(Bella szemszöge) 

Hihetetlen, hogy nagymama leszek. Jacob és Gabriella. Ez annyira csodálatos. Eddig is biztos voltam a döntésemben, hogy itt maradok La Push területén, de ez csak még jobban megerősített ebben a hitben. Nem hagyhatom itt a fiaimat, és az unokáimat. Imádom Edwardot, és soha senki más szóba sem jöhet a társamként, de nem hagyom el a családot, akik vigyáztak rám, ameddig ők nem voltak velem. A farkasok, és Jacob miatt vagyok még életben. Hálával, és szeretettel tartozom a falkának. Nehéz lesz megint nélkülük tölteni ötven évet, de most jobb lesz a helyzet. Tudni fogom, hogy mikor hol vannak, és meg fogom látogatni őket. Nem is lesz annyira rossz. Majd folyamatosan küldök nekik képeket az unokáimról, az unokáinkról, és el is viszem őket majd látogatóba. Gondolataimból Alice morcos hangja rángatott ki.

• Bella, ezt meg kell beszélnünk – nézett rám szomorúan.
• Mit kell megbeszélnünk? – kérdeztem döbbenten. Majd rájöttem, hogy biztosan már most el akar kezdeni babaholmikat vásárolni a picinek, akit alig várunk. – Oh, hát persze, Alice. Gaby és Jake boldog lesz, hogyha megleped őket néhány ajándékkal.
• Nem ezt akarom most megbeszélni veled. A jövőnkbe néztem és azt láttam, hogy nem vagy velünk. Elárulnád, hogy mit jelentsen ez? Láttam az esküvőtöket, aminek nagyon örülök, és boldogan megszervezem. Azután tökéletes nászutatok lesz, aztán hirtelen elvágták a képet. Mi elmentünk Forksból, te pedig integettél utánunk. Integettél, érted? Meg tudod ezt magyarázni? A családhoz tartozol, te is, Anthony is, és Billyék, meg Jacobék is. Miért van az, hogy ahelyett, hogy csomagoltatok volna, és jöttök velünk, ti csak integettetek. Egy család vagyunk, együtt maradunk, bármi áron – fakadt ki Alice. Mire mindenki a nappaliba gyűlt.
• Mi a gond, lányok? – kérdezte Emmett vigyorogva. – Cicaharc lesz? Légy szíves. Ti még soha nem vesztetek össze, úgyhogy biztos izgis a téma.
• Emmett, úgy érzem, hogy ez most nem a megfelelő alkalom a poénjaidra – lépett Alice mellé Jasper. Majd átkarolt mindkettőnket, gondolom, hogy lenyugodjunk. Néhány pillanattal később pedig szerelmem lépett mellém és szorosan magához ölelt.
• Higgadjunk le és beszéljük meg, hogy miről van szó – mondta Carlisle nyugodtan. – Mindenki üljön le, és hallgatom, hogy mi történt, amitől ennyire idegesek lettetek, lányok.
• Bella el akar hagyni minket – mutatott rám Alice legörbülő szájjal.
• Bella? – fordult felém Carlisle döbbenten.
• Ez ebben a formában nem igaz – emeltem fel védekezően a kezeimet.
• Akkor milyen formában felel meg a valóságnak? – kérdezte Emmett kíváncsian. Ezúttal nyoma sem volt a komolytalanságának.
