|
Mikor lehull a fátyol - novella
Anna 2009.11.24. 13:15
(Bella szemszöge)
Az egész testemben szétáradt a bénító jeges érzés, mikor Jane-el farkasszemet néztem. Tudtam, hogy azt kívánja, bárcsak halálra tudni kínozni a pillantásával, és ez teljesen elterelte a figyelmemet arról, amiről Edward-ék beszéltek.
- Hacsak – ködösen hallottam Aro szomorú hangját – Hacsak nem akarod őt is halhatatlanná változtatni.
(Bella szemszöge)
Az egész testemben szétáradt a bénító jeges érzés, mikor Jane-el farkasszemet néztem. Tudtam, hogy azt kívánja, bárcsak halálra tudni kínozni a pillantásával, és ez teljesen elterelte a figyelmemet arról, amiről Edward-ék beszéltek.
- Hacsak – ködösen hallottam Aro szomorú hangját – Hacsak nem akarod őt is halhatatlanná változtatni.
Síri csönd támadt, néha meghallottam a tulajdon szívverésemet is.
A tehetetlen szomorúság olyan erővel zuhant rám, hogy azt hittem ott helyben elájulok. Legalább annyira gyötrő volt a tudat, hogy Edward még ebben a helyzetben is hezitál az átváltoztatásommal kapcsolatban, mint amikor hónapokkal ezelőtt elhagyott.
Bűntudata van? Azért mégse pazaroljuk el kicsi Bellát, ha már idejött? Kimegyünk erről a helyről, ő újra elhagy, hát akkor minek változtassuk át?
Dühömben egy dolgot akartam, de azt nagyon: hogy Edward el tudja olvasni a gondolataimat.
Szűrje ki belőle azt a vágyakozást, amit őiránta, és az egész vámpírlét iránt érzek. Hogy lássa, mennyire dühös vagyok rá, amiért elhagyott, és meg akarta ölni magát.
Mindent meg akartam neki mutatni. A szomorúságomat, a fájdalmamat, bármit, amitől talán egy kicsit jobb belátásra tér.
Olyan erővel koncentráltam, mint még soha. Próbáltam lehúzni agy agyamról azt a valamit, ami mindvégig meggátolta, hogy Edward a fejembe lásson.
Összeszorítottam a fogamat, és behunytam a szememet.
És ekkor kattant valami. Az agyamban.
Edward hirtelen megmerevedett mellettem, a karja szorítása erősebbé vált a derekamon.
Felnéztem a döbbent arcára, és halványan elmosolyodtam. Tudtam, hogy hall.
(Edward szemszöge)
Először nem értettem a helyzetet, mikor egy idegen hang szólalt meg a fejemben, de két századmásodpercnyi idő alatt rájöttem, hogy Bella szabad utat adott nekem.
Az agyam két részre szakadt. Az egyik tudományos – már ha lehet tudományosnak nevezni – magyarázatot keresett, a másik része minden létező betűt el akart csípni belőle.
„Edward, tudom, hogy hallasz, de idefigyelj! Át kell változtatnod! Tudom, hogy már nem szeretsz – hirtelen bevillant a kép az agyába, ahogy elhagytam – de ígérem, hogy nem fogok a nyakatokon lógni! De ha titeket, miattam megölnek, azzal végképp nem tudok tovább élni! La Push-ban van pár csinos szikla, ami csak rám vár – hirtelen újra átérezte, amikor lefelé süvített a levegőben, és valamiféle vegyes csodálkozással konstatáltam, hogy ez mennyire tetszett neki – kérlek, tedd meg! Csak jussunk ki innen, aztán… - óvatlanul a tervére gondolt: vissza akart jönni ide, és kérni, hogy öljék meg, vagy változtassák át – a fenébe… ezt is hallottad?! Edward, te is tudod, hogy ezt kell tennem, tennünk! Carlisle-ért, Esme-ért, és a családod többi tagjáért! Ne légy ilyen önző! - hirtelen az agya erős tiltakozásba kezdett – még hogy ő önző… a legodaadóbb, legkedvesebb – kalandozott el, és ez egy pillanatra elérzékenyített, de hamar visszaállította a gondolkodásmódját - Egyszóval csak tedd meg! Szeretlek!
És ekkor, mintha kikapcsolták volna a TV-t, hirtelen eltűnt. Teljes erőmből át akartam ölelni, hogy végre megértse már, hogy mit jelent nekem, de nem tehettem.
Akkor lépett oda Alice Aro-hoz, de szinte alig tudtam koncentrálni rá, hogy mit mutat neki.
Bella megnyílt. Ezt hogyan csinálhatta? Sürgősen beszélni kéne Carlisle-el…
A beszélgetés – nem is tudom hogyan – hirtelen kedvesebb témára váltott át. Arra, hogy szabadon elmehetünk.
Miközben Bellát a derekánál fogva vezettem rám tört a szomorúság. Ennyi kárt tettem benne, hogy elhagytam? Ennyire kiszolgáltatott lett? Vámpírok, és most vérfarkasok?
De ő Bella. Az én Édes Bellám. Akit soha többé nem fogok elhagyni.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
