(Noah szemszöge) 

Nem tetszett nekem ez az egész. Igazából nem nagyon értettem meg, hogy miért nem jön Seth haza a rezervátumba Sonjával. Miért kell ennyit szenvedni, hogyha egyszer úgyis szeretik egymást. Hiszen már a lelkük is összeforrt. Egyszer úgyis össze fognak házasodni, akkor meg nem mindegy, hogy mikor? Micsoda ostobaság. Teljesen feleslegesen idegesítenek fel mindenkit, ráadásul vámpírokkal fognak élni. Nem fér a fejembe, hogy ez mire jó.

• Min gondolkozol ennyire? – szakított ki Marie az elmélkedésemből.
• Csak azon, hogy mire jó ez az egész. Úgy értem, hogy úgyis össze fognak egyszer házasodni. Akkor meg nem mindegy, hogy mikor?
• Noah, te ezt nem érted – vigyorgott húgom, és én tényleg nem értettem, hogy mire gondol.
• Nem ismered a női lélek rejtelmeit még. Majd ha szerelmes leszel, rájössz, hogy nem minden fekete és fehér. Elég sok a szürke átmenet – kuncogott Marie.
• Csak túlbonyolítjátok a dolgot – mondtam morcosan. – Akkor is azt mondom, hogy ez teljesen felesleges, és veszélyes is.
• Noah, hagyd már ezt. Seth bízik bennük. Ez az ő élete és az ő döntése és Sonjáé. Ne vitatkozzunk. Mi nem dönthetünk helyette.
• Mi nem is, de majd az Alfája megoldja ezt a problémát. Hogyha ráparancsol Seth-re, akkor kénytelen lesz átlépni a határon és onnantól kezdve minden rendben lesz – mondtam határozottan.
• Ne merészelj mesterkedni! – dörrent rám Marie. – A legutóbb, amikor segíteni akartál szörnyű dolgok történtek.
• Tudom, nem kell, hogy emlékeztess, de akkor sem fogok érte bocsánatot kérni. Megérdemelte, amit kapott. Bánthatott volna.
• Már miért kérnél bocsánatot? – kérdezte gúnyosan. - Azért hogy kis híján megölted, vagy azért, hogy elüldözted tőlem? Biztosan belehaltam volna egy csókba. Így visszagondolva, tényleg ki akart ugrani a szívem. Biztos a félelemtől, vagy mégsem? Nem úgy rémlik, hogy a boldogságtól, hogy végre eljutottunk az első csókig, ami nem történhetett meg, mert az őrült bátyám, rögtön medvévé változott és rá vetette magát szegényre.
• Csak egy nyavalyás korcs volt, nem ember. Nem hagyhattam, hogy közöd legyen hozzá – mondtam dühösen. Nem hiszem el, hogy nem képes túl lenni azon a piszkos félvéren. Egyébként is, hogy venné ki magát, hogyha egy medve húga, egy ilyennel járna. Még jó, hogy időben érkeztem.
• Na jó, ebből elegem van. Hagyjuk a témát. Úgysem fogok vele soha többé találkozni. Ezt elintézted. Légy boldog. Viszont ha megtudom, hogy bele ügyeskedtél Sonja és Seth helyzetébe, akkor egy jó ideig nem állok szóba veled. Hallottad? – kérdezte idegesen. Soha nem fog teljesen megbocsátani nekem, hogy elüldöztem a kis rajongóját, de hosszú távon úgysem lett volna esélyük.
• Mindjárt megérkezünk. Ez már La Push – próbáltam elterelni a témát. Kár volt felhoznom, úgysem tudom meggyőzni. Két éve siratja azt a nyavalyást. Nem gondoltam volna, hogy nem lesz képes elfelejteni.
• Jól van, tereld csak el a témát. Mindegy. Menjünk és beszéljünk inkább a törzzsel – motyogta az orra alá, tudtam, hogy szeret, de nagyon boldog volt azzal a félvérrel, amíg meg nem tudtam, hogy találkozgat vele.

Az út hátra lévő részét csendben tettük meg. Reméltem, hogy Seth törzse, majd szívesen lát minket. Bár igaz, hogy azt hitték, hogy kihaltunk és eddig nem rohantam szólni nekik, hogy létezem. Bár apa se sietett azzal, hogy elmondja, csak akkor tudtam meg, hogy mi vagyok, amikor először átváltoztam. Még jó, hogy senki nem volt a közelemben egy vámpíron kívül. Nagyon csúnyán megsebesíthettem volna valakit, akit szeretek, hacsak meg nem öltem volna véletlenül.

• Megérkeztünk – lelkesedett Marie. – Seth azt mondta, hogy ez az Alfája háza. Pontos leírást adott és ez tökéletesen úgy néz ki, mint ahogy mondta.

Megálltam és a következő pillanatban már ki is jött elénk egy hozzám hasonlóan hatalmas férfi. Elég idegesnek tűnt. Gyorsan kiszálltam, de Marie-t előtte még megkértem, hogy maradjon egy kicsit a kocsiban.

