(Edward szemszöge) 

Ahogy kimondtam, hogy nem fogom feladni Bella visszahódítását, mindenki boldogan elmosolyodott, még Rosalie is, pedig ő soha nem kedvelte szerelmemet.

• Mi változott meg, Rose? Hiszen te gyűlölöd Bellát – érdeklődtem, mivel egyfolytában csak egy színdarabot ismételgetett gondolatban. Reméltem, hogyha nyíltan felteszem a kérdést, akkor kapok majd rá választ.
• Én sosem gyűlöltem őt, csak annyiról volt szó, hogy amíg ember volt, veszélyes volt a családunkra nézve, de most már nem az, hiszen ő is vámpír – magyarázta Rosalie. – Miért állnék a boldogságod útjába, hogyha már nincs rá okom? – kérdezett vissza. – Egyébként pedig meg akarom ismerni az unokaöcsémet, ami csak úgy lehetséges, hogyha valahogy kibékíted Bellát.
• Értem – mondtam tömören. Mit mondhatnék erre? Jobb lesz, hogyha inkább a szerelmemre koncentrálok. El kell érnem, hogy beszéljen velem. Még nem tudom, hogy hogyan, de csak lesz valami megoldás. Mit kéne tennem, hogy kidugja az orrát La Push-ból?
• Hogy fogunk beszélni vele? Hiszen sehogy nem tudunk a közelébe jutni – mondta Alice csüggedten.
• Nem tudom – válaszoltam. Aztán hirtelen eszembe jutott valami. Oh, igen, ez jó ötlet. Igaz, hogy valószínűleg nagyon dühös lesz, és kiabálni fog, de legalább annyit elérek, hogy beszéljen velem. – Mégis tudom – vigyorodtam el.
• Mi is megtudhatnánk végre a megoldást? – kérdezte Emmett. Alice pedig hirtelen a semmibe meredt. Gondolom, hogy mivel eldöntöttem a dolgot, húgom első dolga az volt, hogy kikukucskálja, miben is sántikálok. Amikor visszatért közénk boldogan felsikkantott.
• Ez zseniális ötlet, Edward! – kiáltott fel lelkesen, majd hozzátette. – Ráadásul még szórakoztató is.
• Most már avassatok be minket is – kérte apám, Alice pedig rögtön felé fordult, de hirtelen megállt.
• Majd inkább Edward elmondja, nekem készülődnöm kell – mondta húgom, majd nevetve szaladt fel a lépcsőn. – Nemsokára indulnunk kell.
• Akkor halljuk – nézett rám Esme mosolyogva.
• Ajándékokat fogok neki venni, és mindet elküldetem La Push-ba. Lehet, hogy én nem mehetek oda, de az ajándékaim bemehetnek, és tudjátok, hogy Bella soha nem szerette, hogyha elhalmozom ajándékokkal – mosolyogtam rájuk.
• Még jobban felbőszítesz egy nőt, aki már így is eléggé dühös rád? – kérdezte Rosalie értetlenül.
• Igen, addig bosszantja, amíg nem lesz hajlandó vele beszélni – kuncogott Jasper. – Hogyha kellőképpen az idegeire megy, akkor Bella magától fog idejönni, vagy legalábbis a határhoz, és akkor Edward el tudja mondani neki, amit akar – magyarázta fivérem.
• Igen, Jasper pontosan összefoglalta a lényeget.

Ez után a kijelentésem után, mindenki a gondolataiba merült, én pedig kíváncsiskodtam. Esme arra gondolt, hogy nem biztos, hogy jó ötlet még jobban felbosszantani Bellát, hiszen már így is éppen elég oka van, hogy haragudjon ránk. Jasper szerint a tervem nagyon taktikus és abszolút kivitelezhető. Nagyon szeretné, hogy sikerüljön, mert Alice-nek is nagyon hiányzik a legjobb barátnője. Emmett szerint nagyon vicces lesz, amikor Bella jön és laposra ver engem, amiért nem hagyom békén. Már legalább tízféleképpen elképzelte, hogy miként fognak engem falhoz vágni, vagy fához, esetleg sziklához. Rosalie egyszerűen csak azon gondolkozik, hogy vajon milyen az unokaöccse. Bellát pedig nem tudja megérteni, hiszen melyik nő ne imádná, hogyha elhalmozzák ajándékokkal. Carlisle kicsit bizonytalan a módszereimet illetően, de nagyon szeretné visszakapni a hatodik gyermekét, és persze kíváncsi az unokájára is. Miután mindenkit sikeresen „kihallgattam”, ez mondjuk most az összezavarodottság miatt eltartott vagy három-négy órán át. Alice rohant le a lépcsőn, immár átöltözve és valószínűleg legalább nyolc hitelkártyával felszerelkezve.

