(Carlisle szemszöge) 

Alig vártam, hogy lejárjon a műszakom és hazamehessek. Ezt meg kell beszélnünk. Egyrészt megértem Bellát, és hogy azt akarja, hogy hagyjuk békén, hogyha eddig sem kerestük őt. Másrészt viszont a farkasok soha nem a kíméletükről voltak híresek. Billy Black pedig elképesztően „kedves” hozzánk, ahhoz képest, hogy elvileg az ellenségei vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy még mindig nem vagyunk közömbösek Bella számára, és ő sem volt az soha számunkra. A kérdés már csak az, hogy mi legyen a következő lépés. Vagy tiszteletben tartom a fogadott lányom akaratát és békén hagyjuk, vagy megpróbálom újra összekapcsolni a családot, hogy vele végre teljes lehessen. A családunkban a szabad akarat a döntő, de talán csak egy kis unszolásra van szüksége Bellának, és újra együtt lehetnénk. Semmi sem tenne boldogabbá, mint az, hogyha végre újra teljes lenne a családom. Gyűlölöm nézni, ahogy szenvednek. Szavazásra bocsátom a kérdést. Amint hazaértem megkérdezem a többieket, és hogyha úgy alakul a döntés, akkor szó nélkül elköltözünk, hogy Bella nyugodtan élhesse az életét, de ha nem, akkor bármi áron visszaszerzem a lányom bizalmát.

Már azt hittem, hogy soha nem végzek. Általában imádom a kórházat, és nincs szebb dolog annál, semmint hogy segíthetek a rászorulókon, de ma valahogy ez nem megy. Nem tudok úgy koncentrálni, ahogy szeretnék, amióta Billy idehozta ezt a levelet. Honnan tudhatnám, hogy mi lenne a jobb Edwardnak és Bellának? Vajon tudnak még olyan szerelmesen nézni egymásra, mint régen? Nem hiszem, hogy egy olyan szerelem, mint amilyen az övék el tudna múlni valaha is. Bár a kérdés inkább az, hogy meg tudnak-e bocsátani egymásnak. Ez a része nem lesz egyszerű a dolognak. Soha nem találkoztam még két ilyen makacs lénnyel. Bár tény, hogy nagyon is jól áll nekik ez a tulajdonság.

Végre letelt az időm, úgyhogy sietve indultam hazafelé. Legszívesebben futva mentem volna, és úgy csupán néhány perc az út, de nem tehettem meg, hiszen még a végén gyanússá válnánk, és azt nem tehetem meg a többiekkel. Amikor végre leparkoltam a házunk előtt, gyorsan kipattantam a kocsiból, és egy fél pillanattal később már a nappaliban is voltam.

• Szia – mosolygott rám szerelmem, és odajött hozzám, hogy magához szorítson.
• Szia, Drágám – suttogtam a hajába. - A gyerekek? – kérdeztem kíváncsian. Mire Emmett, Rose, és Alice már ott is termett. – Edward, és Jasper hol van? – érdeklődtem felvolt szemöldökkel.
• Edward elment vadászni – válaszolt Alice azonnal.
• Jasper pedig? – kérdeztem, hiszen arról volt szó, hogy nem mennek ki a házból Alice-szel.
• Jasper… nem bírta az érzelmeket, amik a házban tomboltak, és elment sétálni, de persze nem ment messzire – mondta lányom. Majd egy pillanatra Emmett és Rose felé sandított, ami egyértelműen magyarázta Jasper menekülésének okait.
• Értem – bólintottam. – Jó lenne, hogyha minél előbb visszaérnének, mert fontos dolgot kell megbeszélnünk.
• Milyen fontos dolgot? – lépett be a nappaliba Edward is.
• Bella, ma küldött egy levelet nekünk a kórházba. Billy Black hozta el – kezdtem bele a történetbe. – A levél az egész családnak szól, és arról kell döntenünk, hogy hogyan tovább. A jelek szerint nem zavarjuk őt azzal, hogy itt vagyunk, de arra kér bennünket, hogy ne zaklassuk tovább, és éljünk egymás mellett, úgy hogy nem kell egymással találkoznunk.  
• És mi ezzel a gond? – kérdezte Rosalie felhúzott szemöldökkel, mire Edward felmorgott. Ilyet sem csinált az elmúlt ötven évben. Egyértelműen egy védelmező megnyilvánulás volt Bella felé. – Nem volt a mondandómban hátsó szándék – fordult most Edward felé. – Egyszerűen csak én sem értem, hogy miért nem hagyjuk őt békén, amikor nem akar velünk lenni. Haragszik ránk, ami valamilyen szinten jogos. Edward pedig Bellára haragszik, ami szintén jogos. Szerintem az lenne a legjobb, amit ő javasolt. Hagyjuk egymást békén – magyarázta a lányom.
• Rosalie-nak igaza van – értett egyet Edward. Na ilyen se volt még a létezésem során. Edward és Rose egyetért valamiben. Fel kéne jegyezni valahova, mint különleges dátumot.
• Szerintem viszont az a minimum, hogy bocsánatot kérünk tőle, amiért védtelenül magára hagytuk – érvelt ezúttal Alice. Hát igen, sejtettem, hogy nem lesz könnyű a döntés.
• Én úgy gondolom, hogy mindenkit hagyni kell a saját maga módján megoldani a helyzetet – mondta Emmett. Hmm, nyilvánvaló volt, hogy nem fog a kedvese ellen voksolni. Sose szokott, csak olyankor, hogyha valamivel tényleg, nagyon nem ért egyet. Tehát, most is Rose-zal van.
• Én szeretném megtudni, hogy mi történt Bellával amióta nem voltunk itt – mondta szerelmem. Sejtettem, hogy ez lesz a válasza, hiszen mindig is lányunkként tekintettünk Edward szerelmére, már az első pillanattól kezdve.
• Edward? – néztem most fiamra kíváncsian. Tudtam, hogy mesésen szokott hazudni, de a szemei még mindig elmondták az igazságot.
• Szerintem hagynunk kell Bellát, hogy élje az életét, amit kialakított magának – mondta lesütött szemekkel. Hát igen, most megint csak füllentett, mert a lesütött szemei elárulják, hogy nem így gondolja a dolgokat.
• Rendben, akkor várjuk meg Jaspert is, hogy szavazzon – mondtam határozottan.