• Nem hagylak el titeket, és nem is akartam elválni tőletek. A helyzet az, hogy beszéltünk erről Edwarddal. Nem akarom elhagyni La Pusht, és a fiaimat. Ez a hely az otthonom már több, mint fél évszázada. Felneveltem itt három fiút, és az unokáim mind valamilyen szinten farkasok lesznek. Nem kívánhatom, hogy az összes potenciális alfa hagyja el a szülőföldjét, mert el kell költöznötök. Én maradhatok, és végignézhetem a szerelmek kibontakozását, az unokáim növekedését. Mindent, ami az életet jelenti sokak számára. Titeket is meg foglak látogatni, de élni továbbra is itt fogok. Sajnálom, de választanom kell, és őket választom. Gondoljátok át logikusan. A farkasok többsége általában halandóba vésődik. Billy is halandó lányba szerelmes, ami egyáltalán nem baj, hiszen ez az élet rendje, de ne várjátok tőlem, hogy itt hagyom, és kimaradok az életéből. Neki valószínűleg csak egy emberöltő adatott meg. Jó esély van rá, hogy az unokáim is csupán hosszú és boldog életet fognak élni, de egyszer távoznak az élők sorából, ahogy annak normális esetben lennie kell. Hozzátok bármikor mehetek, nem változtok, örökké a családom lesztek, de itt vannak olyanok, akik nem maradnak velem ilyen hosszú időre – magyarázkodtam. – Ti mit tennétek, hogyha lennének még élő rokonaitok? Hagynátok, hogy minden történjen, ahogy történik, és nem akarnátok tudni róla, hogy mi van a szeretteitekkel? – kérdeztem kétségbeesetten. Nem hiszem el, hogy nem bírják felfogni, hogy miért döntöttem úgy, ahogy.
• Én megértelek – sóhajtott fel Rosalie, majd Esme is bólintott.
• Én viszont nem – szusszantott fel Alice bosszúsan. – Nem értem, hogy ők miért nem jöhetnek velünk? A fiaidon és Nathalie-n kívül van még potenciális alfa a farkasok között. Senkit nem kötelez semmi, hogy örökké csak La Push határain belül élhet. A farkasok elköltözhetnek, és visszatérhetnek. Nem muszáj nekik vezetni a falkát. Sam Uley is vezetheti tovább a csapatot, hogyha úgy alakul, vagy a következő család, aki alkalmas rá, hogy alfaként tevékenykedjen. Nem olyan bonyolult a hierarchiájuk…
• Ők nem hagyják el a családjukat, ahogy én sem – sziszegtem a fogaim között.
• Értem, tehát mi már nem vagyunk a családod – mondta barátnőm keserűen.
• Én nem ezt mondtam. Ne forgasd ki a szavaimat – néztem rá dühösen. Elvileg ő a legjobb barátnőm, neki meg kellene értenie engem. Ki érezze át a helyzetemet, hogyha ő sem teszi? Edward is képes volt felfogni, hogy miért akarok maradni. 
• Nem ezt mondtad, de gondoltad, ez biztos. Jogosan haragszol ránk azért, ami történt, de ez a büntetés egy kicsit erős nem gondolod? Megfosztasz minket a teljesség, a tökéletesség érzésétől. Nélküled nem teljes a család – mondta immár kedvesebben.
• Attól, hogy nem vagyok veletek minden pillanatban még nem igaz, hogy nem is érzitek, hogy szeretlek titeket. Tudni fogjátok, hogy itt vagyok, és várok rátok. Egyébként pedig meg fogunk látogatni titeket. Te vagy a legjobb szervező a világon, hogyha te nem tudom kitalálni, hogy hogyan lenne legjobb nekünk hozzátok jutni, akkor senkinek. Nem lesz olyan rossz, mint amilyennek most hiszed – mondtam határozottan.
• Nem lesz olyan rossz? Mégis mi? Az, hogy majd néha látunk, ahelyett, hogy minden nap együtt lennénk? Ne haragudj, de nem érzem át, hogy mi lehet ebben a jó – morgolódott tovább.
• Alice, ez nem ilyen egyszerű. Megértem a te indokaidat is, és Belláét is. Igazság szerint azt hiszem, hogy nem dönthetünk ebben a kérdésben Bella helyet. Mindenki elmondhatja a véleményét, de a végső döntés Belláé marad – mondta Carlisle nyugodtan.
