Szerintem én voltam az egyetlen, aki nem érzett előtte semmit. Nem voltam rosszul, nem volt semmi előjele annak, hogy át fogok változni. Mint utólag megtudtam, kedves barátaim már kezdtek megnyugodni, hogy én megúszom ezt az egész farkasos dolgot és nekem nem lesz semmi bajom, hiszen nem volt semmi jele.

Az egésznek tulajdonképpen Embry volt az oka. Ha ő nem húz fel, akkor lehet, hogy még mindig normális ember vagyok. Persze nem haragszom a barátomra, hiszen ő nem akart semmi rosszat. Sőt, szívességet is tett vele, hiszen, most már én is a falka tagja vagyok.

Szóval, egyik nap mentem haza a suliból és láttam, hogy néhány méterrel előttem lépdel Embry. Beszélni akartam vele, mert akkor már Jacob sem akart velem találkozni, így kezdett a helyzet kicsit kényelmetlenné válni.

Kicsit megszaporáztam lépteimet, és mikor már elég közel voltam Embry-hez, odaköszöntem neki. Ő először nem akart megfordulni, de végül rászánta magát a beszélgetésre.

Vagyis azt hittem…

-Kopj le, Quil. Most nagyon nincs kedvem veled beszélgetni.

Én csak álltam ott tátott szájjal és néztem, ahogy egykori barátom megfordul.

-Hé! – kiáltottam utána. – Ne fordíts nekem hátat és gyere vissza. – A méreg kezdett szétterjedni bennem. – Embry! Mi a franc van veletek? Veled és Jake-kel? Vagy velem van a baj? Mondd el, kérlek!

A haragom egyre fokozódott, amikor Embry nem akart válaszolni. Aztán egyszer csak puff! Elkezdtem remegni és egy pillantás után már négy lábon voltam és…és nem hittem a szememnek: Embry is farkas volt.

Nyugi, Quil. – hallottam egy megkönnyebbült Embry hangot a fejemben. A fejemben?

Igen, a fejedben. – válaszolt a barátom. – Farkas lettél és végre mindent elmondhatunk neked.

Mi van?

Áh, várj egy kicsit, mindjárt megjön Sam is.

Sam?

Igen, ő a falkavezér.

Mi van?

Kezdtem elveszteni a fonalat. Falka? Farkas? Sam, a vezér?

Embry, ez egy kicsit sok…én most akkor farkas vagyok? És te is az vagy? És ez miért van?

Nyugi, Sam majd minden elmond neked. Viszont – Embry farkas körbenézett -, innen lehet, hogy el kellene mennünk. Tudod, az emberek általában nem tolerálják az óriásfarkasokat.

Igazad van, hova menjünk?

Az erdőbe. Ott van a helyünk.

Mire a fák közé értünk csatlakozott hozzánk két másik társunk: Sam és Jacob.

Üdv Quil. – köszöntött nem túl lelkesen Jacob. Valami baja volt, de nem tudtam mi.

Nincs semmi bajom. – morogta oda Jake.

Te hallod, amit gondolok.

Mindenki hallja. – szólt Sam a fejemben.

Hú, ez menő.

Na igen. Szóval Quil, te is átalakultál. Szóval vagy csatlakozol a falkához és betartod a szabályainkat vagy nem.

Nem igazán értettem mit akart ezzel. Hát persze, hogy csatlakozni akarok. És ezt persze, mindenki hallotta.

Naná, hogy csatlakozol. – lökött oldalba Embry, már ahogy tudott farkasként. De tudtam, hogy ez volt a szándéka.

Akkor üdv a körünkben. És most menjetek. Valahogy vissza kell változnia, és ha itt vagytok, akkor úgysem fog menni.

Dehogynem menne neki. – mondta Jake, de igazából ezt nem akarta megosztani velünk.

Na jó, menjünk. – szólt Embry. Jacob még egy bátorító pillantást vetett rám és néhány pillanat múlva már vissza is változtak.

Na végre. Tudod elég nehéz velük néha…na mindegy, majd meglátod. Szóval nem kell sok mindent csinálnod, hogy visszaváltozz, csak gondolj valakire, akit szeretsz. Gondolj rá erősen és sikerülni fog.

Többet nem mondott csak lefeküdt a földre és várakozva nézett rám.

Hát jó, akkor…

Család, család, család, család. És ahogy átváltoztam úgy vissza is. Puff!

Sam farkas meglepetten állt fel és változott vissza ő is.

-Váó! Ez gyors volt. Szerintem rekordot döntöttél.

-Komolyan? Ez csak ennyi.

-Csak…valakinek nem nagyon ment.

-Kinek?

-Nem mindegy? – kérdezett vissza nyersen. – Bocs, de tudod, senki sem örül neki, ha kibeszéljük a háta mögött…főleg úgy, hogy utána meg minden gondolatot hallunk. Néha elég idegesítő…

-Elhiszem. Vagyis most már látom. Szóval tényleg nekem sikerült a leggyorsabban? – Nem akartam hinni a fülemnek.

-Na jó, hagyd abba. Ennyire azért nem vagy ügyes. Ne tornáz fel az egódat, mert nagyot fog esni.

Huh. Ez durva volt. Sam valahogy nem bír engem. De miért? Vagy csak rossz napja van?  Végül is annyira nem is érdekelt. A lényeg, hogy végre újra a barátaimmal lehetettem együtt és végre én is a falka tagja lettem.

~o~o~

Claire. Ez a szó nekem minden. A világegyetem, a mindenség, a szerelem, a szeretet, a…a….minden. Szeretem. Bár még csak kislány, kisbaba, de szeretem. Ő az értelme az életemnek.

A többiek mindig nevetnek rajtam. Csak az volt a gond, hogy ők nem érezték azt, amit én. Nem tudhatták mennyire komolyak az érzelmeim.

Biztos furcsa a külső szemlélők számára, ami Claire és köztem van, de számomra fontos. És teljesen komoly. Senki nem értheti mit szeretek benne, és soha nem is fogja érteni.

Talán csak azok, akiknek szintén megvan a maguk lelki társa, az a valaki, akibe bevésődtek. Talán Sam tudja…és talán most már Jacob is. De a többieknek még várniuk kell, hogy megértsék.

De hogy is történt az egész? Ahogy minden más is velem. Puff! Egyik pillanatról a másikra. Csak megláttam Claire és végem volt. Asszem, ezt neveznék „szerelem első látásrá”-nak, ha nem bevésődés lenne a neve. Ennyi, kész, passz, nem volt visszaút. De nem is akarok visszautat. Annyira jó ez az érzés, ez az állapot.

Soha nem akarom elveszíteni, és tudom, hogy nem fogom. Ő is szeretni fog, érzem, tudom, akarom.