csak a mellettem ülő félisten körül jártak.
Nem változott semmit, vámpírként nézve talán még szebb. A szemem sarkából figyeltem határozott mozdulatait, ahogy vezetett. Eszembe jutott az első alkalom, amikor hazavitt és ugyanígy éreztem magam. Csendben csodáltam és reménykedő várakozással néztem a jövő felé.
Gyorsan hazaértünk és én rohantam befelé. Jasper már az ajtóban várt minket, Alicet keresve a tekintetével.
Emily még mindig aludt, a többiek csendben beszélgettek.
- Változás?- suhantam halkan a kanapéhoz.
- Nem volt ébren, de még mindig lázas - suttogta Esme- Sikerrel jártatok?
Bólintottam.
Közben a többiek becuccoltak és Carlisle nekiállt összeállítani a transzfúziót. Alice a jégkrémes dobozzal elindult a konyhába.
Esme felé fordultam.
- Az emeleten van három vendégszoba, nyugodtan érezzétek otthon magatokat- intettem a lépcső felé. A doki mellé léptem, hogy segítsek neki, mikor szemem megakadt Rosalien, aki csendben figyelt engem. Tekintetében nem volt nyoma utálatnak, flegmaságnak, ahogy emlékeimben élt.
Nem zavarta, hogy észrevettem, nem kapta el a pillantását, mintha mondani készült volna valamit.
- Bella, talán fel kellene ébreszteni, mielőtt bekötöm- hallottam meg Carlisle hangját.
Elfordultam Rosetól és Emily mellé térdelve lágyan megsimítottam forró arcát. Megrezdült és lassan kinyitotta láztól csillogó szemeit.
- Szia, álomszuszék- suttogtam mosolyogva- Sajnálom, hogy felébresztettelek, de Carlisle szeretne neked vért bekötni. Szeretnél előtte kicsit kinyújtózni?
Egy percig még pislogott, majd bólintott.
- Kimennék a mosdóba – tolta le magáról erőtlenül a takarót.
Odahajoltam és felemeltem. Már nem volt ereje átkarolni a nyakam, fejét ernyedten a vállamra hajtotta.
A mosdó felé siettem, de Rose megelőzött és kitárta előttünk az ajtót. Hálásan mosolyogtam rá, amit ő – meglepetésemre- viszonzott.
Miután Emily újra az ágyban volt, a doki bekötötte neki a vért.
A lányok az emeletre vitték a holmijukat, Edward a vérkészletet bepakolta a hűtőbe.
- Honnét van a vér?- kérdezte vékonyka hangján Emily.
- Megcsapoltunk a városban néhány fazont a  kedvedért- jött Emmett dörmögő válasza, mielőtt én megszólalhattam volna.
Emily először csak pislogott, majd gyorsan vette a lapot és elnevette magát.
- Remélem finomakat választottatok, mert nem érem be akármivel!- mondta kényeskedő hangon, mire Emmett hangos hahotába kezdett.
- Tetszik a csaj!- majd röhögve az emelet felé indult.
Jasper és Alice begyújtott a kandallóba, ami meghitt hangulatot árasztott.
Emily percről percre javult. Élénkebb lett, kezdett visszatérni az arcszíne és a láza is lefelé ment.
Nagyon boldog voltam, egyre több reményt láttam tervünk sikeres megvalósítására.
Lassan mindenki visszatért a nappaliba, elfoglalva egy-egy helyet, csendben beszélgettek.
Emily nagyot sóhajtott, mire Carlisle hozzá sietett.
- Valami baj van?
Barátnőm csak a fejét rázta.
- Nem, semmi… csak úgy ennék valami hideget- kicsit gondolkodott, miközben elmerülten simogatta a hasát-
Mondjuk jégkrémet.
Alice felé sandítottam, aki hatalmas mosollyal tűnt el a konyhában és már hozta is a dobozt egy kiskanállal. Emily szemei felcsillantak, nagyra tárta a karjait, amivel egyszerre ölelte át a jégkrémes dobozt és Alicet.
- Istennő vagy, köszönöm- és már tépte is le a tetőt és kanalazni kezdte a krémet. Szemeit lecsukva, élvezettel morgott magában.
Mindenki megkönnyebbülten nevetett fel, jó volt látni a változást rajta.
Kis idő elteltével ismét megszólalt.
- Ha jól emlékszem, az este félbeszakítottam valamit- bökött a kanállal Edward felé, de rám nézett- Akár folytathatnátok is, most úgyis alszik a fiam- nézett le a pocakjára, majd hátradőlve kérdőn felém fordult.
A többiek szintén.