• Nekem sem tetszik az ötlet, hogy a húgi újfent nem lesz velünk, de ha belegondolok, akkor logikus, hogy szeretné látni a porontyokat felnőni. Hogyha lehetne unokám, vagy gyermekem, akkor én is így döntenék – mondta Emmett határozottan.
• Szerintem is így van. Ha csak egy fikarcnyi kis lehetőségem nyílna egy ilyen családra, akkor egy percig sem haboznék – bólintott rá Rosalie is.
• Én sem akarnám elhagyni a gyermekeimet, ezért megértelek. Bár te is a gyermekem vagy, így téged sem lesz könnyebb elhagyni, mint bárki mást ebből a családból, de tudom, hogy jó helyen leszel, biztonságban és szeretetben – mosolygott rám Esme halványan.
• Ez a te döntésed, Bella, én szólok bele, bár örülnék, hogyha velünk jönnél, de érzem rajtad, hogy nem lennél képes elhagyni az itteni családod – elemzett ki Jasper.
• Edward? Nem mondod, hogy te ebbe csak úgy beletörődtél? – nézett Alice szerelmemre dühösen. – Hogy engedheted el megint? Már másodszor rontasz el mindent – csattant fel barátnőm. Majd elviharzott volna, de hirtelen összeesett, de szerencsére Jasper elkapta.
• Túlhergelte magát, mindenkinek jobb, hogyha egy kicsit megnyugszik. Egy perc és jövök – mondta Jasper, majd eltűnt vele a szobájuk felé.
• Jasper egy szempillantás alatt elkábított egy vámpírt? – néztem körül döbbenten a többieken.
• Akár egy várost, vagy államot is befolyása alá von – vont vállat Carlisle. – A képességek fejlődnek. Edward már képes szűrni is a gondolatokat, vagy mindent hallani. Emmett akár egy egész hegyet is odébb visz, ha arra van szükség. Esme szeretete már egy egész árvaházra is átragad. Nekem már elég kéthavonta is vadásznom, ha arról van szó, nem érzek kísértést. Rosalie szikrázóbb, mint valaha. Alice pedig már néha átlát a farkasokon is. Nem mindig, de néha akad egy-egy villanás. Az erő növekszik a koroddal, és csak egyre jobb lesz. A te pajzsod is nőni fog, mint ahogy a víz feletti hatalmad is. Egy évszázad múlva talán már tengereket vonsz a befolyásod alá – magyarázta Carlisle.
• Te jó ég – kerekedtek ki a szemeim. Ez félelmetes – mondtam döbbenten.
• Igen, az – bólintott rá fogadott apám. – Viszont, hogyha jól bánsz a tehetségeddel, akkor sokkal inkább áldás, mint teher. Azonban visszatérve a kialakult helyzethez. Nincs jogunk magunkkal hurcolni, hogyha nem akarod. Természetesen ez a te döntésed. Alice is be fogja látni, hogyha adsz neki egy kis időd. Még csak most kapott vissza téged, a legjobb barátnőjét, a nővérét, azt, akivel mindent megbeszélhetett, és az a néhány év, amit még itt tölthetünk neki csak néhány másodperc. Egyikünknek sem lesz könnyű elengedni téged megint, de a legrosszabb egészen biztosan Edwardnak és Alice-nek lesz. Hiszen Edward a társától kell, hogy távol legyen. Alice pedig a legkedvesebb személytől Jasper után. Tudod, hogy milyen érzés elveszíteni valakit, úgyhogy nem kell megmagyaráznom, hogy mit érzünk most.
• Tudom, és sajnálom, de meg kell értenetek az indokaimat. Már döntöttem – néztem rajtuk körbe bocsánatkérően. – Annyira pedig nem lesz rossz, hiszen meg foglak látogatni titeket, amilyen sűrűn csak lehet – mondtam határozottan.
