(Nessie szemszöge) 

Már két hét telt el Jacob és a köztem történt őszinte beszélgetés óta, és ez idő  alatt mind mélyebbre és mélyebbre fonódott közöttünk a kapcsolat, mintha már évek óta, nem pedig pár hete lennénk együtt. Még nem fűztük szorosabbra a viszonyunkat, de mindketten úgy láttuk, hogy nem kell ezt elsietni.  Nem azért, mert szégyenlős lennék, hanem mert én ezt tényleg komolyan gondolom, épp ezért nem szeretném elsietni.  Akivel én komolyan gondoltam, azzal hajlandó  voltam még egy ideig várni. De nem csak ezért nem történt még semmi köztünk. Ha Jacobbal vagyok, én valóban úgy érzem, hogy megtaláltam az én lelki társam, aki mindig mindenben mellettem áll, akármilyen őrültségről is van szó. Nem élném túl, ha bármi baja esne, miattam. Márpedig én olyan szenvedéllyel szeretem őt, mint amilyennel még soha senkit. Ha vele vagyok, tudom, hogy önmagamat adhatom, és ha nem láthatom, csak azért élek, hogy ismét a karjaimba zárhassam. Mégis félek. Félek, hogy fájdalmat fogok okozni neki, miközben szenvedéllyel szeretem. Kétségeimről egyedül apa tudott, de ő diszkréten megtartotta magában, amit tudott. Apa, anya, szülők. Néhány hónappal korábban még azt mondtam, hogy nekem nincs olyan. És nem éreztem bűntudatot, mert ezt éreztem az igazságnak. Ellenben ma már büszkén vallanám mindenkinek, aki ismeri a titkomat, hogy igenis ők a szüleim, és boldoggá tesz ez a tudat. Egyedül az a tudat volt számomra nehéz, hogy egyedül nekem és Jacobnak (ha itt alszik nálunk) van szükségünk alvásra, a többiek pedig az éjszaka közepén el tudják intézni az ügyes-bajos dolgaikat. Ezt az egy dolgot gyűlölöm félemberségemben. Minden mást szeretek. Kicsit talán önző vagyok, de boldoggá tesz az, hogy a férfiak megfordulnak utánam az utcán, és kocsányon lógó szemekkel bámulnak rám. Bár nem fitogtathatom az erőmet, bármikor képes lennék porrá zúzni egy erősebb sziklát.

Reggel mikor felébredtem, rögtön  észrevettem, hogy süt a nap. Itt Eugene környékén ez nagyon ritkán történik meg. Nem is hittem volna, hogy ennyire szükségem van a napsütésre. Egész egyszerűen nem vettem észre, ami eddig teljesen természetes volt.  Amikor pedig fel akartam kelni, észrevettem, hogy nem vagyok egyedül a szobában, mert Alice ott ácsorgott az ajtóban, rendkívül önelégült arccal. Ajaj, azt már régen rosszat jelent, ha Alice ilyen önelégült arccal áll az ajtómban. Vajon mit talált ki? Remélem, csak egy egyszerű vásárlásról van szó, mert abban bármikor szívesen benne vagyok.

- Jó reggelt álomszuszék! Jól aludtál? –Az arca csak úgy ragyogott. Nem, nem csak a napsütés miatt, hanem azért, mert rendkívül elégedettnek tűnt.

- Mégis miben sántikálsz? –  vontam fel a szemöldökömet.

- Semmi különösben – mosolygott angyalian.

- Aha. Olyan nincs, hogy te ne törnéd semmiben sem a fejedet.

- Arra gondoltam, hogy rendezhetnék neked egy bulit, meghívva azokat a vámpírokat, akik kiálltak melletted, mikor a Volturi meg akart ölni. – Még szerencse, hogy az én jövőmet nem látja, mert ebben a pillanatban megfordult az a fejemben, hogy megfojtom egy kanál vízben, bár ez sajnos lehetetlen.

- Alice! Ezt nem gondolhatod komolyan!

- Én megmondtam! – szűrődött fel a nappaliból apa hangja. Ha nem lett volna szuperérzékény a hallásom, valószínűleg észre sem vettem volna ezt.

- Hagyd már ezt, Edward. Biztos meg tudom győzni valahogy! – szólt le.

- Alice, jól meggondoltad ezt? Egy rakás vámpírt hívsz ide Eugene-be?

- Ugyan, csak egy hétvégéről lenne szó. És mindannyian kíváncsiak rád. Te leszel a buli sztárja!

- És mi a garancia, hogy én itt leszek? Lehetek Jacobnál is.

- Nem, nem leszel Jacobnál, mert Jacob is itt lesz. Az összes farkassal együtt.

- Akkor erről csak én nem tudtam? És mégis mikor lesz ez az orbitális buli?

- Most hétvégén. Edwarddal és Bellával már megbeszéltem, hogy a hétvégéig Jacobnál lehetsz, hogy én nyugodtan elő tudjam készíteni a bulidat.

- Ez legalább jó ötlet. És mikor kéne elindulnom Jacobhoz?

- Jacob már úton van, hogy elvigyen, én pedig már összepakoltam neked pár holmit.

- Hát ez remek. Mi lett volna, ha csak akkor szólsz, mikor már itt van Jacob? - Erre a kérdésemre, mintegy végszóra megéreztem Jacob számomra jellegzetes illatát. a családom számára egyszerűen büdös, de az én számomra neki van a világon a legjobb illata. Olyan, mint a lágy és krémes tejcsokoládé. Ha az ember egyszer megízleli, hogy milyen, nem tudja többé abbahagyni. Jacob megjelenése többet jelentett számomra, mint hittem. Mikor már hallottam is lépteinek zaját, és szívének egyenletes, gyors dobogását, nem érdekelve, hogy Alice közvetlenül mellettem áll, kinyitottam az ablakot, és kiugrottam rajta, egyenesen a szerelmem elé. Egy macska ügyességével értem földet, anélkül, hogy akár egy pillanatra is elveszítettem volna az egyensúlyomat.

