Emmett nagyon erős volt, én viszont fürge. Harc közben rájöttem, hogy kapar a torkom. Baromi régen nem vadásztam, majd be kell pótolni... viszont most nem ezen kéne rágódnom. Már vagy fél órája harcoltunk, kezdtem fáradni. Jasper folyamatosan elemezgetett engem, néha elismerően füttyentett. Ez jól esett, de a többit inkább egy morgással intéztem volna el. Emmett kidöntött egy fát... én csaptam neki. Dühösen kászálódott fel, és nekem ugrott. A torkomhoz emelte a száját, de persze nem harapott meg. Most már én voltam dühös. Leráztam magamról és elmentem átváltozni, felöltözni. Seth az emeleti ablakból nézte a harcot, miután végzett a zuhanyzással.
- Legközelebb vadászok előtte, és nem lesz ilyen egyszerű dolgod - morogtam Emmettnek, aki csak nevetett.
- Naomi ne legyél elkeseredve. Fejlődnöd kell még, de nagyon jól harcolsz - mondta Jasper.
- Hallottam - morogtam oda, és befutottam az erdőbe. Tudhattam volna, hogy valaki követni fog. Ráadásul Emmett....
- Hagyjál már! - mondtam neki és felugrottam egy fára.
- Nyugi hugi! - mondta vigyorogva.
- Azért jól elkalapáltál - mondta és dörzsölgetni kezdte a vállát.
- Ne akard megint kihúzni a gyufát - fenyegetőztem, és újra futni kezdtem. Rávetettem magam egy szarvasra, és kiszívtam a vérét. Leporoltam a gatyám és visszaindultam.
- Ennyi? - kérdezte meglepetten Emmett.
- Nem kell sok - mondtam vállat vonva. Igazából még kettő belém fért volna, de nem akartam olyan sokáig egyedül hagyni Seth-et. Carlisle várt az ajtóban. Na már megint kitaláltak valamit. Ne értsetek félre imádtam az új családom, de néha sok volt belőlük.

- Ne vedd tolakodásnak - kezdte Carilise - de nem hagy nyugodni néhány dolog. Az engedélyeded kérném, hogy elkészíthessek rajtad néhány kísérletet. - felmordultam. Mi vagyok én?
- Persze ez a te javadra is szolgálni fog. Például, hogy lehetsz-e terhes Sethtől... - védekezett.
- Egyenlőre nem szeretnék terhes lenni... de persze, majd igen, ha nagyon szeretnéd - adtam meg magam, és próbáltam nem túl erősen kihangsúlyozni a majd szót. Közben egy kérdés is felötlődött bennem... tudom, hogy gusztustalan, de azért kíváncsi vagyok. Na tessék, Edward fel is mordult.
~ Kuss! ~ gondoltam, bár tudtam, hogy az egész ház hallja mit mondok. Úgyhogy óvatosan fogalmazok.
- Nekem nincs mérgem... akkor Sethre sem lenne hatással, ha véletlenül... megharapnám ugye? - böktem ki. Carlisle szeme elkerekedett.
- Persze nem akarom... csak... ha elveszítem a fejem - vadul ráztam a fejem, nem akartam, hogy ez megtörténjen. Bár kétségkívül csábított a szerelmem vére. Nem ételként.... nektárként.
- Nem... nem halna bele, mint ha egy igazi vámpír harapná meg... de attól még nem biztos, hogy kellemes lenne - mondta Carlisle hosszas gondolkodás után. Gyanakvóan fürkészett. Sóhajtottam, majd felfutottam a szobába. Seth tágra nyílt szemekkel és leesett állal nézett rám. Szemében félelem csillant meg.
- Jajj ne! Seth! Nem akarlak megharapni. Sosem bántanálak - szememben könnyek gyülekeztek és lassan odasétáltam hozzá.
- Tudod, hogy nem tenném - mondtam és mélyen a szemébe néztem. A félelem átváltozott megértéssé, és elmosolyodott.
- Persze, hogy nem... csak hirtelen... - mondta és átölelt. Tudtam mit akart mondani. És ő is tudta, hogy tudom. Nem volt szükség most szavakra. Egyszerűen csak öleltük egymást, és gondolkoztunk.
- Tudod... lehet, hogy nem lenne annyira ellenemre, ha megharapnál. Érted bármit - mondta hirtelen Seth. A torkom égni kezdett.
- Nem... nem lehet! Seth nem akarlak megsebesíteni. És most, ha nem haragszol lezuhanyozom, hogy megnyugodjak. - azzal ott hagytam Seth-tet, és ahogy mondtam lezuhanyoztam. A víz mindig megnyugtat ez most is így volt. Elfelejtettem mit mondott, és csak úgy gondoltam rá, mint a szerelmemre, akit sosem-sosem bántanék. Kiűztem a fejemből a kósza gondolatot, hogy megkóstoljam a vérét. Lehetetlen, undorító. Nem szabad.
Kiléptem a zuhanyzóból, felöltöztem és kimentem. Seth az ágyon ült. Felsóhajtottam.
- Miért nem mész Leah-hoz? - kérdeztem, amikor ő meg ezt:
- Miért nem akarsz megharapni? - aztán újra együtt kérdeztünk valamiket:
- Azt akarod, hogy bántsalak?
- Azt akarod, hogy elmenjek? - annyira lehetetlen volt, hogy így egyszerre beszélünk, hogy mindketten felnevettünk. Nem igazi, vidám nevetés volt. De legalább az. Jelentőségteljesen rám nézett, hogy most én beszélek. Leültem mellé az ágyra.
- Először menj el a nővéredhez. Biztos hiányzik. Utána megbeszéljük ezt a másik dolgot - nagyon nyeltem, torkom megint tűzben égett. Sikerült újra felizgatnom magam, pedig az előbb zuhanyoztam. Szemem önkéntelenül is a nyakára tévedt és újra nagyon nyeltem. Elkaptam a szemem, de észrevette a pillantásom.
- Rendben - mondta a szemembe nézve, megcsókolt, majd kiugrott az ablakon. Pár perc múlva Edward jött be az ajtón. Szeme zavart volt.
- Beszélnünk kell - mondta.