Edward unalmas arcára néztem. Gondolatai teljesen máshol jártak, szemét egy gesztenyén tartotta, amit az úton heverve talált.
- Tudod…- tettem le a távirányított az asztalra- van egy olyan érzésem, hogy lesz valami közeli kapcsolatod ezzel a színnel. –nem szólt semmit csak felemelte a fejét és összeszűkült szemei rám meredtek. A fejemben kutatott. – Nem, nem láttam semmit. –szóltam. Miután ő is megbizonyosodott erről újra lehajtotta a fejét.
- Nem kellene menned? – kérdezte mély hangján, miközben újai között pörgette a gesztenyét.
- Nem tudom. –szóltam és a semmibe meredtem. Tekintetét éreztem az arcomon. – Úgy értem, nem tudom pontosan, hogy mikor érkezik. Csak foszlányok… sajnos az időt se tudom pontosan, de azért mindig elmegyek, hátha mégis jön. – És akkor újra az arcára gondoltam. Azokra a mélységesen bánatos szemekre és a szőke hajára. A hasamhoz kaptam, mert borzalmasan gyötrő bizsergést éreztem, amit még eddig soha. Edward arcán mosoly terült el.
- Soha nem fogom megérteni ezt az érzést. - mondta, majd újra lehajtotta a fejét. Mintha szomorú lenne. – Siess, még elmegy.
Felálltam és magamra terítettem egy kabátot. –kellék, ahogy a többiek mondanák.
Elindultam a garázs felé de még egy futópillantást vetettem Edwardra. A zsebébe rakta a gesztenyét és kinézett a szakadó esőbe.

            Leültem a bárszékre és körülnéztem. Megkönnyebűlve vettem észre, hogy még nincs itt. A bárpultos nő hangja zökkentett ki a figyelmemből.
- Kér valamit? – A számban a rettentő méreg felgyülemlett. Micsoda illat! A nő a vörös haját hátrasöpörte így felkavarva körülöttem a levegőt. Visszafojtottam a légzésem, még épp maradt annyi levegőm, hogy válaszolni tudjak.
- Nem, köszönöm.
- Csak szóljon bátran. – Emlékezz, kivagy! – kiáltotta a fejemben a hang. Udvariasan visszamosolyogtam és leültem egy távoli asztalhoz. Arcomat a kezembe temettem és vettem egy mély levegőt. A szomjúság és a nő illata még mindig égette a torkom. Mikor felemeltem a fejemet kinyílt az ajtó, és ott állt. Körbenézett én pedig felé intettem. Nem szólt semmit, csak elindult felém bár az arcán kíváncsiság tükröződött. Ahogy azt láttam, leült velem szemben, és csendesen nézte az arcomat én pedig elmosolyodtam és megszólaltam.

- Jól megvárakoztattál. – Arcán a döbbenet ült, végül visszamosolygott.
- Hozhatok valamit? –kérdezte a pultos nő. Előre néztem. Jasper haja égnek állt, orrcimpái kitágultak keze az asztal alatt megmerevedett majd lassan az asztal fölé emelte őket. Jobb kezem előre nyújtottam és megfogtam ökölbe szorult kezeit, és mélyen a szemébe néztem.

- Jasper, ne. –szóltam a leglágyabb hangomon. Izmai ellágyultak, szemében vágy és fájdalom látszott. – Nyugodj meg! – mondtam neki halkan, szemem szorosan az övén tartva. – Minden rendben lesz!

- Hm. Visszajöhetek később. –mondta a nő és elment. Jasper vett egy hatalmas levegőt és a szorosan összekulcsolt kezünkre meredt. Nem szólt semmit csak mosolyogva nézett a szemembe.
            Miután elmondtam mindent a családomról, és arról, ahogy élünk, elindultunk a Cullen házhoz, hogy együtt éljünk.