Hazatérés
Miután átvészeltem azt a szörnyű napot, hányásokkal, és egyéb fájdalmakkal együtt, inkább nem mentem sehova sem Archieval. Habár szinte a nap 24 órájába nálunk volt, kijelentettem neki, hogy nem megyek el vele a város egy bizonyos határain túlra. Ezt mosolyogva elfogadta.
Mindezekkel együtt nagyon jól éreztem magamat vele. Egy csomó dologban a gyökeres ellentéte volt Edwardnak, és ez meglepett. Edwardhoz képest tényleg nagyon felvilágosult volt…
Miután átvészeltem azt a szörnyű napot, hányásokkal, és egyéb fájdalmakkal együtt, inkább nem mentem sehova sem Archieval. Habár szinte a nap 24 órájába nálunk volt, kijelentettem neki, hogy nem megyek el vele a város egy bizonyos határain túlra. Ezt mosolyogva elfogadta.
Mindezekkel együtt nagyon jól éreztem magamat vele. Egy csomó dologban a gyökeres ellentéte volt Edwardnak, és ez meglepett. Edwardhoz képest tényleg nagyon felvilágosult volt…
Akkor is a kanapén beszélgettünk, amikor betoppantak Elizabeth-ék. Egyáltalán nem számítottam rájuk, így kicsit kínosan éreztem magamat, mikor kérdőn végignéztek rajtunk.
- Nem tudtam, hogy ilyen hamar visszaértek! Milyen volt? – kérdeztem őszinte kíváncsisággal.
Elizabethen látszott, hogy ő annyira nem élvezte, ellenben Edward és Apa teljességgel elégedettnek tűntek.
- Annyit mondok, hogy jól jött néha az a szalmiákszesz*. – mosolygott Apa.
- Hogyhogy? – kérdeztem aggódva.
- A környezet – legalábbis számomra – szörnyű volt… ott nem ismerik azt a szót, hogy tisztaság! – mondta Elizabeth.
Edward elnézően rámosolygott, majd felvitte Elizabeth és a saját bőröndjeit.
Miközben a lépcsőn baktattunk felfelé, láttam, hogy Edward néha lopva rám sandít. Lerítt az arcáról, hogy a békülő fázisban van.
Én a szobámba mentem, míg Elizabeth elindult kipihenni az út fáradalmait. Már előre tudtam, hogy Edward azonnal be fog kopogni, de a gyorsaságával még az én várakozásaimat is fölül múlta. Jóformán kopogás nélkül benyitott, nem adott rá időt, hogy átgondolhassam a helyzetet. Amint belépett belülről az ajtónak támaszkodott, és úgy nézett rám. Én leültem az ágyra, és nyugodtan álltam a pillantását.
- Mit csináltál ebben a négy napban? – kérdezte megtörve a csöndet.
Megvontam a vállamat, és az ajkamba haraptam. Ködös emlékeimen keresztül visszaemlékeztem arra a bizonyos éjszakára…
- Semmi különöset… - hazudtam nyugodtan.
Bólintott egyet, majd miután sóhajtott, leült mellém.
- És most hogy állsz Sarahval?
Elnéztem a másik irányba.
- Miért, szerinted hogy állnék? – kérdeztem dühösen.
Éreztem, hogy megvonja mellettem a vállát.
- Én legalábbis átgondoltam a helyzetet, és a kilátásaidat… még mindig úgy gondolom, hogy nem tehetsz semmit.
Tudtam, hogy erre azt várja, hogy kiáltozni kezdjek vele, és feltételezem meg is lepődött, hogy nem tettem. De miután Archieval átbeszéltük az egészet, én is beláttam, hogy nincs sok esélyem.
A hallgatás bizonyult a legmegfelelőbb válasznak. De ami ezután történt, azon nagyon meglepődtem. Edward karja egyszer csak a derekamra talált, és olyan közel húzott magához, hogy szinte ki sem látszottam az öleléséből. Az érintése olyan gyengéd és lágy volt, hogy muszáj volt elmosolyodnom rajta. Ez a régi Edward volt.