- Nessie, légy szíves ne hozd rám a frászt, mert a végén még nem tudom, hogy mi lesz. – Kezdte szerelmem, de én beléfojtottam a szót azzal, hogy ajkaimat az ajkaira tapasztottam, hogy szenvedélyes csókban forrjunk össze.

- Szeretlek – búgtam neki lágy, dallamos hangomon.

- Én is téged – kacagott. Nem tudtam rá haragudni, mert nem rajtam nevetett, hanem velem együtt.

- Mégis mikor akartad elmondani, hogy elrabolsz a hétvégéig? – váltottam komolyra.

- Alice megtiltotta, hogy elmondjam. De azért örülsz, ugye? – kérdezte. A szeme csak úgy csillogott az örömtől, és talán épp ezért válaszoltam azt, amit.

- Hát persze. Már miért ne örülnék? Sőt, boldog vagyok tőle, hogy a hét további részét veled tölthetem.

Ebben a pillanat Alice lépett ki a házból, kezében egy hatalmas sporttáskával, és egy kocsi kulccsal, ami az én Audimé volt.

- És mi lesz a sulival? Mit mondotok, miért nem mentem?

- Szerinted miért jó az, hogy Carlisle orvos? Egyébként is, ma vérvizsgálat lesz, és senki nem megy suliba. Tehát az a hét menete, hogy ma kempingezünk, hiszen jó idő van, de te megfázol, és a hét további részében nem jössz iskolába. Tiszta ügy, hiszen időnként úgy kell tennünk, mintha betegek lennénk.  És induljatok, hogy minél hamarabb odaérjetek, La Push-ba. Jó utat, és érezzétek jól magatokat.

Valahol a lelkem mélyén örültem, hogy végre kettesben lehetek az életem értelmével. Így hát lenyugodva beültem az autómba, megvártam míg Jacob is beszáll, majd elindultam a La Push-i tengerpart felé.

Magamhoz képest egész úton szokatlanul csendes voltam, alig szóltam pár szót. Ellenben Jacobon látszott az izgatottság. Egész úton arról beszélt, mi mindent kell majd csinálnunk a hétvégéig. Nem akartam elvenni a kedvét, ezért csak bólogattam. Valójában azonban vívódtam. Szinte biztos voltam benne, hogy ezen a hétvégén sort akar majd keríteni a szexre. Én viszont még nem akarom. Nem azért, mert nem szeretném, vagy nem kívánnám őrülten, hanem mert féltem. Nem olyan sebezhető, mint egy átlagember, de nem is ezért féltem. Ezerszer jobban és szenvedélyesebben szeretem, mint az eddigi partnereimet. Nem is értem, eddig hogy élhettem nélküle. Mintha egy hosszú, mély kómából ébredtem volna, mikor először megláttam. Mintha egészen addig csak mesterségesen éltem volna. És ha neki bármi baja is esne, pláne az én hibámból, ismét visszazuhannék ebbe a mesterséges állapotba, ezúttal visszaút nélkül. Viszonylag hamar odaértünk La Push-ba. Jake barátai már Billy-nél vártak minket. Naná, biztos nem bírta ki anélkül, hogy elújságolta volna a barátainak.

- Menj fel a szobámba, és rakd le a cuccaidat. Utána meg mondd majd el, mit akarsz csinálni- mondta.  Az volt a jó, hogy nála sem kellett titkolóznom, ezért nyugodtan felmehettem a lépcsőn vámpírsebességgel. Egy percbe sem telt, és  én ismét lent álltam mellette.

- Jó hamar végeztél. Akkor most jön a dolog legjobb része. Mit akarsz csinálni?

- Sétálni egy nyugodtabb helyen. – Tudtam, hogy erre a beszélgetésre mindenféleképp sort kell majd keríteni, úgyhogy az a legjobb pillanat rá, amikor kettesben sétálunk.

- És hol akarsz sétálni?

- Szeretném felfedezni a partot.

- Rendben. Gyerünk, mert rengeteg a látnivaló!

És valóban, rengeteg olyan hely volt, amit a néhány itt tartózkodásom alatt nem láttam, de lélegzetelállító volt. De nem ezért voltunk itt. Jake boldogan magyarázta gyermekkora emlékeit, mikor félbeszakítottam.

- Jake, beszélnünk kell –  mondtam.

- Hiszen most is azt csináljuk.

- Nem arról. Hanem valami másról, ami aggaszt engem.

- Mondd csak el nyugodtan, megértelek.

- Tudom – mélyet sóhajtottam. – De olyan nehéz beszélnem róla. Megígéred, hogy nem nevetsz ki?

- Hát olyannak ismersz? De kezd komolyan aggasztani a dolog.

- Az a helyzet, hogy nem állok készen rá, hogy lefeküdjünk egymással. Félek, hogy valami bajod esik.

- Olyan kis buta vagy. Ugyan mi bajom eshetne? Elég erős vagyok, nyugodj meg.

- De soha senkit nem szerettem még annyira, mint téged. Ezért félek.

- Ne félj. Bízom benned. Te soha nem tudnál bántani engem, akaratodon kívül sem.

- Tudom. Csak jobbnak éreztem tisztázni ezt a dolgot – bújtam hozzá.

- Őrülten szeretlek – mondta, majd megcsókolta a homlokomat.

És én végre tudtam, igazán tudtam, hogy mellette boldog és önfeledt lehetek, és hogy a szerelmünk hamarosan teljesen beteljesedhet.