• Ki vagy te? Ez biztosan nem a te autód! Hogyan szerezted meg, és miért jöttél ide? – indult meg felém.
• Hé, nyugi! Engedd, hogy megmagyarázzam – tartottam fel mindkét kezem.
• Halljuk! Nem lehetsz egyszerű halandó, hogyha sikerült megszerezned ezt az autót egy karcolás nélkül – szűrte a fogai között.
• A nevem Noah, a kocsiban az a lány pedig a húgom, Marie. Seth barátai vagyunk – kezdtem bele a történetbe.
• Seth? Istenem, jól van? Nem esett baja? Tudjátok, hogy hol van? Oh, elnézést. Most jut eszembe, én Jacob vagyok – záporoztak a kérdései.
• Szia, Jacob – nyújtottam felé a kezem és ő habozás nélkül nyújtotta sajátját. Ugyanaz a bizsegés futott át rajtam, mint amikor Seth-tel először kezet fogtam és láttam, hogy ő is érezte. - Igen, ő küldött ide minket. Nem esett semmi baja. Ő maga pedig a Cullen-házban van – mondtam határozottan.
• Ez nagyszerű. Kérlek, gyertek be és meséljetek el mindent, azután pedig átmegyek Cullenékhez – mondta lelkesen és már a csomagtartónál is volt, hogy kiszedje a csomagjainkat.

Bementünk a házba és megismerkedtünk Jacob édesapjával is. Majd leültünk és mesélni kezdtünk. Elmondtunk mindent, ami azóta történt, hogy megismertük Seth-et. Mindent Sonjáról, az összeforrásról és a hazautazásról. Tátott szájjal hallgattak végig minket. Miután befejeztem a történetet Jacob még mindig kérdőn nézett rám.

• Kíváncsi lennék a ti történetekre is. Az előbb, amikor kezet ráztunk valami furcsa bizsergés futott át rajtam, és láttam, hogy rajtad is. Mitől volt ez? – kérdezte kíváncsian. – A bőröd is olyan forró, mint az enyém.
• Én is alakváltó vagyok – mondtam mosolyogva.
• Ezt sejtettem. Az érdekelne, hogy kinek a leszármazottja vagy, mert nem emlékszem elkóborolt farkasra a múltból – szólt közbe Billy.
• Nem vagyok farkas, én egy medve vagyok. Amennyire tudom, az utolsó a törzsemből.
• Egy medve? – döbbentek meg mindketten.
• A medvék úgy tudtuk, hogy már kihaltak – mondta Jacob és felhúzta a szemöldökét.
• Nos, rosszul tudtátok. Nem akarsz átmenni Seth-hez és visszahozni ide? – kérdeztem kíváncsian. Miért én érdeklem most? Sokkal fontosabb lenne, hogy Seth és Sonja mielőbb távol legyen a vámpíroktól.
• Nem, előbb inkább meghallgatom a történetedet – dőlt hátra a székében Jacob és kérdőn nézett rám.
• Nem aggódsz, amiatt, hogy Seth és Sonja egy vámpírokkal teli házban van? – kérdeztem döbbenten. Legalább neki kéne, hogy legyen-e miatt egy kis félelem érzete.
• Nem aggódom, mert Cullenéknál van. Ők nem veszélyesek Seth-re és Sonjára sem. Családtagnak tekintik őket.
• Minden farkas megőrült amióta elszakadtunk tőletek? – mondtam kicsit ingerülten. Ez hihetetlen, mindenkit beetettek, hogy ők ártatlanok. – Azért vagyunk, hogy a vámpírok ne legyenek. Erre már csak én emlékszem?
• Ők mások, nem kell tartani tőlük. A barátaink. Majd ha megismered őket, akkor te is megérted. Addig is nem hibáztatunk a nézeteidért, mi is sokáig csak egyféleképpen láttuk a dolgokat, de vannak variációk – mondta Jacob nyugodtan.
• A szürke átmenet egy csodás példája – kuncogott mellettem Marie.

Fáradtan felsóhajtottam és beletörődtem, hogy hiába magyarázok ma este, senki nem aggódik amiatt, ami miatt én aggódom. Jacob összehívta az összes farkast, hogy mindenki egyszerre hallja a medvék történetét és azt, hogy mi történt Seth-tel és hol van most. Az este legnagyobb részében meséltünk Marie-val és a kérdésekre válaszoltunk, amiből volt jó sok. Közben a lányok hatalmas adag ételt készítettek, amit jóízűen elfogyasztottunk. Mindent összevetve nagyon jól éreztem magam. Olyan érzésem támadt, mintha hazaértem volna. Rögtön befogadtak és kaptunk szállást is. Mindenki úgy viselkedett velünk, mintha rég elvesztett rokonok lettünk volna, akiket most újra megtaláltak. Miután kifogytak a kérdésekből és át is változtam a kérésükre rajtunk volt a sor. Mi tettük fel a kérdéseinket, amelyekre késséggel válaszoltak. Fantasztikus este volt. Legnagyobb meglepetésemre meg is feledkeztem az aggodalmaimról, amik foglalkoztattak. Hihetetlenül jól éreztem magam, mintha újra lenne Marie-val családunk. Láttam rajta, hogy ő is nagyon boldog és hamar összebarátkozott mindenkivel. Bár Marie-t nem lehet nem szeretni. Mindig is csodálatos lány volt, és rá kellett döbbennem, hogy ezt nem mondtam neki elégszer. Miután mindenki kellőképpen kifáradt, mi is elmentünk lepihenni. Jacob úgy határozott, hogy majd holnap megy át Seth-hez. Bementem a szobába, amit kaptam és már éppen kis híján álomba szenderültem, amikor az ajtó kinyílt és Marie kukkantott be rajta félénken.

