Nem bírtam felfogni, hogy akkor most mi van. Ez egyszerűen képtelenség. Ilyen egész egyszerűen NEM LÉTEZIK. Vagy csak megőrültem. Megbolondultam. Az agyamra ment a Twilight. Már egy hete itt voltak. A többi lány, mivel nagy többségük csak a filmet látta és kevesen olvasták a könyvet nem találtak más furcsaságot, csak azt, hogy milyen gyönyörű a srác. És hogy milyen régimódi neve van. Mintha a ’40es évekből szalajtották volna. De Georgina, aki mind a 4 könyvet olvasta, ő sem látta úgy a dolgokat, ahogy egy megrögzött tette volna. Egyedül én.
  Én viszont egyre jobban. Edmund és Edward között egyre több hasonlóság volt. Nemcsak a neve, a családi ’állapota’, a szépsége és a szeme. A testvérei is olyan hihetetlenül, elképesztően, sőt mi több zavarba ejtően szépek voltak, hogy az ember azt hitte angyalok szálltak le közénk a mennyből. Edmund nővére Juliette 170 cm körül lehetett. Fekete, szög egyenes haja a derekát verdeste, és éles ellentétben állt sápadt bőrétől. Ugyanúgy lila karikák futottak a szeme alatt és az írisze ugyan az a – számomra – nyugtalanító aranyos karamell. Arca olyan csodaszép volt, hogy a legszebb szépségkirálynő is simán elbújhatott mellette. Nem nézett ki tizenhatnak, inkább tizenkilencnek, vagy húsznak. A másik fiút szintén húsznak néztem, mint tizenhatnak. Josephnek hívták. 190 centi magas volt. Termetesebb, mint ’öccse’, izmos, de nem vasgyúró. Sötétszőke haja göndör volt és rövid. Természetesen ő is gyönyörű volt. És sápadt. És ’álmos’. Azt is megtudtam, hogy Joseph és Juliette járnak. Na, puff! Magamban számolgattam. Két dolgot is. Az egyik, hogy mennyi az esélye annak, hogy egy könyv szereplői életre kelnek. Az eszem rögtön ráordította a választ. NULLA, te barom! Talán egy dimenziókapu… A másik dolog az volt, hogy eddig mennyi hasonlóságot találtam. Volt már egypár.
  Ezen morfondíroztam biológiára menet. (Ha-ha!) Mióta bemutatkoztunk egymásnak, nem beszéltem többet Edmunddal. Elzárkóztak a testvéreivel. Ebédnél is külön ültek. Nem nagyon ettek. Szinte mindig a teli tálcát vitték vissza. Igaz a menzakaja sem volt elsőrangú. Ez már ha szűken vesszük tíz azonosság. Behalok.
  Biológián és történelmen ültem egyedül Edmund mellett. Amellett, hogy egyre jobban érdekelt az őt körüllengő titokzatosság kezdett egyre jobban tetszeni. A francba, a francba! Nem. Nem voltam belé szerelmes. Nem ismertem. Viszont hát ugye kinek ne tetszett volna? Sabin rögtön a második nap elkezdte elcsábítani. Legalábbis próbálta. Más lányok, látva a ’főhercegnő’ bukását inkább nem is próbálkoztak.
  Egyik nap, suli után, hazafele a metrón is ezen járt a fejem. Kezdett a rögeszmémmé válni. Pff. Mint Bellának ugyebár…???
  Valami ijesztő fazon odajött hozzám. A lehellete piától bűzlött.
 - Bocsánat kislányka, van egy kis aprója?
 - Elnézést uram, nincs. – válaszoltam halkan.
 Továbbment a következő szerencsétlenhez.
  A házunk egy kétszintes kertes ház volt. Az én szobám az emeleten volt, anyáéké a földszinten. Otthon anya rögtön kiszúrta, hogy valami bajom van.
 - Kicsim, mi a baj?
 - Semmi anyu, fárasztó napom volt.
 - Na ne! Nem hiszem el, hogy nincs semmi bajod. Az anyád vagyok, ismerlek. – mondta kétkedőn.
 - Oké! Te akartad! De figyelmeztetlek nem fog tetszeni! A három új gyerek foglalkoztat rögeszmésen és elegem van magamból! – keltem ki. Anya megértően figyelt.
 - Masen-ék? A kórházban találkoztam az apjukkal, Frederick Masen-nel! Kitűnő orvos!
 - ORVOS????????? – sikítottam fel. – Ilyen nincs! Anya ne már!
 - Most meg mi a bajod kislányom? – teljesen össze volt zavarodva.
 - Áhh, semmi, folytasd.
 - Mit?
 - A beszámolód Masen doktorról.
 - Ja, igen. Fantasztikusan néz ki. Olyan jóképű, mint egy filmsztár! Aranyos karamell színű a szeme! Nagyon szokatlan. Fekete haja van, és olyan sápadt, mint egy halott. Nem különös?
 - Nem. Ennyi?
 - És azt nem mondtam, nagyon álmos feje van. Lila karikák vannak a szeme alatt!
 - Pff. Remek!
 - Mondd már el, mi a problémád a Masen családdal! – most már kicsit mérges volt.
 - Hosszú. – válaszoltam kelletlenül.
 - Rendben. Ha úgy érzed, ideje, hogy kitárulkozz, csak szólj! – anyám pszichológus volt. Ha valami problémám volt mindig megpróbálta elemezni…
 - Hát hogyne anyu. – ezzel felmentem a szobámba.
  A szobám nem volt túl nagy, de nekem épp elég. A falak zöldek és narancssárgák voltak. Az ajtótól jobbra volt a ruhásszekrényem és az íróasztalom, amin a számítógépem állt. Az ajtóval szemben volt az ablak és az ablak falánál volt az ágyam. Kicsi, egyszemélyes ágy. Nekem pont megfelelt. Az ágy melletti falon egy fekete virágminta futott végig. A baloldalon három plafonig érő könyvespolc. Szerettem olvasni. Nagyon sok könyvem volt. Nem mondanám, hogy túl nagy rend volt a szobámba, de szörnyű kuplerájnak se lehetne mondani.
  Mikor beértem a telefonom után nyúltam, hogy felhívjam Georginát.
 -Szija Lily! Épp hívni akartalak! – nagyon izgatottnak tűnt. – Találd ki, ki érdeklődött utánad nálam???