Az erdőben voltam, Alice pár száz méterre tőlem keletre. Nyugatra tőlem körülbelül kétszáz méterre éreztem egy csordát. Szarvasok voltak, éppen legeltek egy tisztáson. Hirtelen felálltam a guggolásomból, és futni kezdtem. Ez az egész ösztönös volt.  A tisztás szélén álltam meg.  Megtanultam hang nélkül mozogni, ezért nem vettek észre az áldozataim. Persze nem voltam még ebben olyan profi mint Edward, de kezdtem bele tanulni. Most erősebben csapott meg a szarvasok illata, és elkezdődött a vér szaga okozta mámor. Újra az ösztöneim vezéreltek. Elindultam a szarvasok irányába, emberi szemnek láthatatlan sebességgel. Közelebb értem hozzájuk, az illat még erősebb lett, láttam ahogyan a nyaki ütő erük lüktet. Mielőtt észre vehettek volna letepertem az egyiket.  Rávetettem magam, bele haraptam a nyakába, oda ahonnan a legerősebben éreztem a mámorító illatot. Éreztem ahogyan a meleg folyadék csillapítja a torkomban tomboló tűzet. A szomjam még nem múlt el. Ekkor megcsapott egy édesebb illat. Nem emberé volt, ez egy hús evő volt. Közelebb mentem, és a szag kezdett rosszá válni. Már csak száz méter választott el az ismeretlen állattól, mikor megismertem a szagot. Rohanni kezdtem, de most nem az ösztön hajtott. Mikor odaértem az a látvány fogadott, amit vártam. Egy bokor mögött állt, villámgyorsan megkerültem a bokrot, hogy teljesen lássam. Egy vérfarkas volt. Egy hatalmas, rozsdabarna, és a szemeiből ítélve összetört farkas. Amint hallotta hogy jelen vagyok felém kapta a hatalmas fejét. Egy teniszlabda méretű könnycsepp csordult ki a szeméből, én pedig erős kényszert éreztem arra, hogy odarohanjak hozzá, és  megöleljem. Tettem felé egy lépést, majd nem tudtam meg állni. Gyors léptekkel közeledtem felé, Jacob pedig nem tanúsított ellenállást. A nyaka köré fontam a kezem.

• Jake – suttogtam a fülébe – Mit keresel itt?

Csak egy halk morgást hallottam. A szemébe néztem, melyből egy újabb könnycsepp folyt ki. Tartottam a szemkontaktust, de olyan fájdalom volt a szemében, hogy kényszert éreztem rá, hogy  elforduljak. Miattam szomorú, miattam fáj neki, mindent elrontottam. Jacob szemében volt még egy érzés. Harag. Hirtelen kihúzta a fejét az ölelésemből, és elrohant. A távolban egy fájdalmas vonyítást hallottam, majd a hátam mögött lépteket hallottam. Megfordultam, és Alice volt mögöttem. Az arcán undor és megértés. Undor, gondolom Jake szaga miatt, vagy csak a jelenléte. Megértés. Nem látta a jövőmet, és ez csak egy vérfarkas miatt lehet. Tudta hogy mit érzek Jacob iránt.  Elmeséltem neki az egészet, részletesen. Neki ez nem okozott – akkora – fájdalmat.

• Bella, menjünk? – a hangjában nem hallottam undort, csak megértést.

Nem válaszoltam, a sokk, amit a legjobb barátom megjelenése okozott. Csak biccentettem. Alice  átkarolt, és lassan indultunk vissza a házunkba.

• Akarsz róla beszélni? – kérdezte Alice fél úton
• Nem. Most nem, de később. Kérhetek tőled valamit? – a hangom nagyon halk, és én is  kihallottam belőle a sokkot.
• Persze, amit csak szeretnél.
• Nem szeretném ha valaki megtudná, főleg Edward nem. – ránéztem Alice - re, az arca kétkedő – Alice, elfogom mondani neki. Később. Megígérem, esküszöm. Csak szeretném ha tőlem tudná.
• Rendben – mondta. A hangjában hallottam a lemondást.