• Indulás – szökkent hozzám boldogan, és belém karolt.
• Oké, menjünk – mosolyogtam rá.
• Velünk jön még valaki? – kérdezte Alice a családunk felé fordulva.
• Nem – mondták a többiek. Vajon miért? Gondoltam magamban, és megcsóváltam a fejem.
• Akkor csak ketten megyünk. Nem baj, rengeteg ötletem van, hogy mit kéne vásárolni. Egyébként te mire gondoltál? – kérdezte tőlem, amikor kiléptünk az ajtón, és a kocsim felé vettük az irányt.
• Nem igazán tudom. Szerintem Bellához illő dolgokat kellene vennünk – néztem húgomra mosolyogva. Sose volt erős oldalam a vásárlás, de talán az ékszer lenne a legjobb. – Nézzünk be egy ékszerboltba – ajánlottam a lehetőséget.
• Ez remek ötlet. Akkor irány az ékszerbolt. Imádom a szép, csillogó holmikat – lelkesedett Alice.
• Te mit nem imádsz? Mármint a vérfarkasokon, és az emberi ételen kívül – kérdeztem nevetve. Olyan régen töltöttünk el együtt hosszabb időt Alice-szel. Már hiányzott ez a lendület. Sajnos miután elhagytuk Bellát, már ő sem volt a régi.
• Például a… - kezdett bele, de itt el is akadt. – Várj egy picit, mindjárt meglesz.
• Én ráérek, akár egy örökkévalóságig is – mondtam határozottan. Erre kaptam egy szúrós pillantást, és egy nyelvkiöltést.
• Nem szerettem, amikor letört voltál – mondta komolyan. – Hiányzott a bátyám.
• Te is hiányoztál – szorítottam meg a kezét. – Minden rendbe fog jönni.
• Honnan ez az optimizmus? – kérdezte Alice döbbenten.
• Azt hiszem, hogy Jasper azóta vénásan tölti belém, amióta visszajöttünk Forksba.
• Ez könnyen előfordulhat – nevetett fel húgom.

Nem telt sok időbe, és mi már be is léptünk az ékszerbolt ajtaján. Alice szeme azonnal felcsillant, amikor meglátott egy ezüst ékszer szettet, ami csillogott a benne lévő kristályoktól. Egy nyaklánc, egy karkötő, és egy fülbevaló tartozott a kollekcióhoz. Valóban csodálatos volt, de nem Bellának. Sokkal inkább Alice-hez illett. „Milyen gyönyörű” Sóhajtott fel húgom gondolatban, majd nagy nehezen elszakította az ékszerről a tekintetét. „Nem Alice, most Bellának vásárolunk.” Dorgálta meg magát gondolatban, majd rám mosolygott.

• Találtál valamit, ami tetszik? – kérdezte kíváncsian.
• Igen, ez a smaragdszíves nyaklánc szerintem nagyon illene hozzá – mutattam az ékszerre. Szolid darab volt, de éppen ettől volt olyan fenséges. Egyszerűségében volt szép, úgy ahogy volt.
• Tényleg illik hozzá – bólintott húgom is.
• Akkor ezt fogom megvenni. Ha van kedved, akkor addig menj, és nézz körül a szemközti ruhaboltban. Te is láttad Bellát, úgyhogy nagyon kedves lenne tőled, hogyha keresnél neki ruhákat – mondtam, majd a füléhez hajoltam. – Hálás lennék, hogyha a képességed segítségével válogatnál – suttogtam úgy, hogy csak ő hallja meg.
• Rendben – vigyorodott el, majd ki is szaladt az ékszerboltból, és bement a ruhaboltba.

Vártam még néhány percet és figyeltem a gondolatait. Ahogy megbizonyosodtam róla, hogy a ruhákra és Bellára koncentrál, azonnal szóltam az eladónak, hogy a smaragdszíves láncot és az ezüst ékszer szettet kérem. Így legalább nem látja Alice, hogy ajándékot kap, hanem meglephetem ezzel a kis meglepetéssel. Aztán még választottam egy-egy karkötőt Esmének és Rosalie-nak is. Miután a hölgy becsomagolta az ajándékokat, kifizettem, és követtem Alice-t a másik boltba, ahol már halmokban álltak a pulton a ruhaneműk, mindenféle, amit csak el tud képzelni valaki, és a szerencsétlen eladó csak blokkolt, miközben húgom még mindig csak hordta oda neki a ruhákat.

