Aznap hajnalban már a repülőn ültünk. Igyekeztem nem figyelni a fájdalmaimra, nem akartam ugyanis még jobban megnehezíteni Carlisle és Jake életét. Így is csak rám figyeltek, láttam rajtuk, mennyire aggódnak, és ha tudták volna, mennyire szenvedek a visszafojtott fájdalmaktól, csak még rosszabbul érezték volna magukat. Azt hitték volna, hogy az ő hibájuk, mert nem tudnak rajtam segíteni. Ezt akartam megelőzni. Ahogy leszálltunk a repülőről, Alice rohant oda hozzánk, és rögtön ölelő karjaiba zárt.
- Minden rendben van? - nézett rám üveges szemekkel, és úgy éreztem, hogy ha tudna, akkor biztosan könnyeket hullajtana borzalmas kinézetem láttán.
Igyekeztem magamra erőltetni egy apró mosolyt, hogy megnyugtathassam, de nagyon haloványra futotta csak. Alice végigpásztázott tekintetével, láttam rajta, mennyire nehezen viseli el a látványt. Jake és Carlisle tartottak a karomnál fogva, hogy nehogy összeessek, ezen kívül egy egyszerű, Jake méretű pólót viseltem, hogy semmi se nyomja a hasam. A hajam kócos copfban lógott a fejemről, a szemem alatt hatalmas, lila karikák éktelenkedtek. Mintha álmatlanságban szenvednék, pedig csak hatalmas szomjúságot érzek. Egyfolytában. El sem akar múlni.
- Nyugodtan kimondhatod. Borzalmasan festek... - viccelődtem, kényszeredetten nevetni kezdtem, és a nevetés csak nem akart elmúlni.
Mint egy dilisre, úgy bámultak rám az emberek, sőt még a tulajdon családom is. De nem tehettem róla. Ezek a megnyilvánulásaim csak úgy maguktól jöttek.
- Gyertek a kocsihoz! - intett Alice, hogy kövessük.
Apa ezüst Volvojával jött, mert a saját autója talán túl kicsi lett volna négyünknek. Jake és Carlisle befektettek a hátsó ülésre, Jake pedig leült mellém, hogy fejemet az ölébe tudjam fektetni. Carlisle előre ült Alice mellé, és halkan tanácskozni kezdtek valamiről. Nagyon gyorsan és halkan beszéltek, s mivel nekem nem volt túlzott kedvem fülelni, inkább tudomást sem vettem róluk. Aludni akartam. Olyan fáradt voltam, mint még soha, és ez is annyira különös volt. Sajnos nem jött olyan könnyen álom a szememre, mint amennyire vágytam rá. A fájdalom nem hagyott nyugodni, folyamatosan éreztem, emiatt a szemem még lehunyni sem mertem, attól féltem, talán soha többé nem nyitnám ki. De lehetséges lenne, hogy meghaljak? Megpróbáltam beszédbe elegyedni Jake-el, hogy lefoglaljam magam, de ő minden egyes próbálkozásomnál leszidott, hogy maradjak csendben, és ne erőltessem meg magamat. Mintha a beszéd annyira fárasztó lenne. A fájdalomnál akármi jobb. Meg a csendnél is, ami egész utunkat végig kísérte. Azonnal tudtam, mikor érkeztünk haza, mert megéreztem a nyitott ablakon át beáramló kellemes fák illatát. A Cullen ház felé tartó út melletti fák illata volt ez. Az autó motorja nem sokára megállt, és Jake azonnal kiszállt mellőlem, hogy ki tudjon segíteni. Carlisle is segített neki. Ezentúl a karjaiba vett, és úgy vitt le a házba, ahol azonnal apába botlottunk.
- Na végre már, tudjátok, mennyire aggódtam! - bosszankodott, majd villámló tekintettel nézett Jake-re.
- Vedd le a kezed a lányomról, te korcs! - sziszegte dühösen, látszott rajta, hogy nagyon feszült.
Kezeit ökölbe szorította, és nagyon erőlködött, hogy nehogy orrba vágja szerelmemet.
- Nyugi, Edward, csillapodj! Ez nem tesz jót semminek! - lépett oda mellé Alice, kezét apa vállára téve.
De ő lerázta magáról a kicsiny kezeit, és vádlón megindult Jake és felém. Szerintem csak azért nem ugrott eddig még neki, mert én a karjaiban voltam.
- Vigyáznod kellett volna rá! Vigyáznod! Erre meg hazahozod ilyen állapotban, te rühes dög! Ennyire szereted?! Nézd meg, mit tettél vele! - szidta apa Jake-et, hozzá halkan morgott.
