Reggel miután felkeltem, lezuhanyoztam és felöltöztem csak utána mentem le az emeletről. Az ebédlőben találtam meg
Nahuelt.
- Jó reggelt. - nyomtan egy puszit az arcára. - Régóta fenn vagy?
- Nem. Nem rég keltem fel. Tegnap nagyon fáradt voltam. Jacob mikor ment el?
- Nem tudom. Itt volt még amikor fel mentem aludni. Csinálok reggelit. Mit kérsz? - kérdeztem miközben a hűtőben
kutattam.
- Inkább elmehetnénk vadászni.
- Rendben. Kész vagy?
- De még mennyire. - vigyorgott rám. - Egy verseny a kis folyóig?
- Bármikor.

A versenyt Nahuel nyerte de épp csak egy kicsivel.
- Lásd be Renesmee, hogy nem győzhetsz. - annyira fel volt dobva, hogy egy farönkről hatalmas szaltót ugrott.
- Felvágós. - motyogtam.
- Nem mondhatnám. És amúgy mi van Jakel? Tegnap elég morcos volt. Miattam? - kérdezte és a földet tanulmányozta.
- Ja...morcos. Miattad? Dehogy. Vagyis nem hiszem. Nem tudom. Nem mondott nekem semmit. Soha nem mond. -
hangom elég durva volt. Észrevehetően dühös voltam rá.
- Összevesztetek? - újjval megbökött.
- Nem. Vagyis de. Áh nem tudom. Össze vagyok zavarodva. - ráztam a fejem.
- Hé nekem elmondhatod ha akarod. - emelte fel a fejem, hogy ránézzek.
- Köszönöm. De azt se tudom mit mondhatnék.
- Hát ha valakivel beszélni akarsz akkor én - mutatott magára - mindig itt vagyok.
- Nem mindig. Nemsokára elmész. - néztem rá szomorúan.
- Igen. Nem nekem való ez. Már megszoktam, hogy legtöbbször egyedül vagyok. Ne érts félre...veled és a családoddal jól
érzem magam. Hisz te megértesz. A félvérség nehéz. - mondta és a távolba meredt.
- Ja. Olyan hamar felnősz. És néha nem tudhatod, hogy kész felnőtt, vagy gyerek vagy-e még. És mások sincsenek vele
tisztában. - kezemmel tépkedtem egy falevelet apró darabokra.
- Tudni fogod mikor vagy kész felnőtt már. Hidd el.
- Te tudtad?
- Igen. Tudtam. - arca szomorú lett.
- És mikor? És hogy? Megérezted?
- Pár éve. Igen, éreztem.- látom mennyire elszomorítja valami ami ehez kapcsolódik ezért inkább tereltem a témát.
Nehéz volt úgy látni Nahuelt, hogy szomorú az arca. Ez engem is elszomorított. Nem akartam így látni.
- Sajnálom ha rossz dolog történt. - simogattam meg a hátát.
- Nem. Nem rossz. Csodálatos érzés. Bár fura. Nem tudnám megmondani mi is ez valójában. - mondta mosolyogva de a
szemében még ott volt a bánat.
- ohh hát én mindenképpen szólok amikor úgy érzem felnőttem. - mosolyogtam rá. - Megyünk?- bólintott és elkezdtük a
vadászatot.

Mind a ketten jóllaktunk. Épp visszafelé futottunk a házhoz amikor nekiütköztem a fák közül kilépő Jacobnak. Mit mondjak
elég fájdalmas ütközés volt.
- Áú! Mi a fenét csinálsz? - dörzsöltem a fejem.
- Jól vagy? - jött oda hozzám Nahuel.
- Semmi baja. - válaszolt helyettem Jake. - Ugye? - Először válaszol aztán megkérdezi? Van értelme...
- Jól vagyok. De minek álltál elém? - még mindig fogtam a fejem.
- Meg akartalak állítani. Sajnálom. - simogatta meg a fájdalom helyét.
- Máshogy is megállíthattál volna. - ütöttem el a kezét. - Hol voltál?
- Dolgom volt. Őrjáratoztam. Még mindig fáj?
- Nem. -hazudtam. - Mi vadásztunk. És most hova mész?
- Hozzád indultam de nem találtalak otthon. 
- Ühümm. Nahuel mi lenne ha bemennénk Port Angelesbe? - néztem át Jakobon aki közöttünk állt.
- Mehetünk. Amúgy is valamikor be akartam menni. Én előre megyek jó? - nem örültem neki, hogy most itt hagy de
bólintottam.
- Minek mész be Port Angelesbe? - kérdezte Jack.
- Ki akarom használni az időt amíg itt van Nahuel. - vontam vállat.
- Értem, de most semmiképpen sem mehetsz sehová. Irány haza. - ragadta meg a akarom így felgyorsítva lépteim.
- Most meg mi a bajod? - álltam meg.
- Figyelsz Nessie. Most hazamegyünk rendben? Kérlek csak csak most ne makacskodj!
- Rendben. Hazamegyek veled ha elmondod minek hívtad fel apát tegnap olyan sürgősen. És, mire ez a nagy elővigyázatosság,
hogy nem léphetek már a házból se ki?
Láttam, hogy zavarja, hogy átláttam rajta.
- Apádék hazajönnek. - nyögte ki végül.
- Mi? Miért?
- Alice felhívta Samet, hogy nemsokára egy ismeretlen vámpír jön majd Forksba. Azaz a biztonsnág miatt jönnek haza.
Mintha mi nem bírnánk el egy-két vérszopóval.- prüszkölte.
- Én is az vagyok. - Tettem mellékesen oda. - Mikorra jön az ismeretlen vámpír?
- 2-3 nap múlva. Apádék holnap.
- Ohh. Haza kell küldenünk Nahuelt ha veszély van a láthatáron.
- Igen. Még ma.

