3. fejezet
(Edward szemszöge)
Napra pontosan ötven éve, hogy Bella meghalt. Még mindig nagyon fájt a halála és még mindig nem léptem rajta túl, de már haladok. Elköltöztem Carlisle-tól és a többiektől, mert mellettük mindig csak Bella jutott az eszembe.
50 évvel az után, hogy Bella vámpírrá változott.
(Edward szemszöge)
Napra pontosan ötven éve, hogy Bella meghalt. Még mindig nagyon fájt a halála és még mindig nem léptem rajta túl, de már haladok. Elköltöztem Carlisle-tól és a többiektől, mert mellettük mindig csak Bella jutott az eszembe. Mindig csal arra gondoltak, hogy mennyire sajnálják azt, ami történt és, hogy mennyire hiányzik nekik is Bella. Negyvennyolc év már a Denali klánnal élek. Jól elvagyok velük, és ami a legjobb benne az, az, hogy nem emlegetik Bellát és így könnyebb nem a fájdalomra gondolnom. Még mindig szeretem őt! Eleinte amikor összejöttem Tanya-val nem tudtam úgy megcsókolni, hogy ne gondoltam volna arra, hogy ezzel meggyalázom Bella emlékét. Esme, Carlisle és a többiek persze örültek, hogy újra boldog vagyok kivéve Alice-t. Ő gyűlöl engem amiatt, hogy ilyen gyorsan túlléptem. Lassan már harminc éve, hogy nem beszéltünk egymással. Bella elvesztése legjobban engem és Alice-t viselte meg. A többieket is nagyon megviselte még Rosalie-t is, de minket sokkal jobban. Hiányzik nekem, de most itt van Tanya, aki nagyon szeret engem annak ellenére, hogy tudja, még mindig nagyon szeretem Bellát.
(Bella szemszöge)
Napra pontosan ötven éve, hogy a Volturinál élek. Az emberi életemből semmire sem emlékszem csak arra, hogy Bellának hívnak. Van, egy nagyon fura visszatérő álmom egy bronzvörös haja van és gyönyörű karamell színű szeme, mint nekem. Itt a Volturinál én vagyok az egyetlen, aki nem hajlandó emberi vért inni. Nem tudom, hogy honnan, de már újszülött koromban is (annak ellenére, hogy nem emlékszem egyetlen emberi emlékemre se) tudtam, hogy nem akarok gyilkos lenni. Eleinte a legtöbben furának találtak, de idővel szereztem pár nagyon jó barátot. Alexis és Mandy a legjobb barátnőim. Hasonlítanak rám csak az a különbség, hogy imádnak vásárolni én pedig nem igazán. Ők is próbálnak leszokni az emberi vérről, de nem igazán megy nekik, mert már több száz éve, hogy emberi vért isznak. A többieket pedig nem érdekli, hogy mi van az emberekkel csak az, hogy ne legyenek szomjasak. Jane először kinevetett, amikor megkérdeztem, hogy van-e kedve vadászni velem. Ő utál! Aro, Caius és Marcus próbáltak rábeszélni, hogy igyak emberi vért, mert az sokkal jobb erőben tart. Marcus és Caius utálnak, de Arónak az a mániája, hogy értékes vagyok, mert nem tud a gondolataimban olvasni és Jane sem tud kínozni. Valószínű, hogy Alec képességére is immunis, vagyok, de ő nem próbálta ki rajtam, mert félt. Ötven éve járunk együtt és már több alkalommal is megkérte a kezemet, de mindig nemet mondtam, mert úgy éreztem, hogy nem tehetem. Elmélkedésemből valaki kopogtatása szakított ki. - Gyere be! – kiáltottam neki és egy szökkenéssel, már az ajtó előtt is voltam. - Szia, Bella! – köszönt Alexis. – Mandy kitalálta, hogy mennyünk vásárolni, mert már rég voltunk – mosolygott rám és tudtam, hogy megbántom őket, ha nemet mondok nekik. - Három napja voltatok! –sóhajtottam. - Tudom, de te akkor nem jöttél velünk, mert éppen randiztál Mr. Csókkirály Alec-kel! – kacarászott tovább. – Kérlek! Jó móka lesz! - Rendben! – megadóan magam felemeltem a kezemet. – Mikor indulunk? - Most! – fogta meg a kezemet és elkezdett vonszolni Mandy Porsche-ja felé. - Na, végre itt vagytok, már azt hittem, hogy sosem értek ide! – panaszkodott. – Vegyétek, fel ezeket mielőtt még meglát valaki – nyújtott felénk két sálat és két napszemüveget. Alexis a kéket vette el én pedig a zöldet. - Utálom, hogy csillogunk, ha a napra megyünk! – nyafogtam most én miközben a legközelebbi pláza felé vettük az irányt. - Én is, de még mindig jobb, mintha hamuvá égnénk. Nem? - De, jobb! – vágtuk rá Mandy-vel egyszerre. – De most ne beszéljünk erről! Irány a vásárlás! – ezt már csak Mandy mondta. - Hurrá! – Alexis vidáman én pedig letörten tettük hozzá.
