(Bella szemszöge)

„Bella!” Egy szempillantás alatt keresztülvágott a szobán, és a kezeit az arcomra tette. „Fáj valamid?”

„Nem, nem -„

A mellkasára húzott. „Ne félj. Tizenhat órán belül otthon leszünk. Rendbe fogsz jönni. Carlisle kész lesz, mire odaérünk. Gondoskodunk róla, és jól leszel, rendbe fogsz jönni.”

„Gondoskodtok róla? Ezt hogy érted?”

Elhúzódott tőlem, és a szemembe nézett. „Kivesszük belőled ezt az izét, mielőtt bármi bajod esne tőle. Ne félj. Nem engedem, hogy bántson.”

„Ezt az izét?”ziháltam.

Megmarkoltam a pultot, hogy megtámaszkodjam. A térdeim remegtek.

Edward épp az imént izének hívta a kisbabám. Azt mondta, Carlisle kiszedi.

„Ne,” suttogtam.

Tévedtem az előbb. Egyáltalán nem foglalkozott a babával. Bántani akarta őt. A gyönyörű kép a fejemben teljesen átváltozott, átfordult valami sötétbe. A drága kisbabám sír, a gyenge karjaim nem elég erősek, hogy megvédjék…