Jake csendben állta a szidalmakat, néhányszor nyugtalanul lehunyta a szemét, de nem vágott vissza semmivel. Tűrt, és ez furcsa volt. Jake nem ilyen. Rég visszakiabált volna apára, de hogy állja a sértéseit? Ez nem vall rá.
- Apa... állj le, kérlek! Jake, nem tehet erről! - védtem meg őt saját maga helyett.
Apa viszont nem is figyelt rám, továbbra is dühösen fixírozta szerelmem, majd sarkon fordult, és felviharzott az emeletre.
- Hozd, Jacob az irodámba! - kérte Carlisle.
Jake újra megindult velem, és Carlisle irodájában letett egy olyan ágyra, mint ami a kórházakban is megtalálható. Kíváncsian néztem körbe, és rengeteg orvosi műszert pillantottam meg.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte Jake halkan.
Carlisle mosolyogva rázta meg a fejét.
- Menj csak, és pihenj le! Egy ideig el fognak tartani a vizsgálatok. Szólok, ha végeztem! - közölte Carlisle.
Jake lassan bólintott, majd lassan rám nézett. Tekintete üres volt, idegen. Mintha nem is itt járna, hanem valahol máshol. Habozott, láttam rajtam, hogy valamin nagyon töri a fejét. Talán azon, hogy mondjon valamit? De akkor miért nem teszi?
- Jake, én... - kezdtem bele, de ő megrázta a fejét, és itt hagyott.
Döbbenten néztem utána, szóhoz sem jutottam, de nem is lett volna semmi értelme. Carlisle udvariasan nem vett tudomást az előbbi jelentről, én viszont sehogy sem bírtam kiverni a fejemből. Mi van Jake-el? Miért viselkedik ilyen furán? Nem rég még semmi baja nem volt. Nem tudtam sokáig ezen gondolkozni, mert Carlisle bele kezdett a vizsgálatokba, és arra kellett figyelnem.
- Veszek tőled vért, rendben van? - kérdezte kedvesen.
Bólintottam, de azért valamit meg kellett kérdeznem tőle.
- Hogyan? A bőrömet nem szúrja át a tű... - mondtam, mire ő még szélesebben elmosolyodott.
- Ha nem bánod, a fogammal megsérteném a bőrödet egy kicsit. Ez sokkal egyszerűbb. Ígérem, nem vesztesz sok vért! - vigyorgott.
Halkan felkuncogtam, és felé tartottam a karomat. Carlisle igazi mester, és az én vérem különben sem nagy csábítás neki. Semmilyen íze sincsen. Amikor beleharapott a karomba, megéreztem, de kicsit sem fájt. Inkább olyan volt, mint a bolhacsípés lehet. Az az igazság, hogy azt soha nem tapasztaltam. A vér lassan folydogálni kezdett a sebből, így Carlisle odatartott egy kis üvegcsét, hogy abba folyon bele. Az üveget elrakta egy üveg vitrinbe, és újra visszatért mellém. Újra megmérte a test hőmérsékletem, amely ezúttal csak 45° volt, de számomra még ez is eléggé baljós jelentéssel bírt.
- Elvégzek néhány nőgyógyászati vizsgálatot is, rendben? - kérdezte óvatosan.
Eszembe jutott az első ilyen vizsgálatom, amikor megtudtam, hogy tudok menstruálni. Most is valami hasonló dolog fog kiderülni? Előre féltem, de természetesen beleegyeztem.
- Először szeretnék feltenni egy kérdést, ha lehet - nézett rám bizonytalanul Carlisle.
Bólintottam, hogy természetesen kérdezhet.
- Te is Jake testileg is közel kerültetek egymáshoz? - kérdezte.
Bár a megfogalmazása udvarias volt, én mégis zavarba jöttem. Nem szerettem mások előtt ilyesmikről beszélni.
- Igen. Úgy... körülbelül egy hete. És azután minden nap... - válaszoltam zavartan.
Biztosan elpirultam volna, ha tudok.
- És védekeztetek egyáltalán? - tette fel következő kérdését, amitől még jobban zavarba jöttem.
- Carlisle... én... vagyis mi, én vámpír vagyok, miért kellett volna? Ti sem védekeztek nem?
Ezúttal Carlisle jött zavarba, zavartan köhögni kezdett.
- Az teljesen más, Nessie. Mindannyian vámpírok vagyunk, Jake viszont ember, és félig te is az vagy, így nagy felelőtlenség volt tőletek, hogy nem védekeztetek! - oktatott ki.