Órákon keresztül rohangáltunk egyik boltból a másikba és a végére annyi szatyrunk lett, hogy alig fértünk be az autóba. - Nem értem miért kell estélyi ruhát vennünk, amikor sosem megyünk semmilyen estéjre! – panaszkodtam miközben a hátsó ülésen nyomorogtam ezer ruha között. - Sosem tudhatod, Bella! – mosolyogtak egymásra a csajok elől. - Mi az, amit tudtok és én nem? – felesleges volt kérdeznem, mert úgysem válaszoltak. Remek! Mire hazaérkeztünk már teljesen besötétedett és az összes csillag az égen ragyogott. - Gyerünk gyorsan átöltözni, mert már így is késésbe vagyunk! – suttogta Alexis. - Honnan vagyunk késésben? – érdeklődtem, de megint nem kaptam választ. Felvettük mind hárman az estélyi ruháinkat. Egyformákat vettünk csak más színűben. Mendyé piros volt, mint a legtöbb ruhája általában, Alexisé kék az enyém pedig zöld. - Mondjátok, meg, hogy hova megyünk! – parancsoltam, de megint nem válaszoltak. – Itt maradok, ha nem mondjátok meg! – egy ideig próbáltak ráncigálni, de én erősebb voltam náluk. - Ha ezt akarod! – vigyorgott Alexis. - Ne, ne zárj, be megint abba a pajzsba inkább megyek! – adtam meg magam. Utáltam akárhányszor is csinálta velem. Ha nem mentem oda ahova kellett volna, de nem akartam akkor burkot csinált a fizikai pajzsából és belezárt. Jó volt, mert lebegtetett, de szörnyű érzés volt bezárva lenni. A trónterem ajtajában megálltak, majd rám mosolyogtak én pedig visszamosolyogtam. Kinyitották és nekem elállt a lélegzetem. Mindenki a Volturiból ott bent állt és ránk várt. Két oszlop közé egy szalag volt kifeszítve ezzel a felirattal: Boldog 50. születésnapot Isabella! - Ne kérlek! Tudjátok, hogy utálom a bulikat! - könyörögtem, hogy had menjek el. – Ez most más lesz nem csak rólad lesz szó! Aro ma akar valami fontosat bejelenteni. Mindenki boldog születésnapot kívánt nekem. Rengeteg ajándékot kaptam egy asztalon el sem fért. Éppen Alec-kel táncoltam egy lassú számra amikor Aro felemelte a kezét ezzel jelezve, hogy beszélni szeretne. - Barátaim! – kezdte. – Sajnálom, hogy félbeszakítom a mulatságot, de egy fontos dolgot kell bejelentenem – folytatta. – Mint tudjátok, van egy klán, aki fenyegetést jelent a számunkra a különleges képességeik miatt! Ők a Cullen klán. Tudomást szereztem róla, hogy Edward különvált a családjától és csatlakozott a Denali klánhoz. Most, hogy külön vannak végre támadást indíthatunk ellenük és elpusztíthatjuk őket! – fejezte be. Mindenki őrjöngött kivéve Mandyt Alexist és engem.
|