A sötétben lassan kirajzolódott a ház ismerős körvonala, ahogy egyre közelebb értünk. Ahogy megérkeztünk és mellettünk leparkolt a másik két autó is, kiszállva mindenki csendben nézte a hatalmas, elhagyatott épületet.
Túl sok minden nem változott. Az erdő mintha közelebb ölelte volna magához, a fák nagyobbak és terebélyesebbek lettek. A homlokzat kopottabb, a teraszt beborították a száraz falevelek és gallyak. Az óriási ablakok, mint valami szomorú szemek, bámultak ránk. Az egész ház magányos csöndbe burkolózott.
Hiányzott belőle az élet.
- Munkára, gyerekek- Alice hangja úgy dörrent, mint a startpisztoly, mire mindenki azonnal mozdult és szó nélkül követte apró barátnőm utasításait. Csodálkozva figyeltem, mivel nem hallottam egyetlen morgást vagy elégedetlenséget sem, lelkes izgalommal láttak neki a feladatnak.
És ez csak egyet jelenthetett, mégpedig, hogy nem csak én érzem otthonomnak Forksot.
A vámpírsebességnek és a koordinált munkának hála a hajnal első sugarai már nem egy néptelen házat találtak.
Reggel Alice, Esme és Rosalie bementek Port Angelesbe festékeket és egyebeket vásárolni. Hálás voltam Alicenek, amiért engem nem nyaggatott, hogy menjek velük.
Végigjártam a helyiségeket és a feltoluló emlékek közül igyekeztem csak a kellemesekkel foglalkozni. A nappali ablakán kibámulva néztem a tájat. Béke és nyugalom szállt meg, de ha a másnapi gyászszertartásra gondoltam, a szívem elszorult.
- Remélem, nem bántad meg, hogy mi is jöttünk- szólt lágyan Emily – Mármint, talán most szeretnél egy kicsit egyedül lenni.
Felé fordultam és rámosolyogtam.
- Pont ellenkezőleg. Nagyobb szükségem van rátok, mint valaha. Ha majd magányra vágyom, meg fogom oldani- biztosítottam.
- Oké- sóhajtott, majd körbenézett- Hol találom Edwardot? Adam megmakacsolta magát, nem akar enni. Nem tudom, mi baja lehet…
Be sem fejezte a mondatot, máris megjelent szerelmem, Carlisle-val az oldalán.
Felsiettünk az emeletre, ahol Adam morcos arccal álldogált a kiságyban. Az anyja felvette és segélykérően Edward felé nézett, aki szemöldök ráncolva figyelte a kicsit.
- Éhes, de nem kívánja a tápszert- tolmácsolta Adam gondolatait.
- Talán valami tartalmasabbat kellene megpróbálnunk- gondolkodott el Carlisle – elméletileg már elég fejlett, hogy szilárd tápanyagot is ehessen.
Gyorsan felhívtam Esmét, hogy hazafelé vásároljanak élelmiszert. Hamarosan megérkeztek, de a sok finomság közül semmi sem nyerte el a kicsi tetszését.
- Se gyümölcs, se zöldség, sem bébiétel. Akkor mégis mit szeretnél?- kérdezte kétségbeesve Emily a fiától, aki csak nézett rá hatalmas, szomorú szemeivel.
Már mindenki aggódva körülállta őket.
- Ő sem tudja, csak éhséget érez, de ezektől undorodik- mondta Edward, majd hirtelen Carlisle felé kapta a fejét -  Igen, ez elképzelhető… Talán megpróbálhatnánk.
- Mi van már? – fakadt ki Emi a néma párbeszéden.
- Arra gondoltunk, hogy a költözés miatt már régóta leállította az anyagcseréjét, hogy te gond nélkül a közelében lehess- fordult a doki Emily felé- így, vámpírként valószínűleg vérre van szüksége.
Egy pillanatig döbbenten figyeltük a kíváncsian pislogó gyereket, majd Emmett hangja törte meg a csendet.
- Akkor hozzunk neki uzsit- és már el is tűnt, nyomában Edwarddal és Jasperrel.
Hamarosan egy edény friss vérrel tértek vissza. Adam a levegőbe szimatolt, és ahogy megérezte a vérszagot, azonnal arra fordította a fejét.
Rose ölében ülve falánkan kortyolta a folyadékot, míg Emily hátra húzódva, visszatartott lélegzettel figyelte.
Mikor Adam jóllakott, elégedetten gagyarászni kezdett és Edward hangosan nevetve közölte.
- Nos, alighanem ezután már nem is hajlandó mást enni.
Megkönnyebbülten nevettünk és kitárgyaltuk, hogy erre a kézenfekvő dologra nem is gondoltunk.
Estére a ház kifestve, kitakarítva pompázott. A bútorokról lekerültek a huzatok, újra otthonos kényelmet nyújtva a családnak.
Alice persze elégedetlen volt, mivel szerinte mindent le kell cserélni új, dizájnosabb holmikra. Őt ismerve, ez csak rövid idő kérdése. Ezen viccelődtünk, mikor távolról hangos farkas vonyítás hasított az éjszakába.
 
Igen, még egy dolog, ami türelmetlen várakozással töltött el. Az eltelt majdnem 43 év a legtöbb ember emlékeit elhomályosítja annyira, hogy ne emlékezzenek rám, a „tragikus sorsú Swan-lányra”. Az arcomra legalábbis nem. De a farkasok emlékei tiszták és mostanra már tudniuk kell, hogy a Cullen-ház lakói visszatértek. A több évszázados gyűlölet, amit a vámpírok iránt éreznek, vajon rám is vonatkozik? Jackob, Seth és a többiek, akiket még gyerekként illetve tiniként La Pushban ismertem meg, már csak az ellenséget látják bennem?