• Alice, egy kocsival jöttünk – méregettem a kupacot.
• Bocsi, lehet, hogy kicsit elragadtattam magam? – nézett rám bűnbánóan.
• Talán egy kicsit – mondtam nevetve. Ha Emmett most itt lenne, akkor biztos lenne valami mókás megjegyzése ezzel kapcsolatban.
• Oké, akkor nem hozok ide több ruhát, de ezt az egyet még légy szíves – nézett rám ártatlan boci szemekkel, és meglóbált előttem egy mélykék, mélyen dekoltált, mini koktélruhát.
• Rendben, ezt még elvisszük – mondtam, miközben nyeltem egy nagyot. Még csak elképzelni is hihetetlen volt Bellát ebben a szerelésben.

Miután itt is fizettünk, tovább mentünk egy autókereskedésbe. Szerintem, ha más nem is, de ez biztosan „kicsapja majd a biztosítékot” szerelmemnél, ahogy Emmett fogalmazna, még akkor is, hogyha ennyire nagy az önuralma. Sokáig keresgéltünk, de valahogy egyik autó sem nyerte el a tetszésemet. Aztán megláttam a tökéletes darabot. Egy teljesen felújított, egyedi furgont. Hajszálpontosan olyan volt, mint Bella régi autója, amit még az édesapjától kapott. Tudom, hogy imádta azt az autót, és a régi már biztosan nincs meg neki, mert kizárt, hogy még működne. Azonnal megmutattam felfedezésemet Alice-nek, aki lelkesen bólogatott az ötletre. Már csak azt volt hátra, hogy megvegyük, és mi így is tettünk. Húsz perccel később pedig már hazafelé tartottunk. Alice hozta Bella új furgonját, én pedig a saját autómmal mentem. Nem is volt rossz dolog ez a furgon. Sose gondoltam volna, hogy egyszer még boldog leszek, hogy ilyen tágas rakodó területe van hátul, ugyanis, teljesen kizárt, hogy a ruháktól befértünk volna mi is a kocsiba. Mindenki kitágult szemekkel nézte a furgont, és a telepakolt hátsórészét, amikor megérkeztünk haza. Az első döbbenet után, pedig nevetni kezdtek.

Miután mindent bepakoltunk, én is elővettem a kis ajándékos zacskókat. Először Esmének adtam át a karkötőt. Majd Rose-nak. Mindketten nagyon örültek a kedves kis meglepetésnek. Majd Alice-hez fordultam, és az ő kezébe is beletettem a dobozát.

• Mi ez? – kérdezte kíváncsian, majd a tekintete elhomályosult, néhány pillanattal később pedig rám vetette magát, és egyfolytában hálálkodott. Nagyon aranyos volt így. – Köszönöm, köszönöm, köszönöm – kántálta lelkesen, majd elrohant a szobába, hogy minden ékszert magára vegyen, és átöltözzön hozzáillő ruhába. Néhány perccel később visszatért, és boldogan parádézott előttünk a legújabb szettjében.
• Gyönyörű vagy, Kicsim – bókolt neki Jasper, mire húgom mellé szökkent, és megcsókolta.
• Köszönöm – mondta mosolyogva, amikor elváltak.
• Mikor kezdjük? – fordult felém Alice vigyorogva.
• Szerintem már holnap – válaszoltam határozottan. – Minél előbb, annál jobb – tettem még hozzá.
• Biztosak vagytok benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Esme aggódva. Igazából nem tetszett neki, hogy bosszantani akarjuk rég nem látott lányát.
• Igen, anya – vágtam rá azonnal. – Csak így van esélyünk visszakapni őt. Bízz bennem, kérlek – kérleltem, mire nagyot sóhajtott.
• Rendben, én bízom benned, csak ez egy elég érdekes elgondolás – mondta anya, még mindig idegesen, de beletörődött a döntésünkbe.

Aznap este olyan kellemes hangulat uralkodott a Cullen házban, amilyen már több, mint ötven éve nem volt. Mindannyian leültünk, és elbeszélgettünk. Mindent megbeszéltünk, amit csak tudtunk egy éjjel alatt. Erre már nagy szüksége volt az egész családnak. Alice újra úgy csacsogott, mint régen, Jasper legnagyobb örömére. Esme már azon gondolkodott, hogy mit főzzön majd az unokájának, hogyha végre megismeri. Carlisle természetesen mindent meg akart tudni a terhességről és a szülésről. Emmett szerettet volna birkózni Bellával, és az unokaöccsével is. Jasper kíváncsi volt a fiam, és a szerelmem képességére, vagy képességeire. Rosalie tervezgette, hogy mit fog mondani Bellának, és a fiamnak, hogyha végre találkoznak. Alice pedig egyszerűen csak szerette volna visszakapni a barátnőjét, és az sem zavarta, hogy Bellának született két farkas fia is. Igazából ezen én még nem is gondolkoztam el. Hiszen egyelőre túlságosan lefoglalt, hogy tényleg tőlem volt terhes, és hogy ő is vámpír lett. Nem hibáztathatom érte, hogy élte tovább nélkülem az életét. Igaza volt. Minden az én hibám, de jóvá fogom tenni.  