Bosszúsan elfordítottam a fejem. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre, csak valami nagyon komoly dologban.
- Egyáltalán miért fontos most ez? - próbáltam elterelni a témát.
- Mert köze lehet a fájdalmaidhoz. Ezt próbálom kideríteni. Feküdj vissza kérlek!
Észre sem vettem, hogy közben felültem az ágyon, így hát visszafeküdtem a hátamra, és hagytam, hogy Carlisle testem alsó részén ,,kutakodjon". Eléggé kényelmetlen és rossz érzés volt, de nem panaszkodhattam vagy nyafoghattam. Minden az én egészségemet szolgálta.
- Ez különös... -mormogta maga elé Carlisle.
Mivel nem akartam megzavarni, nem kérdeztem rá, hogy mit láthatott. Odasétált a vitrinhez, amibe az előbb a véremmel teli üvegcsét tette, és kiöntötte egy üveg lemezre, majd óvatosan vizsgálgatni kezdte. Kíváncsian figyeltem mit csinál. Mikor végzett, zavart, döbbent tekintettel fordult felém, és sietősen kirohant az irodából, egyetlen egy szó nélkül. Csak néztem magam elé, döbbenten, nem tudtam mire vélni ezt. Tíz perc múlva Carlisle apával, Jake-el, és az összes többi Cullen-nel az oldalán tért vissza hozzám. Mindenki nagyon feszülten pislogott felém. Jake a legtávolabb állt tőlem, de rengetegszer fordította felém a tekintetét. Rosszul eset, hogy ennyire kerül.
- Carlisle, mit derítettél ki? - sürgette apa Carlisle-t.
Ő hangosan sóhajtott egyet, majd belekezdett.
- Elvégeztem néhány egyszerű vizsgálatot, és megdöbbentő eredményre jutottam... - itt habozott, és félve pillantott rám, majd Jake-re.
- Mi a baj velem? - kérdeztem, hangomon hallatszott, hogy mennyire félek.
Carlisle lehunyta a szemét, majd pár, újabb mély sóhaj után olyat mondott, amitől meghűlt a levegő a szobában:
- Nessie... Nessie, terhes.
Ezután több dolog történt egyszerre. Apa dühtől tajtékozva rontott neki Jake-nek, azt ordítva, hogy ,,Te szemét, felcsináltad a lányomat, és nézd meg, most miattad szenved!", aminek következtében ő átalakult, és visszatámadt apámra. Emmett és Jasper próbálták őket megállítani, míg Rosalie és Esme védelmezően rohantak oda hozzám, nehogy bajom essen. Alice Carlisle-nak segédkezett biztonságba helyezni az orvosi gépeket, anya pedig döbbenten állt a sarokban, tekintetét végig rajtam tartva.
- Jake... Jake... - nyöszörögtem, fel akartam kelni, de Rose visszanyomott az ágyra.
- Nem lesz semmi baja, Nessie, nyugodj meg! Pihenned kell! - csitítgatott, és lefogta a karom, hogy ne tudjak mocorogni.
- Jake! Oda kell mennem hozzá! Engedj el! - kérleltem, s mivel nem engedett, hangosan rámorogtam.
Esme döbbenten pillantott rám, nem voltam soha az a morgós fajta, s mostani viselkedésem most meglepte.
- Nyugi Esme, csak a terhesség miatt ilyen. Segíts lenyugtatni, kérlek! - szólt Rosalie, és odakiáltott Carlisle-nak.
- Carlisle, kell egy kis morfium! Nessie, még a végén kárt tesz magában! Minden áron oda akar menni Jake-hez, ami most nem a legbiztonságosabb! A végén még közéjük ugrana, amíg harcolnak!
Carlisle azonnal reagált, és szinte azonnal ott termett mellettem egy hatalmas tűvel a kezében. Hangosan morogtam, fújtam rájuk, amíg ő fogával újabb sebet ejtett a karomon. A tűt egyre közelebb és közelebb vitte a kezemhez, míg nem megéreztem a szúrást a sebben. A karjaim azonnal elernyedtek, és gyengén hullottak le az ágyról. Kábán bámultam magam elé, csak homályosan érzékeltem a külvilágot. A hangok összemosódtak a fejemben, egyetlen hang sem jött ki a torkomon. Csak nyöszörögni voltam képes, de azt sem sokáig. A morfium hamar elérte hatását, s nem sokára már semmit sem érzékeltem.