Nem beszéltünk többet. Az út többi részét a Jacobon való gondolkodással töltöttem. Miért jött Jacob? Mit akart mondani? Miért rohant el? Hova ment? Visszajön? Nagyon sok kérdésem volt, de ott volt a fájdalom. A kín, és a féltés a legjobb barátom iránt, mélyen mellkasomban. Halott szívemben szorító érzést keltett az a gondolat, hogy a legjobb barátom, aki szerelmes belém csalódott, és most boldogtalan. Tudtam hogy mit érezhet most. Hálával tartozom Jacobnak mindazért, amit értem tett, hogy újra éljek. Alice  még mindig belém karolt, és úgy vezetett a házig. Mikor a házba léptünk Edward hozzám sietett, és ahogy meglátta az arckifejezésemet kérdően nézett Alice - re, aki csak megrántotta a vállát, majd a lépcső felé sietett. Edward újra rám nézett, én pedig egy mosolyt erőltettem az arcomra. Mélyen beleszagolt a ruhámba, és akkor esett le neki, hogy mitől van rossz kedvem. Láttam ahogyan az arca eltorzul a fájdalomtól, és a szeme elsötétül. Magam felé fordítottam a fejét, és megcsókoltam. Megfogtam a kezét, és felmentünk a szobánkba.

• Hol találkoztál vele? – kérdezte Edward, mi után lehúzott az ágyra. Mindketten tudtuk kiről van szó.
• Az erdőben, vadászat közben éreztem meg a szagát, és odamentem hozzá.  Farkas alakban volt. – próbáltam úgy beszélni, hogy ne érezze a hangomon, hogy mennyire fáj ez nekem.
• És mi történt?
• Odamentem hozzá, megöleltem, és  elszaladt. Nem tudom hogy hová – nem sikerült a „ nem érdekel” hangnem.
• Hiányzik? – kérdezte a szemembe nézve
• Igen – nagyon rosszul hazudok, Edwardnak pedig egyáltalán nem tudok, és nem akartam neki azt mondani ami nem igaz.
• Szereted? – kérdezte, még mindig a szemembe nézett.
• Sokat jelent nekem, de mint barát. Semmi több. Te vagy az életem, és ezt semmi sem változtathatja meg.

Egy mosoly suhant át az arcán, tudta hogy őszinte vagyok hozzá. Hirtelen megcsókolt. Feledtetni akart. Mindent, Jacobot, a fájdalmat, és minden rosszat. Végtére is nem tagadhatom hogy sikerült neki. Minden rossz eltűnt az elmémből, és mindenemet Edward töltötte be. Egész éjjel ez foglalkoztatott, és nem gondoltam Jacobra, se a fájdalmamra. Olyan volt mint egy álom, mikor nem számít a való élet, csak az, amit akkor érzel. Boldogság, szerelem, vágy. Csak erre tudtam gondolni. Mind a  három érzést kitudtam fejezni egy szóval : Edward. Az ő neve volt az életem minden egyes fájdalom nélküli részének lényege. Ő volt a középpont, az aki mindig mellettem van. Egy ilyen éjjelt sem fogok elfelejteni soha.  

Reggel, mikor rendbe szedtük magunkat  lementünk a többiekhez a nappaliba. Felébredtem az „álmomból”  és újra elöntött az a szorító fájdalom. Mikor Edward rám nézett szorosan magához ölelt. Szükségem volt a támaszra. Tudtam hogy ezt a fájdalmat semmivel sem tudom elmulasztani, csak ha találkozom Jakkel, és megbeszélünk sok dolgot. Többek között hogy mért jött, akart- e valamit mondani. Magamhoz akartam ölelni, és azt mondani hogy minden rendben. De nem tehettem ezt, mert nem volt minden rendben.  Belegondoltam, hogy Jacob mennyit szenvedhetett mér miattam, és hogy mennyi mindent tett értem, amit én nem viszonoztam. Csak én szűntethetném meg a szenvedését, de nem tudom. Nem vagyok szerelmes Jacobba, szeretem, sokat jelent, tartozom neki, és hálás vagyok azért amit értem tett, de én nem lehetek Jacobbal úgy, és ezt ő is tudja. Bármit megtennék azért, hogy Jake boldog legyen, de az az egy mód, amivel segíthetnék neki lehetetlen. Mért kell nekem fájdalmat okoznom mindenkinek? A fülemben csengett az a fájdalmas vonyítás, és még jobban magamhoz öleltem Edwardot.