Néhány perccel később már csak kettesben ültünk Esmével a nappaliban, mert a gyerekek visszamentek addig a szobájukba.

• Te mit gondolsz? – kérdezte szerelmem kíváncsian.
• Nem igazán tudom. Szerintem Edward továbbra sincs túl Bellán, úgyhogy én inkább megoldást találnék szívem szerint. Viszont nem akarom ráerőltetni sem a dolgokat. Úgyhogy nem egyszerű a helyzet – magyaráztam a kételyeimet. – Meg persze ott van, Bella is. Felzaklattuk őt, nem is akárhogyan. Nem tudom, hogy neki mi lenne a jobb megoldás.
• Nos, nekem az a tapasztalatom, hogy hallgassunk a szívünkre – mondta szerelmem határozottan.
• Most megpróbálsz meggyőzni? – kérdeztem mosolyogva.
• Én? Ugyan már. Csak kíváncsi voltam, hogy te hogy érzel a dolgokkal kapcsolatban – mondta kedvesem mosolyogva. – Tudod, hogyha nem a szívedre hallgatsz, akkor most én sem ülnék itt melletted.
• Jó érvelés – mondta mosolyogva, majd megcsókoltam. – Nem tetszik nekem, hogy Jasper már ilyen régóta eltűnt – mondtam miután elváltunk. – Szerintem Alice füllentett.
• Ugyan már, egyszerűen csak nem bírta elviselni az érzéseket – védte őket szerelmem, de én gyanakodtam.
• Alice – szóltam fel a lányunknak, aki néhány pillanattal előttünk termett.
• Tessék? – kérdezte kicsit feszengve, de azért ránk mosolygott.
• Hol van, Jasper? – tettem fel újra a kérdést.
• Elment, mert nem bírta elviselni, az itteni érzéseket – mondta lányom újra, de már koránt sem volt olyan magabiztos, mint elsőre.
• Alice, most az igazat légy szíves – szóltam rá, már kicsit komolyabban.
• De… - kezdett bele újra, de leintettem. - Elment egy magas sziklaszirthez, hogy leskelődjön Bella után – mondta lehajtott fejjel. – Jasper szerint titkolnak valamit. Azt mondta, hogy érezte az érzéseiken át, hogy valami rejtély lappang La Push-ban – magyarázkodott Alice, én pedig egyre idegesebb lettem.
• Ugye nem fog semmi butaságot csinálni? – sóhajtottam fel.
• Nem csináltam semmi olyasmit – jött a válasz az ajtó felöl.
• Lemaradtál egy fontos megbeszélésről – mondtam dorgálón. – Egyébként is arról volt szó, hogy nem mentek sehová – fűztem még hozzá.
• Csak hallgass meg, és hidd el, hogy még hálás leszel azért, hogy nem hagytam annyiban a dolgokat. Ráadásul senki sem látta, hogy figyelem őket. Túl messze voltam hozzá, és a szél is jó irányból fújt, úgyhogy az illatomat sem érezhették meg – mondta fiam határozottan.
• Rendben, hallgatlak – adtam meg magam. Általában hinni lehet Jasper megérzéseinek, és a megfigyelői képességei pedig páratlanok.
• Köszönöm. Edward, neked pedig azt hiszem, hogy látnod kéne, úgyhogy kapcsold be a képességed – utasította Jasper, Edward pedig ugyan értetlenül, de biccentett.