- Annyira rossz Emma, hogy nem tehetek semmit, pedig szeretnék, hidd el! – suttogta a hajamba.
- Tudom… tudom – motyogtam megértően – én is… rájöttem már.
- Archie mennyit tud? – kérdezte kissé gyanakvóan.
Pár nappal ezelőtt a világ minden kincséért sem mondtam volna el Edwardnak azt az estét, de akkor úgy éreztem, hogy ő nagyon őszinte velem, így én sem akartam neki hazudni.
- Sajnálom… de mindent. – vallottam be.
- Mindent? – kérdezte megütközve Edward.
Elhúzódtam tőle és bűntudatosan átöleltem a felhúzott térdeimet.
- Megígértem neki, hogy nem mondom el neked, úgyhogy kérlek ne rá légy dühös, rendben?
Összevont szemöldökökkel bólintott.
- Rendben, az egész azzal kezdődött, hogy elvitt arra a helyre… tudod!
Egy pillanatig zavarodottan nézett rám, de aztán felfogta, hogy mit mondtam.
- Na ne! Ez nem lehet igaz! A lelkére kötöttem, hogy ne vigyen el oda, erre tessék!
- Kérlek, Edward! Nem tudhatja meg, hogy elmondtam! Ugye nem mondod el neki?
- Úgy is tudja, hidd el. Ismer téged és engem is. – amit utána mondott, nem értettem, mert hirtelen elfogta egy köhögési roham.
Gyorsan elszaladtam neki vízért, amit azonnal meg is ivott.
- Jól vagy? – kérdeztem aggódva.
A szájára szorított kezekkel bólintott, majd felállt.
- Most megyek. Beszélünk még! – mondta halkan, majd nagy hévvel kirohant a szobámból. Bambán néztem az ajtót, és a következő pillanatban ki is mentem rajta.
- Edward! – kopogtam az ajtaján – mi történt?
- Hívd fel anyát, kérlek!
- Jó – motyogtam, és lerohantam a lépcsőn.
Bekukkantottam a szalonba, majd mikor nem találtam, kiáltozni kezdtem.
- Elizabeth, Elizabeth!
- Mi történt? – kérdezte gyorsan.
- Edward rosszul van. Azt szeretné, ha felmennél hozzá.
Tágra nyílt szemekkel bólintott, majd azonnal felrohant.
- Edward! Itt vagyok, mi a baj? – szólt be a fiúhoz.
- Azt hiszem beszélnünk kéne Dr.Cullen-el! – kiáltott ki Edward – aggódom!
- Edward, mi a csudáról beszélsz? Ugye nem gondolod, hogy…?
- Csak hívd ide! – intette le dühösen az anyját – és Margaret szóljon neki! Megteszed?
- Természetesen, azonnal szólok neki. – válaszolt Elizabeth, majd elsietett.
- Edward, nem értem! Miről beszéltek? Miért kell orvost hívni? Hiszen csak köhögtél! – fakadtam ki.
Be akartam menni hozzá, de zárva volt az ajtaja.
- Mit csinálsz? Miért nem engedsz be? – elkeseredetten próbáltam bejutni hozzá.
- Emma! – a hangja egészen közelről szólt – lehet, hogy baj van.
- Miféle baj?!
- Beszéljünk Dr.Cullen-el! Aztán mindent megtudsz!
- De te mire gyanakodsz? Mi folyik itt?
- Kérlek, csak várjuk meg. Nagyon kérlek! – suttogta lemondóan Edward az ajtó mögül.
(szalmiákszesz: éppen ülök az irtó izgalmas kémiaórán, amikor a tanár ecseteli, hogy régen ezt a bizonyos szalmiákszeszt arra használták, hogyha elájult valaki, akkor az orra alá dugták, és ez annyira ingerlő hatású volt, hogy tulajdonképpen sokkot kapott az ember tőle, és felkelt… legalább ennyi megmaradt belőle…)
|