Zavarba jöttem, Emilyre vetettem egy szúrós pillantást, majd Alice felé fordultam.
- Azt mondtad, látomásod volt, azért mentetek vissza Forksba- tettem fel a kérdést, ami már akkor is a fejemben motoszkált- láttad, hogy Viktória megtámad?
Alice csendesen a fejét rázta, majd lesütötte a fejét.
- Nem, azt sajnos nem, akkor talán időben odaérhettünk volna- sóhajtva, szomorú szemekkel rám nézett- Charliet láttam gyászruhában, ahogy a szétroncsolódott autód mellett áll- suttogta.
Fogaim közt beszívtam a levegőt, ahogy eszembe jutott az az este. A szőnyeg mintáját bámulva újra elém tárult Charlie megtört alakjának emléke.
- Szegény apa, ahogy ott állt, tudtam, hogy magát hibáztatja- észre sem vettem, hogy hangosan is kimondom- mivel ő vette azt az öreg járgányt nekem. Pedig igazán remek kis kocsi volt, szerettem- szám keserű mosolyra húzódott az eleven emlékek hatására.
- Te ott voltál?- kérdezte Jasper.
- Igen, ott- néztem meredten a kérdezőre, de nem őt láttam. Az emlékek egymást követve tolakodtak az agyamba, hozva magukkal az elfojtott érzéseket is.
Tudtam, hogy kíváncsiak, mi is történt a távozásuk után, ezért csendesen mesélni kezdtem.
- Miután elmentetek, úgy éreztem, mindennek vége- kihagytam, hogy Edwardot keresve eltévedtem és az egész város engem keresett az erdőben, ahol egy vérfarkas talált rám. A napokig tartó vegetációmat sem terveztem megosztani velük- Mikor egyértelművé vált a számomra, hogy ez nem álom vagy egy rossz vicc, mint ahogy reméltem, elmentem a házatokhoz. Abban bíztam… nem is tudom miben bíztam. Talán csak bizonyítékot akartam, hogy egyáltalán léteztetek-e - Edwardra sandítottam. Az arcán tükröződő fájdalom nem rendített meg, elég volt a sajátom- Nagyon üres maradt az életem és nem tudtam mivel kitölteni ezt az űrt. A házban azonban Viktóriába és egy másik vörös hajú nősténybe botlottam. Tudtam, mi vár rám, de nem bántam, hogy meg kell halnom- vontam vállat, mire halk morgás jött a kandalló felől- csak azt reméltem, hogy gyorsan túl leszek rajta. Hát nem így lett. Már több sebből véreztem, mire odaértek a farkasok. Viktória mielőtt elmenekült, megharapott. A farkasok elintézték a társát és engem felvittek a hegyekbe.
- Viktória elmenekült?- hallottam meg magam mellett Edward dühös hangját. Felpillantottam rá és bólintottam- De a korcsok azt mondták, hogy elintézték.
- Azt mondták, elintéztek egy vörös nőstényt és mi rossz következtetést vontunk le- merengett el Carlisle.
Edward szaggatott légzését hallgatva sejtettem, mi játszódik le benne.
- Ezek szerint még életben van- folytatta a doki.
- Oh, nem- arcvonásaim megkeményedtek, ahogy lassan megráztam a fejem – Már nincs.
Döbbent arcok figyelték, ahogy ördögi mosolyra húzom a szám.
- Azóta találkoztunk és benyújtottam a számlát – jegyeztem meg nemtörődöm stílusban.
És valóban nem hatott meg. Egy gyilkos gyilkosa lettem és igazságszolgáltatásként fogtam fel a dolgot. Nem azért, amit ellenem elkövetett, hanem a sok ártatlan ember miatt, akiket élvezettel megkínozva küldött a halálba.
- Azt kapta, amit érdemelt- néztem Edward szemébe, aki nem kis büszkeséggel pillantott rám.
Zavartan megint a szőnyegre fókuszáltam és folytattam.
- Szóval mikor az átváltozás után magamhoz tértem, nem kicsit leptem meg a farkasokat. Nem éreztem vérszomjat, nem támadtam rá senkire – elgondolkodtam – a farkasok persze nagy meglepetés voltak. És hogy Jacob is közéjük tartozik…- mosolyognom kellett, ahogy eszembe jutott a vörösesbarna bundájú farkaskölyök- Szóval nem bántottak és mivel egyébként sem maradhattam Forksban, elengedtek.
Mindenki hallgatott.
- Oké, lemaradtam. Milyen farkasokról is beszélünk éppen?- kérdezte Emily félretéve a félig kiürült, olvadásnak indult jégkrémes dobozt.