Az egész házban feszült csend lett, mert mindannyian a fiúk reakcióit kémleltük. Néhány pillanattal később Edward hirtelen felszisszent, majd döbbenten Jasperre meredt, aki bólintott, mire fiam elbotladozott a kanapéig, is leült rá. Olyan volt, mint, aki sokkot kapott. Mostanában sűrűn produkálunk ilyen reakciókat.

• Elmagyaráznátok, hogy mi történt? – fordultam vissza Jasperhez, Esme pedig leült Edward mellé, és átkarolta a vállát.
• Az előbb bemutattam neki a fiát – mondta egyszerűen, mire a nappaliban mindenki döbbenten horkantott fel, majd mindannyian leültünk.

Ahhoz képest, hogy elvileg ez lehetetlen, hogyha Jasper és Edward is egyetértenek a dologban, akkor biztosan így van. Még sosem hallottam, hogy félvér született volna, de ettől még előfordulhat, hiszen Bella egészséges, fiatal lány volt, amikor elhagytuk. Nagyot hibáztunk, amikor nem bíztunk meg benne.

• Jól vagytok? – kérdezte Jasper néhány perc múlva, miután már kellő mennyiségű nyugalmat árasztott szét mindenkiben.
• Persze – mondtam még mindig sokkolva. – Biztos vagy benne, hogy Edward fiát láttad?
• Teljesen. Három fiú állt meg Bella háza előtt nemrégen. Az egyik Billy Black volt, a másik nyilván az a farkas lehetett, akivel a halottasháznál találkoztatok, Jake. A harmadik fiú, aki velük volt, hófehér bőrű, kócos bronz haja van, és nagyon hasonlít Edwardra. Nem hiszem, hogy lehetséges lenne, hogy Jacob Blacktől legyen. Egyértelműen nem farkas, nem is ember, és nem is vámpír. Félvér – mondta fiam határozottan. Látszott rajta, hogy száz százalékig biztos a dologban.
• Akkor most mit tegyünk? – kérdezte Emmett komolyan. Kivételesen még egy poént sem eresztett el, és ez igazán nem vall rá.
• Szerintem, hogyha valaha is meg akarjuk ismerni a legifjabb Cullent, akkor Edward elkezdhet bocsánatért könyörögni – ajánlotta Jasper.
• Hidd el, megtenném, de mégis hogyan, amikor látni sem bír. Bár ezen egy cseppet sem csodálkozom – mondta fiam lehajtott fejjel. - Valahogy el kell jutnom hozzá – pattant fel hirtelen, majd járkálni kezdett a nappaliban. – Ha egy évszázadba is telik, akkor is találkozni fogok vele valahogy, hogy esedezhessek a bocsánatáért.
• Félek, hogy nem fogsz odajutni. A szerződést ma módosították, Jasper, és Alice kis akciója után – magyaráztam. – Tehát, már a víz felöl sem juthatunk közel Bellához. Jobb híján a határhoz kell csábítanunk valahogy. 
• Mi lenne, hogyha eljátszanád neki az altatóját a határnál? – kérdezte Esme mosolyogva. – Tudod, hogy mindig csak arra tudott elaludni, és szerintem még mindig imádja azt a dallamot.
• Nem is rossz ötlet – mosolyodott el Alice. – Viszont az antik zongorát kockázatos lenne odavinni. Szerintem inkább vegyük fel itthon cd-re, és egy jó hangos magnó segítségével játsszuk Bellának a határnál, amíg oda nem jön. Ebbe a farkasok sem köthetnek bele, hiszen nem lépjük át a határt és ez nem is zaklatás.

Egy pillanattal később Edward már a zongoránál ült. Alice pedig bekapcsolta a felvételt. Mosolyogva figyeltük, ahogy a fiam enyhe mosollyal az arcán játssza azt az imádott dalt, amit már nagyon régen nem volt szerencsénk hallani. Régen minden nap hallhattuk, amikor Bellának dúdolta.  