Látni lehetett Jacobon mennyire tetszik neki Nahuel hazaküldése. Persze könyörögnöm kellett, hogy mennyen el mivel
nem akarta, hogy bármi bajom/unk  essen. Végül amikor már ráparancsoltam ment el. Utáltam magam amiért goromba voltam
vele de meg kellett tennem ére.


Apa régi szobájában voltunk Jake-l. Én egy könyvet olvastam az ágyban, ami elterelte a figyelmem az idegen vámpírról,
 Jacob mellettem feküdt.
- Mit olvasol? - vette ki a fejét párájából.
- Üvöltő Szelek. Párszor már olvastam. Tetszik. - vontam vállat. Felült az ágyban és rám nézett. Én kikkucskáltam
a könyvből.
- Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek? - kérdezte és eltolta az arcombóla könyvet majd a földre hajította. -
Ha te nem lennél szürkének látnám a kék eget.
- Tudod nekem anya és apa története mindig olyan mesebeli volt. A vámpírfiú beleszeret az emberlányba. Romantikus.
Eddig mindig apa volt a kedvenc mesebeli szereplőm...Mostanáig. Végre nekem is lehet egy saját romantikus történetem.
A vérfarkas beleszeret a félvér vámpírlányba.
- Talán azért mesebeliek ezek a történetek mert mi is azok vagyunk igazából egy kicsit. - Ez elgondolkodtatott.
Szabad nekünk léteznünk? Ki és milyen célból teremtett meg minket? Azóta megbánta?
Na és a sorsunk ki irányítja? Saját magunk? Mi lett volna ha anya a nagymamáékkal marad és nem költözik Forksba?
Akkor soha nem ismeri meg apát. Rendes átlagos kis amerikai családja lenne. Apa azóta is magányosan élne.
Jacob sose vésődne be senki? Talán találna valakit aki jobb mint én?

- Te voltál már előttem szerelmes? - kérdeztem az  immár ablakban álló Jacket.
- Lehet nem is szerelem volt. Az biztos, hogy amit irántad érzek senki más iránt nem éreztem még.
- Lehet nem is szerelem volt? Szóval volt valaki akiről azt hitted szerelmes voltál belé?- Ennek van értelme?
- Azthiszem. Tudod Bella volt a legjobb barátom. És hát...azt hittem szerelmes voltam belé. De mindvégig
miattad éreztem így. - Úgy érezte szerelmes az anyámba?
- Tovább. Mindent. Mondj el mindent. - kértem. Jakob részéről még soha nem hallottam a történetet.
- Nem tudom, hogy helyes-e ha elmondom...- Miért érzem úgy, hogy vannak olyan részek amikbe egyáltalán nem akar beavatni?
- Egyszer úgy is megtudnám.
- Igaz. Tudod, hogy egyszer Edward úgy látta helyesnek ha Bella nincs a közelében ezért elment - bólintottam.-
De Bella nem bírta ki, hogy apád nincs vele. Így rám támaszkodhatott. Ezekben az időkben lettünk a legjobb barátok
és innentől éreztem úgy mintha szerelmes lennék belé. - a szájába harapott.-A Volturis részt tudod. Edward
visszajött Bella pedig újra boldog volt.- És ő? Szörnyű lehetett neki. - Nem csak ő hiányzott nekem hanem én is neki
ezért újra beszéltünk persze már nem annyit voltunk együtt mint azelőtt de újra legjobb barátok lettünk.
- Te még mindig úgy érezted, hogy szereted? - kérdeztem bele.
- Igen. Egyszer ...megcsókoltam ő pedig behúzott. Magába tett kárt. - nevetett.Mi?!! Megcsókolta?? Lehet nem is
 akarom hallani a folytatást.- Aztán még egyszer de akkor már ő kért meg rá. Nagyon önző voltam így visszanézve. -
csóválta a fejét- Anyád is úgy érezte szeret. De...
- Állj! Mivan? Anya szerelmes volt beléd? - nem hittem a fülemnek. Az anyám szerette a barátom.
- Nem is tudom akkor úgy éreztük Nessie. Nehéz ez így. - fészkelődni kezdett. Nagyon zavarba volt. Nem csodálom...
- És választania kellett apa és közted? -  következtettem.
- Igen. És a lehető legjobban döntött. Bár akkor még nem így gondoltam. Szörnyen éreztem magam. Esküvő meg minden..
aztán jöttél te.
5 percig némán ültünk. Gondolom várt, hogy esetleg kommentálom vagy valami de nem tudtam mit mondhatnék ezért
csak felálltam és:
- Mindjárt jövők. - Egyedül kellett lennem. Túl sok megemészteni való volt a múlttal kapcsolatban.
Jacob és Bella. Bella és Edward. Mi ez egy szerelmi háromszög aminek én vagyok a következménye?