• Rendben, a szavadon fogunk. Nem ígérem, hogy mi is meglátogatunk, mivel ez nem áll majd módunkban jó ideig, de boldogan látunk titeket bármikor – mondta Esme kedvesen.
• Rendben, akkor ezt megbeszéltük – fejezte be Carlisle a kis ülésünket.
• Még egy órát nem lesz magánál, de arra gondoltam, hogy ezt meg kéne beszélnetek négyszemközt – jött le Jasper a lépcsőn. – Jobb lenne, hogyha kettesben hagynánk őket egy időre. Alice megért téged, csak nehezen fogadja el a döntésed, érthető okokból, de ha megbeszélitek tudom, hogy nem lesz baj – mondta nyugtatóan.
• Köszi, Jasper – öleltem meg. Majd puszit nyomtam az arcára.
• Nincs mit – mosolyodott el halványan.
• Akkor amondó vagyok, hogy mindenki foglalja le magát mondjuk estig, a házon kívül – javasolta Carlisle. – Drágám, megnézzük a sátrunkat? – csillantak fel fogadott apám szemei. Én pedig Esmére pillantottam, aki csak szégyenlősen lehajtotta a fejét, és beharapta alsó ajkát. – Oké, hallgatás beleegyezés – fogta meg a kezét Carlisle, és eltűntek.
• Én hozok Alice-nek egy-két traumaoldót – mosolyodott el Jasper, majd eltűnt. – Lányok, három óra múlva itt legyetek a nappaliban – fűzte még hozzá.
• Bébi, mit szólnál egy bungalóhoz? – húzkodta Emmett a szemöldökét.
• Tegnap már összehordtam egy fél kunyhót, mielőtt lebuktam – vigyorodott el Rose.
• Szeretnél egyedül maradni? – nézett rám Edward kiskutya szemekkel.
• Nem, nyugodtan maradj itt velem, de majd egyedül megyek fel hozzá a szobába, amikor felébredt, hogyha lehet – ültem az ölébe.
• Persze, drágám, akkor majd magatokra hagylak – simított végig a hátamon.
• Önző vagyok? – néztem a szemébe néhány perc után.
• Ne beszélj butaságokat, életem. Sosem voltál önző, csupán meghoztál egy döntés, amit igazán meg lehet érteni. Én is rosszul reagáltam rá elsőre, hiszen ott voltál, de ha Alice is átgondolja, akkor majd rájön, hogy helyesen döntöttél. Nem lesz olyan rossz – motyogta maga elé nem túl meggyőzően.
• Te is hiányozni fogsz – fúrtam a fejemet a nyakába.
• Tudom, kicsim, de mindketten tudjuk, hogy így boldog leszel, és ez a legfontosabb. Csak ígérd meg, hogy jössz, amikor csak tudsz – kérlelt gyengéden.
• Amilyen gyakran csak módomban áll majd – ígértem.

Az elkövetkező perceket csendben, egymást ölelve töltöttük. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék még. Tudtam, hogy Edward tökéletesen megért engem, és ennél többet még csak álmomban sem kívánhattam volna. Már csak az hiányzik a nyugalmamhoz, hogy Alice is megértse az indokaimat. Ezt mindenképpen meg kell beszélnünk. Nem mehetnek el úgy, hogy a legjobb barátnőm azt hiszi, hogy büntetni akarom őt, ez nem igaz.

• Alice ébredezik – suttogta a fülembe Edward. – Magatokra hagylak titeket. Mit szólnál, hogyha az éjszakát a határ menti házban töltenénk? Azt hiszem, hogy még van olyan szoba, ahol nem jártál – simított végig a combomon.
• Én benne vagyok – nyögtem.
• Akkor este – nyomott egy csókot a számra. – Ügyes légy, Alice kitöréseihez türelem kell.
• Oké, óvatos leszek – sóhajtottam fel.
• Hé, azért nem harap – próbálta oldani a hangulatot szerelmem.
