(Seth szemszöge)    

Rendben, el kell ismernem… a szobám tökéletes. A bútorok is mind engem jellemeznek, és egy-két forma-1-es plakát, csak még jobbá tette az egészet.

Az ágyon fekszek, miközben Massa* vigyorog rám. Behúnyom a szememet, és elemzem a helyzetet, ami körülöttem alakult ki. A hely alapjába véve tetszik, az már viszont kevésbé, hogy Melanie ilyen készséges Lily-vel. A végén már csak én maradok az „ellenálló” szerepében.

Kopogtatnak.

- Szabad! – kiáltok ki.

Melanie vigyorogva jön be.

- Wáóó! – kiált fel elismerően - Mindenhol kicsi Seth-eket látok! Te is?

Felnevetek.

- Mit akarsz, Melanie? – kérdezem elnézően.

Leül az ágyamra.

- Na, úgy látszik Massa visszakerült a megszokott helyére… de most komolyan Seth, négy éve mindig az ágyad fölött lóg! Elhiszem, hogy őrzi az álmodat, meg minden, de már nagyfiú vagy!

Játékosan összeborzolom a haját, mire kuncogva elhúzódik.

- Én halálra rémülnék, ha az éj közepén, félhomályban ő nézne vissza rám – mutat a képre.

Megvonom a vállamat.

- Ahogy mondtad… nagyfiú vagyok – felelek vigyorogva, majd sóhajtok – szóval, azon kívül, hogy Massát kritizálod, mit szeretnél? 

- Menjünk el világot látni!

- Definiáld, kérlek a világ szót!

Forgatja a szemét.

- Természetesen Forks… mi más?

Aprókat bólintok.

- Rendben! Megkérjük apát, hogy bevigyen?

- Hát, nem is sétálva gondoltam!

Gyengéden ellököm a vállát, majd lemegyünk a földszintre.

(* - Massa, azaz Felipe Massa. Valamilyért imádom a forma-1-et, és ő a kedvenc pilótámJ Amúgy a Ferrarinal van, de már csak jövőre fog újra vezetni, a magyarországi sérülése miatt… röviden ennyit rólaJ)

(Melanie szemszöge)

Apának szerencsére tetszett az ötlet, csak egy kikötése támadt: látogassuk meg Lily-t. ( Na, nem mintha az addigi nap mindenegyes percében mellette nem ült volna… most is csak ruháért ugrott haza neki.)

A babával sincs semmi gond. Nő létemre együtt tudtam érezni vele, de ennek Seth nagyon nem örült. Viszont úgy döntöttem, nem foglalkozok vele. Most ő számít legkevésbé.

Beszállunk a kocsiba, és elindulunk. A kórház úgy 10 percre van. Lényegesen kisebb, mint a többi nagyvárosé, de nagyobb a többi Forks-beli, közhasználatú épületnél. Apa még gyorsan vesz egy virágcsokrot, míg mi Seth-el a kórház ajtajában megállunk, hogy ne ázzunk még jobban el.

Ekkor egy szürke Volvo áll meg a parkolóban, és egy fiú száll ki belőle. Leesik az állam, ahogy az esőfüggöny mögött kiveszem az arcát. Sosem voltam az a típus, aki első látásra beleszeret valakibe, de ő már súrolta a mércét.

A haja bronzbarna, a szeme is a barna egy gyönyörű árnyalatában játszik. A tekintete tiszta, az arcvonásai tökéletesek. Valahonnan ismerősnek tűnik, de hogy honnan, azt nem tudom.         

- Sziasztok – mormolja halkan, amikor elmegy mellettünk.

Seth biccent, én meg se tudok szólalni.

Láttam már helyes fiúkat eddigi életem során, de ő túltesz mindenkin.

- Melanie! Melanie, gyere már! – ragad karon Seth, és húzni kezdd.

Apa tudja, hogy merre kell menni, én meg titokban minden folyosón azt lesem, hogy vajon ott lesz-e az a fiú. Nem volt ott.

A kórterem előtt apa, mintha színészkedne, vesz egy nagy levegőt, és az aggodalom az arcán, egy hatalmas vigyorba változik át, és úgy megy be Lily-hez.

Jelentőségteljesen összenézünk Seth-el, majd szótlanul követjük.

(Nessie szemszöge)

Alkonyodik. Újra. Az ágyamon fekszek, és a plafont nézem. Szinte mindenki elment vadászni, csak Jasper, és Rosalie maradt, hozzájuk meg nincs sok kedvem csatlakozni. Épp akkor hallom meg a szívdobogást, amikor csöngetnek. Jacob.

Megvárom, amíg feljön a szobámba.

- Nessie, bejöhetek? – kérdezi kintről.

- Aha! – felelek, mire óvatosan benyit.

A szeme kikerekedik, ahogy végignéz a szobámon.

- Azta! – füttyent elismerően – nagyon szép!

- Köszi – mosolyodok el - de ez inkább Alice érdeme!

- Gondoltam – forgatja a szemét, majd leül mellém az ágyra – Belláék hol vannak?- kérdezi ártatlanul.

Ezek szerint én már nem vagyok elég jó neki…

- Vadásznak apával – vagy valami olyasmit, teszem hozzá gondolatban.

Kissé csalódottan bólint, engem meg elfog a vágy, hogy kidobjam a szobámból.

Jacob-ra soha nem gondoltam úgy… egyszerű barát, aki jobban lelkesedik az anyámért, mint értem. Tudom, hogy a régebben eltöltött évek alatt kialakult érzelmét már soha nem tudja megváltoztatni anya iránt. Nem is bánt.

Apa persze próbál fesztelen lenni Jacob társaságában, de néha tudom, hogy Jake gondolatai elszomorítják.

- Szóval, kell még valami? – térek a tárgyra.

Megvonja a vállát.

- Rég beszéltünk… milyen a suli?

Felvont szemöldökökkel ránézek.

- Most komolyan, Jacob? Figyelj, anyáéknak elmondom, hogy itt jártál, holnap látogass vissza, pápá! – intek bájvigyorral, mire szomorúan feláll.

Néha nagyon gonosz vagyok Jacobbal, de nem tudok mást tenni. Látni a csillogást a szemébe minden alkalommal, amikor anyára néz, idegesítő.

Talán tudat alatt féltékeny vagyok, habár nem hinném, hogy erről lenne szó. Talán csak Jacob nem úgy néz rám, mint régebben, amikor kisebb voltam. Akkor még inkább óvott, és védett, most meg, miután nagyobb lettem, inkább békén hagy.

- Nessie, nem szeretném, hogy úgy érezd, csak Bella miatt jövök! – motyogja az ajtóban állva Jacob.

Ezzel már elkéstél – válaszolok gondolatban, de hamar meg is bánom. Addig észre se veszem apáék illatát, de akkor megérzem.

„Basszus apa, nem hallottál semmit!” – kiálltok rá gondolatban.

Egy századmásodperc múlva mindketten megjelennek az ajtóban. Apa kifürkészhetetlen arccal néz rám, de én kitisztítom a fejemet, és nem gondolok semmi lényegesre. Anya mosolyogva néz felváltva Jacobot, és engem.

- Jacob, mi szél hozott? – kérdezi kedvesen.

- Csak gondoltam meglátogatlak titeket, de most mennem kell. Sziasztok! – hadarja sietősen Jacob, majd elrohan.

- Nessie, drágám, minden rendben? – kérdezi zavartan anya.

Elmosolyodok.

- Hát persze anya! Minden rendben!