Nem gondoltam volna, hogy ezután valaha is újra boldog lehetek. Matt halála komoly veszteség volt. Néhány napig igazából fel sem fogtam mi történt. Vártam, mikor nyílik ki az ajtó, és lép be a mosolygós, szép arcával és csókol meg, úgy ahogy mindig szokott. De nem jött, hiába vártam.

Egyik délután aztán nem várt vendég érkezett. Carlisle Cullen lépett be a bejárati ajtón. Megéreztem, hogy hozzám jön, de nem volt kedvem senkivel sem beszélni. Az egyetlen élő ember, akivel kommunikáltam Seth volt.  Ő végig mellettem volt, és nem engedte, hogy egyedül legyek. Tudta, hogy akkor még nagyobb depresszióba esnék és talán most már nem is tudnék kikászálódni belőle.

Szinte minden éjszaka ott aludt a szobámban, aminek nagyon örültem, mert mostanában egyre rosszabbul voltam. Álmaimban Matt széttépett teste rémisztgetett és általában hányinger kerülgetett, amikor felkeltem. Seth nagyon aggódott értem. Nagyon hálás voltam jelenlétéért. Sosem beszélt nekem Mattről, hanem inkább mindig a falkában történt dolgokkal szórakoztatott.

Szóval Carlisle Cullen meglátogatott. Ő volt az első vámpír, akit azóta láttam, hogy Matt meghalt. Igazából nem is akartam őket látni, csak a rossz emlékek jöttek volna elő. Tudtam, hogy Cullenék nem hibásak, de mégis vámpírok voltak.

Carlisle odalépett a kanapéhoz, amin feküdtem. Megint a rosszullét kerülgetett, de azért megpróbáltam felülni. Megszédültem és majdnem leestem az ágyról. Ha Seth és Carlisle nem kapnak el, akkor már a földön feküdtem volna.

-Inkább maradj fekve. – mondta halkan Seth.

Én kérdőn néztem Carlisle-re, mégis csak ő volt az orvos.

-Igaza van az öcsédnek. – szólalt meg, de tudta ő is, hogy kérdésem nem erre irányult. – Seth! Beszélhetnék a nővéreddel négyszemközt?

Az öcsém habozott. Csak akkor ment el, amikor bólintottam. Carlisle sápadt arcára néztem. Szemében szomorúság csillogott.

-Sam megengedte, hogy eljöjjek hozzád. – kezdte. – Mindenki aggódik érted. Amióta hazajöttél ki sem tetted a lábad itthonról.

-Nem érzem teljesen jól magam… - suttogtam halkan, mivel megint úgy éreztem, hogy az amúgy is kevés reggelim ki akar jönni belőlem.

Carlisle aggódva nézett rám.

-Elég sápadt vagy. Mióta érzed rosszul magad?

-Amióta… - elcsuklott a hangom. Carlisle így is értette mióta. Próbáltam összeszedni magam. El akartam mondani mi bajom van, de úgyis tudtam, hogy az egész a stressz és a gyász miatt van.

-Szinte minden reggel rosszul vagyok, napközben szédülök, ha fel kell állnom… - folytattam volna a felsorolást, a férfi azonban megállított. Idegesen csengett a hangja, amikor megszólalt:

-Mikor volt utoljára havi vérzésed? – szegezte nekem a kérdést Carlisle.

Én megdöbbenten néztem rá. Komolyan azt akarja mondani…

Jobban belegondolva, amióta Matt-tel voltam, tényleg nem volt semmi bajom, de…

-Nem! Az nem lehet. – nyögtem ki halkan. – Carlisle! Nem lehet…nem most…

-Ez nem biztos. – próbált gyorsan megnyugtatni. – Nagyon sok más oka is lehet.

De ekkor már tudtam, hogy nem lehet más oka. Nem foghatom az álmokra, a gondjaimra, nem.

Itt állok az újonnan megépült házunk előtt és nem hiszem el, hogy ez tényleg megtörténik velem. Fogom kisfiam kezét, mellette pedig ott áll a férjem, akit tényleg szeretek. Ő elfogadott olyannak, amilyen vagyok: egy összetört nőnek, aki gyászolja gyermekének apját. A férfi, aki szeretett mindent tudott a múltamról, a jelenemről és mindent tudni fog a jövőmről is. Még mindig szerettem a szívem mélyén Mattet és ez sosem fog elmúlni, hiszen minden pillanatban őt látom a kisfiamban. alig bírom elhinni, hogy ennyire hasonlít apjára. Mintha a kis Matthew Glowt látnám.

Megsimogattam fiam fejét. Nagyon sóhajtottam: nem tudtam milyen sors vár rá? Benne is folyik vámpírvér, de már annyira kis részben, hogy szinte semmi sem látszik belőle. Talán kicsit jobb képességekkel bír, mint kortársai, de egyébként olyan, mint egy átlagos gyerek. az én génjeimet viszont nagy részben örökölte, így akár farkas is lehet belőle.

Én azóta nem változtam át, amióta terhes lettem. Sokat beszélgettünk erről Seth-szel és Sammel, de úgy döntöttünk mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha nem veszem fel farkasalakomat. Akkor én már tudtam, hogy felhagyok ezzel a létformával, hiszen felelős lettem a gyermekemért. Így én már nem tartozok a falkába, mégis mindenről tudok, hiszen Seth olyan nagy örömmel mesél nekünk erről. az öcsém imádja a nagybácsi szerepet és tökéletesen végzi ezt.

És a férjem? Őt a kórházban ismertem meg. A szülést Carlisle vezette le (elég nehéz lett volna kimagyarázni magasabb testhőmérsékletemet), de Dan többször is megvizsgált és a bent töltött idő alatt szerelmes lett belém. Hiába próbáltam lebeszélni róla, megszerette a fiamat is, és már olyanok vagyunk, mint egy nagy család.

Boldog voltam, és büszke, hogy ilyen életem lehet. Egy valami viszont mindig feltűnt a vendégeknek, akik eljöttek hozzánk. Egy fénykép, ami a kandalló párkányán állt: Matt képe. A kereten négy szó állt: Soha nem felejtelek el.