• Tudom – haraptam be az alsó ajkam. – Most viszont tényleg megyek – csókoltam meg még egyszer, majd felrohantam Alice szobájába.

Barátnőm az ágyon feküdt, a párnát a fejére tette, és nyakig betakarózott. Megkopogtattam az ajtót, hátha csak nem vett észre.

• Nincs itthon senki – morogta ki a párna alól.
• Alice, ezt meg kell beszélnünk – pattantam fel mellé az ágyra.
• Mit kéne megbeszélnünk. Megint nélküled kell majd élnem ötven évig. Kivel beszélem majd meg, hogy milyen volt a vásárlás? Kinek mesélem el az új élményeimet, amelyekkel Jasper meglep. Ezeket egy legjobb barátnőnek kéne végighallgatnia, és velem együtt örülni, de te nem leszel ott, hogy élmény beszámoljak. Ráadásul neked is mindent el kellene mondanod nekem. Milyen volt a tegnap éjjel Edwarddal? Min vesztetek össze? Ilyesmiket nekem kéne megtudnom először. Vagy együtt kéne nevetnünk, amikor az unokád gügyögni kezd, mászni, aztán pedig rosszcsonttá válik, akit nem lehet megállítani. Semmilyen közös élményünk nem lesz, mert nem leszünk együtt – mondta szomorúan.
• Alice, nem veszítsük el egymást. Nem bújnál ki a párna alól?
• Nem, nekem jó itt – mondta határozottan.
• Oké, akkor egy pillanat – mondtam. Majd egy szempillantás alatt én is beférkőztem a párnája alá.
• Hé, ki engedett be a rejtekembe – bökte meg az orromat. Majd legnagyobb örömömre halványan elmosolyodott.
• Egy legjobb barátnőnek szabad ilyet csinálni, emlékszel? – kérdeztem mosolyogva.
• Te emlékszel arra az estére? Hiszen az már olyan régen volt, és te még ember voltál. Az emberi emlékeket elveszítjük – döbbent meg.
• Talán a nem fontosakat igen, de ami fontos, az örökké megmarad – fogtam meg a kezét.
• Édes voltál, ahogy féltél a viharban – kuncogott fel.
• Jól van, egy ember számára félelmetes, hogyha a szél fákat csavar ki, és a villámok az erdőben cikáznak, ahol történetesen a házatok van. Ráadásul Edward is vadászott – morogtam. Nem tehetek róla, hogy féltem a viharoktól. Igazából még mindig félek.
• Nekem tetszett. Jó volt veled „aludni”. Igazi, csajos este volt. Nagyon élveztem – mondtam őszinte mosollyal az arcán.
• Én is, bár közben majd halálra rémültem, de mégis szép emlék maradt – biztosítottam róla. – Látod, mindig is velem voltál. Amikor egy villám eldörrent, akkor visszaemlékeztem arra az estére. Vagy, amikor elsétáltam egy divatos bolt mellett. Mindenhol ott vagy, ahogy én is. Biztos eszedbe jutottam valamiről, amíg nem találkoztunk.
• Amikor elsétáltam egy könyvesbolt mellett, vagy amikor rémes, szakadt pólókban, és farmerekben sétáló lányokat láttam, frizura és smink nélkül – vigyorodott el Alice. – Fazonigazításért könyörgő tinédzserek, hosszú, barna hajjal.
• Te pimasz nőszemély – emeltem fel a párnát, majd fejbe csaptam vele. – Az én stílusom sportos, és nem cicababás, mint a tiéd – vágtam vissza.
• Cicababás? Nélkülem képes lettél volna egy kacatban megjelenni a bálon – vágott sértődött arcot.
• Nélkülem nem ismernéd a Thomas Jeans-t, csak a Versage-t – mosolyodtam el. – Még mindig a világ legnagyobb márkáiban vadásznál, kényelmes viselet helyett.
• Oké, elismerem, hogy néha jók a szakadt cuccaid – egyezett bele.