• Szia – suttogta. – Nem lehetne, hogy… - kezdett bele, de én már akkor tudtam, hogy mit szeretne, amikor bedugta a fejét az ajtón.
• Gyere csak – mosolyogtam rá és odébb csúsztam az ágyon, hogy ő is elférjen mellettem. Amikor új helyre mentünk mindig nagyon ideges volt és csak úgy tudott aludni, hogyha mellettem volt.
• Köszi – bújt oda hozzám, mint egy kiscica.
• Nincs mit – mosolyogtam rá és megpusziltam a fejét. Engem is mindig megnyugtatott a közelsége. Már egészen kicsi korunk óta. Eleinte az átváltozást is vele gyakoroltam. Felsegítettem egy fára mielőtt átváltoztam, hogy ne érhessem el, és ne tehessek kárt benne, és amikor nem akart sikerülni az ő hangja mindig megnyugtatott annyira, hogy vissza tudjam ölteni az emberi formámat. – Szeretlek.
• Én is szeretlek – mosolyodott el. – Tetszik neked itt, igaz?
• Igen, nagyon. Olyan, mintha hazaértem volna. Vajon a mi törzsünk is ilyen volt? Mindenki ismer mindenkit, kedvesek egymáshoz. Összejönnek a parton. Csodálatos életük van – mondtam lelkesen, és tényleg így is gondoltam.
• Nem tudom, de könnyen lehet, hogy mi is ilyenek voltunk, amikor még sok medve élt a földön. Biztosan csodálatos élet volt – mondta elgondolkodva.
• Megkértek, hogy maradjunk itt és ne menjünk vissza az egyetemre. Szívesen befogadnának minket maguk közé – meséltem lelkesen és reméltem, hogy ő is szeretné, hogyha maradnánk.
• Ha te is ezt szeretnéd, akkor én boldogan itt maradok – mondta és felnézett a szemembe.
• Csak akkor maradunk, ha te is annyira akarod, ahogy én – mondtam határozottan, nem akartam, hogy azért maradjunk, mert én akarom. Ketten kell eldöntenünk.
• Egyelőre maradjunk, azután pedig majd meglátjuk. Lehet, hogy még szeretnék egyszer visszatérni a tanulmányaimhoz, de addig is szép életünk lehet itt. Ráadásul ki tudná jobban elmesélni ennek a törzsnek a történetét és legendáit, mint az itteniek. Tudod, hogy mindig is érdekelt, hogy honnan származnak az alakváltók, és esetleg a vének tudnának mesélni valamit a medvékről is. Már azon kívül, amit eddig megtudtunk nagy nehezem.
• Tehát ha jól sejtem, akkor holnaptól mindenkinek az idegeire mész a kérdéseiddel, mint a tanáraidéra? Túl kíváncsi vagy – kuncogtam fel. Emlékszem egyszer egy tanár már kénytelen volt elmenekülni előle, hogy egy kis lélegzethez jusson.
• Ne legyél már te is ilyen. Jó, elismerem, lehet, hogy egy kicsit túl sokat beszélek, de ezért szeretsz. Nem?
• Ezért is, többek között. Csak tudod, nem mindenki van oda érte, hogyha egy lánynak be nem áll a szája.
• Van, akinek tetszik – mondta tetettet sértődöttséggel és megbökte a mellkasomat.
• Tudom, de sajnos ők vannak kevesebben – nevettem fel.
• Na jól van, elég ebből. Nem vitatkozom tovább. Jó éjszakát!
• Neked is, kicsim – húztam közelebb magamhoz. – Tudod, hogy imádom, amikor csacsogsz. Ne haragudj rám, kérlek. Tudod, hogy nem gondoltam komolyan – cirógattam meg a hátát.
• Tudom, ne izgulj. Úgysem tudok rád túl sokáig haragudni, de most már tényleg aludjunk – mondta még és néhány perc múlva egyenletes szuszogásba kezdett. Tényleg nagyon fáradt lehetett már.

Már évek óta nem aludtam olyan jól, mint ezen az éjszakán. Nem kellett aggódnom a vámpírok miatt, mert néhány farkas kint volt járőrözni. Tudtam, hogy most senkinek sem eshet baja a környéken, és ez nagyon megnyugtató  volt. Úgy éreztem, hogy végre itthon vagyunk.