Esküvő, nászéjszaka, vámpírrá  válás. Életem fontos eseményei követik egymást ebben a sorrendben. Mindenkinek azt mondtuk hogy meghaltam egy betegségben. Apám, és anyám már eltemettek. Holnap pedig b lépek a számomra álom világba. Ebben a világban örökké együtt lehetünk Edwarddal. Jacob, a farkasok, és a Cullen család tudja csak hogy élek. Edward nem akarta megkockáztatni, hogy Jacob tudjon róla, de úgy is rájönne, és nem utolsó sorban a legjobb barátom. Átjött valamelyik nap, ugyan is eltoltuk egy héttel a halhatatlanná tevésemet. El kellett intézni a temetést, mindenki ott volt, csak Edward nem. Mikor  átváltoztam el fogunk költözni, eddig úgy néz ki hogy Angliába, vagy a közelébe. A lényeg hogy ne süssön sokat a nap.

• Biztosan elmentek? Bella, semmi remény rá hogy ember maradj? – kérdezte Jacob mikor itt volt. Hangja, és a szeme is esdeklő volt. Összeszorult a szívem a látványtól. Edward végig mellettem állt, nem akarta el zavarni Jacobot, tudta hogy azt akarom hogy itt legyen.
• Igen, elmegyünk. Jake, értsd meg, Charlie úgy tudja meghaltam. Mit tenne ha szembe találkozna velem az utcán vámpírként? Nem maradhatunk, sajnálom. – mondtam, és tényleg sajnáltam. Tudtam mit érezhet most. Láttam a szenvedést a szemében, és egy kényszert éreztem hogy megöleljem őt. Éppen úgy mint amikor motoroztunk.
• De, lehetne egy kérésem Bells? – kérdezte, de nem nézett a szemembe
• Mond – válaszoltam
• Itt lehetnék, amikor te…szóval amikor  átváltozol? – kérdezte a hangja újra esdeklő

Edwardra néztem, majd Carlislera. Mindketten bólintottak.

• Igen, Jake. Persze hogy itt lehetsz. – válaszoltam neki
• Köszönöm. Akkor holnap reggel jövök – mondta. A szemében fájdalom csillogott, és egy könnycsepp hullott le az arcáról.

Nem tudtam  megállni, kibontakoztam Edward öleléséből, odamentem, és megöleltem. A forró bőre égette az enyémet, de most nem számított. A könnyeim folyni kezdtek. Mikor Jake elengedett melegen rám mosolygott.

• Szeretlek Bella, bármi leszel is, mindig szeretni foglak. Soha nem felejtelek el – mondta, ettől még jobban folyni kezdtek a könnyeim.

Jacob hátat fordított mégegyszer az ajtóból  visszanézett, és újra rám mosolygott. Mikor az ajtó becsukódott zokogni kezdtem. Edward hozzám sietett, és próbált vigasztalni, de nem sok sikerrel.

• Nem baj ha kicsit egyedül lennék? – kérdeztem két szipogás közt.
• Persze, menj csak – mondta megértően.

Elindultam fel a lépcsőn Edward szobájába. Muszáj volt egy kicsit egyedül lennem, nem engedhettem meg magamnak hogy Jacob Black miatt Edward előtt borulok ki. Azt hinné hogy meg gondoltam magam. Eszembe jutottak a La Push – ban töltött napjaim, Jake garázsában. Hogy sugárzott az örömtől. Hogy Ő volt az én Napom, és hogy most fájdalmat okozok annak az embernek aki segített nekem életben maradni, és – ha csak egy időre is – meg szüntette a fájdalmaimat. Ápolta a lelki sebeimet szó nélkül, mert szeretett. Feltétel nélkül.  

Lerogytam a kanapéra, a lábaimat fel húztam, és a tenyerembe temettem az arcom. Zokogtam, még jobban mint eddig. Miért van az hogy én mindig csalódást okozok valakinek? Miért kell mindenkinek miattam szenvednie. A bűntudatban dagonyázva, magamat ostorozva feküdtem az ágyon, és csak sírtam és sírtam. Mikor már  elfogytak a könnyeim a fejem elkezdett hasogatni. Kimentem a fürdőbe, megmostam az arcomat. A szemeim vörösek voltak, és fel voltak dagadva. Miután kicsit el fogadhatóbbnak tartottam a kinézetemet lementem a nappaliba.

