Épp a kávémat kortyolgattam amikor valaki kopogott. Már szaladtam is kinyitni az ajtót. Jake volt. Tudtam, hogy
eljött az ideje mindent megbeszélni. Leültünk az ebédlő asztalhoz egymással szembe én hozzákezdtem.
- Tegnap beszéltem Sethel.
-  És miről beszéltetek? - az arca gyanakvó volt.
- Arról amiről mi ketten nem nagyon tudunk társalogni úgy, hogy ne veszekedés legyen a vége. - olyan nagyot nyelt, hogy
még én is hallottam.
- Seth mit mondott?
- Inkább csak egy dolgot kérdezett aztán szinte be is fejeződött a beszélgetés. - folytattam volna amikor kopogtak. -
Mindjárt jövök. - a kezemmel mutattam, hogy maradjon itt.
Az ajtóhoz mentem és kinyitottam. Akit láttam az...
- Nahuel?!! - a nyakába ugrottam és megpusziltam az arcát.
- Ohh Renesmee! - eltolt magától, hogy szemügyre vehessen. - Nagyon jól nézel ki. Úgy látom megáltál a növésben.
Mikor is láttalak utoljára? 2 éve? - kérdezte én megint megöleltem. Annyira jó volt látni. Nagyon jóba lettünk az
évek során.
- Azt hiszem. Hiányoztál. - mondtam és a vállába temettem az arcom.
- Te is. Áhh Jacob! Szia!- megint eltolt magától de hátulról még mindig ölelt és kezet fogott Jake-l. Biztos félre
érthető volt ahogy az előbb úgy öleltem de tényleg hiányzott.
- Nahuel. Mi járatban? - kérdezte kissé goronbán.
- Csak meglátogattam Renesmeet és a többieket. - mondta és rám mosolygott.
- Á a többieket nem fogod most látni. Senki nincs itthon. Nyaralnak...tudod párossával.- mondtam vigyorogva.
- Oh kár. Pedig velük is szívesen találkoztam volna.

- Nem gondoltam volna, hogy rád érti Alice a látogatót tegnap. Gyere ülj le. - leültettem a kanapára. Jake is
jött szorosan utánunk. - Hogy vagy? Jártál valami érdekes helyen? - faggattam csillogó szemekkel.
- Lassabban. -nevetett. - Jól vagyok. Nem. Nem voltam mostanában sehol. Inkább tanulgattam tudod.
- Értem.
- Meddig maradsz? - kérdezte Jacob aki szúrós tekintettel nézte Nahuelt.
- Nem tudom. Pár nap azt hiszem.
- Jó, hogy itt vagy. - bújtam hozzá.
- Én is örülök. Csak elfáradtam az utazásban. - fújta ki a levegőt.
- Pihenj le. Gyere a vendégszobába.
- Rendben. Köszönöm.

Felvittük a csomagjait elpakolt mindent majd ledőlt aludni. Jakobbal kiültünk a teraszra és néztük a naplementét.
Egyikünk se szólalt meg. Engem már zavart a csend ezért megtörtem.
- Jó, hogy itt van.
- Ja. - nekem úgy tűnik nem nagyon örül neki.- Látom mennyire örülsz neki. - mondta gúnyosan.
- Persze, hogy örülök. A barátom. 2 éve nem láttam. Hiányzott.
- Ühümm.
- Nem tudom most mi a bajod. - ráztam a fejem.
- Semmi semmi. Szóval mit kérdezett Seth? - hozta fel megint.
- Ezt lehet nem most kéne megbeszélnünk. Most, hogy itt van Nahuel...- húztam el a szám.
- Mi van ha, hogy most itt van? - nem akartam megint veszekedni. Inkább elmondtam. Kiszaladt a számon.
- Azt kérdezte, hogy szeretlek mint a barátom vagy mint a szerelmem. - suttogtam és sóhajtottam. Ő nem szólt semmit
pár percig.
- Mit mondtál? - kérdezte ő is suttogva.
- Jake lehet, hogy tényleg nem most...
- Mit mondtál? - kérdezte megint belevágva a szavamba. Vagy 5 percig nem szólaltunk meg. Csodálkoztam, hogy nem kérdezte
meg megint Mit mondtam?... Nehéz volt kimondanom, hisz ez valaminek a kezdete lehet vagy...vagy a vége.
- Szerelemmel. - néztem rá és vártam a reakcióját.
Mélyen a szemembe nézett majd rendkívül gyorsan hozzám hajolt és megcsókolt.
Vadul visszacsókoltam. Kezemmel beletúrtam selymes hajába így közelebb került hozzám.
Elhúzódott a homlokát enyémnek támasztotta.
- Renesmee. - sóhajtotta. - El se hiszed mióta vártam erre.
Én megint megcsókoltam. Hozzábújtam az arcom a vállába temettem.
- Szeretlek. -mondta és a hajamba túrt.
- Én is szeretlek.- felemeltem a fejem és a szemébe néztem. Kezem az arcára raktam. - Még nem voltál nem ismertem a
szerelmet.
- Te vagy a levegő, mi nélkül nem élek. - mondta.
- Te vagy a biztonság melletted nem félek. - suttogtam.
- Most már elmondok mindent.
- Az jó lenne.
- Te vagy a lenyomatom. Ez amolyan farkas dolog...Amikor megtalálod a "lelki társad". Az enyém te vagy. Amikor először
megláttalak  már akkor szerettelek.
- Azóta türelemmel voltál? - kérdeztem tátott szájjal. Én biztos nem bírtam volna ki ennyi ideig.
- A közeledben lehettem. Ez segített. Megérte várni. - csókolta a homlokom.
- A többiek tudták? ...Hogy szeretsz.?
- Mindenki. Amikor anyád megtudta még rám is támadott. - nevetett hangosan.
- Komolyan? -ültem fel öleléséből. - Anya rád támadott?
- Igen.- még mindig nevetett.