Nick jelentései szerint sok látogatója volt Charlie-nak. Szégyellem, hogy én nem lehettem vele, de mindig tudtam, amit fáj beismerni magamnak, hogy apám inkább látott volna holtan, mint így. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem szeretett, csupán az ő élete egyszerű volt. „Amit feldobnak, az le is esik!” És ebbe halhatatlanok, alakváltók nem fértek bele.
Tekintetem Edwardra tévedt, aki gondolkodva szemezett Carlisleval. Rögtön tudtam, hogy némán kommunikálnak, ezért a pajzsommal körülfogtam az én gondolatolvasó drágámat, blokkolva ezzel a képességét és figyeltem a reakcióját.
Először meglepett képet vágott, értetlenül bámulva az apját, aki hasonlóan viszonozta. Mindketten felém kapták a fejüket.
- Társaságban nem illik sugdolózni!- fontam karba mérgesen a kezemet- Sem fejben beszélgetni!
- Ugye? Én is mindig ezt mondom, utálom, ha ezt csinálják- állt mellém azonnal Emmett, aki szintén sérelmezi, ha ki akarják hagyni valamiből.
Edward azonnal hozzám rohant és vigasztalón átölelt, Carlisle azonban megelőzte a magyarázkodással.
- Sajnálom, az én hibám, már olyan automatikusan jön… Szóval, csak azt fontolgattam, hogy meg kellene keresnünk a farkasokat és megerősíteni a szerződést. Kicsit változott a felállás az utolsó találkozásunk óta- célzott Emilyékre és rám – Jobb lenne ezt előre rendezni és nem megvárni, amíg véletlenül összefutunk velük, ami szerintem elkerülhetetlen lesz.
- Igen, erre már én is gondoltam- jegyezte meg Jasper, aki igazi stratégaként gondolkodik- Tudnunk kell, mire számítsunk.
Idegességemben szárazon nyeltem egyet, mire Edward szorosabban vont magához.
Miután a többiek is egyet értettek, úgy döntöttünk, hogy Emily, a kicsi, Rosalie és Esme kivételével mind elmegyünk a határhoz.
Már a fák között suhantunk, mikor Carlisle megállt és felém fordult.
- Mivel nem tudjuk, hogyan reagálnak a jelenlétedre, talán lemaradhatnál. Majd mi beszélünk velük- nézett rám és mivel Edward is egyetértett vele, bólintottam. Kaptam egy csókot szerelmemtől, majd figyeltem, ahogy az öt árny eltűnik a határ irányában.
Lélegzet visszafojtva figyeltem, hogy halljak valamit.
Eltelt egy kis idő, mire meghallottam a közeledő mancsok dobogását. Legalább hat farkas érkezett, majd felismertem Carlisle hangját.
- Békével jöttünk. Carlisle Cullen vagyok és beszélni szeretnék az alfával- szavait a farkasok felé intézte. Halk morgások és rövid várakozás után meghallottam egy ismerősen érdes hangot.
- Igen, tudjuk, kik vagytok, csak azt nem, hogy miért jöttetek?
- Szerettünk volna tájékoztatni benneteket, hogy a családommal egy időre visszatértünk- folytatta kedvesen Carlisle, tudomást sem véve a másik fél megvetéséről- Természetesen továbbra sem fogunk problémát okozni és reméljük, hogy a szerződés még életben van.
- Az őseink a szavukat adták és ez minket is kötelez- jött a válasz, amiből sajnálkozást hallottam ki. Nem kérdéses, Jacob Black még mindig ugyan olyan gyűlölettel viseltetik a Cullenek iránt, mint negyvenhárom éve.
- Nos, akkor arról is tájékoztatnunk kell titeket, hogy változás állt be a család létszámában- kezdett bele a rázós részbe Carlisle.
- Kettővel kevesebb?- vágott a szavába Jacob szenvtelen hangon- Az nem baj.
Hallottam Edward és Emmett dühös morgását, mire mozgolódás támadt a farkasok között. Idegesen próbáltam fülelni és közben egyre közelebb lopakodtam a csapathoz.
- Nem- hallottam Carlisle hangjában a visszafojtott dühöt- Valójában hárommal többen lettünk.
Kijelentését hallva felháborodott moraj futott végig, néhány ideges vinnyogás kíséretében.
- Szó sem lehet róla- csattant Jacob hangja- Csak rátok vonatkozik a megállapodás!
- Igen, de a családunk új tagjai is betartják a feltételeket, ezért mindannyian kezeskedünk- próbálkozott Carlisle.
- NEM! Ha én dönthettem volna róla, ti sem élveznétek a vendégszeretetünket! – egyre dühösebb lett- Nem egyezem bele, hogy újabb vámpírok kerülgessék Forks védtelen lakosait!
- Akkor sem, ha az egyik én vagyok?- kérdeztem halkan és kiléptem az árnyékból.
Láttam, hogy Edward azonnal felém mozdul, de egy pillantással jeleztem, hogy nem lesz semmi gond, így a helyén maradt, de tekintete aggodalomról árulkodott.
- Bella!- nyögte meglepett hangon a hatalmas indián fiú, megfeledkezve a dühéről.
Tettem egy óvatos lépést felé.
- Hello, Jacob!