(Bella szemszöge) 

A fiúk járőrözés után hazahozták nekem a lejátszót a cd-vel, amit a határvonalon találtak. Nem tudtam magammal dűlőre jutni, hogy mi tévő legyek. Ez a dallam még mindig mély érzéseket vált ki belőlem, főleg, hogy újra hallhattam zongorán lejátszva, ráadásul az ő előadásában. Vajon komolyan gondolta azokat a mondatokat, amiket a dal után mondott, vagy ez csak egy trükk, hogy visszaszerezzen, mert vámpírként már mégis jó vagyok neki. Hogyan bízhatnék meg újra valakiben, aki ilyen csúnyán cserbenhagyott engem. Hiszen még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy elbúcsúzzon, hogyha már nem kellek neki. Nem volt fair, és nem is volt joga ezt tenni velem.

• Anya – hallottam meg Anthonyt a hátam mögül.
• Tessék – mosolyogtam rá.
• Mehetünk vadászni? – kérdezte fiam, de láttam rajta, hogy van még valami, amit nem mondd ki.
• Persze – mondtam határozottan. – Mi bánt? – kérdeztem hirtelen.
• Miért nem találkozol vele? – kérdetett vissza.
• Kivel? – néztem fiamra döbbenten. Na nem, mintha nem tudtam volna a választ a kérdésre.
• Edward Cullennel, de te is pontosan tudod, hogy miről beszélek – vágta fiam azonnal.
• Mert még nem vagyok rá kész. Hogyan bízhatnék benne, azok után, ami történt?
• Nem azt mondtam, hogy bízz benne, én sem bíznék, és nem is bízom bennük, de látom, hogy meg akarod tudni, hogy miért hagytak el olyan hirtelen – magyarázta Anthony.
• Tudom, hogy miért hagytak el – hajtottam le a fejem.
• Nem, nem tudod. Eldöntötted magadban, hogy azért nem kellettél, mert egy gyenge ember voltál még akkoriban. Egyáltalán nem biztos, hogy ez volt a valós ok – mondta határozottan. Be kell látnom, hogy a fiam nagyon is jól látja a dolgokat. Sokkal tisztábban gondolkodik, mint én valaha is.
• Tudom, hogy igazad van, de még nem készültem fel – mondtam határozottan. Ezzel lezártnak tekintettem ezt a beszélgetést.
• Rendben, én csak szeretném, hogyha végre tisztán látnád magad. Láttalak emberként. Apa minden emlékét nekem adta, ami veled kapcsolatos – vallotta be fiam. Jacob megígérte, hogy nem teszi. Nem akartam, hogy Anthony lássa, hogy milyen gyenge és szerencsétlen voltam.
• Ne haragudj rá. Nem hagytam békén, addig, amíg meg nem tette – mosolyodott el a fiam.
• Sosem tudtam rá haragudni – mosolyodtam el én is. – De nem akartam, hogy lásd milyen szörnyű állapotban voltam, amikor elhagytak.
• Látnom kellett. Jogom van tudni az életedről, anya. Vagy te nem így gondolod?
• Természetesen jogod van hozzá, de nem kell, hogy még ezzel terhelve legyél – simogattam meg az arcát.
• Az egyetlen, aki itt túl van terhelve az te vagy – mondta kuncogva, és magára öltötte azt a féloldalas mosolyt, amit Edward is magas szinten űzött mindig. – Gyere, menjünk vadászni – fogta meg a kezem. – Utána pedig biztos szeretnél fürdeni egy jót – fűzte még hozzá.
• Igen, azt terveztem – bólintottam, majd elindultunk.

Nem tartott sokáig a vadászat. Csupán néhány órába telt és már újra otthon is voltunk. A szemeim megint aranyszínben pompáztak, amit a fiaim imádtak. Gyorsan készítettem vacsorát Billynek és Jake-nek. Ma csak ketten esznek, mivel Anthony vadászat után nem kívánja az emberi ételt. A fiúk, amikor megjöttek elégedetten vették tudomásul, hogy tényleg voltam vadászni. Miután megvacsoráztak, elmosogattam, majd engedtem magamnak egy nagy kád vizet. A fiúk pedig lent maradnak, és játszottak a tőlem kapott legújabb playstationnel.