Kedvenc nagynéném már várt. Rögtön tudtam, hogy ő az, mert a gyönyörű, csillogó, kanárisárga Porsche állt a parkolóban. Nagy vigyorral az arcomon tipegtem a kocsiig. Amikor beszálltam, akkor láttam meg, milyen kétségbeesett képet vág Alice.

-Mi történt, Alice?

-Semmi. Semmit nem látok. -mondta egyszerűen.

-De ez nem újdonság. Engem nem láttál még soha.

-Most viszont fontos lenne. De nem ez a lényeg. Te hogy érzed? Hogy sikerült?

-A matekot nagyon elszúrtam. -mondtam. -Alig írtam valamit.

-És az angol?

-Az nagyon jó lett. Azzal idő előtt végeztem. Azért vagyok most itt.

-Ja, értem. Mehetünk?

-Persze. Jake valami meglepetéssel vár nála, úgyhogy siessünk.

-Micsoda? Jake visszajött? -kérdezte megdöbbenten. Úgy kellett szinte visszatenni a száját a helyére.

-Igen. Ő, a reménytelen romantikus. -áradoztam.

-Hát, ez esetben tapossunk bele. -mondta, mint valami Nascar-versenyző.

-Azért annyira nem kell sietni. -mondtam nevetve.

Alice nem szólt semmit, csak gázt adott. A főúton jócskán túlléptük a sebességhatárt, de nem zavart. Az erdő egy összefüggő függönyként suhant el mellettünk. Szinte észre sem vettem, már otthon voltunk. A garázsban nem várt senki. Ez furcsa volt. De végre jött apa.

-Alice! Nem lett volna illendő elmondani a lányomnak? -kérdezte szemrehányóan?

-Nem! -hangzott az azonnali válasz.

-Mit nem kellett volna elmondania nekem? -kérdeztem értetlenül.

Erre nem szólt se Alice, se apa semmit, de Alice befogta a szemeim és elkezdett vezetni.

-Ezt! -mondta és lerántotta a leplet az ő meglepetéséről. -Gratulálunk! -kiáltotta mindenki, mikor előbújt a rejtekhelyéről. Nem tudtam megnézni, ki honnan jött, mert el voltam foglalva azzal, hogy elámultam a látványon. Lufierdő volt a plafonon különböző színekből és formákból is. Az asztal gyönyörűen megterítve és a lejobb kaják felszolgálva rajta. Nagyon megdöbbentem a nagy Hi-Fi tornyon a nappali közepén, valamint az óriási tévén felette. Mindenki ünnepi ruhát viselt. Mindenki, kivéve én.

-Mi ez a nagy buli? -kérdezte valaki az ajtóból. -Ugye engem sem hagytok ki belőle?

Majd besétált a világ legszebb, legaranyosabb, legromantikusabb embere, és szemvedélye csókkal üdvözölt.

-Szia, Jake. Ezt te szervezted nekem? -kérdeztem.

-Nem egyedül. Anyukád is segített, de legfőképp Alice. -mondta és ellépett tőlem, hogy megölelhesse nagynéném. Alice mosollyal az arcán ölelt vissza. Jó volt látni, hogy végre kibekültek. Mikor még én nem voltam itt, akkor -anyutól tudom -nagyon fújtak egymásra. Alig maradtak meg egy helyiségben ketten.

-De ne aggódj. -lépett vissza hozzám a lovagom. -Van privát programunk is. -kacsintott rám.

-Itt az ideje bulizni. -kiáltott fel Alice mögülünk, amitől kis híján Jake karjában találtam magam. -De előbb, Nessie, öltözz át! -utasított Alice. -Így mégsem mehetsz bálba.

-Rendben. -mondtam nevetve és magamtól indultam fel a gardróbomba. Alice árnyékként követett, majd mikor beértünk a gardróbba, odaadta a ruhámat. Én örömmel vettem fel a zöld, pánt nélküli estélyit, amit adott. Hozzá illő fekete magassarkút vettem fel a ruhához. Hátközépig érő hajamat kislányosan befontam és elindultam lefelé. Kicsit féltem, hogy tetszeni fog-e Jake-nek ez az összeállítás, bár lelkem mélyén tudtam, hogy neki akár még kukazsákban is tetszenék. A lépcsőhöz érve vettem egy nagy levegőt és lesuhantam rajta egyenesen Jake karjaiba. Kicsit megleődött gyors érkezésemen, de nagy Jacob-os mosollyal fogadta. Nem maradt időm, hogy gyönyörködjek igéző szemeiben és hófehér fogsorában, mert már csak azt vettem észre, hogy szenvedélyes csókot ad, amit a legnagyobb örömmel viszonoztam. Nem tudom, mennyi idő telt el, de egyszer csak elengedett és a földre tett.

-Ideje táncolni! -mondta romantikus tekintettel. Erre már mindenki felkapta a fejét a nappaliban és felállt. Alice elindított valamilyen régimódi zenét. Azt hiszem, felismertem. Még anyu mesélte, hogy apuval erre a számra táncoltak először az iskolai bálon, mikor még ember volt.

-Szabad egy táncra? -kérdezte Jacob, majd kezét felém nyújtotta. Készségesen fogadtam el, de volt egy kis félelmem a tánccal kapcsolatban.

-Jake, én ugyanolyan falábú vagyok, mint anyu. -súgtam oda szerelmemnek.

-Ne aggódj! -cirógatta meg vígasztalóan az arcom. -Mindkettőtökben ezt szeretem. -mondta majd egy bátorító mosolyt küldött felém.

És így is lett. Nem aggódtam, csak arra mentem, amerre Jake vezetett. A szám közepére már az egész Cullen család táncra perdült. Mindenki olyan kecsesen mozgott, hogy már-már azt lehetne hinni, angyalok táncolnak a villa nappalijában. Túlságosan hamar lett vége a számnak. Már kezdtem belejönni.

-Nem vagytok éhesek? -lépett oda hozzánk Esme, a világ legjobb nagyija.

-De, én igen. -feleltem gépiesen.

-Akkor én is az vagyok. -kacsintott rám szerelmem. Látszott rajta, hogy magában folytatta a mondatot. Valami olyasmivel, hogy "Én rád vagyok éhes, baby". Ezen elmosolyodtam magamban, majd elindultam Jake-kel kézenfogva az ebédlőbe. Már csak mi hiányoztunk au asztaltól. Mint mindig, most is csak 2 teríték volt az asztalon.

-Jacob maga készítette a mai vacsorát. -jelentette be anyu.

-Tényleg?

-Igen, így van. Mindent csakis neked.

Kicsit elpirultam, mire Jake egy puszit nyomott arcom mindkét felére. Igazi úriember volt. Kihúzta nekem a széket, meg minden. Nagyon próbálkozott, de én csak viccesnek találtam. Ez nem ő volt.

-Mi az ebéd? -kérdeztem izgatottan.

-Kolbász és hurka. Főleg véres. -mondta büszkén. -Ja és van hozzá ital is.

-Mi? -kérdeztem mohón.

-Vérnarancslé. -hangzott a válasz.

-És ezt én miért kapom?

-Azért, Ness, mert féltékeny, önző és buta voltam. -mondta lehangoltan.