• Rendben, akkor én is elismerem, hogy néha egész jók a divatos ruháid – adtam meg magam.
• Hiányozni fogsz, mindig hiányoztál – szorított magához.
• Te is nekem, Alice, de ígérem, hogy meglátogatlak majd titeket, és azt is megígérem, hogy nekünk lesz a legnagyobb telefonszámlánk a világon - öleltem vissza én is.
• Hm… idilli látvány, így sokkal jobban tetszetek – szakította meg a pillanatot Jasper. – Ha megengeditek, akkor egy újabb közös élményt ajándékoznék nektek. Bár a lányok, még nem értek vissza, azért elkezdhetitek a csajos délutánt kettesben is. Gyertek – ajánlotta fel mindkét karját nekünk Jazz. Majd levezetett minket a nappaliba. Ami tele volt női magazinokkal, és könyvajánlókkal, valamint romantikus filmekkel. – Jó szórakozást, hölgyeim – hajolt meg előttünk mélyen.
• Szeretlek – sipította Alice. Majd egy szempillantás alatt már férje karjaiban is volt.
• Én is téged, szép napot, lányok. Este találkozunk – nyomott egy gyors csókot szerelme ajkaira Jasper, majd rám kacsintott, és már ott sem volt. 
• Mivel kezdjük? – kérdezte izgatottan Alice. – Oh, tudom már. Választunk neked egy dögös frizurát estére, és én megcsinálom neked – lengetett meg előttem egy hajszobrászati újságot. Jaj, mibe kevert bele engem Jasper?
• Oké, legyen – adtam meg magam. A lényeg, hogy Alice boldog. – Viszont, csak akkor egyezem bele, hogyha téged is kicsinosítunk estére. A férjed biztosan értékelné, ahogy a környék is – javasoltam.
• Hm… a környék? Azt mondod, hogy segítsünk Forksnak ma éjjel, hogy jelentősen megnövekedjen a babák száma? Jasper képes megteremteni a hangulatot – villantak meg Alice szemei. – Johanna is felengedne teljesen, ha rásegítenénk egy kicsit.
• Jaj, nem, én nem így értettem. Csak ránk gondoltam. Mármint a mi párosainkra. Nyolcunkra, nem pedig az egész városra – tiltakoztam hevesen. – Nincs jogunk felhevíteni egy egész város érzelmeit. Nem lenne szép dolog.
• Szép nem lenne, de hogy mindenkinek jó lenne, az biztos. A párok boldogan töltenének egy éjszakát, gondok nélkül – mondta Alice határozottan. Ajaj, már nagyon beleélte magát a dologba.
• Alice, én nem hiszem, hogy… - kezdtem bele.
• Csak ugrattalak, te lökött. Jazz senkit nem fog érzelmileg befolyásolni, nem tartaná etikusnak, amivel teljes mértékben egyet kell értenem.
• Akkor jó – fújtam ki az eddig bent tartott levegőt.
• Te komolyan azt hitted, hogy ráuszítom a férjemet a városra? – nevetett fel Alice. – Jasper képességét csak nekem szabad igazán élveznem, na jó, ha én kiéltem magam, akkor esetleg kölcsönadom, de nem biztos – mondta nevetve.
• Oh, micsoda kegy – forgattam meg a szemeimet kuncogva. – Na, gyere, hogy meglephessük a többieket.

A következő  órák vidám beszélgetéssel, és ténykedéssel teltek, miközben készültek a frizurák, a sminkek, és minden ehhez hasonló dolog, amit egy lány csak szerethet. Én pedig titokban áldottan érte Jaspert, hogy sikerült olyan megoldást találnia, ami mind kettőnknek jó, így talán könnyebb lesz mindenki számára a búcsú, amikor elérkezik az idő. Hiszen minél több szép emlékünk lesz, annál több mindenbe kapaszkodhatunk majd, ha hiányzik a másik.