Azt hiszem, igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy mágnesként vonzom a bajt. Legalábbis nem gondolom, hogy van még valaki, akit akkor is megtalál a legveszedelmesebb ellenfele, amikor épp egy csapat vérfarkas próbálja elrejteni. Bár, hogyha úgy vesszük, akkor ez a vállalkozás maguknak a vámpíroknak se sikerült. Miért pont nekem kellett  utolsónak bemenni a házba?

-Nos, Bella, újra találkoztunk…Hogy van a te drágalátos Edwardod?

Victoria szavai jobban égettek, mint hittem volna. Úgy kell meghalnom, hogy nem láthatom ŐT…vajon Alice megjósolta ezt is? De most már mindegy…úgyis csak az emlékét láthatom…nem, most nem szabad sírnom! Nem láthatja meg, hogy hatottak rám a szavai.

-Szóval, akkor  most, hogy elmentek a vámpírok, átálltál a vérfarkasokhoz?

Már épp töprengeni kezdtem volna, hogy ezt meg honnan tudja, amikor négy dühös vérfarkas rontott ki a házból. Victoria – úgy tűnik –erősebb a látszatnál. Mind a négy vérfarkast úgy rázta le magáról, mintha apró morzsák lennének.

-Jacob!!! – kiáltottam, amikor láttam, hogy ötödik társuk is kijött. Bár ő jobban bírta a küzdelmet, végül Victoria győzött.

Épp ördögi mosollyal az arcán felém indult, már becsuktam a szemem, amikor valami történt. Éreztem a szelet az arcomon, így kinyitottam a szemem. Az első, akit megláttam Edward volt.

Mikor jobban körül néztem, észrevettem, hogy itt van a többi Cullen is. Jasper bátorítóan rám mosolygott, és éreztem, ahogy lassan megnyugodtam. Amikor sikerült felmérnem a helyzetet, rájöttem, hogy két tűz közé  kerültem. Pontosabban három közé. Egyfelől ott volt Victoria, aki megy akart ölni. Másfelől ott volt Jacob, aki a legjobb barátom, és aki tulajdonképpen a vérfarkasok közé tartozik …és persze ott voltak Cullen-ék, főként Edward…és ő meg vámpír.

Csak azt nem tudtam eldönteni, ki fog kit megtámadni…ugyanis a vámpírok meg a vérfarkasok hát…nem nagyon kedvelik egymást, és akkor még finoman fogalmaztam!

Victoria arcán gyilkos mosoly villant…ekkor eszméltem rá, hogy közvetlenül egy óriási fa előtt állok, ha Victoria meg akar támadni, akkor el kell hajolnom valamerre…de hogyha balra hajlok, az olyan, mintha a vérfarkasoktól várnék védelmet, akkor pedig Edward szóba se fog velem állni többé. Na nem mintha mostanában nagy lenne a kommunikáció köztünk! De ha jobbra húzok, akkor elveszítem a legjobb barátomat! Bár úgy veszem észre, hogy csak Victoria foglalkozik velem…lehet, hogy azért, mert a többieket úgy lekötötte e gyűlölködés.

Victoria elindult felém, de ezt csak én vettem észre. Támadása nem mondom, hogy hirtelen ért, de teljesen leblokkoltam. Már majdnem megharapott, amikor Sam hirtelen rátámadt. Nem volt erős támadás, de kizökkentette Victoriát. A figyelemelterelést kihasználva Emmett és Jasper elkapták Victoriát, míg Alice és Esme elkezdték darabokra szaggatni…legalábbis azt hiszem, mert Edward felém fordult és elkezdett beszélni…öhm…kiabálni velem.

- Bella! Te mit nem értesz azon , hogy KERÜLD A VESZÉLYT ? Direkt azért mentünk el, hogy biztonságban légy, és te erre rögtön a környék legveszélyesebb tagjaival kezdesz lógni? Komolyan mondom, neked normális emberrel kapcsolatot létesíteni fizikai fájdalom!

Mintha kis mosoly játszott volna az arca körül, de az abbéli örömöm, hogy viszontláthatom őt nem tartott sokáig, mert Jacob közbeszólt.

-Aha, fél évig feléje se nézel, és utána meg rögtön lehordod, hogy mégis hogy mert úgy életet kezdeni?

-Én nem azt mondtam, hogy ne kezdjen új életet, hanem azt, hogy megpróbálhatna kicsit veszélytelenebbül élni! Ami nem a te dolgod, abba egyébként se szólj bele!

Már vártam, mikor harapják le egymás fejét…

-De igenis az én dolgom, Bella a legjobb barátom, és én legalább foglalkozom vele, úgyhogy inkább én mondhatnám, hogy törődj a magad dolgával, te vérszívó! Mi mentettük meg attól a másiktól is!

-Milyen másiktól? Bella, mibe keveredtél megint?-kérdezte Alice.

-Hát az úgy volt…hogy felbukkant Laurent, és tulajdonképpen ők mentették meg az életemet…

Féltem Edward szemébe nézni…de tudtam, hogy muszáj lesz. Bár a gyávaságom győzött az ész  felett, így inkább Esmére pillantottam. De ő meg a vérfarkasokkal szemezett…és nem a jó értelemben! Így hát felnéztem Edwardra, de ő meg Jacobbal…hát gondolom olvastak egymás gondolataiban, mert beszélni nem nagyon beszéltek, de percről-percre dühösebbek lettek.

Ekkor megszólalt Carlise:

-Na jól van fiúk, erre semmi szükség!

-Jacob, menj be a házba a fiúkkal!-szólt Sam-Ti meg menjetek innen!Nem akarok bajt…

-Ahogy mi sem – biztosította Carlise.-Edward, menjünk!Bella, te jól vagy?

-Igen, persze…-nyögtem.

-Hazaviszlek-mondta Sam.

Edward épp szólni akart, de Carlise csendre intette.

-Majd még találkozunk, Bella!-Alice láthatóan szomorú volt, amiért nem tudtunk beszélgetni.

-Persze, Alice, szia!

Hangtalanul beültem Sam kocsijába. Szerettem volna beszélni Edwarddal, de nem tűnt alkalmasnak rá a pillanat.

A következő, amire emlékszem, az az volt, hogy az ágyamon fekszem. Vajon tényleg csak álmodtam az egészet, vagy Edward tényleg visszajött?