(Edward szemszöge) 

Van egy fiam. Hát mégis csak az én gyermekem hordta a szíve alatt. Határtalan boldogság járta át a testem a tudattól, hogy van egy gyermekem, akit ráadásul a világ legtökéletesebb lénye hordott ki. Másra sem vágytam, csak arra, hogy velük lehessek, de ez nem lesz könnyű. Teljesen igaza van, hogy gyűlöl engem, hiszen ok nélkül cserbenhagytam. Egyedül kellett szembenéznie a terhességgel, a veszteséggel, a szüléssel, az átváltozással. Nem voltam itt, hogy támogassam, vagy megnyugtassam, pedig szüksége lett volna rá. Miért voltam ilyen elfogult? Vajon meg fog bocsátani nekem valaha? Ha kell, akkor az egész örökkévalóságomat arra fogom feltenni, hogy esedezhessek a bocsánatáért, újraélesszem a szerelmünket, hogyha ez még lehetséges. Teljesen elvesztettem a fonalat a beszélgetésben, mert a gondolataimba merültem, és csak akkor figyeltem fel, amikor a mondanivaló újra felém irányult.

• Akkor most mit tegyünk? – kérdezte Emmett komolyan. A mackós bátyám sem csinált viccet az egészből? Ez döbbenetes.
• Szerintem, hogyha valaha is meg akarjuk ismerni a legifjabb Cullent, akkor Edward elkezdhet bocsánatért könyörögni – ajánlotta Jasper, és igazság szerint teljes mértékben igaza volt.
• Hidd el, megtenném, de mégis hogyan, amikor látni sem bír. Bár ezen egy cseppet sem csodálkozom – mondtam lehajtott fejjel. - Valahogy el kell jutnom hozzá – pattantam fel tettre készen, majd járkálni kezdtem a nappaliban. – Ha egy évszázadba is telik, akkor is találkozni fogok vele valahogy, hogy esedezhessek a bocsánatáért.
• Félek, hogy nem fogsz odajutni. A szerződést ma módosították, Jasper, és Alice kis akciója után – magyarázta apám. – Tehát, már a víz felöl sem juthatunk közel Bellához. Jobb híján a határhoz kell csábítanunk valahogy. 
• Mi lenne, hogyha eljátszanád neki az altatóját a határnál? – kérdezte tőlem Esme mosolyogva. – Tudod, hogy mindig csak arra tudott elaludni, és szerintem még mindig imádja azt a dallamot.
• Nem is rossz ötlet – mosolyodott el Alice. – Viszont az antik zongorát kockázatos lenne odavinni. Szerintem inkább vegyük fel itthon cd-re, és egy jó hangos magnó segítségével játsszuk Bellának a határnál, amíg oda nem jön. Ebbe a farkasok sem köthetnek bele, hiszen nem lépjük át a határt, és ez nem is zaklatás.

Azonnal a zongorához siettem, és leültem, Alice pedig elkezdte felvenni a dalt. Már olyan régen játszottam ezt a dallamot. Nem is tudom, hogy mikor fordult elő utoljára, de nagyon hiányzott. Nem volt annál csodálatosabb élményem a létezésem során, mint mikor Bella a mellkasomra hajtotta a fejét, kényelmesen befészkelte magát a karjaim közé, és én egész éjszaka ölelhettem őt, amíg békésen aludt. Csodálatos emlékek, amik miattam értek véget. Hogyha okosabb lettem volna, és megkérdezem a terhességéről, amikor tudomást szereztem róla, akkor biztos haragudott volna egy kicsit a bizalmatlanságomért, de örökké együtt lettünk volna, és akkor láthatom a szerelmemet, aki boldog kismama, a fiamat csecsemőként, aki most már érett férfi. Mennyi mindenről maradtam le az ostobaságom miatt. Ráadásul Bellának soha nem kellett volna átélnie azokat a borzalmakat, amiket biztosan soha nem lesz képes elfelejteni. Hiszen Charlie-t és Renee-t is elvesztette ugyanazon a napon.

• Nincs jogom hozzá, hogy felbolygassam az életét. Hiszen most boldog a fiaival. Nem akarom többet bántani. Annál sokkal, de sokkal jobban szeretem őt – mondtam határozottan, majd felálltam a zongorától, és felmentem a szobámba átgondolni a dolgokat.
• Edward – szólt utánam Alice, de most nem érdekelt.

Hogyha régen gondolkodtam volna, és visszajövök hozzá, vagy el sem megyek, akkor talán még lenne jogom a bocsánatáért könyörögni, de így nincs. Hagynom kell, hogy boldogan éljen nélkülem.