• Carlisle, adnál fejfájás csillapítót? – kérdeztem, miközben a tenyeremet folyamatosan a homlokomon tartottam.
• Igen, mindjárt jövök. Addig ülj le, ne hogy elájulj. – rendelkezett Carlisle. Jó ötletnek tartottam a leülést, mert tényleg szédültem. Alice a kezembe nyomott egy pohár vizet.
• Köszönöm  - mondtam neki

Fél perc múlva Carlisle már a nappaliban volt a pirulával, és Alice egy újabb pohár vizet adott. Lenyeltem a gyógyszert, és a maradék vizet is megittam. A szám kiszáradt a sok sírástól, és homályosan láttam.

• Pihenned kéne – súgta kedvesen a fülembe Edward
• Még nem – ellenkeztem, bár fáradt voltam. Ez volt az utolsó estém emberként, nem akartam alvásra pazarolni. Kinéztem az ablakon. Az ég tiszta volt, és a hold gyönyörű.
• Sétáljunk egyet – mondtam mosolyogva, bár ez nem jött szívből
• Rendben – mondta – szaladj fel a pulcsidért

Öt perc alatt visszaértem, Edward már a bejárati ajtóban állt. Szája sarkán halvány mosoly látszott. Elindultam felé, a fejem még szédült egy kicsit, de nem foglalkoztam vele. Megfogtam a kezét, és elkezdtem kifelé húzni. Elindultunk a folyó parton, és odamentünk ahol a legutóbbi sétánk során  lefeküdtünk a fűbe. Nem szóltunk egy szót sem, csak feküdtünk.

A mellkasára hajtottam a fejem, a kezeim mellettem pihentek. Edward egyik kezével támasztotta a fejét, másikkal az arcomat simogatta. Láttunk egy hullócsillagot, amit magamtól persze nem vettem volna észre.

• Bella, nézd – mutatott egy pont felé Edward mikor észre vette.
• Gyönyörű – mondtam egy sóhajtás alatt

Edward hirtelen megcsókolt, szenvedélyesen, szerelmesen. De aztán eltolt magától. Visszafeküdtem szobor szerű mellkasára, de most nem tudta feledtetni velem Jacobot. Időnként a szemem elé vetült az a fájdalmas arc, amitől újra és újra összeszorult a szívem. Edward az altatómat kezdte dúdolni, és a sírástól, és a lelki fáradtságtól lecsukódtak a szemeim, és nagyon hamar elaludtam. Mélyen aludtam, még a hideg érintésre sem keltem fel, ahogyan Edward felvitt a szobába. Az utolsó éjszakám volt amit alvással töltöttem, az utolsó emberi éjszakám. Nem álmodtam semmit.  

Hideg érintésre ébredtem, mikor ki nyitottam a szemem Edward szemében félelmet láttam.

• Mi a baj? – kérdeztem ahogy meg láttam az arcát. A hangom álmos volt, de a fejem ki tisztult.
• Félek – mondta. Ahogy a szemembe nézett az arca el gyötört volt. Gondolom egész éjszaka ezen gondolkodott.
• Nem lesz semmi baj – próbáltam nyugtatni. Adtam az arcára egy puszit.
• Tíz perc és jövök, rendben? – kérdeztem
• Persze, menj csak – mondta, és a hangjából is ki hallatszott a félelem.

Ki mentem a fürdőbe, bénáztam egy sort  - jobban mondva mindent el ejtettem és le vertem amit csak lehetett – és mi után meg mostam a fogam, és rendbe tettem a fejem vissza sétáltam Edward szobájába. Saját gondolataiba merülve, kétségbe esett tekintettel nézett ki az ablakon. Most valahol távol járt. Hallottam nyitódni a bejárati ajtót, és Jake hangját. Meg fogtam Edward vállát, és az érintésemre meg rezzent. Soha nem volt még ilyen.

• Edward, tényleg nem lesz semmi baj. – próbáltam újra nyugtatni.
• Rendben, neked el hiszem – mondta, és jobban felém fordult. Fel ált az ágy széléről, és adott egy csókot. Le sétáltunk a nappaliba, hogy Jacobbal találkozzunk, és hogy át léphessem emberi életemből, egy hallhatatlan testbe.